|
Kérdezz-felelek
Két gyerekem édesanyja vagyok: a nagy 6 és fél éves, a pici egy. A naggyal van gondunk. Most szeptemberben kezdte az iskolát. Mind az ovónénik, mind a mi véleményünk az volt, hogy iskolaérett. Okos, ügyes kislány, de a változásokat, legyen bármilyen kicsit, nagyon nehezen viseli! Az oviba is igen nehezen szokott be anno, és ez most az iskolával is így volt, sajnos. Hetekeig sírdolgálva mentünk, de aztán szeptember végére rendeződött a dolog. Ma már minden reggel mosolyogva megyünk. A probléma a külön-órákkal van. Iskolaotthonos okatatás keretében tanul, tehát minden nap du. 4-ig van suliba, az esetleges külön-órákat is ez idő alatt megoldják a tanárok, ő mégsem hajlandó semmire menni. Nem is erőltetünk semmit, bár indokot soha nem mondd, hogy miért nem akar menni (az osztályból sok barátnője van, ők is járnak, de akkor sem akar menni). Eddig így "mondta le" a zeneiskolai okatatást és az angol-tanfolyamot is: egy-egy bemutató óra után, sírva, hisztizve közölte, hogy nem hajlandó menni, és kész! Nem értettük, de elfogatuk. Viszont most itt a hittan, amihez ragaszkodunk mind a ketten, az apja is és én is! Vallásos család vagyunk, pici kora óta jár templomba, főleg a nagymamával, tehát a plébánost is ismeri, mégis az első hittanóráról ki kellett küldeni annyira sírt! Pedig megbeszéltük, hogy megy, ő is akarta, várta, most mégis hisztizik, hogy nem akar menni! De ebből nem szeretnénk engedni! Főleg mivel az első pillanattól azt hangoztatjuk, hogy oda mennie kell, és kész!
Amúgy ő egy irtó hisztis, akaratos kislány, nagyon nehéz vele, pedig nagyon sokat foglalkozunk vele! Mindig mindent előre megbeszélünk, soha nem hazudunk neki, és amit mondunk, ígérünk, legyen az jutalom, vagy bűntetés mindig betartjuk!
Kérdésem, hogy mivel tudnánk neki megkönnyíteni a dolgot, mert a hittanhoz, mint már írtam ragaszkodunk, hogy járjon.
Üdv.: Dóra
Nem régen fejeztem be sikeresen a terápiát egy hasonló problémájú kislánnyal, ugyan ezekkel a gondokkal küzdött és végül pár alkalom alatt sikerült megoldanunk a helyzetet. Ha gondolja keressenek meg és szívesen segítek, elérhetőségem:30-355-0177.
Üdv.:
A segítségét szeretném kérni. Van egy 3 éves kislányom, aki eléggé visszahúzódó, félénk típus. Sajnos másfél éve külön élünk az édesapától,és talán ez is megviselte. Ha idegen helyen vagyunk,fél, bújik hozzám,nehezen barátkozik. A konkrét eset a félelmére éppen ma történt, mikor az orvoshoz indultunk. Elmondtam mi fog történni. Ahogy odaértünk,már sírdogált,bújt hozzám.Mikor pedig sorra kerültünk,üvöltött,és be is pisilt. Mintha szorongana. Nem is tudtam megnyugtatni.Félek már az óvodakezdéstől is,hogy hogyan fog tudni beilleszkedni.Voltunk már nem egyszer,és fél szemmel mindig engem figyelt,de ott még soha nem hagytam.
A kérdésem az lenne,hogy Ön szerint szükség van -e szakemberre, kezelésre,vagy pedig csak félénkebb az átlagosnál?
Amikor orvoshoz megyünk,rendszeresen kiváltja belőle a félelem a sírást,de más helyeken is félősebb.
Előre is köszönöm válaszát.
Valószínű több tényező húzódik meg a szorongás hátterében, aminek a feltárásához és kezeléséhez elengedhetetlen egy személyes találkozás, annak érdekében h a kislánya ovikezdése zökkenőmentes legyen. Ha gondolja keressenek meg és szívesen segítek, elérhetőségem:30-355-0177.
Üdv.:
A nagyobb gyermekünk 4 hónap múlva 5 éves.Középső csoportos óvodás.Az óvodában \"minta\" gyerek.Szófogadó,csendes.3éves elmúlt 2 hónappal amikor kisöccse született.Ennek másfél éve,
addig ő volt a középpont a családunkban.Édesanyám,mint első unokáját a tenyerén hordta/hordja.A férjemmel próbáljuk következetesen nevelni mindkettejüket.A figyelmet és a szeretetet egyformán megosztva a két fiunk között. Kisebb-nagyobb sikerrel.A kicsi nagyon ragaszkodó,imádja a bátyját,alig várja,hogy haza érjen az oviból.A nagyobb is látszatra szereti őt,de vannak kitörései,féltékenységei.Ami az ő korában szerintem nem is lenne gond...
