Kérdezz-felelek
2017-ben nagyon sok stressz ért: 2 haláleset, gyermekem mellől munkába visszaállás, bölcsődei beszoktatás, munkahely változtatás stb. Véleményem szerint ennek eredményeképpen kialakult pánikbetegségem, ami 2018. februárjában éjszakai felriadásokkal, halálfélelemmel, szapora pulzussal (160) kezdődött, majd már napközben is állandó szorongás, rosszullét épült rá. Ezután folyamatosan különböző tünetek jöttek elő 5 hétig szédültem, gynegeség, ájulásérzés, állandó hányinger, öklendezés, kéz , lábfej, karzsibbadás következtek. Szépen lassan előjött a deperszonalizáció/derealizáció is. Most kicsit több, mint egy év után eljutottam arra a szintre, hogy már csak egy hónapban kb. 3-4 napra jön elő a szorongás, illetve a deperszonalizáció, derealizáció. 2 hónapig szedtem remotív extrát, elkezdtem jógázni, és relaxációs technikákat is gyakorlok. Mivel havonta már csak pár napig gyötörnek a tünetek, így abban reménykedem, hogy gyógyuló félben vagyok, kezdek kikecmeregni ebből. Doktornő véleménye szerint is így lehet, vagy ez csak egy átmeneti javulás? esetleg tunda- e olyan szert ajánlani, ami csökkenti a szorongást, deperszonalizációt?
Válaszát előre is köszönöm.
El kell jönni a rendelésemre és akkor tudok. Látatlanban 5.500 szerből nem állapítható meg a szer. Nem mind pánik szer, de pánik szer is sok van!
Általános szer: Nervoheel, vagy Sedatif PC. Ezek nem specifikusak, de segíthetnek.
üdv