|
|
Bader GyörgyPszichológus, asztrológus, tanár, családállítópszichológus, Hellinger-féle családállító, asztrológus, Bach-virágterapeuta Elérhetőségeim: Cím: 7625 Pécs, Dr. Majorossy I. utca 36. Telefon: 06-30/940-67-89 E-mail: info@pramana.hu Honlap: http://www.pramana.hu/ |
Kérdezz-felelek
Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Kedves Bader György!
Egy 16 éves lány vagyok. Egyke. Anyukám egyedül nevel engem. Apukám 5 éves koromban hagyott el minket, megismert egy másik nőt és külföldre költözött vele. Nem sok emlékem van róla, csak elszórtan néhány. Akkoriban is elég keveset volt velem, de arra emlékszem, hogy nagyon szerettem játszani és hülyéskedni vele. Néha átfut az agyamon, vajon mennyivel lenne másabb az életem, ha ő is a részese lenne, mégse éreztem soha konkrétan a hiányát. Azóta összesen kétszer láttam őt, nem nagyon jár vissza az országba, de olykor az interneten keresztül ír nekem. Anyukám még mindig nagyon utálja apukámat, ezért nem örül neki, hogy néhanapján levelezem vele.
Anyámmal se túl fényes a kapcsolatom. Sose tudtam vele két értelmes szónál többet váltani. Sohase tudott használható tanácsot adni nekem, sose tudott lelki vigaszt, érzelmi támaszt, megnyugvást nyújtani számomra. Mivel egymaga kell, hogy eltartson kettőnket nagyon sokat robotol és mire hazaér a munkából általában hulla fáradt és teljesen kész van idegileg. Mindenféle különösebb ok nélkül rengeteget ordibál velem, nagyon türelmetlen, mindenbe beleköt és kritizál. Teljesen az idegeimre megy. Most már odáig fajult a dolog, hogy inkább elkerülöm őt és azt, hogy beszédbe kelljen elegyednem vele, mert ha rajta múlik veszekedésbe torkollik az egész. Állandóan dühös vagyok rá, de nem akarom ezt kimutatni, mert tudom, hogy neki is nehéz. Inkább bezárkózom a szobámba, hogy még véletlenül se legyen köztünk semmi konfliktus, de mostanában már egyre kevésbé viselem el az ebből fakadó magányt, úgyhogy a barátaimmal császkálom valamerre, vagy a nagyszüleimnél alszom.
Nincs óriási haveri köröm, nem szokásom bájologni a fél várossal, de van 4-5 barátnőm, akikkel nagyon közeli kapcsolatot ápolok. A nagyszüleimen kívül ők a napsugarak az életemben. Boldog vagyok, hogy vannak nekem.
A fiúk terén sajnos nincs ekkora szerencsém, pedig már egész kicsi korom óta nagyon vágyom az ellenkező nem társaságára. Néha szoktam pszichológiát olvasni, mert érdekel, többek között Freudot is és ő is szót ejt a gyermeki szexualitásról, hogy a gyermekeknek is van szexualitásuk. Ez teljesen rendben is van. Én mégis mindig úgy éreztem, hogy részemről ez meghaladja a normális szintet. Többek között ez is hozzájárult ahhoz, hogy egész kicsi koromtól kezdve rossz és romlott gyereknek érezzem magamat. Ugyanakkor ez a szégyenérzet fokozta is a szexuális izgalmamat. Már óvodáskoromban is állandóan a szex körül forogtak a gondolataim, mindenről erre asszociáltam. Ennek persze megvoltak a maga előnyei is. Általános iskolában sikerült a társaimat lehengerelnem a perverz vicceimmel, fantáziámmal. Ugyanakkor a srácok inkább a csapat mókamestereként és haverként tekintettek rám. Amikor mint lány a fiúhoz próbáltam közeledni feléjük azt rendszerint elutasították, ráadásul volt, hogy kifejezetten durván. 7 éves koromtól kezdve már rendszeresen önkielégítettem a lakásban található tárgyakkal és felnőtt filmeket néztem, 14 éves koromra pedig már saját vibrátorokat is sikerült beszereznem otthonra.
10 éves koromra már teljesen elvesztettem az érdeklődésemet a velem egyidős fiúk iránt. A 40 év körüli férfiak voltak azok, akik igazán felkorbácsolták bennem a szexuális vágyat. A korosztályom az idő múlásával egyre kevésbé érdekelt és én sem érdekeltem őket. Az idősebb férfiak viszont rendszerint kimutatták irányomba, hogy tetszem nekik és velük könnyebben találtam meg a közös hangot. Az edzőmmel egy tábor alkalmával kicsit össze is melegedtünk, amikor 14 éves voltam, de a behatolás nem történt meg, csak szájjal kényeztettük egymást. Ez volt az első és utolsó komolyabb szexuális élményem, azóta csak elvétve csattant el egy-két csók, szóval még a mai napig szűz vagyok. Viszont nagyon nehezen bírom türtőztetni magamat, mert nagyon kívánom már a szexet.
Szerencsére a nyári szünet alkalmával egy picikét elterelődött erről a figyelmem, mert sok a szabadidőm és igyekszem mindig csinálni magamnak valamilyen programot. Múlthéten például a nagyszüleimnél töltöttem az egész hetet, mert anyukám felutazott a nővéréhez Pestre, én meg nem szerettem volna egyedül maradni a lakásban. Velük egyébként is nagyon jó a kapcsolatom és örültek neki, hogy többet leszünk együtt. Ők nem olyanok, mint az átlag nagyszülők. Tatám 65 éves, de nagyon fiatalos, mindig bakancsot, farmert és bőrdzsekit hord. Lófarokba kötött vállig érő haja és bajusza van. Sokat sportol, úszik és motorozik, néha engem is elvisz magával egy-két motoros bulira, amit nagyon élvezek. Egy kisvárosban élünk és ő kb. az egész várossal jóban van, mert nagyon barátkozós, közvetlen és vagány. Mamám 63 éves, amolyan háziasszony típus, mert imád sütni, főzni, de ő is nyitott az új dolgokra. Pont ezt szeretem bennük, hogy míg anyukám rendkívül konzervatív, felszínes és pesszimista gondolkodású, ők nagyon szabad szellemiségűek, akárcsak én és sok mindenről hasonlóan gondolkodunk. Ők maguk is és a kapcsolatuk is rendkívül kiegyensúlyozott.
Egyik éjszaka túlzottan is sikerült erről megbizonyosodnom. Általában az MP3 lejátszómmal a fülemben alszom, de akkor sehogy se jött álom a szememre, ezért elhatároztam, hogy verseket írok, amíg el nem álmosodom. Ekkor hallottam meg a nagyszüleim szobája felől kiszűrődő hangokat. Teljesen ledermedtem a nyögések hallatán. Tudtam, hogy jó a házasságuk, de meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy valaha is hallani fogom őket a legintimebb pillanataik közben és hogy őszinte legyek, nem is nagyon vágytam rá. Annak ellenére, hogy kellemetlenül érintett a dolog, mégis volt valami izgató abban, hogy hallottam őket elélvezni. Tatám egyre szaporább, mélyről jövő, férfias nyögdécseléseit kifejezetten izgatónak találtam. Nagyon szégyelltem és szégyellem magamat emiatt, de egy kicsit felizgatott. Általában véve is minden kis apró ingerre izgalomba jövök és megszoktam, hogy pornónézés alatt is vizuális és auditív ingerekre gerjedek be. Ez viszont más volt és nagyon rosszul éreztem magamat, amiért kívántam, hogy magamhoz nyúljak. Talán pont ez az erősödő szégyenérzet volt az, ami ráadásképp hozzájárult ahhoz, hogy izgatónak találjam ezt a szituációt és a tudat, hogy most nem lenne szabad felizgulnom, mert ez egyszerűen undorító. Másnap alig bírtam a szemükbe nézni, persze próbáltam úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Erre csak rátett még egy lapáttal, amikor tatám a beszélgetés közben átkarolt engem. Még élt bennem a tegnapi bűntudat, ugyanakkor minél inkább tiltakoztam ellene felsejlett bennem a hang, ahogyan tatám elélvezett. Az érintésébe belebizseregtem. Utáltam és utálom magamat. Teljesen össze vagyok zavarodva és meg vagyok ijedve, hogy hogyan lehetek ennyire undorító. Hogyan érezhetek ilyet? Tudom, hogy ez nem normális és beteges és az is, hogy egyáltalán megfordulnak a fejemben ilyesmik. Természetesen nem akarok tőle semmi szexuális jellegű dolgot. Még belegondolni is rossz. Azóta szörnyen rosszul érzem magamat és szégyellem magamat. Azon gondolkodom, hogy fordulhatott egyáltalán elő, hogy ilyet érezzek? Teljesen össze vagyok zavarodva.
Elnézést kérek, hogy ennyire mérhetetlenül hosszúra és részletesre sikeredett a levelem, de tényleg szeretném megtudni a problémám valódi okait és azt, hogy hogyan tudnám megszüntetni magamban ezeket a gondolatok és érzéseket! Azért lett ilyen terjedelmes a leírás, mert féltem, hogy nehogy kihagyjak olyan dolgokat a történetből, amik esetleg fontosak lehetnek ennek elérése érdekében! Nagyon össze vagyok zavarodva és undorodom magamtól. Mennyire számít betegesnek vagy normálisnak a helyzetem? Félek, hogy beteges vagyok!! Várom mielőbbi válaszát!
Egy 16 éves lány vagyok. Egyke. Anyukám egyedül nevel engem. Apukám 5 éves koromban hagyott el minket, megismert egy másik nőt és külföldre költözött vele. Nem sok emlékem van róla, csak elszórtan néhány. Akkoriban is elég keveset volt velem, de arra emlékszem, hogy nagyon szerettem játszani és hülyéskedni vele. Néha átfut az agyamon, vajon mennyivel lenne másabb az életem, ha ő is a részese lenne, mégse éreztem soha konkrétan a hiányát. Azóta összesen kétszer láttam őt, nem nagyon jár vissza az országba, de olykor az interneten keresztül ír nekem. Anyukám még mindig nagyon utálja apukámat, ezért nem örül neki, hogy néhanapján levelezem vele.