Problémáink 1-2 hónapja jelentkeztek először.Az oviból haza érkezett és elkezdett rajzolgatni.(Bal kezes lévén vannak gondjaink egyébként is a rajzolással).Házikót szeretett volna,de a teteje nem sikerült háromszögre,mint a barátjának.Kb.tizedjére próbálkozhatott,amikor rászóltam,hogy most már mára elég lesz és jöjjön inkább játszani,amikor össze gyűrte az addig használt papír halmot,elkezdett sírni,csapkodni,a végén már a fejét is ütögette a kis kezével.Nem is tudtam mit csináljak.Elhúztam az asztalától és csak szorítottam magamhoz.Így telt el kb. fél óra,amikorra megnyugodott valamelyest.A minap ismét ugyanez a házikós rajzolgatás kezdődött és ugyan ilyen csúnya vége lett.Csak most már erőteljesebb volt a dühkitörése....Fogalmam sincs,hogy mit kellene tennünk,hová kellene fordulnunk segítségért?Az óvónénijétől érdeklődtem,hogy ott hogyan viselkedik?Ő azt mondta,hogy szerinte az oviban annyira meg akar felelni,hogy otthon bújik ki belőle a kisördög.Hát nem tudom...a rosszalkodással nem is lenne gond.De félek,hogy ez nem csak ennyi.Másfél év múlva iskolás lesz.Amúgy sem lesz könnyű dolgunk a balkezessége miatt,nem még ilyen habitussal.Egyébként is nagyon öntörvényű,akaratos kisfiú.De jó szívű,a kisebbeket pártfogolja.
Összességében olyan,mintha egy kis angyal és egy kis ördög váltogatná egymást a lelkében.Hál istennek az angyal van nagy többségben jelen.Elnézést a hosszú levélért,de így csak a lényeget írtam le.Válaszában bízva!Tisztelettel:egy elkeseredett anyuka.
Először is ne keseredjen el, mert ez a probléma orvosolható. Az lenne a kérésem, h a pontos diagnózis érdekében személyesen találkozzunk, átbeszéljük részletesen a problémát és a megoldási lehetőségeket is. Elérhetőségem:30-355-0177.
Üdv.:
Létezik pszichoterápiás eszköz az iskolafóbiára, viszont az eredményességét nagyban befolyásolja az h milyen a környezet hozzáállása a problémához, ill. h milyen a gyerek személyisége. Ha gondolja keressenek meg és szívesen segítek, viszont ez egy hosszabb távú terápiát jelentene. Elérhetőségem:30-355-0177.
Üdv.:
Először is sajnálom h ezeken kell átmenniük, és a megoldás sajnos nem fog ilyen távolságból igazi eredményre vezetni. Nem gondolom h pánikról lenne szó, ez talán megnyugtató lehet, viszont az biztos h a kisfia az első baleset okozta lelki traumát nem tudta/tudja feldolgozni és ez a fajta szorongás még nagyon gyakran felszínre fog jönni, ha nem tudnak egy gyermekpszichológushoz fordulni, aki segíthetne abban h ezt feldolgozza. Próbáljanak minél előbb szakemberhez fordulni és addig is beszéljenek, játszanak vele sokat, h biztonságba érezhesse magát.
Üdv.:
Számomra nagy problémával állok szemben. Nagy fiam már 5 éves múlt 2 hónapja, s újra előjöttek az éjszakai \"balesetek\".
