Amíg az emberi közösségek mozgatórugója a hagyomány volt, amíg a generációk változatlanul adták át egymásnak a felhalmozott tudást, addig az időseket alanyi jogon kijáró tisztelet övezte. Ahogy a fejlődés hihetetlen tempóra kapcsolt, és a tegnapi tudás mára idejétmúlt lett, az idős emberek élettapasztalata korszerűtlenné, világról alkotott véleményük már-már nevetségessé vált. Pedig ennek nem kellene így lennie.
Az idős emberek szeretete és tisztelete leginkább azon múlik, hogy az embernek - főként gyerekkorában - milyen személyes kapcsolata van ezzel a generációval. Legfőképpen a nagyszüleivel.
A Child Development című folyóiratban megjelent tanulmány szerint minél jobb kapcsolatot ápol egy gyermek a nagyszüleivel, annál kevésbé érez negatívan az idős emberek irányába. A kutatók 1 151, 7-16 éves belga gyermek kikérdezése után jutottak erre az eredményre.
- Minél rosszabb viszonyban van egy gyermek a nagyszüleivel, annál negatívabban áll hozzá az idős generációhoz. Úgy tapasztaltuk, hogy elsősorban a kapcsolat minősége, nem pedig a találkozások gyakorisága számít – magyarázta a kutatás vezetője, Allison Flamion, a Liege-i Egyetem munkatársa.
A kérdés összetettségét mutatja, hogy azok a gyerekek, akiknek a nagyszülei sokat betegeskednek, úgy tűnik, sokkal jobban elfogadják az idősekkel kapcsolatos előítéleteket, mint azok, akikéi jó egészségnek örvendenek. Az életkori sztereotípiákra egyébként a 10-12 éves korosztály a legkevésbé fogékony, más szóval: ők állnak a legpozitívabban az idős generációhoz.
Sajnos az idősekkel kapcsolatos ellenérzések nem csak a gyerekekre jellemzőek. Bár ma már elvileg tilos az életkor szerinti diszkrimináció, így hivatalos helyen nem találkozhatunk olyan álláshirdetéssel, amelyben kikötés a 35 év alatti életkor, a való életben egy ötvenes éveiben járó embernek már nagyon nehéz új munkahelyet találnia.
Sokszor maguk az idősek is elfogadják a rájuk aggatott szerepet, haszontalannak és butának tartva magukat. Ez - a nyilvánvaló lelki megterhelésen túl - az egészségükre is rossz hatással van: a WHO adatai szerint az öregedéshez való negatív hozzáállás szív- és érrendszeri panaszokhoz, és végső soron korai halálhoz vezet.
Ha tehát hosszú, boldog életet szeretnél a gyerekednek, ápoljatok jó kapcsolatot a nagyszülőkkel!
Így beszélnek a gyerekek nagyszüleikről - olvasd el ezt is: "A nagymama azért olyan kövér, mert tele van szeretettel" - 25 imádni való idézet a nagyikról
Indexkép: pixabay - colormesunny
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)