"Rossz anyukád volt? Mert nekem Igen! A legrosszabb az egész világon!
Míg a többi gyerek csokoládét majszolhatott reggelire, addig mi müzlit, pirítóst vagy lágy tojást kaptunk.
Míg mások az iskolai szünetben üdítőt ittak, vagy egy szelet csokoládét kaptak be, nekünk az otthonról vitt szendvicset kellett megennünk.
És biztosan sejtik már, vacsorára sem ehettük azt, amit más gyerekeknek megengedtek a szüleik.
Édesanyám mindig pontosan tudni akarta, merre járunk, tudni akarta azt is, kik a barátaink és mit játszunk velük. Ha azt mondtuk, hogy szeretnénk elmenni egy órára, akkor ragaszkodott hozzá, hogy legkésőbb egy óra múlva valóban otthon legyünk. Néha repültünk hazafelé, mintha fogságból szabadulnánk!
Anyunak volt bátorsága ahhoz is, hogy a gyermekmunka elleni törvényt megszegje:
- mosogattunk
- ágyaztunk
- főzni tanultunk
- porszívóztunk
- kimostuk a ruháinkat
- és még sok, ehhez hasonló, szörnyűséges dolgot tettünk.
Anya ragaszkodott hozzá, hogy mindig az igazat, csakis a színtiszta igazat mondjuk. Amikor serdülők lettünk, szinte olvasott a gondolatainkban. Ez valóban nehéz időszak volt! Anya sosem engedte, hogy a barátaink – ha el akartak kérni bennünket – egyszerűen csak az utcán ácsorogjanak. Oda kellett jönniük az ajtónkhoz, hogy láthassa őket!
Míg mások 12-13 évesen elmehettek a barátaikkal, nekünk várnunk kellett, míg betöltjük a 16-ot. Anya miatt sok élményről maradtunk le, amit más gyerekek, fiatalok átéltek.
- egyikünket sem kapták bolti lopáson, garázdaságon
- egyikünk sem kötött ki ilyesmi miatt az őrszobán
Ezért egyedül anyánkat okolhatjuk!
Időközben mindannyian elhagytuk már a szülői házat. Képzett, jóravaló felnőttekké váltunk és azon fáradozunk, hogy éppolyan gonosz, aljas szülők legyünk, amilyen édesanyánk volt.
Vélhetően ez hiányzik a mai világból: kevesen vannak a "gonosz" anyukák!
Ha majd egy nap gyermekeim elég idősek lesznek, hogy megérthessék, mi motiválja a szülőket, akkor elmesélem nekik: annyira szerettelek, hogy
- mindig tudni akartam, kivel és hová mész, és mikorra fogsz hazaérni
- ragaszkodtam ahhoz, hogy a saját zsebpénzedből spórold össze a biciklid árát, pedig megengedhettük volna magunknak, hogy megvegyük neked
- szótlanul kivártam, míg magadtól jössz rá, hogy a legújabb "legjobb barátod" nem jellemes ember
- az elcsent rágógumival visszaküldtelek a boltba, hogy megmondd az eladónak, ezt tegnap elloptam és ma szeretném kifizetni
- kivártam a két óra hosszat, míg a szobádat kitakarítod, pedig én negyed óra alatt elvégezhettem volna
- megengedtem neked, hogy láthasd a haragomat, csalódásaimat, könnyeimet: meg kellett tanulnod, a szüleid sem tökéletesek
- magadnak kellett a tetteid következményét elviselned, még ha a büntetésbe majd beleszakadt a szívem, akkor is
- ha kellett, NEM-et mondtam, mikor tudtam, hogy haragudni fogsz rám érte.
Ezek voltak a legnehezebb harcaim. Örülök, hogy mégis kitartottam, mert ezáltal te nyertél igazán!"
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)