Történetünk a következő: 2,5 évesen nagy örömünkre nappalra elhagyhattuk a pelust, és 3 évesen már éjszakára is. Amint elkezdődött az ovi (bölcsibe is járt), visszatértek a balesetek, de nyugtattak az óvodában, hogy ez majd magától is elmúlik. Aztán 3,5 évesen (2009. áprilisában) megszülettek az ikertestvérei, aminek hatására csak rosszabb lett a helyzet, már 2X is volt hogy bepisilt este. Mikor kivettük az oviból, hogy ne érezze magát kirekesztettnek, kb. 2 hét alatt teljesen megszűnt minden gond. Úgy gondoltuk a nyár végére (2009. augusztusára), talán sikerült feldolgoznia a testvérek érkezését de sajnos nem így lett. Igaz, hogy nem volt annyi időm rá mint azelőtt, de igyekeztünk a lehető legtöbbet vele lenni (új játékok készítése együtt, kirándulások hol velem hol az apukájával). Tehát megint szinte minden éjjel jöttek a balesetek, időnként még nappal is. 2010. május végére (bevallom őszintén már minden türelmem elfogyott) kivettük az oviból. Szerencsére megértőek voltak az oviban, nem kellett magyarázkodnom. S ekkor jött a \"csoda\": június közepére ismét szobatiszta lett!!! Ekkora már több pszichológust megjártunk s azt tanácsolták, hogy ez a gond megszűnik, hiszen \"csak\" a testvérek érkezése miatt volt problémája. Mi is megnyugodtunk, hogy milyen ügyes lett a nagyfiúnk, s nyugodtan engedhetjük a nagyszülőkhöz is nyaralni, mert nem kell félnünk a bepisiléstől. Viszont a 2010. augusztusában el kellett költöznünk egy másik helyre, s már a gyomrom is összerándult a gondolattól, hogy megint kezdődik az ovi, ráadásul új helyen, új társakkal... és most már végső elkeseredésemben írok, mert megint kb. 1,5 hónapja küzdünk újra a \"balesetekkel\", megint esténként vannak, és előfordul a 2X pizsamacsere is. Sajnos a két testvére sem könnyíti meg a helyzetét, minden el akarnak venni tőle, mindig azt szeretnék amit a nagy testósuk csinál. Ettől szegénykém nagyon kiborul, időnként már a verekedés is előfordul. Mára teljesen \"kiborultam\", nincs aki ténylegesen tudna segíteni. Szervi problémája nincs, azt már kivizsgáltattuk.
Kérem mielőbbi válaszát, nagyon el vagyok keseredve.
Köszönöm válaszát, üdvözlettel: Oláhné Szilvi
Az ön által leírtak alapján, a kisfia nehezen dolgozza fel a változásokat és a bepisilés formáját választja ennek a kinyílvánítására. Mindenképpen javasolnék önöknek egy pár alkalmas terápiát, amely segíthet a probléma teljes feldolgozásában. Ha gondolja keressenek meg és szívesen segítek, elérhetőségem: 30-355-0177.
Üdv.:
Egy 2 éves kisfiú anyukája vagyok,óvónői szakmám van és egy eléggé nagy gonddal küzködök, nagyon sokat gondolkodtam, hogy hova is adjam kisfiamat, az én csoportomba vagy a kolleganőm csoportjába? Melyek az előnyök és a hátrányok ha kisfiam a saját csoportomban van? Sok véleményt hallok szülőktől, kollegáktól, de fontos volna ha egy szakember véleményét megtudnám, sokat segitene döntésemben.
Elore is koszonom
Brassai Noémi
Véleményem szerint semmi hátránya nem születik a kisfiának abból, ha az ön csoportjába kerül, sőt, jó hatással lehet a fejlődésére.
Üdv.:
A kislánya azért használja a hisztit mint eszközt a felnőttek manipulálására, mert az óvodában ez lett nála megerősítve! Ennek az átstrukturálásához, kognitív viselkedés módosítás terápiára lenne szükség, h a későbbiekben ne öltsön súlyosabb formákat. Ha gondolja keressenek meg és szívesen segítek. Elérhetőségem:30-355-0177.
Üdv.:
Kislányom pár hete kezdte az ovódát, az első héten sírt, nem evett. A második héten lebetegedett. Utána jártunk rendesen, de amióta elkezdte az ott alvást első nap nem, de utána levő napokon kétszer is bepisilt. Nem tudom mi talán az ott alvás válthatta ezt ki belőle? Nem nagyon akar egyedül sem enni csak ha etetik, pedig itthon szokott egyedül enni.
Van egy 10 hónapos kistestvére lehet, hogy most jön ki rajta a féltékenység? Mindent elvesz a testvérétől hiába szólok rá. Sokat kell mostanában ölbe venni és nagyon sokat hisztizik, kiabál, meg sem hallja amit mondok, kérek tőle. Nem érdekli semmi, nem tudom mit tehetnék, hogy hallgasson rám és ne hisztizzen ennyit. Semmi sem használ.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Brigitta
Az h ebben a korban néha bepisil, nem nagy tragédia, nem szabad őt ezért büntetni, leszidni, csak kérni tőle h máskor időben szóljon ha wc-re kell neki mennie. Sok minden állhat a háttérben, úgy az ovikezdés, mint a testvérféltékenység, de az is lehet h több figyelmet igényel és ezzel próbálja felhívni magára a figyelmet. Törekedjenek arra h az együtt töltött idő tartalmas legyen, beszélgessenek vele sokat, vonják bele a kistesóval kapcsolatos tevékenységekbe és meglátja megoldódik a helyzet. Kitartást!