Anyámmal se túl fényes a kapcsolatom. Sose tudtam vele két értelmes szónál többet váltani. Sohase tudott használható tanácsot adni nekem, sose tudott lelki vigaszt, érzelmi támaszt, megnyugvást nyújtani számomra. Mivel egymaga kell, hogy eltartson kettőnket nagyon sokat robotol és mire hazaér a munkából általában hulla fáradt és teljesen kész van idegileg. Mindenféle különösebb ok nélkül rengeteget ordibál velem, nagyon türelmetlen, mindenbe beleköt és kritizál. Teljesen az idegeimre megy. Most már odáig fajult a dolog, hogy inkább elkerülöm őt és azt, hogy beszédbe kelljen elegyednem vele, mert ha rajta múlik veszekedésbe torkollik az egész. Állandóan dühös vagyok rá, de nem akarom ezt kimutatni, mert tudom, hogy neki is nehéz. Inkább bezárkózom a szobámba, hogy még véletlenül se legyen köztünk semmi konfliktus, de mostanában már egyre kevésbé viselem el az ebből fakadó magányt, úgyhogy a barátaimmal császkálom valamerre, vagy a nagyszüleimnél alszom.
Nincs óriási haveri köröm, nem szokásom bájologni a fél várossal, de van 4-5 barátnőm, akikkel nagyon közeli kapcsolatot ápolok. A nagyszüleimen kívül ők a napsugarak az életemben. Boldog vagyok, hogy vannak nekem.
A fiúk terén sajnos nincs ekkora szerencsém, pedig már egész kicsi korom óta nagyon vágyom az ellenkező nem társaságára. Néha szoktam pszichológiát olvasni, mert érdekel, többek között Freudot is és ő is szót ejt a gyermeki szexualitásról, hogy a gyermekeknek is van szexualitásuk. Ez teljesen rendben is van. Én mégis mindig úgy éreztem, hogy részemről ez meghaladja a normális szintet. Többek között ez is hozzájárult ahhoz, hogy egész kicsi koromtól kezdve rossz és romlott gyereknek érezzem magamat. Ugyanakkor ez a szégyenérzet fokozta is a szexuális izgalmamat. Már óvodáskoromban is állandóan a szex körül forogtak a gondolataim, mindenről erre asszociáltam. Ennek persze megvoltak a maga előnyei is. Általános iskolában sikerült a társaimat lehengerelnem a perverz vicceimmel, fantáziámmal. Ugyanakkor a srácok inkább a csapat mókamestereként és haverként tekintettek rám. Amikor mint lány a fiúhoz próbáltam közeledni feléjük azt rendszerint elutasították, ráadásul volt, hogy kifejezetten durván. 7 éves koromtól kezdve már rendszeresen önkielégítettem a lakásban található tárgyakkal és felnőtt filmeket néztem, 14 éves koromra pedig már saját vibrátorokat is sikerült beszereznem otthonra.
10 éves koromra már teljesen elvesztettem az érdeklődésemet a velem egyidős fiúk iránt. A 40 év körüli férfiak voltak azok, akik igazán felkorbácsolták bennem a szexuális vágyat. A korosztályom az idő múlásával egyre kevésbé érdekelt és én sem érdekeltem őket. Az idősebb férfiak viszont rendszerint kimutatták irányomba, hogy tetszem nekik és velük könnyebben találtam meg a közös hangot. Az edzőmmel egy tábor alkalmával kicsit össze is melegedtünk, amikor 14 éves voltam, de a behatolás nem történt meg, csak szájjal kényeztettük egymást. Ez volt az első és utolsó komolyabb szexuális élményem, azóta csak elvétve csattant el egy-két csók, szóval még a mai napig szűz vagyok. Viszont nagyon nehezen bírom türtőztetni magamat, mert nagyon kívánom már a szexet.
Szerencsére a nyári szünet alkalmával egy picikét elterelődött erről a figyelmem, mert sok a szabadidőm és igyekszem mindig csinálni magamnak valamilyen programot. Múlthéten például a nagyszüleimnél töltöttem az egész hetet, mert anyukám felutazott a nővéréhez Pestre, én meg nem szerettem volna egyedül maradni a lakásban. Velük egyébként is nagyon jó a kapcsolatom és örültek neki, hogy többet leszünk együtt. Ők nem olyanok, mint az átlag nagyszülők. Tatám 65 éves, de nagyon fiatalos, mindig bakancsot, farmert és bőrdzsekit hord. Lófarokba kötött vállig érő haja és bajusza van. Sokat sportol, úszik és motorozik, néha engem is elvisz magával egy-két motoros bulira, amit nagyon élvezek. Egy kisvárosban élünk és ő kb. az egész várossal jóban van, mert nagyon barátkozós, közvetlen és vagány. Mamám 63 éves, amolyan háziasszony típus, mert imád sütni, főzni, de ő is nyitott az új dolgokra. Pont ezt szeretem bennük, hogy míg anyukám rendkívül konzervatív, felszínes és pesszimista gondolkodású, ők nagyon szabad szellemiségűek, akárcsak én és sok mindenről hasonlóan gondolkodunk. Ők maguk is és a kapcsolatuk is rendkívül kiegyensúlyozott.
Egyik éjszaka túlzottan is sikerült erről megbizonyosodnom. Általában az MP3 lejátszómmal a fülemben alszom, de akkor sehogy se jött álom a szememre, ezért elhatároztam, hogy verseket írok, amíg el nem álmosodom. Ekkor hallottam meg a nagyszüleim szobája felől kiszűrődő hangokat. Teljesen ledermedtem a nyögések hallatán. Tudtam, hogy jó a házasságuk, de meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy valaha is hallani fogom őket a legintimebb pillanataik közben és hogy őszinte legyek, nem is nagyon vágytam rá. Annak ellenére, hogy kellemetlenül érintett a dolog, mégis volt valami izgató abban, hogy hallottam őket elélvezni. Tatám egyre szaporább, mélyről jövő, férfias nyögdécseléseit kifejezetten izgatónak találtam. Nagyon szégyelltem és szégyellem magamat emiatt, de egy kicsit felizgatott. Általában véve is minden kis apró ingerre izgalomba jövök és megszoktam, hogy pornónézés alatt is vizuális és auditív ingerekre gerjedek be. Ez viszont más volt és nagyon rosszul éreztem magamat, amiért kívántam, hogy magamhoz nyúljak. Talán pont ez az erősödő szégyenérzet volt az, ami ráadásképp hozzájárult ahhoz, hogy izgatónak találjam ezt a szituációt és a tudat, hogy most nem lenne szabad felizgulnom, mert ez egyszerűen undorító. Másnap alig bírtam a szemükbe nézni, persze próbáltam úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Erre csak rátett még egy lapáttal, amikor tatám a beszélgetés közben átkarolt engem. Még élt bennem a tegnapi bűntudat, ugyanakkor minél inkább tiltakoztam ellene felsejlett bennem a hang, ahogyan tatám elélvezett. Az érintésébe belebizseregtem. Utáltam és utálom magamat. Teljesen össze vagyok zavarodva és meg vagyok ijedve, hogy hogyan lehetek ennyire undorító. Hogyan érezhetek ilyet? Tudom, hogy ez nem normális és beteges és az is, hogy egyáltalán megfordulnak a fejemben ilyesmik. Természetesen nem akarok tőle semmi szexuális jellegű dolgot. Még belegondolni is rossz. Azóta szörnyen rosszul érzem magamat és szégyellem magamat. Azon gondolkodom, hogy fordulhatott egyáltalán elő, hogy ilyet érezzek? Teljesen össze vagyok zavarodva.
Elnézést kérek, hogy ennyire mérhetetlenül hosszúra és részletesre sikeredett a levelem, de tényleg szeretném megtudni a problémám valódi okait és azt, hogy hogyan tudnám megszüntetni magamban ezeket a gondolatok és érzéseket! Azért lett ilyen terjedelmes a leírás, mert féltem, hogy nehogy kihagyjak olyan dolgokat a történetből, amik esetleg fontosak lehetnek ennek elérése érdekében! Nagyon össze vagyok zavarodva és undorodom magamtól. Mennyire számít betegesnek vagy normálisnak a helyzetem? Félek, hogy beteges vagyok!! Várom mielőbbi válaszát!
Kedves Kérdező,
nagyon jól tette, hogy ilyen részletesen leírta mindazt, ami foglalkoztatja.
Úgy tűnik, hogy 3-4 különböző dolog is van, amire érdemes alapos figyelmet fordítania.
Először is, könnyen lehet, hogy abba az érzésébe, hogy Ön rossz, belejátszik az édesapja távozása, mivel minden gyerek reakciója egy ilyen helyzetre az, hogy talán ő volt a rossz, ő volt a szerethetetlen és emiatt ment el az apja. Érdemes képzeletben a karjába venni azt az 5 éves kislányt, aki akkor volt, megvigasztalni és megmagyarázni neki, hogy ő nem hibás ebben, ez a szülei kapcsolata és döntése volt és ami történt, az hozzátartozott a felnövése árához.
A rossz vagyok-érzés másik kiváltója pedig valószínűleg az Ön által fokozottnak érzékelt szexuális vágy. Tény, hogy van egy képzeletbeli átlag, amivel jellemezhető az ember a szexuális vágy intenzitása ügyében. Ez azonban semmit nem jelent az egyes konkrét emberek vonatkozásában. Megpróbálom egy példával szemléltetni. Ha valakinek nagyon jó zenei hallása van, akkor neki azzal lesz dolga, hogy ebből kihozzon valami jót, ha átlagos, akkor abból, ha pedig egyáltalán nincs (mint nekem is, sajnos), akkor ezen a téren nincs túl sok tennivalója (kivéve, hogy ne énekeljen mások jelenlétében:)).
