|
Kérdezz-felelek
Ismét a segítségedet szeretném kérni, hogy második gyermekem születése után is biztosan „plafon nélküli”, vagyis a szerződéses bérem után járó TGYÁS-t kaphassam.
Ehhez igyekszem minden szükséges adatot leírni:
2007 óta folyamatos (8 órás) munkaviszonyom áll fenn. Bruttó bérem: 415.000Ft/hó.
Táppénzt sosem vettem igénybe, kizárólag bérezett napjaim voltak 2011.08.22-ig, amikortól is első gyermekemmel 168 nap TGYÁS-on (bérem alapján ez bruttó 350.000Ft volt), majd 2013.07.18-ig maximális összegű GYED-en voltam.
2013.07.19-én munkahelyemen ismét visszakerültem aktív állományba úgy, hogy közben már második gyermekemet várom. (Erről egyébként munkáltatóm is tud már.)
A szülés várható időpontja 2014.02.12-e, vagyis elviekben addig összesen 209 bérezett napot tudnék összehozni, ami jelenleg nem túl életszerű.
A főkérdésem épp ezért az volna, hogy a ”plafon nélküli” TGYÁS-hoz szükséges 180 bérezett napnak az én esetemben elég-e 2013.07.19-2014.02.12. között meglennie nem feltétlenül folytonosan? Vagyis hogy a 180 bérezett napnak ugye nem kell a TGYÁS első napjától ténylegesen közvetlenül visszaszámolva és folytonosan meglennie?
Ennek azért van nagy jelentősége, mert ha nem esnék el emiatt több százezer forintnyi TGYÁS-tól, akkor biztosan 9-es kódú táppénzre mennék a szülésig hátralévő hetekben, amint elérem a 180 bérezett napot. (Ez kb. 2014. január közepén lesz, már ha közben nem kell 1-2 nap táppénzen is lennem az első gyermekem miatt.)
Ha ez működhet, akkor viszont még egy kérdésem merül fel ezzel kapcsolatban:
Az utolsó hetekben a 9-es kódú táppénzt valóban az Eb.tv. 48.§.(3). bekezdése szerint kapnám, tehát a maximálisan kapható naptári napi bruttó 6.530 Ft (vagyis havi nettó 165-170 ezer Ft) volna?
Válaszod előre is nagyon köszönöm,
Üdvözlettel:
Hanga
Ha nem lesz ennyi, akkor a minimálbér kétszerese az alapja a tgyásnak és a gyednek is, de a gyed nem emelkedik a következő években a minimálbér növekedésével.
Ha táppénzre mész 180 bérezett nap elérése előtt, akkor annak a gyed alapját képező átlag, tehát a 2011.01.01-2011.08.21 közötti jövedelem fogja képezni. 180 bérezett nap után a táppénz alapja az utolsó 180 napi átlag.