Üdv.:
Kisfiam szeptemberbe töltötte be a második évet. Próbálkozunk a szobatisztasságal, ami nem nagyon megy. Napközben bugyi és nadrág van rajta. Sűrűn ráültetem a billire, kérdezem kell e pisilni, de mindig azt mondja nem. A bilin max. 1 percig marad, de nem pisil bele, de többször is volt, hogy felkelt a biliről és 1 perc múlva pisilt. 2 napja próbálkozunk, de nem megy. Egyenlőre hagyjam a dolgot, vagy folytassam tovább? Nem akarom erőltetni.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdv:Szilvia
Egyelőre szerintem ne erőltesse a szobatisztaságot,ráér még, talán úgy tavasszal kellene elkezdeni és akkor meglátja hogy pár nap alatt sikerülni fog.
Üdv.:
A kisfiam 6 éves múlt és az iskolát most kezdte. Nagyon félénk és visszahúzodó gyerek. Nehezen oldódik fel ismeretlen társasságba. Az ovis társai közül egyeltenként kezdte el az iskolát, vegyes csoportba járt. Azt vettem a gyerekemen észre így 2 hét elteltével, hogy valamin stresszel, de mikor kérdezem, akkor azt mondja minden rendbe volt az iskolába. Az első napokba meggyült a baja egy nálánál kisebb kislánnyal, amit nem tudott kezelni és odáig jutottunk, hogy emiatt nem szeretett volna már járni. Beszéltem a tanító nénivel és próbáltam a fiamat is ellátni tanácsokkal, de nem javult a helyzet. Végül megkért, hogy beszéljek a gyerekkel vagy az anyukájával. A helyzet realizálodott, már jó barátok.
Amit azóta tapaszalok, hogy az osztályban levő „rossz gyerekekkel” barátkozik és ezt haza is hozza. Soha nem volt velünk szemtelen persze néha lehet, hogy előfordult de soha nem volt szembe tünő és ezért még bűntetni sem kellett. Most visszont már velünk is próbálkozik, de amikor ezt mi rossz néven veszük és rászólunk, akkor elsírja magát. A kezén a körömágy melleti bőrt véresre piszkálja. Nem tudom mitévő legyek. Látom ,valami nyomasztja amit még lehet Ő maga sem tud elmondani. Kérem segítségét mi tévők legyünk.
A körömágy piszkálása, a megváltozott viselkedésforma azt mutatja, h van valami a gyerek életében amit képtelen feldolgozni. Ennek a kiderítéséhez ill. kezeléséhez elengedhetetlen a személyes találkozás. Ha gondolja keressenek meg és szívesen segítek, elérhetőségem: 30-355-0177.
Üdv.:
Van egy 3 éves - júliusban töltötte be - kisfiúnk, aki szeptemberben kezdte az óvodát. A nappali szobatisztasággal nem volt gond, tavasszal lett szobatiszta. Az óvoda első hetében nem volt semmi probléma, de azóta előfordul, hogy alvás alatt bepisil, illetve 2-szer bekakilt. Tegnap délelött a játékidőben történt baleset, és másnap a vezetőóvonő felhivatott, hogy beszéljen velem. Azt kérte, hogy tartsam otthon Olivért legalább 3 hétig és 3 hét után kezdjük előről a beszoktatást.
Az a gondom, hogy itthon továbbra sem okoz gondot a pisilés, szól ha ki kell mennie / de ezt mintha nem hitték volna el /, tehát nem tudom miben változna a helyzet, ha kivenném hetekre az oviból? Jó ötletnek tartja ezt a megoldást, vagy szálljak szembe ezzel az elképzeléssel?
Szeret oda járni, szereti az óvonéniket, nem sír reggelente ha menni kell, délután az első kérdése, hogy holnap is jöhet-e. Mit mondjak neki, miért nem mehet óvodába? Nem érezné büntetésnek, hogy itthon tartom hetekre, mert bepisil?
Családi háttere kiegyensúlyozott, van egy 1 éves tesója, rendezett körülmények között élünk. Az tudom, hogy egy kicsit szégyenlős, és idegen helyen utolsó pillanatban szól, előtte mindig meg kell pisiltetni, illetve ilyenkor nekem kell szólnim, hogy ne feledkezzen meg magáról. Mit tegyek? Ön szerint 3 hét után ez olyan nagy probléma, hogy előfordul a bepisilés?