No, mármost, Önnek abból a vágy-intenzitásból kell a saját maga számára valami jót kihoznia, ami megadatott. A javaslatom az, hogy kezdje el magát "képezni" ez ügyben, mintha zenélni tanulna. Olvasson el néhány, a szexualitás lélektanával, energetikájával, sőt akár szellemi-spirituális oldalával foglalkozó könyvet, vagy ismertetést a neten, hogy szép lassan kibontakozhasson Ön előtt, hogy hogyan tudná kiteljesítő módon megélni ezt a fajta késztetettséget. És nyugodjon meg, önmagában a fokozott késztetésben nincs semmi beteges.
Harmadrészt, a témánál maradva, tegyen egy tudatos megkülönböztetést a nagyapját illetően: ő az anyjának az apja, akinek részben az életét köszönheti (pont a tatája vágyának is!), másrészt egy férfi, aki a nagyi férje. Elképzelheti ezt a két részt akár képszerűen is a nagyapjában. És ami fontos, rakja a helyére a lelkében: az ő helye - ha az apját a saját jobb válla mögé, az édesanyját a bal válla mögé képzeli el - az anyja mögötti sorban, az édesanyja jobb válla mögött van (a nagyié az édesanyja bal válla mögött). És akármikor felbukkanna a nagyapa ölelése, vagy érintése miatti bizsergés, 2-3 másodpercre idézze fel, hogy hol van az ő helye valójában é s emellett ő egy férfi is. Mind a kettő teljesen természetes és rendjén való dolog. Mindannyiunkban feltámad egy homályos szégyenérzet, ha a felmenőinket intim helyzetben látjuk, halljuk, vagy más módon érzékeljük, ez is teljesen általános. Mivel az Ön esetében a vágyak jelenleg nem irányulnak egy konkrét férfira, így nem nagy csoda, ha egy ilyen éjszakai érzékelés után ezeket érezte. Ez a testi vágyakból fakad és ebben az értelemben nincs velük semmi baj, az más kérdés, hogy meg kell érteni és helyükön kell kezelni őket (így, ahogy csinálja is, mert ezért is írt, többek között).
Negyedrészt, a szexualitásról még annyit, hogy ha ilyen erős késztetettség mellett mai körülmények között 16 évesen még szűz, akkor az azt kell, hogy jelentse, hogy van a személyiségében egy nagyon erős személyiségrész, összetevő, belső szereplő a képzeletbeli lélek-színpadon, aki kontroll alatt tartja ezt a területet (persze lehet, hogy nemcsak ezt, hanem más területeket is az életében). Ez pedig azzal a reménnyel kecsegtet, hogy megtalálhatja a saját jó megoldásait, ugyanis az önkontroll az egyik legfontosabb jó tulajdonság (és ezt nem írja felül az, hogy az önkielégítés régóta jelen van az életében).
Végül, a szüleivel kapcsolatos érzései miatt azt gondolom, érdemes lenne valamikor családállítás közelébe kerülnie, ha erre adódik lehetősége és az anyagi keretekbe belefér. Úgy vélem, hogy a későbbi kapcsolatait kedvező irányban befolyásolhatja mindaz, amit ott megtapasztalhat.
Üdvözlettel és szép életet kívánva:
nagyon jól tette, hogy ilyen részletesen leírta mindazt, ami foglalkoztatja.
Úgy tűnik, hogy 3-4 különböző dolog is van, amire érdemes alapos figyelmet fordítania.
Először is, könnyen lehet, hogy abba az érzésébe, hogy Ön rossz, belejátszik az édesapja távozása, mivel minden gyerek reakciója egy ilyen helyzetre az, hogy talán ő volt a rossz, ő volt a szerethetetlen és emiatt ment el az apja. Érdemes képzeletben a karjába venni azt az 5 éves kislányt, aki akkor volt, megvigasztalni és megmagyarázni neki, hogy ő nem hibás ebben, ez a szülei kapcsolata és döntése volt és ami történt, az hozzátartozott a felnövése árához.
A rossz vagyok-érzés másik kiváltója pedig valószínűleg az Ön által fokozottnak érzékelt szexuális vágy. Tény, hogy van egy képzeletbeli átlag, amivel jellemezhető az ember a szexuális vágy intenzitása ügyében. Ez azonban semmit nem jelent az egyes konkrét emberek vonatkozásában. Megpróbálom egy példával szemléltetni. Ha valakinek nagyon jó zenei hallása van, akkor neki azzal lesz dolga, hogy ebből kihozzon valami jót, ha átlagos, akkor abból, ha pedig egyáltalán nincs (mint nekem is, sajnos), akkor ezen a téren nincs túl sok tennivalója (kivéve, hogy ne énekeljen mások jelenlétében:)).
No, mármost, Önnek abból a vágy-intenzitásból kell a saját maga számára valami jót kihoznia, ami megadatott. A javaslatom az, hogy kezdje el magát "képezni" ez ügyben, mintha zenélni tanulna. Olvasson el néhány, a szexualitás lélektanával, energetikájával, sőt akár szellemi-spirituális oldalával foglalkozó könyvet, vagy ismertetést a neten, hogy szép lassan kibontakozhasson Ön előtt, hogy hogyan tudná kiteljesítő módon megélni ezt a fajta késztetettséget. És nyugodjon meg, önmagában a fokozott késztetésben nincs semmi beteges.
Harmadrészt, a témánál maradva, tegyen egy tudatos megkülönböztetést a nagyapját illetően: ő az anyjának az apja, akinek részben az életét köszönheti (pont a tatája vágyának is!), másrészt egy férfi, aki a nagyi férje. Elképzelheti ezt a két részt akár képszerűen is a nagyapjában. És ami fontos, rakja a helyére a lelkében: az ő helye - ha az apját a saját jobb válla mögé, az édesanyját a bal válla mögé képzeli el - az anyja mögötti sorban, az édesanyja jobb válla mögött van (a nagyié az édesanyja bal válla mögött). És akármikor felbukkanna a nagyapa ölelése, vagy érintése miatti bizsergés, 2-3 másodpercre idézze fel, hogy hol van az ő helye valójában é s emellett ő egy férfi is. Mind a kettő teljesen természetes és rendjén való dolog. Mindannyiunkban feltámad egy homályos szégyenérzet, ha a felmenőinket intim helyzetben látjuk, halljuk, vagy más módon érzékeljük, ez is teljesen általános. Mivel az Ön esetében a vágyak jelenleg nem irányulnak egy konkrét férfira, így nem nagy csoda, ha egy ilyen éjszakai érzékelés után ezeket érezte. Ez a testi vágyakból fakad és ebben az értelemben nincs velük semmi baj, az más kérdés, hogy meg kell érteni és helyükön kell kezelni őket (így, ahogy csinálja is, mert ezért is írt, többek között).
Negyedrészt, a szexualitásról még annyit, hogy ha ilyen erős késztetettség mellett mai körülmények között 16 évesen még szűz, akkor az azt kell, hogy jelentse, hogy van a személyiségében egy nagyon erős személyiségrész, összetevő, belső szereplő a képzeletbeli lélek-színpadon, aki kontroll alatt tartja ezt a területet (persze lehet, hogy nemcsak ezt, hanem más területeket is az életében). Ez pedig azzal a reménnyel kecsegtet, hogy megtalálhatja a saját jó megoldásait, ugyanis az önkontroll az egyik legfontosabb jó tulajdonság (és ezt nem írja felül az, hogy az önkielégítés régóta jelen van az életében).
Végül, a szüleivel kapcsolatos érzései miatt azt gondolom, érdemes lenne valamikor családállítás közelébe kerülnie, ha erre adódik lehetősége és az anyagi keretekbe belefér. Úgy vélem, hogy a későbbi kapcsolatait kedvező irányban befolyásolhatja mindaz, amit ott megtapasztalhat.
Üdvözlettel és szép életet kívánva:
Bader György
2013. 08. 17. 12:52
Olvasói értékelés: 5 / 5
Kedves György !
Kb 2 hónapja voltam egy családállításon. Megtapasztaltam ez milyen fantasztikus módszer, efelől kétségem sincs. Már segítőként is csodás dolgokat tapasztaltam meg. Amikor az én problémámra került sor, szóhoz sem tudtam jutni a családtagjaim képviselőinek viselkedésén - tökéletes volt. Valamit viszont nagyon nem értek: mi lehet az oka annak, hogy a tényleges problémám egy szemernyit sem javul.
Anyukámmal való kapcsolatomban nem stimmel valami. Ott az állításon sem tudtam közeledni \"hozzá\" (pontosabban az őt megszemélyesítő segítő felé), félelmet, taszítást, hidegséget éreztem. Az állítást vezető többszöri sugallatára végülis megöleltem, de nem volt jó érzés. Aztán megerősítő mondatokat kellett mondanom, ami nagyon távol állt tőlem, valamiért nem is akartam elismételni, aztán csak azért mondtam, hogy essünk már túl rajta.
Nem hiszem, hogy ennek így kell lennie. Ezalatt szinte végig sírtam, még most is, ha erre a jelenetre gondolok, tehát valami csak történt, de hát hogy van az, hogy egy \"esemény\" sírást vált ki, mégsem tudom mi történt, és mégsem hoz változást.
Azóta \"játszottam\" olyat, hogy felálltam ugyanúgy, mint ott, próbáltam a lehető legpontosabban visszaemlékezni a szavakra, mozdulatokra. Egyszer csak azt vettem észre, hogy valami oknál fogva, a fejemet elfordítva csak nézek jobbra lefelé, ne kelljen ránézni anyukámra, mert mintha azt mondogatná \" Te vagy az oka, miattad van...\" Hiába kutatok a memóriámba, nem jut eszembe olyan helyzet, amikor ez elhangozhatott, de valamiért csak ez ugrott be.
