Bizonyára sokan emlékeznek még arra a nagy port kavaró márciusi ügyre, amikor egy anyuka botrányt keltett állításával, miszerint az egyik trolivezető nem várta meg, míg leszáll a járműről a babakocsival, hanem rácsukta a gyerekre az ajtót, megrongálva ezzel a babakocsit. Mikor az anya kiabálni kezdett, kinyitotta ugyan a jármű ajtaját, de amint a kisgyermeket leemelték a troliról, újfent túl hamar bezáródtak az ajtók, s az anya gyermeke nélkül fent ragadt a járművön. Az 5 hónapos kisgyermek állítólag egy vadidegen nővel maradt a megállóban, míg édesanyja kétségbeesetten próbált lejutni a troliról, amiben a vezető arrogánsan megakadályozta, hiába könyörgött segítségért a nő, a járművet nem volt hajlandó megállítani. Az édesanya csak a következő megállóban tudott leszállni, ahonnan vissza kellett futnia gyermekéhez - így szólt a történet, ami miatt napokig forrongott az internet.
A BKV már másnap megcáfolta ezeket az állításokat, mégpedig kamerafelvételekkel bizonyítva, hogy a nő nem mond igazat. A felvételen látható, hogy az állítólagos “vadidegen” az anyával és a gyermekkel együtt szállt fel a trolira, velük együtt utazott. Az is kiderült, hogy miután a jármű elindult, az anya nem kért segítséget, oda sem ment a vezetőhöz, hanem megállt a trolibusz belsejében, ott semmilyen, problémára utaló jelzést nem tett és a többi utas sem jelzett semmi gondot. Így az az állítás sem lehet valós, hogy a vezető agresszív vagy elutasító lehetett volna, mivel a nővel nem kommunikáltak.
Az ügy a Miskolci Törvényszék elé került, ahol a BKV-nak adtak igazat. A nő valótlan dolgokat állított, illetve részigazságokat tüntetett fel hamis színben. A döntés szerint a hölgy köteles 500.000 forint sérelemdíjat fizetni a BKV-nak, valamint országos médiában kell elnézést kérnie a történtek miatt. Ezt bizonyára sokan várják kíváncsian, ugyanis talán arra is magyarázatot ad majd, mi célja lehetett ezzel a - szinte erőfeszítés nélkül leleplezhető - koholt váddal.
Kép: Kemenymate / Wikimedia
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)