Kérem adjon tanácsot!
Köszönettel Andrea
3 évesen ha néha bepisil a gyerek, egyáltalán nem nagy gond, valószínű h csak ez az új helyzet, környezetváltozás teremti meg. Nem gondolom h ezért neki otthon kellene lennie, és semmiképpen ne tálalja felé ezt a helyzetet úgy, h ez neki büntetés mert párszor bepisilt az óvodában. Nem értem a vezetőség reakcióját, de hát ez már az én bajom. Kitartást anyuka!
Üdv.:
Nem tudom, hogy ezzel a problámával pszihológushoz kellene-e fordulni. Mindenesetre megteszem mert nem vagyok nyugodt. 17 éves lányom az iskolába elkészített szendvicset ha hazahozza folyamatosan a szobájában eldugdossa. Fiókba, ágy mögé stb. és ugyanezt teszi (az általában üres) üditős üvegekkel, csokikkal is. Ha rákérdezek hogy megetted-e a szendvicset akkor igennel válaszol. Előfordul olyan is, hogy ő adja oda, nem tudta megenni. Ekkor megnyugszom, de most már egyre inkább kételkedem a szavaiban. Már ez több alkalommal is előfordult (évek óta) és a kettőnk közti megbeszélések után - bár Ő nem adott választ arra, hogy miért teszi - egy idő után tovább folytatja. Mikor megbeszéljük hogy ilyet ne tegyen többet mindig megígéri, nem folytatja. Hozáteszem, hogy szeret enni, tehát nem az evéssel vannak problémái. Hogy miért teszi erre keresem a választ, mert Ő igazán nem tud mit mondani csak igérni.
Ezzel a problémával minél előbb forduljanak egy pszichológushoz, mert a helyzet nem fog magától megoldódni és akár egyre súlyosabb formákat is ölthet. A pontos diagnózishoz több információra és személyes találkozóra lesz szükség, ha gondolja keressenek meg és szívesen segítek. Elérhetőségem: 30-355-0177.
Üdv.:
A problémánk a 4 éves lányunkkal van. (decemberben lesz 5)
Ő most óvodás. Ez nem új dolog, nem hiszem,hogy a problémánk ezzel összefügg.
Januárban kistestvére fog érkezni. Nagyon szerette volna már,hogy legyen, várta.
Az elejétől kezdve mindenkinek mondta,hogy örül neki, újságolta a jó hírt, a hasamat puszilgatta stb.
Nem sejtettem,hogy gond lehet.
Aztán úgy 1 hete elkezdte mondai,hogy Ő nem szereti a kistesót, sem Apát és Anyát. Most ezt minden nap mondja,hogy nem szeret minket.
Nem értem, hisz eddig ezzel sem volt gond,mi is sokat szeretgetjük,mondjuk is neki. Igaz az Apukája külföldön dolgozik, de amikor lehet itthon van és tartalmasan igyekszünk tölteni Vele az időt.
Mit tehetnék,hogy ne érezze úgy,hogy nem szeret?
Egyáltalán:mit tehetnék?
Nagyon kétségbe vagyok esve és rosszul esik ez.
Köszönettel:R.Melinda
A gyerekek bizonyos kor után előrukkolnak ezzel a szeretlek-nem szeretlek mondatokkal a szülők irányába, és ha azt látják, h ez által több figyelmet kapnak,akkor ezt gyakran megismételik. Tehát, ha a kislánya azt mondja h nem szereti önt, kérdezze meg h mi bántja őt és ha nem kap semmilyen választ, akkor valószínű csak a figyelemfelkeltés volt a célja. Ebben az esetben ott kell hagyni őt ebben a szituációban, nem megerősíteni őt ebben a viselkedésformában és nyugodtan végezni tovább a napi teendőket. Ha ezt gyakran így teszi, akkor meglátja egy idő után nem fogja már a lánya önt ezzel manipulálni.