Anyukámmal kapcsolatban arra is szerettem volna valamiféle választ, miért van az, hogy nem csak a régi dolgokban élem az ő életét, már már túl sok a hasonlóság - a mai napokban is számtalanszor történik velem olyasmi, amiről egy két nap után kiderül vele is... Pl megfájdult a térdem, ami egyébként nem jellemző, aztán másnap telefonált, hogy nem tudja mi van vele, de fáj a térde. Eleinte nem nagyon tűnt fel, de mostanra rengeteg ilyen dolog van.
Sajnos mostanában nem jutok el újabb állításra, de tudok-e tenni valamit, hogy jobb legyen ?
Köszönettel:
Iker
Kb 2 hónapja voltam egy családállításon. Megtapasztaltam ez milyen fantasztikus módszer, efelől kétségem sincs. Már segítőként is csodás dolgokat tapasztaltam meg. Amikor az én problémámra került sor, szóhoz sem tudtam jutni a családtagjaim képviselőinek viselkedésén - tökéletes volt. Valamit viszont nagyon nem értek: mi lehet az oka annak, hogy a tényleges problémám egy szemernyit sem javul.
Anyukámmal való kapcsolatomban nem stimmel valami. Ott az állításon sem tudtam közeledni \"hozzá\" (pontosabban az őt megszemélyesítő segítő felé), félelmet, taszítást, hidegséget éreztem. Az állítást vezető többszöri sugallatára végülis megöleltem, de nem volt jó érzés. Aztán megerősítő mondatokat kellett mondanom, ami nagyon távol állt tőlem, valamiért nem is akartam elismételni, aztán csak azért mondtam, hogy essünk már túl rajta.
Nem hiszem, hogy ennek így kell lennie. Ezalatt szinte végig sírtam, még most is, ha erre a jelenetre gondolok, tehát valami csak történt, de hát hogy van az, hogy egy \"esemény\" sírást vált ki, mégsem tudom mi történt, és mégsem hoz változást.
Azóta \"játszottam\" olyat, hogy felálltam ugyanúgy, mint ott, próbáltam a lehető legpontosabban visszaemlékezni a szavakra, mozdulatokra. Egyszer csak azt vettem észre, hogy valami oknál fogva, a fejemet elfordítva csak nézek jobbra lefelé, ne kelljen ránézni anyukámra, mert mintha azt mondogatná \" Te vagy az oka, miattad van...\" Hiába kutatok a memóriámba, nem jut eszembe olyan helyzet, amikor ez elhangozhatott, de valamiért csak ez ugrott be.
Anyukámmal kapcsolatban arra is szerettem volna valamiféle választ, miért van az, hogy nem csak a régi dolgokban élem az ő életét, már már túl sok a hasonlóság - a mai napokban is számtalanszor történik velem olyasmi, amiről egy két nap után kiderül vele is... Pl megfájdult a térdem, ami egyébként nem jellemző, aztán másnap telefonált, hogy nem tudja mi van vele, de fáj a térde. Eleinte nem nagyon tűnt fel, de mostanra rengeteg ilyen dolog van.
Sajnos mostanában nem jutok el újabb állításra, de tudok-e tenni valamit, hogy jobb legyen ?
Köszönettel:
Iker
Kedves Kérdező,
ha tippelnem kéne, akkor az aláírása a válasz: az iker.
Vagy Ön indulhatott ikerként, vagy az édesanyja, de az is lehet, hogy mindketten (egy ideje tudhatóan a "fél-ikrek" aránya a társadalomban kb. 70(!)%).
Elképzelhető, hogy az Ön lelkében az ikertestvére halála miatt tudatosítatlanul meglévő bűntudat vetül ki az édesanyjára (mert ha így lenne, akkor az ő méhében élte át mindezt), és rajta keresztül jelenik meg: "...te tehetsz a haláláról..." - ami persze téves, mert a feltételezett ikre sorsa az volt, hogy más utakra menjen, az Öné pedig, hogy megszülessen.
Nem biztos, hogy ez áll a dolgok hátterében, de a tünet-ismétlődés az Ön életében ezt látszik megerősíteni.
Úgyhogy, azt gondolom, hogy akár ez, akár más van a dolog hátterében, jelen esetben nem egy "kötés" gátolja Önt az édesanyjával való kapcsolat harmonizálásában, hanem több, ebből következően azt javaslom, hogy amikor megteheti majd, folytassa, amit elkezdett (ha erős ellenérzése maradt az adott módon dolgozó kollégával, akkor keressen egy másikat).
Vagyis, ebben az értelemben eddig senki nem rontott el semmit, "csak" tovább kell haladni az úton, amin elindult.
Üdvözlettel:
ha tippelnem kéne, akkor az aláírása a válasz: az iker.
Vagy Ön indulhatott ikerként, vagy az édesanyja, de az is lehet, hogy mindketten (egy ideje tudhatóan a "fél-ikrek" aránya a társadalomban kb. 70(!)%).
Elképzelhető, hogy az Ön lelkében az ikertestvére halála miatt tudatosítatlanul meglévő bűntudat vetül ki az édesanyjára (mert ha így lenne, akkor az ő méhében élte át mindezt), és rajta keresztül jelenik meg: "...te tehetsz a haláláról..." - ami persze téves, mert a feltételezett ikre sorsa az volt, hogy más utakra menjen, az Öné pedig, hogy megszülessen.
Nem biztos, hogy ez áll a dolgok hátterében, de a tünet-ismétlődés az Ön életében ezt látszik megerősíteni.
Úgyhogy, azt gondolom, hogy akár ez, akár más van a dolog hátterében, jelen esetben nem egy "kötés" gátolja Önt az édesanyjával való kapcsolat harmonizálásában, hanem több, ebből következően azt javaslom, hogy amikor megteheti majd, folytassa, amit elkezdett (ha erős ellenérzése maradt az adott módon dolgozó kollégával, akkor keressen egy másikat).
Vagyis, ebben az értelemben eddig senki nem rontott el semmit, "csak" tovább kell haladni az úton, amin elindult.
Üdvözlettel:
Bader György
2012. 07. 16. 12:30
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Bader Úr!
Tegnap volt egy állításom, amin kiderült hogy volt egy ikertestvérem, nem lepődtem meg rajta, mert Édesapám is járatos a témában, és mikor átbeszéltük a problémáimat )pl: bűntudat(nem tudom miért) túlzott kötődés a legjobb barátnőhöz, szinte már szimbiótikus kapcsolat van köztünk, és az újra csak visszatérő kérdés: Mit fogok én csinálni egyedül???(a a barátnőm nyáron 1 hónapra elutazik külföldre) Apukám is megemlítette az iker kérdést, de nem akartam elhinni..
Aztán tegnap kiderült, és mondanom sem kell mennyire örültem mikor megölelhettem az "ikremet" úgymond, persze nem kicsit volt fájdalmas utána a tudat, h ő meghalt, de legálább sok kérdésemre választ kaptam ezáltal...
Ami zavar kicsit hogy állítás után az á.vezető azt mondta nekem: Nem minden az aminek látszik....
Na ettől megijedtem mert most hogy kiderült az ikerség, sokkal kerekebbnek látom a világot:) de a vezető azt mondta hogy ez az iker nem biztos hogy tényleg iker volt, lehet ez egy felnem dolgozott problémaköteg is...
1, kérdésem: Ön szerint ez tényleg lehetséges? (Mert most megint kétsébe estem...hogy mi lehet a problémák háterében)
A másik pedig, hogy amikor megöleltem az "ikremet" még mindíg hiányérzetem volt, persz nem olyan nagy mértékben mint mikor nemis tudtam a dolgokról.. inkább úgy éreztem hogy hiányzik még valaki, de ennek az állítás közben nem tulajdonítottam negyobb jelentőséget...de ma mikor elgondolkodtam az állításon, megtorpantam ezen a gondolaton:
2.kérdésem: Lehet az hogy volt még 1 ikertestvérem? Vagy csak már én beszélem be magamnak?:)
3. kérdésem: Esetleg összefüggésbe hozható ez azzal, hogy elöttem 2 évvel mielőtt megszülettem, volt egy abortusz?
Előre is köszönöm a Válaszát!
Szül.dátumom: 1995.09.08 05:55perc hajnali, Péntek
Kedves Kérdező,
a kolléga jól érzett rá arra, hogy az Ön esetében az iker-vesztéshez (ami ha kijött az állításon, úgy is van) társul egy másik fajta probléma-köteg, aminek eredetét tekintve nincs köze az ikerhez. Ez az Ön személyiség-összerakottságát jellemző tényező a barátokat illetően.
Az Ön belső működése olyan, hogy a barátokban akkor is a feltétel nélküli szeretetet vágyna megtalálni és a feltétel nélküli elfogadást próbálná megélni - a többi emberhez képest jóval intenzívebben -, ha nem lett volna elvesztett ikre. Viszont ugyanez az érzés veszett el odabent az édesanyjuk méhében, amikor meghalt Ön mellett az ikre, akivel addig megélhette a teljes egységet.
És ezen a ponton kapcsolódik össze ez a két tendencia.
Az ikrével az állítást követően annyi a teendő, hogy érzékelje őt úgy, ahogy leginkább képes erre (például egy biztonságos kuckóban a "szíve csücskében"), és ugyanakkor érzékelje a többi embert és önmagát itt, most az életben, a valóságban.
A barátokat (és a potenciális partnereket) illetően pedig mindig tudatosítsa magában, hogy ők nem pótolhatják Önnek az ikert, amire viszont ezután már nem is lesz szüksége, hiszen már helye van a lelkében.
Az állítást követően tudatosodott hiányérzetének ez lehetett az oka, és hogy mélyebben is megérthesse mindezt, azt javaslom, hogy olvassa el a honlapomon a "Nem-evilági angyalról", a Halakról szóló cikket, ott mélyebben kifejtve is megtalálja azokat a tendenciákat, amik meghatározták az Ön működését a barátokat (és partnereket) illetően és a vágyott, de hiányzó egység-élmény miatt ez csengett össze a lelkében az iker-vesztéssel.