Üdv.:
A lányom 7 éves. Mindig visszahúzódó volt, játékban nem tudott kezdeményezni (én is ilyen vagyok). Az óvodai beilleszkedése sem volt zökkenőmentes. Most kezdte az iskolát és a helyzet egyre csak rosszabb. Pár hétig járt egy közeli iskolába, majd átvittük egy másikba. Ez a váltás azért volt szükséges mert mi szülők rájöttünk, hogy a közösség kezelhetetlen. Tehát többségben olyan gyerekek jártak oda akik sokgyermekes családban nőttek fel és a szülők keveset foglalkoztak a nevelésükkel. A tanító néni meg nem avatkozott bele a gyerekek önbíráskodásába. Mi szülők úgy döntöttünk, hogy nem várunk és átvisszük egy másik iskolába. Felnőtt szemmel a váltás jó volt. De a probléma ott kezdődik, hogy nem beszél a gyerekekkel. A gyerekek egymással játszanak ő pedig külön áll. A első pár napban még megpróbáltak közeledni a lányomhoz, de most már kerülik. Tegnap az egyik kislány a másiknak azt mondta, hogy jobb lenne ha visszamenne a régi iskolába. Félek, ha így folytatódik akkor kirekesztik a gyerekek a közösségből. A régi iskolában ugyanez volt (ott sem beszélt a gyerekekkel).
Egyébként egy okos, intelligens kislányról van szó. Szeret iskolába járni, a tanítónéniket szereti (az ő elmondása szerint).
Sokat beszélgetünk erről, nem sürgetem, végül is ő szeretne velük beszélgetni, játszani, de az ő elmondása szerint nem tud nekik mit mondani. Szerintem inkább a kudarctól, az elutasítástól fél. Itthon ideges, ingerült, a kisebb testvérén tölti ki a dühét. A beszélgetések után lenyugszik, de másnap minden kezdődik elölről. Napközis, már arra is gondoltam, hogy előbb elhozom, de akkor még nehezebb lesz a beilleszkedés. Most már tanácstalan vagyok, mi szülők mit tehetünk? Milyen módon tudunk neki segíteni?
Válaszát előre köszönöm.
Valószínű h az lehet a viselkedésének az oka, h fél a visszautasítástól, a kudarcoktól és ezért nem kezdeményez, de ennek a hátterében valami meghúzódik ami mint kiváltó tényező mozgatja ezt az egész viselkedésformát. Ennek a kiderítéséhez és kezeléséhez viszont elengedhetetlen a személyes találkozó, tehát ha gondolja keressenek meg és szívesen segítek. Elérhetőségem: 30-355-0177.
Üdv.:
Véleményét szeretném kérni azzal kapcsolatban, hogy egy négy éves, magyar anyanyelvű, és idegen nyelvet nem beszélő gyermeket megviselne-e, és ha igen, milyen mértékben egy idegen országba költözés, illetve ottani óvodai gondozás!
Helyzetünk a következő:
Előállt a családunk életében egy olyan helyzet, hogy a férjem egy komoly, másfél évre szóló külföldi ajánlatot kapott. Ő egyébként is rendszeresen utazik Európa szerte és Afrikába is, azonban most hosszabb távra kellene az Egyesült Királyságba költöznie a családnak.
Korábban próbáltuk már, hogy a kislány és én itthon éltünk, ő pedig Angliában - közel 8 hónapig, azonban akkor a lányunk még igen kisbaba volt, nem valószínű, hogy komolyan érzékelte az apa hiányát, főleg, hogy nagy család vette körül (nagyszülők, keresztmamák stb.). Most azonban elképzelhetőnek tartjuk, hogy megviselné, ha az apukája évente 4 - 5 alkalommal utazna haza 2 - 3 napra, illetve a férjem nélkülünk nem szeretne ilyen hosszú időre elutazni. Ezért együtt költöznénk ki az Egyesült Királyságba. A kislányunk egyedüli gyermek, testvére még nincs.
Én konkrétan a nyelvi korlátok miatt aggódom. Apuka és én beszélünk angolul, azonban a kislányt mindeddig ezzel nem terheltük (viszonylag későn kezdett el beszélni az anyanyelvén is). A költözés 2011. januárjában lenne esedékes, tehát alig két és fél hónap múlva. Természetesen módunkban áll visszautasítani az ajánlatot, azonban mind anyagilag, mind karrier szempontjából komoly előrelépést jelentene a családnak.
Nincsenek arra vonatkozó mélyebb ismereteim, hogy egy ilyen jellegű, a kommunikációt is érintő változás milyen lelki terhet okozhat egy kisgyereknek, illetve hogyan tudnám én segíteni őt ebben.