Ha az állításon nem jött ki, akkor azt gondolom nem kell foglalkoznia a 3. iker lehetőségével.
Az Ön előtt meg nem született testvérrel lehet még dolga, de jelenleg fókuszáljon az ikerre.
Üdvözlettel:
Bader György
2012. 05. 11. 09:50
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves György!Anyagi helyzetre állítottam akkor derült ki hogy egy halott nagybácsihoz kapcsolódtam aki apu testvére volt és fiatalon halt meg.Ez az állítás már másfél éve volt. Testvérről nem tudok aki meghalt mi hárman vagyunk élünk de küzdünk mind a hárman ,anyukámnak volt aki halva született testvére és apukámnak volt kettő aki öngyilkos lett felakasztotta magát, de már felnőtt korban.Üdvözlettel Marcsi
Kedves Marcsi,
akkor azt javaslom, hogy leginkább talán egyéni családfelállítással is foglalkozó kollégát keressen meg és vele próbálják kinyomozni, hogy van-e halott testvér - esetleg ikertestvér, akivel együtt fogant, de aki nem született meg Önnel együtt - , akiről nem tud mindmostanáig sem. A horoszkópjában vannak erre utaló jelek, és amennyiben ez így lenne, akkor ez állhat talán elsődlegesen a problémái hátterében. Nem 100 %, hogy csak ez a tudatosítatlan veszteség idézte elő az életében megmutatkozó tüneteket, de sok esetben segített önmagában az, ha a halott testvér-testvérek visszakaphatták az őt-őket megillető helyüket az élők lelkében.
Üdvözlettel:
akkor azt javaslom, hogy leginkább talán egyéni családfelállítással is foglalkozó kollégát keressen meg és vele próbálják kinyomozni, hogy van-e halott testvér - esetleg ikertestvér, akivel együtt fogant, de aki nem született meg Önnel együtt - , akiről nem tud mindmostanáig sem. A horoszkópjában vannak erre utaló jelek, és amennyiben ez így lenne, akkor ez állhat talán elsődlegesen a problémái hátterében. Nem 100 %, hogy csak ez a tudatosítatlan veszteség idézte elő az életében megmutatkozó tüneteket, de sok esetben segített önmagában az, ha a halott testvér-testvérek visszakaphatták az őt-őket megillető helyüket az élők lelkében.
Üdvözlettel:
Bader György
2012. 04. 23. 10:06
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves György!Születési időm hivatalosan 1964.12.23.de 22-én születtem pár perccel éjfél előtt csak átírták 23-ra Miskolcon.üdvözlettel Marcsi
Kedves Marcsi,
mielőtt a többi szóba jöhető probléma-forrást sorra vennénk, először arra lennék kíváncsi, hogy volt-e állítás halott testvérre, vagy esetleg testvérekre?
Üdvözlettel:
mielőtt a többi szóba jöhető probléma-forrást sorra vennénk, először arra lennék kíváncsi, hogy volt-e állítás halott testvérre, vagy esetleg testvérekre?
Üdvözlettel:
Bader György
2012. 04. 22. 18:29
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves György!Szeretném megkérdezni a véleményét a helyzetemmel kapcsolatban.Már több alkalommal jártam családállításon és igyekeztem a legfontosabb kérdést kiválasztani és azzal dolgoztunk.Tudom hogy kell idő amíg alakul valami de nagyon nehéz türelmesnek lenni ha nehéz helyzetben vagyunk.Mindig nagyon bíztam és hittem hogy sikerül és aztán vártam hogy történjen valami és csak vártam vártam és a mai napig csak várok .Úgy érzem nem mozdulok semerre csak talán egy kicsit .Sajnos a pénz miatt elég ritkán is jutok el családállításra évente kb egyszer pedig az egyetlen módszer ami érzem hogy közel áll hozzám, de az eredménnyel elégedetlen vagyok, türelmetlen vagyok és dühös .Sok könyvet is elolvastam meditálok , minden módszert kipróbáltam ami kicsit is megfogott de valahogy nem és nem működik semmi.Amikor azt hiszem hogy na most itt az eredmény, utána kiderül hogy semmi vagy csak egy nagyon pici.Nagyon nehezen megy minden bármihez is kezdek.Nincs is ötletem hogy mihez kezdjek .Úgy érzem sehonnan nem kapok segítséget pénzem nincs és ha nagy nehezen valahova eljutok akkor sincs meg az eredmény.Nem tudok sehonnan töltekezni ,általában senki nem figyel rám a családban meg se hallanak vagy elutasítanak.Nyilván a születési családból adódik a minta pedig már dolgoztunk az anyukámmal is,kb egy éve ,de ha én úgy érzem hogy szeretet van bennem iránta , beszélünk aztán csalódott leszek minden összeomlik bennem.Szeretnék még menni állításra csak nem vagyok biztos benne hogy szükséges-e, vagy nekem ez a sorsom és ezt kell elfogadnom. Három év alatt négy témával foglalkoztunk és jó szakembernél voltam ezért nem tudom hogy miért nem mozdulok valamerre.Valahogy úgy érzem mintha az lenne a sorsom hogy kenyéren és vízen kellene élnem és magányban,és hiába próbálok ki számtalan módszert ezért is nem működik.Egész életemben igyekeztem de kívülről nem így tűnik az embereknek azt látják hogy én kényelmes vagyok és lassu pedig én kapkodok rohanok ideges vagyok.Nem tudom miért van ez a visszásság .Apukámmal még nem dolgoztunk, két éve halt meg és azóta úgy érzem szorul a mellkasom nehezen kapok levegőt. Azóta anyu se tud segíteni még annyit se mint azelőtt pedig nagyon kellene a segítség.Tudom hogy nekem kellene megoldani de nem tudom egyedül és nem segít senki.Köszönöm előre is a választ Marcsi
Kedves Marcsi,
mielőtt válaszolnék a kérdésére, az lenne a kérésem, hogy legyen szíves megírni a születési dátumát, óra perccel együtt, meg persze a születési helyet is, hogy a horoszkópot, mint "sorvezetőt" használhassam.
Üdvözlettel:
mielőtt válaszolnék a kérdésére, az lenne a kérésem, hogy legyen szíves megírni a születési dátumát, óra perccel együtt, meg persze a születési helyet is, hogy a horoszkópot, mint "sorvezetőt" használhassam.
Üdvözlettel:
Bader György
2012. 04. 22. 08:27
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Bader György!
Idén márciusban halt meg az édesanyám. Nem tudtam tőle elbúcsúzni, pedig már úton voltam.
Bocsánatot szerettem volna kérni és elmondani, hogy köszönök neki mindent.
Öten voltunk testvérek nagy szegénységben, özvegyen nevelt minket, a nagymamánk besegített.
Édesanyám nem szerette a nagymamámat (akit én imádtam), és én mostanáig nem tudtam neki ezt megbocsájtani, sőt elmondtam neki, hogy nem szeretem őt, csakis a nagymamámat szeretem. Úgy éreztem, hogy gyűlőli a saját édesanyját, és én valahogy ezt a \"gyűlöletet\" éreztettem feléje.
Halála után tudtam meg, hogy elhagyta a nagymamám egy férfi kedvéért, 14 éves koráig más nevelte.
Nagyon fáj, hogy nem mondta el, mert így megértettem volna.
Nem tudom, mi történt a gyerekkoromba, mert csak a nagymamámmal vannak fényképeim, nem az édesanyámmal. Nagyon sokat foglalkozott velem a nagymamám. Nagyon szerettett. Édesanyám haláláig őt tekintettem édesanyámnak
Nem tudom , hogy tehetem jóvá a dolgokat
Köszönettel Róza.
Idén márciusban halt meg az édesanyám. Nem tudtam tőle elbúcsúzni, pedig már úton voltam.
Bocsánatot szerettem volna kérni és elmondani, hogy köszönök neki mindent.
Öten voltunk testvérek nagy szegénységben, özvegyen nevelt minket, a nagymamánk besegített.
Édesanyám nem szerette a nagymamámat (akit én imádtam), és én mostanáig nem tudtam neki ezt megbocsájtani, sőt elmondtam neki, hogy nem szeretem őt, csakis a nagymamámat szeretem. Úgy éreztem, hogy gyűlőli a saját édesanyját, és én valahogy ezt a \"gyűlöletet\" éreztettem feléje.
Halála után tudtam meg, hogy elhagyta a nagymamám egy férfi kedvéért, 14 éves koráig más nevelte.
Nagyon fáj, hogy nem mondta el, mert így megértettem volna.
Nem tudom, mi történt a gyerekkoromba, mert csak a nagymamámmal vannak fényképeim, nem az édesanyámmal. Nagyon sokat foglalkozott velem a nagymamám. Nagyon szerettett. Édesanyám haláláig őt tekintettem édesanyámnak
Nem tudom , hogy tehetem jóvá a dolgokat
Köszönettel Róza.
Kedves Róza,
az Öné az egyik olyan eset, amikor a családfelállítás segíthet megtalálni a helyes választ a kérdésére. És pont azért, hogy ott jó mederben folyhasson az állítás, most nem írom le az "elméleti" megoldást, szerencsésebb, ha akkor ott, élőben történik meg minden. Forduljon bizalommal valamelyik családfelállító kollégához, aki szimpatikus Önnek.
Üdvözlettel:
az Öné az egyik olyan eset, amikor a családfelállítás segíthet megtalálni a helyes választ a kérdésére. És pont azért, hogy ott jó mederben folyhasson az állítás, most nem írom le az "elméleti" megoldást, szerencsésebb, ha akkor ott, élőben történik meg minden. Forduljon bizalommal valamelyik családfelállító kollégához, aki szimpatikus Önnek.
Üdvözlettel:
Bader György
2011. 09. 17. 11:25
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Bader Úr alkohol problémánál tud-e a családfelállitás segiteni? köszönöm válaszát
Kedves Kérdező,
sok olyan alkohol-probléma van, amelyiknél igen, de nem gondolom, hogy mindegyik ilyen jellegű probléma esetén családrendszeri kötés állna a háttérben.
Azt javaslom, hogy menjen el egyre, ott megmutatja magát, hogy az Ön esetében e mögött családrendszeri okok állnak-e.
Üdvözlettel:
sok olyan alkohol-probléma van, amelyiknél igen, de nem gondolom, hogy mindegyik ilyen jellegű probléma esetén családrendszeri kötés állna a háttérben.
Azt javaslom, hogy menjen el egyre, ott megmutatja magát, hogy az Ön esetében e mögött családrendszeri okok állnak-e.
Üdvözlettel:
Bader György
2011. 05. 19. 21:09
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Bader úr,
sok tünetem utalhat félikerségemre, amit állításra kéne vinni, ám ehhez még sok erőt kell gyűjtenem, mert már csak az mélységesen felkavar, ha a témáról olvasok. A kérdésem most az lenne, hogy ezzel esetleg összefüggésben állhat -e az anyám iránt érzett nagyfokú haragom? Azaz egyik magzat érezhet -e haragot -amit továbbvisz felnőttként- a másik elveszített magzat miatt az anya iránt? Úgy tudom, a gyerekek nem haragszanak, főként szeretnek, ám a magzatok érzelemvilágáról nem sokat tudok. Egy gyerek képes valóban joggal haragudni a szüleire?
Nagyon fura érzéseim vannak, szeretem is anyámat, természetesen, de sokszor hirtelen indulatok, düh, harag fog el irányába anélkül, hogy kiváltotta volna valami konkrét tettel. Felnőtt fejjel belátom, hogy ahogyan én megtorolni akarom rajta ezt a valamit, (persze nem teszem, mert kulturált, józan eszű vagyok, de ez a visszafojtás csak egyre felerősíti ez érzéseimet, amitől nagyon szenvedek és tehetetlennek érzem magam), olyan mértékben ő nem ártott nekem, emlékezetem szerint. Vagyis nem tartom reálisnak/normálisnak ezeket az érzéseket. Kb. tizenegynehány évesen kezdődtek (semmi különös, más trauma nem ért akkor) és azóta erősödnek ezek az érzések, de mindig valamivel meg tudtam magyarázni, hogy "igen, ő gonosz velem, ezért haragszom", de ezt ma már másként látom.
Talán félek szembenézni az igazi okkal, ezért is csak itt kérdezem meg, tapogatózom ezügyben.
Válaszát nagyon megköszönöm,
Cecil
sok tünetem utalhat félikerségemre, amit állításra kéne vinni, ám ehhez még sok erőt kell gyűjtenem, mert már csak az mélységesen felkavar, ha a témáról olvasok. A kérdésem most az lenne, hogy ezzel esetleg összefüggésben állhat -e az anyám iránt érzett nagyfokú haragom? Azaz egyik magzat érezhet -e haragot -amit továbbvisz felnőttként- a másik elveszített magzat miatt az anya iránt? Úgy tudom, a gyerekek nem haragszanak, főként szeretnek, ám a magzatok érzelemvilágáról nem sokat tudok. Egy gyerek képes valóban joggal haragudni a szüleire?
Nagyon fura érzéseim vannak, szeretem is anyámat, természetesen, de sokszor hirtelen indulatok, düh, harag fog el irányába anélkül, hogy kiváltotta volna valami konkrét tettel. Felnőtt fejjel belátom, hogy ahogyan én megtorolni akarom rajta ezt a valamit, (persze nem teszem, mert kulturált, józan eszű vagyok, de ez a visszafojtás csak egyre felerősíti ez érzéseimet, amitől nagyon szenvedek és tehetetlennek érzem magam), olyan mértékben ő nem ártott nekem, emlékezetem szerint. Vagyis nem tartom reálisnak/normálisnak ezeket az érzéseket. Kb. tizenegynehány évesen kezdődtek (semmi különös, más trauma nem ért akkor) és azóta erősödnek ezek az érzések, de mindig valamivel meg tudtam magyarázni, hogy "igen, ő gonosz velem, ezért haragszom", de ezt ma már másként látom.
Talán félek szembenézni az igazi okkal, ezért is csak itt kérdezem meg, tapogatózom ezügyben.
Válaszát nagyon megköszönöm,
Cecil
Kedves Cecil,
általában a félikerségre nem jellemző, hogy a megszületett gyerek csak a félikerség miatt haragudjon az anyára. Olyan viszont nem ritkán fordul elő, hogy egy ember a felmenők közül valakivel tudatosulatlanul azonosulva ("szolidaritva"), annak a személynek az érzéseit átvéve átéli ugyanazt, amit az a valaki élt át a saját szülőjével - például akár a haragot is.
Ilyen esetben Ön megélheti teljesen valósan a haragot itt, most, a saját anyjával, miközben azok, akikhez ez valójában tartozott, esetleg már rég halottak.
Mint látja, megint csak a családfelállításhoz jutottunk vissza. Ha elérkezik az ideje, menjen el egyre, addig is a legjobbakat kívánom Önnek:
általában a félikerségre nem jellemző, hogy a megszületett gyerek csak a félikerség miatt haragudjon az anyára. Olyan viszont nem ritkán fordul elő, hogy egy ember a felmenők közül valakivel tudatosulatlanul azonosulva ("szolidaritva"), annak a személynek az érzéseit átvéve átéli ugyanazt, amit az a valaki élt át a saját szülőjével - például akár a haragot is.
Ilyen esetben Ön megélheti teljesen valósan a haragot itt, most, a saját anyjával, miközben azok, akikhez ez valójában tartozott, esetleg már rég halottak.
Mint látja, megint csak a családfelállításhoz jutottunk vissza. Ha elérkezik az ideje, menjen el egyre, addig is a legjobbakat kívánom Önnek:
Bader György
2011. 03. 21. 20:47
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Üdvözlöm!
A következőt szeretném Önnek elmondani: pár hete észrevettem,hogy be-be ugranak a múltban történt dolgok,vagy álmok,álomrészletek,foszlányok.Minden éjjel rengeteget álmodok,reggel és napközben amikor eszembe jutnak az álomképek,mintha túlzsúfolt lenne az agyam.Már-már zavaró,hogy azon kapom magam,hogy a múltban történt dolgon rágódom.
Szükséges lenne pszichológushoz járni?
Válaszát köszönöm!
A következőt szeretném Önnek elmondani: pár hete észrevettem,hogy be-be ugranak a múltban történt dolgok,vagy álmok,álomrészletek,foszlányok.Minden éjjel rengeteget álmodok,reggel és napközben amikor eszembe jutnak az álomképek,mintha túlzsúfolt lenne az agyam.Már-már zavaró,hogy azon kapom magam,hogy a múltban történt dolgon rágódom.
Szükséges lenne pszichológushoz járni?
Válaszát köszönöm!
Kedves Kérdező,
azt gondolom, hasznos lenne, ha felkeresne egy kollégát, nem is annyira a fenti jelenség problémás jellege miatt, hanem talán inkább azért, mert amikor kialakul egy ilyen működés - ami korábban nem volt jellemző -, akkor az mindig jelzés-értékű.
Hogy az Ön esetében milyen belső folyamatok zajlanak, illetve, hogy ezek a jelenségek, amiket leírt mire akarják felhívni a figyelmét - nos, ezeket lenne érdemes átbeszélnie egy kollégával, akár csak életvezetési tanácsadás keretében, nem feltétlenül terápiás keretben.
Üdvözlettel:
azt gondolom, hasznos lenne, ha felkeresne egy kollégát, nem is annyira a fenti jelenség problémás jellege miatt, hanem talán inkább azért, mert amikor kialakul egy ilyen működés - ami korábban nem volt jellemző -, akkor az mindig jelzés-értékű.
Hogy az Ön esetében milyen belső folyamatok zajlanak, illetve, hogy ezek a jelenségek, amiket leírt mire akarják felhívni a figyelmét - nos, ezeket lenne érdemes átbeszélnie egy kollégával, akár csak életvezetési tanácsadás keretében, nem feltétlenül terápiás keretben.
Üdvözlettel:
Bader György
2010. 11. 04. 22:15
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Bader György!
Lenne egy kérdésem az antidepresszásokkal, és a nyugtatókkal kapcsolatban. Pánikbetegségre szedek két féle gyógyszert, az egyik a Citalopram-atiopharm (abból naponta 1 db-ot reggel), és 0,5 mg-os Frontint naponta kettőt (reggel és este). A gyógyszereket már 1,5 éve szedem, és minél előbb szeretnék leszokni róla. Kérném segítségét, hogy adjon tanácsot, milye mennyiségben, hogy kell megvonnom, és a csökkentett mennyiségeket meddig kell tartanom. Lehetséges-e a teljes leszokás?
Köszönettel,
Barbara
Lenne egy kérdésem az antidepresszásokkal, és a nyugtatókkal kapcsolatban. Pánikbetegségre szedek két féle gyógyszert, az egyik a Citalopram-atiopharm (abból naponta 1 db-ot reggel), és 0,5 mg-os Frontint naponta kettőt (reggel és este). A gyógyszereket már 1,5 éve szedem, és minél előbb szeretnék leszokni róla. Kérném segítségét, hogy adjon tanácsot, milye mennyiségben, hogy kell megvonnom, és a csökkentett mennyiségeket meddig kell tartanom. Lehetséges-e a teljes leszokás?
Köszönettel,
Barbara
Kedves Barbara,
a pánikbetegségnek is mindig van egy mögöttes oka, ami a személyiség-működés valamilyen kiegyensúlyozatlanságát, nem egyensúlyos működését jelzi. Amíg ez az eredeti probléma - amiből következményképpen, másodlagos problémaként alakult ki a felszínen észlelhető pánikbetegség - meg nem oldódik, addig nagy valószínűséggel visszajönne a betegség, ha abbahagyná a gyógyszer szedését. Ez alól kivétel az az eset, ha a környezetében menet közben történt olyan változás, ami miatt nem jelentkezne a betegség, ha abbahagyná - akár fokozatosan is - a gyógyszer szedését. Ekkor viszont továbbra is fennállna a veszély, hogy bármikor, amikor a korábbi helyzethez hasonló szituációba kerül, akkor újból aktiválódik a pánik-tünet.
Végleges megoldást egy komplex terápia jelenthet: keressen egy olyan pszichiáter kollégát, aki egyéni és/vagy családrendszeri terápiával is foglalkozik és vele egyeztetve csökkentsék fokozatosan az adagokat, miközben feltárják a lelki okokat az együttműködés során.
Üdvözlettel:
a pánikbetegségnek is mindig van egy mögöttes oka, ami a személyiség-működés valamilyen kiegyensúlyozatlanságát, nem egyensúlyos működését jelzi. Amíg ez az eredeti probléma - amiből következményképpen, másodlagos problémaként alakult ki a felszínen észlelhető pánikbetegség - meg nem oldódik, addig nagy valószínűséggel visszajönne a betegség, ha abbahagyná a gyógyszer szedését. Ez alól kivétel az az eset, ha a környezetében menet közben történt olyan változás, ami miatt nem jelentkezne a betegség, ha abbahagyná - akár fokozatosan is - a gyógyszer szedését. Ekkor viszont továbbra is fennállna a veszély, hogy bármikor, amikor a korábbi helyzethez hasonló szituációba kerül, akkor újból aktiválódik a pánik-tünet.
Végleges megoldást egy komplex terápia jelenthet: keressen egy olyan pszichiáter kollégát, aki egyéni és/vagy családrendszeri terápiával is foglalkozik és vele egyeztetve csökkentsék fokozatosan az adagokat, miközben feltárják a lelki okokat az együttműködés során.
Üdvözlettel:
Bader György
2010. 09. 27. 07:52
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Bader György !!
Március óta szedek reggel 1 cipralexet, egy helexet, este egy frontint.Két hónapig voltam táppénzen, még az utcára sem mertem kimenni.Már dolgozom, de reggelente gyengén égő gyomorral ébredek, van hogy alig tudok a munkahelyemre elvánszorogni.Sok fórumon olvastam a depresszióról és szinte mindenhol azt írják a szenvedők, hogy ebből nem lehet kigyógyulni, ez igaz volna ? Már én is kezdem elhinni, hogy igaz, mert azt hittem a gyógyszerektől újra a régi leszek,de ez valahogy nem jött még össze. Havonta járok pszichiáternez ,felírja a bogyókat én meg reménykedek, hogy másnapra elmulik minden.Vagy talán így kell leélnem az életemet? Sokszor el vagyok keseredve,mert úgy érzem,csak vegetálok. Alulértékeltem volna a depressziót,mert azt hittem hamar a végére jutok ?!
Van aki azt mondja ,csak magamon tudok segíteni, de kérdem, ha valaki nehéz csomagot cipel egyedül ,ugye jól jön ,ha valaki beszáll a cipekedésbe.Én most keresnék valakit aki hatékonyan a segítségemre tudna jönni, mert sokszor úgy érzem nem bírom tovább.
Tisztelettel várom őszinte válaszát: Egy reménykedő
Március óta szedek reggel 1 cipralexet, egy helexet, este egy frontint.Két hónapig voltam táppénzen, még az utcára sem mertem kimenni.Már dolgozom, de reggelente gyengén égő gyomorral ébredek, van hogy alig tudok a munkahelyemre elvánszorogni.Sok fórumon olvastam a depresszióról és szinte mindenhol azt írják a szenvedők, hogy ebből nem lehet kigyógyulni, ez igaz volna ? Már én is kezdem elhinni, hogy igaz, mert azt hittem a gyógyszerektől újra a régi leszek,de ez valahogy nem jött még össze. Havonta járok pszichiáternez ,felírja a bogyókat én meg reménykedek, hogy másnapra elmulik minden.Vagy talán így kell leélnem az életemet? Sokszor el vagyok keseredve,mert úgy érzem,csak vegetálok. Alulértékeltem volna a depressziót,mert azt hittem hamar a végére jutok ?!
Van aki azt mondja ,csak magamon tudok segíteni, de kérdem, ha valaki nehéz csomagot cipel egyedül ,ugye jól jön ,ha valaki beszáll a cipekedésbe.Én most keresnék valakit aki hatékonyan a segítségemre tudna jönni, mert sokszor úgy érzem nem bírom tovább.
Tisztelettel várom őszinte válaszát: Egy reménykedő
Kedves 'Reménykedő',
a jó hír az. hogy nem kell így leélnie az életét, a rossz az, hogy önmagában a gyógyszer valóban nem segít a depresszión.
Egyéni kezelés szükséges minden esetben, amelyben egy darabig kellhet szedni a gyógyszert, de a megoldást azt valamilyen lelki - tudati módszerrel kell megkeresni: az egyéni és/vagy csoportos terápia valamilyen formájával.
Ehhez azt javaslom, keressen egy lakóhelyéhez közel tevékenykedő pszichiáter kollégát, aki pszichoterapeuta is, így mindkét szálat - a gyógyszerezést és terápiás támogatást is - kézben tartva hozzásegítheti Önt a gyógyuláshoz.
Üdvözlettel:
a jó hír az. hogy nem kell így leélnie az életét, a rossz az, hogy önmagában a gyógyszer valóban nem segít a depresszión.
Egyéni kezelés szükséges minden esetben, amelyben egy darabig kellhet szedni a gyógyszert, de a megoldást azt valamilyen lelki - tudati módszerrel kell megkeresni: az egyéni és/vagy csoportos terápia valamilyen formájával.
Ehhez azt javaslom, keressen egy lakóhelyéhez közel tevékenykedő pszichiáter kollégát, aki pszichoterapeuta is, így mindkét szálat - a gyógyszerezést és terápiás támogatást is - kézben tartva hozzásegítheti Önt a gyógyuláshoz.
Üdvözlettel:
Bader György
2010. 09. 09. 08:37
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Doktor Úr!
Kérdésem az lenne, hogy depressziós betegnek milyen szakember tud igazából, hatásosan segíteni? Mert ahová jár ott csak a pszcihiáter felírja a gyógyszert, de ez szerintem édes kevés.
Ezért érdeklődnék, hogy most akkor magánúton milyen szakembert érdemes keresni: pszichológust vagy jó a pszcihiáter is vagy kit? Milyen időközönként kell járni kezelésre és mennyi ideig? Mert hát ugyebár az anyagi helyzet, az nem jó.
Esetleg a háziorvos nem utalhatja be a betegét, vagy akkor is csak az első beszélgetés, terápia ingyenes?
Még valamit kérdeznék. Ön szerint a kineziológia segíthet, van esetleg ezzel tapasztalata?
Köszönettel
Kérdésem az lenne, hogy depressziós betegnek milyen szakember tud igazából, hatásosan segíteni? Mert ahová jár ott csak a pszcihiáter felírja a gyógyszert, de ez szerintem édes kevés.
Ezért érdeklődnék, hogy most akkor magánúton milyen szakembert érdemes keresni: pszichológust vagy jó a pszcihiáter is vagy kit? Milyen időközönként kell járni kezelésre és mennyi ideig? Mert hát ugyebár az anyagi helyzet, az nem jó.
Esetleg a háziorvos nem utalhatja be a betegét, vagy akkor is csak az első beszélgetés, terápia ingyenes?
Még valamit kérdeznék. Ön szerint a kineziológia segíthet, van esetleg ezzel tapasztalata?
Köszönettel
Kedves Kérdező,
a depresszió fajtájától és egyéntől függően nagyon változó lehet, hogy milyen sűrűséggel és mennyi ideig van szükség terápiára és/vagy gyógyszeres kezelésre. Amennyiben jelenleg csak gyógyszeres kezelést kap, az természetesen nem fogja elmulasztani az eredeti kiváltó okot, de ugyanezért azt javaslom, hogy vagy a jelenlegi kezelőorvosával egyeztetve keressenek lelki terápiás segítséget is (családsegítő központban, kórházban, stb.), vagy egy olyan pszichiátert, aki pszichológiai módszereket is alkalmaz a gyógyszeres kezelés mellett.
Emellett, amennyiben ez belefér esetleg a keretbe, a családfelállítás is nagyon sokat tud olykor segíteni ilyen jellegű problémánál. A kineziológia is hasznos lehet (de akár homeopátia is), de mindezeket csak egy olyan terapeuta irányítása mellett ajánlanám, aki átlátja az egész folyamatot és végig kíséri a beteget.
Üdvözlettel:
a depresszió fajtájától és egyéntől függően nagyon változó lehet, hogy milyen sűrűséggel és mennyi ideig van szükség terápiára és/vagy gyógyszeres kezelésre. Amennyiben jelenleg csak gyógyszeres kezelést kap, az természetesen nem fogja elmulasztani az eredeti kiváltó okot, de ugyanezért azt javaslom, hogy vagy a jelenlegi kezelőorvosával egyeztetve keressenek lelki terápiás segítséget is (családsegítő központban, kórházban, stb.), vagy egy olyan pszichiátert, aki pszichológiai módszereket is alkalmaz a gyógyszeres kezelés mellett.
Emellett, amennyiben ez belefér esetleg a keretbe, a családfelállítás is nagyon sokat tud olykor segíteni ilyen jellegű problémánál. A kineziológia is hasznos lehet (de akár homeopátia is), de mindezeket csak egy olyan terapeuta irányítása mellett ajánlanám, aki átlátja az egész folyamatot és végig kíséri a beteget.
Üdvözlettel:
Bader György
2010. 04. 05. 19:14
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Doktor Úr!
Tud nekem olyan könyvet ajánlani, ami egy depressziós betegnek jó? Olyanra gondoltam, ami segít kilábalni a betegségből. Köszönettel
Tud nekem olyan könyvet ajánlani, ami egy depressziós betegnek jó? Olyanra gondoltam, ami segít kilábalni a betegségből. Köszönettel
Kedves Kérdező,
attól tartok, hogy önmagában egy, vagy több könyv nem igen fog segíteni a depresszióján.
Ha az Ön esetében családrendszeri ok áll a depressziója mögött, akkor el kéne mennie egy családállításra. Amennyiben egyéni lelki oka van ennek a tünetnek, akkor pedig azt javaslom, keressen fel egy Önnek szimpatikus kollégát, aki segít kilábalni a bajából.
Ha esetleg egyiket sem tudja megvalósítani, akkor valamennyit segíthet, ha valamilyen családfelállítással foglalkozó könyvet olvas, mint pl. Thomas Schäfer: Ami a lelket megbetegíti és ami meggyógyítja, vagy Wilfried Nelles: A gyógyító valóság.
Üdvözlettel:
attól tartok, hogy önmagában egy, vagy több könyv nem igen fog segíteni a depresszióján.
Ha az Ön esetében családrendszeri ok áll a depressziója mögött, akkor el kéne mennie egy családállításra. Amennyiben egyéni lelki oka van ennek a tünetnek, akkor pedig azt javaslom, keressen fel egy Önnek szimpatikus kollégát, aki segít kilábalni a bajából.
Ha esetleg egyiket sem tudja megvalósítani, akkor valamennyit segíthet, ha valamilyen családfelállítással foglalkozó könyvet olvas, mint pl. Thomas Schäfer: Ami a lelket megbetegíti és ami meggyógyítja, vagy Wilfried Nelles: A gyógyító valóság.
Üdvözlettel:
Bader György
2010. 03. 19. 08:29
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves György!
Érdeklődni szeretnék, hogy aki depressziós, annak igazából milyen orvoshoz kell fordulnia? Pszichológus, pszichiáter vagy más? Igazából az előbb említett kettő már megvolt, de semmi változás nem tapasztalható. Gyógyszer felírva, és ezzel ennyi is az egész. A helyzet változatlan, semmi sem változik. Már magánorvossal is próbálkoztunk, de ott meg aztán végképp semmi sem történt.
Köszönettel
Érdeklődni szeretnék, hogy aki depressziós, annak igazából milyen orvoshoz kell fordulnia? Pszichológus, pszichiáter vagy más? Igazából az előbb említett kettő már megvolt, de semmi változás nem tapasztalható. Gyógyszer felírva, és ezzel ennyi is az egész. A helyzet változatlan, semmi sem változik. Már magánorvossal is próbálkoztunk, de ott meg aztán végképp semmi sem történt.
Köszönettel
Tisztelt Kérdező,
ez az egyik olyan helyzet, amikor érdemes kipróbálni a családfelállítást. Ha úgy döntene, hogy elmegy, akkor előtte érdemes elolvasnia a honlapomon található kérdőívet, ami a családfelállításra vonatkozik, hogy felkészülhessen az esetleg szükséges információkkal (bárkihez megy is, bárhol, ezek az információk elegendőek lesznek).
Üdvözlettel:
ez az egyik olyan helyzet, amikor érdemes kipróbálni a családfelállítást. Ha úgy döntene, hogy elmegy, akkor előtte érdemes elolvasnia a honlapomon található kérdőívet, ami a családfelállításra vonatkozik, hogy felkészülhessen az esetleg szükséges információkkal (bárkihez megy is, bárhol, ezek az információk elegendőek lesznek).
Üdvözlettel:
Bader György
2010. 02. 28. 18:50
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Bader György!
Egyre jobban kezdek hinni Önnek, és a Hellinger-terápiának. De még gyűjtöm a muníciót. És addig is kérdezek.
Úgy érzem, kezdem elveszíteni a talajt a lábam alól, hogy "elátkoztak". Nyilas vagyok (többek között). Határozott, optimista, küzdő, keljfeljancsi, stb. Rengeteg energiát fektetek a dolgaimba, ráadásul kitartóan, pedig ez nem mindig könnyű. És mégsem járnak sikerrel. Több mint 8 éve küzdök a párkapcsolatomban, hogy jó legyen nekünk, de nem sikerül. Viszont egymás nélkül sem bírjuk. Így most külön lakunk, holott a valódi párkapcsolatot tartom ideálisnak, és vágyom rá. A munkámban sikeres vagyok. Pontosabban amit megcsinálok, arra a megrendelőim pozitív visszajelzéseket adnak. Újra megbíznak, szeretnek. Mégsem keresek vele annyit, hogy meg tudjak élni belőle. Tanítani akartam, megszerveztem a tanfolyamot. Rengeteget dolgoztam vele: jegyzetek, tantervek, szervezések, profi marketing. 3 megyéből 3 fő jött össze. Az öcsém is tisztességgel dolgozik, és befutott, jól élnek anyagilag. Ugyanolyan szeretetre méltó, mint én(?), és boldogan él a házasságában. Hobbiból Ő is belefogott egy másik tevékenységbe, és rövid idő alatt olyan sikert ért el vele, hogy senki nem remélhette. Nagyon szeretem őt, de úgy érzem, mindent, amit elvesz tőlem a sors, ő kapja meg. Bár tagadom, de úgy érzem irígylem őt. Én miért nem kapok meg semmit a sorstól? Pedig megdolgozom érte. Mint Anyukám szeretetét. Fiút várt, és nem engem. Az Ő sikereit nagyra értékeli, engem meg nem sokra. Pedig én is sokat dolgozom - csak nincs semmi látszatja. Itt állok 47 évesen, féltékenyen, amit nagyon szégyenlek. Mert nagyon szeretem a testvéremet. Csak fáj, hogy nekem semmi nem sikerül. Minden kudarc. Mit tegyek?
Üdvözlettel: Zsuzsa Pécsről
Egyre jobban kezdek hinni Önnek, és a Hellinger-terápiának. De még gyűjtöm a muníciót. És addig is kérdezek.
Úgy érzem, kezdem elveszíteni a talajt a lábam alól, hogy "elátkoztak". Nyilas vagyok (többek között). Határozott, optimista, küzdő, keljfeljancsi, stb. Rengeteg energiát fektetek a dolgaimba, ráadásul kitartóan, pedig ez nem mindig könnyű. És mégsem járnak sikerrel. Több mint 8 éve küzdök a párkapcsolatomban, hogy jó legyen nekünk, de nem sikerül. Viszont egymás nélkül sem bírjuk. Így most külön lakunk, holott a valódi párkapcsolatot tartom ideálisnak, és vágyom rá. A munkámban sikeres vagyok. Pontosabban amit megcsinálok, arra a megrendelőim pozitív visszajelzéseket adnak. Újra megbíznak, szeretnek. Mégsem keresek vele annyit, hogy meg tudjak élni belőle. Tanítani akartam, megszerveztem a tanfolyamot. Rengeteget dolgoztam vele: jegyzetek, tantervek, szervezések, profi marketing. 3 megyéből 3 fő jött össze. Az öcsém is tisztességgel dolgozik, és befutott, jól élnek anyagilag. Ugyanolyan szeretetre méltó, mint én(?), és boldogan él a házasságában. Hobbiból Ő is belefogott egy másik tevékenységbe, és rövid idő alatt olyan sikert ért el vele, hogy senki nem remélhette. Nagyon szeretem őt, de úgy érzem, mindent, amit elvesz tőlem a sors, ő kapja meg. Bár tagadom, de úgy érzem irígylem őt. Én miért nem kapok meg semmit a sorstól? Pedig megdolgozom érte. Mint Anyukám szeretetét. Fiút várt, és nem engem. Az Ő sikereit nagyra értékeli, engem meg nem sokra. Pedig én is sokat dolgozom - csak nincs semmi látszatja. Itt állok 47 évesen, féltékenyen, amit nagyon szégyenlek. Mert nagyon szeretem a testvéremet. Csak fáj, hogy nekem semmi nem sikerül. Minden kudarc. Mit tegyek?
Üdvözlettel: Zsuzsa Pécsről
Kedves Zsuzsa,
mielőtt válaszolnék: jól sejtem-e a leveléből, hogy nem ikeröcsről van szó, hanem egy fiatalabb fiútestvérről?
Üdvözlettel:
mielőtt válaszolnék: jól sejtem-e a leveléből, hogy nem ikeröcsről van szó, hanem egy fiatalabb fiútestvérről?
Üdvözlettel:
Bader György
2010. 01. 25. 18:50
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves György!
Köszönöm a válaszát, lehet megprobálom a családállítást,bár kissé aggódom amiatt hogy ezek csoportba történnek, nem szeretnék mások előtt erről beszélni. Esetleg tudna Miskolcon ilyen családállítással foglalkozó szakembert ajánlani,vagy olyat aki egyéni terápiával foglalkozik?
és nagyon köszönöm a válaszát,máris jobb egy kicsit,hogy nem hisztinek könyveli el,mint mindenki más a környezetembe.
üdvözlettel:
Emese
Kedves Emese,
ez esetben azt javaslom, hogy szavazzon meg magának egy fővárosi kirándulást: Dr. Angster Mária honlapját megtekintve (a nevet írja be a keresőbe) találhat hétköznapokon és hétvégén is családfelállítást, és ott biztos nem ismeri senki, így könnyebb lesz megnyílnia. Ha az egyéni terápia mellett döntene, akkor az a javaslatom, hogy a pszichológus.lap.hu oldalon keressen magának egy helybeli kollégát, sajnos, miskolci pszichológust személyesen nem ismerek. Amennyiben februárig nem találna megfelelő időpontot, akkor esetleg ajánlanám a Debrecenben általam vezetett családfelállítást, amivel kapcsolatos infókat a honlapomon talál.
Üdvözlettel:
Bader György
2010. 01. 02. 16:06
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
.jpg){kind=small}