Gondolom, a válaszadás tekintetében meghatározó lehet, hogy \"milyen típusú\" gyermekről van szó, illetve milyenek a körülményei most:
Kislányom 2010. november 20-án lesz négy éves. Nyugodt, kiegyensúlyozott gyermek, szabálykövető, és kifejezetten kedveli a társaságot. Emiatt már két éves kora előtt családi napközibe kezdtem hordani, amit első pillanattól kezdve nagyon élvezett. Egyszer sem fordult elő vele, hogy nem akart menni az \"oviba\", vagy pityergett volna, amikor látta, hogy én eljövök. Egy évig járt a családi napközibe, majd elköltöztünk a városból. Új lakhelyünkön a régihez hasonló rendszer szerint működő közösséget kerestem és találtam számára. A kislányom ott azonban nem érezte jól magát. Nem volt kedve járni. Amikor elvittem és ottmaradt a napköziben, visszahúzódóan viselkedett. 6 hét után úgy döntöttem, nem viszem tovább ebbe az oviba. (Viselkedésének okát egyébként abban láttam, hogy az oviban nem volt egyetlen olyan gyermek sem, aki rendszeresen járt. A kislányomnak tehát nem alakult ki semmilyen kötődése senkivel. Szinte minden nap új arcokat látott, ő volt az egyetlen állandó gyermek.)
Három hónapot töltött otthon velem, aztán 2009. decemberétől egy hagyományos, állami óvodába írattam be, jelenleg is oda jár. Nagyon szereti, sokat beszél róla, úgy érzem, meghatározó az életében. Imádják őt az óvónők és a csoporttársai is. Itthon sokat beszél a társairól, már elkezdődött a barátságok kialakulása, rendszerint beszámol arról, hogy ki az aktuális barátnő. Rendkívül érdeklődő, szívesen kapcsolódik be a játékokba - legyen az mozgásos vagy szellemi tevékenység. Mostanában kissé szégyenlőssé vált (ahogy azt én általában láttam a keresztgyerekeimen ebben a korban).
Az otthona egy családi ház, ahol saját kedvencei vannak (egy hörcsög és egy kutya). A hétvégéket általában a nagyszülőkkel tölti, viszonylag erősen ragaszkodik hozzájuk (és persze fordítva).
Mindent összevetve nagyon jól érzi magát a bőrében. Nagy általánosságban is azt mondhatom, hogy kiegyensúlyozott kislány, nyílt szívű, általában jókedvű, mosolygós.
Attól tartok, hogy a külföldre történő költözés, majd onnan másfél év múlva hazaköltözés esetleg zavart okozhat a kislányomnál.
Tisztelt Doktornő! Szeretném véleményét megkérdezni a témával kapcsolatban!
Üdvözlettel,
egy anyuka
Önnek már válaszoltam, egy a saját email címemre küldött levél keretén belül.
Üdv.:
Kislányom idén szeptemberben kezdte az óvodát, az első hét teljesen jól telt nem volt semmi gond. Majd a második héten lebetegedett, mikor újból mentünk az oviba egész nap sírt és nem evett semmit. Ez így ment egy hétig majd újból lebetegedett. A héten kezdtük újból és ismét egész nap sír és nem eszik.
Nem tudom mit kellene tennem, de félek hogy ez már a gyerekem egészségére fog menni.
Az óvónőkkel sem igazán vagyok megelégedve, az egyiket különösen mogorvának tartom.
Nem igazán tudunk beszélni az óvónőkkel, mert \"rendkívül elfoglaltak\" és nem is igazán tudom mit kellene mondani, hisz nekik kellene tudni mit kell csinálni.
Kérem tanácsát!
Évi
A beszoktatás valóban egy rendkívül nehéz folyamat lehet azoknál a gyerekeknél, akik érzelmileg még nem váltak le az anyától és ha ebben a folyamatban az óvoda ill. a pedagógusok nem segítőkészek, akkor érdemes elgondolkodni a továbbiakon, mivel 3-4 évet a kislánya ideje nagy részét ebben a közegben fogja eltölteni. Ha egy hétnél tovább fennmarad ez az állapot, akkor keressen meg telefonon és megbeszéljük a további teendőket. Elérhetőségem:30-355-0177.
Üdv.:
Először is 5 éves kor alatt nem beszélünk hiperaktivitásról és ebben a korban én semmiképpen nem javasolok gyógyszeres kezelést. Ha teheti keressenek meg egy másik szakembert és gyógyszeres kezelést mellőzve pszichoterápiás úton kezelni a kialakult helyzetet.
Üdv.:
Két lányom van egy 7 és egy 11 éves. A nagyobbik lányommal van gondom. Szétszórt, figyelmetlen, rendetlen. Az iskolában kitűnő tanuló, tanulási nehézsége nincs, mert könnyen, gyorsan tanul, de nagyon kell rá figyelnem, mert, ha nem ellenőrzöm, sorozatosan elfelejti megcsinálni a házi feladatot, nem tanulja meg a leckéjét, mert éppen nem lapozza tovább a könyvét. Ha számon kérem mindig csak azt válaszolja, hogy elfelejtettem. Mindig mindent elfelejt. Nemcsak a tanulással kapcsolatban. Már vettem neki egy leckefüzetet, hogy írja bele mi a házi, miből kell készülni, de azt vagy otthon hagyja, vagy elfelejti beírni mi történt az iskolában. A barátnője anyukáját szoktam felhívni, hogy megtudjam írnak e dolgozatot valamilyen tantárgyból, vagy történt e valami az iskolában a gyerekemmel, mert ő soha nem mond semmit hiába kérdezem. Soha nem mondd semmit, mi történt vele az iskolában pedig szoktunk kettesben beszélgetni, tudja, hogy akkor csak rá figyelek. Például szülői értekezleten csak nekem újdonság minden, mert amikor a tanár azt mondja, hogy ugye a gyerek szólt otthon,hogy éppen ez meg az történt mindenki bólogat én meg ott ülök és csak pislogok. Az én gyerekem nem mondta, nem mond semmit. Azt érzem, hogy nem mindig őszinte, hajlamos hazudni nekem. Állítása szerint csak azért, hogy ne legyek mérges rá, pedig soha nem bántom, mégis fél tőlem. Tudom az a hibám, hogy hirtelen természetű vagyok és előfordul, hogy kiabálok vele, de már az utóbbi időben inkább elszámolok 10-ig már nem is kiabálok, hanem tehetetlenségemben csak sírok. Tavaly elég rossz társaságba keveredett, tudta jól ,de nem mert szólni a \"barátainak\"hogy ő nem érzi köztük jól magát, mert fél tőlük. Sikerült kikerülnie, persze nem magától mondta el, mástól tudtam meg, hogy kivel barátkozik. Akkor is beszélgettünk, mondtam neki, hogy szeretnék a barátnője lenni tudni mindent, mi történik vele, mert itt a példa, hogy ha nem mondja el bajba keveredik és csak én tudok segíteni neki, ne várja meg míg nagyobb baj lesz. Nagyon naiv és befolyásolható él a kis álomvilágában, féltem őt nagyon, de nem tudom, hogy tudnám okosan irányítani. Hogy hallgasson rám ,hogy tudja jót akarok neki. Hiába beszélek vele sokat, bólogat, de úgy érzem egyik fülén bemegy a másikon meg ki. Nem tudom mit tegyek!
A kislánya tipikusan a kamaszkor tüneteit hozza az ön leírása alapján és annak érdekében h ne nőjön az ön fejére fontos, h meghúzza a konkrét határokat és abban következetes legyen. Így érhető el igazi eredmény. Jó munkát önnek és kitartást, a helyzet változni fog, próbáljon vele sokat kommunikálni, közös dolgokat csinálni.
Üdv.:
2,5 éves kislányom bölcsödébe jár, már lassan egy éve, koraszülött de nagyon szépen fejlődik minden téren.
A bölcsödében kedves, aranyos, mindent megeszik, szófogadó.
Itthon teljes ellentét, nem fogad szót mintha meg sem hallaná, verekszik, jobbára engem bánt, ha elveszek tőle valamit vagy egyszerűen csak úgy, belémmar, és mérgesen jön felém hogy megüssök, vagy húzza a hajam stb.
Próbálkozunk "büntetni", szobájába küldjük be, de olyankor nagyon sír, megesik az ember szíve.
De ez nem normális dolog, hogy néha egy angyal néha meg kis vadorzó.
Sokszor összeveszünk emiatt a férjemmel, hogy szófogadatlan és elvinni sem tudjuk sehova, mert máshol sem fogad szót csak hisztizik.
Mit lehet ilyenkor tenni?!
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel:Edit
Elsősorban tudnia kell h én nagyon bölcsőde ellenes vok, legfőképpen azért mert 3 éves kor alatt a gyermekek a szülőktől való elválást traumaként élik meg és ez a későbbiekben komoly viselkedésbeli változásokat hoz felszínre, mint azt az önök példája is mutatja! Természetesen megértem h a szükség nagy úr, és néha nincs más választás, ebben az esetben viszont úgy kell megélni a gyerekkel együtt töltött időt, h az minél intenzívebb legyen, és a gyerek továbbra is biztonságban érezze magát a szüleivel. Sok türelmet és kitartást önöknek, ha még bármi kérdése van nyugodtan hívjon fel telefonon és részletesen elmondom a teendőket. Elérhetőségem: 30-355-0177.
Üdv.: