|
Bader GyörgyPszichológus, asztrológus, tanár, családállítópszichológus, Hellinger-féle családállító, asztrológus, Bach-virágterapeuta Elérhetőségeim: Cím: 7625 Pécs, Dr. Majorossy I. utca 36. Telefon: 06-30/940-67-89 E-mail: info@pramana.hu Honlap: http://www.pramana.hu/ |
Kérdezz-felelek
Egy nárcisztikus anya mellett eltöltött gyerekkor után "sikerült " beválasztanom egy nárcisztikus férjet magamnak. Minderre az egészre csak most jöttem rá. Anyámmal való kapcsolatom, - egy pár évvel ezelőtti családállítás eredményeképpen - ma már szerencsére jobb, legalábbis tudom kezelni. De nem így a férjemet. mi ebből a kiút ?
Üdvözlettel: Szilvia
a továbblépés felé vezető úton két eset lehetséges: a férje vagy nyitott az együtt-gondolkodásra a kapcsolatuk újjáépítését illetően, vagy (mint az mai körülmények között a férjek nagy többségénél lenni szokott) nem.
Ha igen, akkor azt mondanám, hogy menjenek el párterápiára egy olyan helyre, ahol nyitottak a kollégák a családállítási meglátásokra is.
Ha nem, akkor egyedül kéne végigmennie egy önismereti folyamaton, amibe integrálni kéne valamilyen egyéni módszert (önismereti terápia, belső utazások/imaginációk, kineziológia oldás, stb.) és családállításokat is (ma már tudható, hogy egy ember esetében egy családállítás nem elég, több oldásra is szükség lehet).
A keserű pirula az ilyen gyerekkorok után az szokott lenni, hogy mindegyikünkben elrakódik egy egészleges mintázat az átélt élmények következtében, ami mindig minden érintett fél lenyomatait tartalmazza (ezt megtapasztalhatta a saját állításán is).
Mármost az Ön esetében ez egyféleképpen úgy rajzolható meg, hogy "a nő, a feleség működése nárcisztikus" - merthogy ezt a mintát látta az édesanyjától.
És attól, hogy a felszínen Ön esetleg abszolút nem így viselkedik, a mélyben még ott van elrakódva az Önben fájó kislányhoz kapcsolódóan egy nárcisztikus női minta, amire éppúgy tudnia kéne ránézni, mint ahogy érzékeli a férje ilyen viselkedését is.
De ha csak egy olyan állítást csinálnak valahol, amibe beállítják Önt, a kicsi Szilvit, az édesanyját és apját, meg a férjét, és ily módon rátekint a közreható tényezőkre, már az is sokat segíthet.
A legjobbakat kívánva, üdvözlettel:
egy ideje már fontolgattam, hogy nagyon röviden írjak-e Önnek. Mert így írásban lehet, h nem lehetne semmit tenni, és mert amiket leírok, szörnyen hangzanak. De már elkezdtem: Anyámnak előttem 4 gyereke halt meg (azelőtt a férje, val.színű a gyerekei is annak következtében: tehát férjét "megölték" a munkahelyén, ő akkor várandós volt, úgy szedte össze férjének ruháit, abban megtalálta testének egy darabját...,
korábban megszült, gyereke nem volt életképes. Apámmal később élettársi kapcsolatba lépett, és azok a gyerekek is mind hsonlóképp meghaltak, mint a legelső. Én az 5. vagyok, én életben maradtam, mert az ország egyik legjobb orvosánál születtem, húgom is életben maradt, szintén ott született, nem helyben. Én koraszülött vagyok, lehet, h 6 hétig is inkubátorban voltam, anya nélkül. Szüleim, mivel több gyerek után születtem, 37 évvel idősebbek tőlem, tehát sokkal, ill. már apám nem él.
Az inkubátoros kezdet után is nehéz, "szerencsétlen" lett az életem. Nem éreztem meleg, elfogadó szeretetet, szüleim nem tudtak jól kommunkikálni sem velem (és másokkal). Apám sokat dolgozott, mint egy rabszolga, de úgy is viselkedett, érdekeit sajnos nem tudta megvédeni. Bánatát italba fojtotta, beszélni, problémát megbeszélni nem lehetett vele. Ellenségességet éreztem szüleimtől, kiskoromtól kezdve. Anyám is sokat dolgozott, családját (és sajnos más rokonokat is) szolgálta, de nem olyan ölelgetős szülő, érzéseit nem mondta, nem mutatta ki, csak a másik szapulását. Megvert engem sokszor. Azt most nem írom le, mi volt az indoka, de mivel az a dolog a keresztfiánál nem áll fönn, és azt is verte, tehát nála ez egy módszer volt. Végül azt mondta, engem is, meg a ker.fiát is azért verte, mert megérdemeltük.
Gyerekként nagyon súlyos baleset ért, vagyis más gyerekek tették velem. Halálomig szóló egészségkárosodás. Ügyvédhez nem fordultak szüleim, kártérítést nem kaptam. MIndig nagyon bántottak a történtek, így nagynkorúságom elérésekor bekopogtam egy helyre, ahol azt hallottam, egy jogász lakik. Ő elképedve végighallgatott, és kártérítési követelést írtunk az intézmény ellen. 7 évig húzódott a per, végül azzal utasították el, hogy a sérülés után 5 évvel elévült. A sérülés miatt 5 nehéz műtétem volt. Azok és a per is, később, pedig az, hogy megadják-e az ellátást azállapotomra (az nem kártérítést, hanem leszázalékolás), vagy mi lesz vele, tehát nagyon nagy feszültség alatt álltam, nagyon megviseltek. És a folyamatos nehéz élethelyzet. Egész életünkben fáztunk, nem jó körülmények közt laktunk, lakunk.
Amikor nekem volt munkaviszonyom,akkor is kihasználtak, minimálbért sem adták meg, egy szerencsétlenként kezeltek mindnhol, nem tudtam megvédeni magam én sem, mint apám.
Évekkel ezelőtt az emésztőrendszerem tönkrement, és már más szervrendszerekben is problémák vannak. Nem tudnak meggyógyítani, nagyon gyenge vagyok és a legnagyobb problémám a nagy fájdalmak.
Nem tudom, mit tudna írni, de mégis megírtam. Először is csoda kellene, hogy testileg jobban legyek, a többi csak utána jönne. Viszont pénzem nincs, ahogy levelemből kiderült, különféle segítségekre. Nem tudom, mi lesz velem, történetem példa arra, hogy nagy baj, ha az ember szerencsétlenségek után, és azok közé születik, és annak érzi magát, és nem kap segítséget.
A csodára várok, hogy meggyógyulok, de már évek óta úgy vagyok, hogy ha az életemmel kell fizetnem azért, hogy vége legyen a szenvedéseknek, akkor úgy. De csak szenvedek, mint annyi beteg, mint apám is szenvedett - rákos volt -, de ő elég idős korára jutott a súlyos betegséghez, nem úgy, mint én középkorúan.
NIncs már életem, amióta az emésztőrendszerem megromlott. Ha testileg erős lennék, egészséges, akkor lehetne mással foglalkozni.
Mit tudna írni történetemre?
Köszönettel
Középkorú nő
úgy tűnik a leírtak alapján, hogy Ön az átlagnál nehezebb sorsban él, így teljesen érthetőek az elkeseredett és nehéz érzései.
Mindazonáltal, ha gondolja, még így is - ennyire terhelt testi és anyagi körülmények között is - tehet önmagáért.
Amit a testvéreiről írt, az valószínűleg nagy hiányként van jelen a lelkében. Szerencsére, a Peter Orban nevű német kolléga írt egy "Családból fakadó erő" c. könyvet, amiben otthon végezhető formátumra adaptálva megtalálhatóak azok a családrendszeri oldások, amik ez ügyben segíthetnek. Ehhez semmi mást nem kell tennie, mint kivenni ezt a könyvet egy könyvtárból, otthon önmagának diktafonra, vagy hangrögzítőre felolvasni, és már csinálhatja is.
Másrészt amit a gyerekkoráról leírt, az szükségszerűen fájdalmas és nehéz teherként kellett, hogy elrakódjon a személyiségében. Ez ügyben pedig Brandon Bays: Belső utazás c. könyvében találhat segítséget, ahol - az előző könyvhöz hasonlóan, de másfajta tartalommal - a gyerekkori sérülések gyógyítására alkalmas belső utazás van leírva; mégpedig külön egy testi, és külön egy lelki fókuszú. Javasolt eljárásmód: mint a fenti esetben is, mind a testi, mind a lelki sérülések vonatkozásában.
És ezen kívül imádkozzon. Mivel erre nem tért ki a levelében, így nem tudhatom, hogy miként áll hozzá ehhez a kérdéshez; de egy tiszta szívből elmondott ima az mindig segíthet. Tudja: az imák meghallgattatnak... (jóllehet, olykor nem kevés időre van szükség ahhoz, hogy ez a felszínen is megnyilvánuljon).
A (körülményekhez képest) legjobbakat kívánva, üdvözlettel:
Segítséget szeretné kérni, párommal 7 éve vagyunk együtt , az elején természetesen megtettünk mindent szép szerelem vitákkal de mindig kitartottunk egymás mellett. terveztünk gyereket és meg is született 2,5 éves . az elmúlt két évet hánytorgatja fel nekem hogy nem nézek rá férfiként és semmibe veszem őt otthon.Sokszor mondom neki hogy nem csinál semmit,de közbe valóban csinál mert összeszedi a lakást amikor hazaérek a munkából. az elmúlt két évben sok minden történt körülöttünk ( a szülei csúnyán szeretőt tartva majd h szerelmes és nem szeret a férjével élni nagy huza vita után egy éve külön útakon járnak.) én azt kapom hogy nem főztem,nem tettem érte semmit h éreztettem volna h szeretem és hogy falakat húztam magam köré. Nos valóban elhanyagoltam az utóbbi időkben sok mindent,viszont ő valóban két éve mondja h változzak mert ha ezt csinálom elcsavarják a fejét ne csodálkozzak. és be is következett egy vita után beteg volt a gyerek és közölte hogy aktor ő ma nem alszik itt, (nemrég kapott nyaraló házunkba) fog menni és ott alszik. el is hittem és azon a héten amikor úgy tudtam h ottvan valóban csak dacoskodtam és durcáskodtam h elmegy.. aztán amikor megtudtam hogy valóban egy női ismerős közelebb került és ő volt az egyetlen aki megkérdezte tőle hogy hogy van közelebb kerültek és felajánlotta neki hogy aludjon ott.. sokáig tagadta h bármi lenne aztán egyik nap rákérdeztem volt e valami? csók? mondta h igen de hogy ellökte h nem tudja ezt megtenni velünk.aztán rá pár napra amikor otthon volt a gyerekkel láttam a telefonján hogy keresi a csaj hogy hol van mikor megy. utána kidobtam h csomagoljon és húzzon el. így is lett nagyon bántó szavakat vágtam hozzá. aztán egy pár cuccát elvitte és ment hogy nincs hova mennie kénytelen ott aludni. aztán olyan dolgokat hallok vissza a szűleitől hogy megmondta a csajnak h nem akar semmit tőle,neme is állítja hogy nincs együtt vele. közbe meg a tudat h ottvan megőrít. kiderült h le is feküdtek miután én kidobtam valószínű. ez három hete h nem alszik otthon,viszont nálunk fürdik,megy a gyerekért és este 7ig ottvan majd megy. közbe hallom másoktol hogy veszekedik vele a csaj,nem tudom mit de két órát vitáztak egyik nap is, aztán másnap velem is megint ellenséges lett és kikelt magából hogy mennyi rosszat kapott tőlem két év alatt . vajon visszatalál a családjához?van esély megmenteni? bár ő azt mondta feldultan tegnap h már fél éve nem szeret és nem jo neki nem így akar élni. nem tudom hogy ez csak annak a következménye hogy összeveszett vele a csaj és kérdőre vonja h döntsön?mert egyértelmű választ nem ad csak h rendezi az életét és most nem tud hazajönni .
Mit kéne tennem? próbálok otthon megfelelni igy hogy a gyerekkel vagyok rendet tenni főzni, enni nem eszik otthon a főztömből max 1x evett
a levele alapján úgy tűnik, hogy a gyerek születése után változtak meg a dolgok a kapcsolatukban.
Ez gyakran előfordul mások kapcsolatában is; és nemcsak amiatt, mert egy gyerek születése mindig sorsfordító tényező, hanem amiatt is, hogy az anyák lelkében - jóllehet, a legtöbbször önmaguk számára is tudatosítatlanul - aktiválódik mindaz, amit ők maguk éltek át a saját gyerekkorukban.
A férfiakra természetesen ugyanígy alkalmazható a fenti felismerés: az ő lelkükben is felújul, újra elkezd jelezni mindaz, ami a saját gyerekkorukban elraktározódott a lélek mélyén.
Fentiek miatt elég gyakran feszültségteli helyzetek alakulnak ki a kisgyerekes szülők között; nemcsak az aktuális helyzettel kéne tudni megbirkózniuk, hanem az aktiválódott régi érzésekkel is, amikről viszont nem is tudhatják, hogy a régmúltban kéne keresni az eredetüket. És mivel ezt nem tudják, így hát törvényszerűen egymáson fogják levezetni a feszültségüket és dühüket (merthogy a bennünk élő gyerekben mindig vannak elraktározott fájdalmak és harag is).
Emiatt azt javasolnám, hogy keressen fel egy pszichológus, pszichoterapeuta kollégát, vagy menjen el családállításra, hogy mélyebben is átláthassa azokat az erőket, amik mozgatják Önt, Önöket. A tapasztalatok azt mutatják, hogy sokszor sikerül rendbe hozni a kapcsolatokat ha rálátunk arra, hogy mik a valódi mozgatórugók a lelkünk mélyén.
A (körülményekhez képest) legjobbakat kívánva, üdvözlettel:
idézek a leveléből:
"ahogy anno a saját gyermek nevelését elterveztem, nem igazán tudtam,tudom felnőtlenül megvalósítani"
- és úgy tűnik számomra, hogy nem véletlenül tévesztette el a "felhőtlenül" szót.
Könnyen elképzelhető, hogy a lánya az Önben fájó kislánnyal vállal szolidaritást (persze önmaga számára is tudatosítatlanul), és "együtt fáj" Önnel.
Ez az életben most úgy nézhet ki, hogy az Ön lelkében a saját gyerekkorában elraktározódott "nem kapom meg anyutól amire vágyok és fájok kislányként" - mintázatba belehelyezkedve együtt fáj a lánya az Önben fájó kislánnyal, de mivel jelenleg Ön az anya a valóságban, így hát Önt éli meg szeretetlen anyának (és persze nem véletlen az sem, hogy csak a testvére születése után indult be ez a mindkettejük számára tudatosítatlan dinamika, de ezzel már nem akarom elbonyolítani a képet).
A javaslat úgy szól, hogy menjen el egy családállításra a fenti problémával; a tapasztalatok szerint ez a módszer szokott tudni segíteni az ilyen rejtett azonosulások feloldásában.
A legjobbakat kívánva, üdvözlettel:
Sok évvel ezelőtt elváltam és csak most vettem észre, hogy mára felnőtt lányom "beállt" mellém vigyázni rám, segíteni nekem, olykor döntéseket hozni helyettem. Ha jól értelmezem a Hellinger féle gondolkodást, akkor ez nagyon is rossz, nem a saját életét éli és egy családállítással rendet lehetne tenni.
Működhetne ez a rendrakás úgyis, ha megtalálnám én a párom, akit ő is elfogad és ezzel visszakerülne a helyére ?
köszönöm
Anya
bár örvendetes esemény lenne, ha Ön megtalálná a párját, azonban ez önmagában még nem eredményezné azt, hogy a lánya lelkében megfogant tudatosítatlan fogadalom - "anya majd én pótlom neked akit elvesztettél" - feloldódna.
Ehhez vagy valóban családállítás, vagy Peter Orban: A családból fakadó erő c. könyvében leírt imagináció otthoni megutazása lenne szükséges.
Üdvözlettel:
Szeretném segítségét kérni, 39 éves elvált férfi vagyok, a volt feleségemmel 9 évig voltunk együtt, amiből született egy csodálatos kislány. Én katonaként sokat voltam távol, ezeket nehezen bírtam, hiszen nagyon családcentrikus vagyok, hiszen hiányoztak. A házasságunk végéhez részemről bizalmatlanságból kezdődött féltékeny voltam és ezért nyomozásba kezdtem, majd egy napon olvastam egy emailt a főnökétől, amiben részeltekben leírta, hogy volt köztük egy csók, amit szeretett volna tovább folytatni. E két rész között szépen lassan elhidegültünk egymástól majd bekövetkezett a válás. A válást ő kezdeményezte próbáltam egyben tartani a családot 1 évi sikertelen próbálkozás után fel kellet adnom, hiszen már nem éreztem reményét hogy mi újra együtt legyünk. A válás óta eltelt 2,5 évben szinte nem is beszéltünk csak a gyermek láthatása miatt, folyamatosan ment az egymásra mutogatás ki volt a hibás! Én az óta a munkámban nagyobb sikereket értem el, sort fesztiválokon is meg nyilvánultam, majd szépen rendbe raktam magam körül az életem eléggé megerősödve, magabiztos lettem, lettek céljaim. Most a munkám miatt el kellett jönnöm egy hosszabb időre, külföldre, ebben az időszakban is tartottam a kapcsolatot a gyermekemmel. Majd jött a hidegzuhany karácsony előtt mikor a gyermekemmel beszélgettem odajött elkezdett érdeklődni, hogy létem felől! Említette, hogy többször gondolt rám mi lehet velem, érezte, hogy nem jó nekem itt, azóta minden este odajön és beszélgetünk hármasban. A beszélgetések általában a gyermekünk iskolai dolgairól, a munkájáról, a munkámról szólnak. Volt olyan is hogy reggel küldtem neki üzenetet interneten keresztül, de ő mivel nem szokta bekapcsolni az internetet soha reggel, de akkor igen azt mondta ezt megérezte ezért tette. Kértem tőle hogy legyen őszinte velem, hiszen én is az vagyok vele! Szilveszter után elmondta, hogy találkozik valakivel, de semmi komoly elmondása szerint! Nem tudja, hogy alakul ezen ez valahová heti egy illetve kéthetente találkoznak. Kérdésemre hogy van e sex közöttük a válasza igen volt, hiszen nem vagyunk már 20 évesek! Ez higgadtan kezeltem, ami nem lett volna ez, amikor házasok voltunk. Az új kapcsolatáról nem beszél senkinek, hiszen még maga sem tudja, hogy lesz ettől az ebből valami, vagy mit gondol, erről csak van és kész! De viszont azt hogy mi újra beszélünk elmondta minden családtagjának, barátjának. Ettől többet nem beszéltünk róla nem firtattam és nem is akarom tudni ő nem, mondja. Karácsony óta minden nap beszélgetünk, van, úgy hogy a munkája közben egész nap majd este hárma az interneten keresztül is. Eléggé jól elbeszélgetünk, nevetünk, viccelünk, de a gyermekünk iskolai dolgairól is sokat beszélgetünk. Elmondása szerint nagyon sokat változtam, nem tudja még ezt feldolgozni, nem tudja hova tenni. Nem tudja, mit hoz a jövő az új kapcsolatban, illetve közöttünk sem. Egy nap üzenetváltás után próbáltam felhívni mire ő kinyomta a telefont azonnal küldött üzenetet hogy most sír majd hív. Amikor felhívott elmondta, hogy nagyon össze van zavarodva, bizonytalan, nem velem van baj, inkább az ő fejével. Elmondtam neki, hogy nincs, semmi baj van egy egészséges gyermekünk, aki jól tanul, jól viselkedik, egyedül sikerül egy lakást vennie, ő maga egészséges van munkája, ismét sírt! Azóta is minden nap beszélünk minden fórumon, igyekszem lelket önteni bele, hogy ő nagyon jó anya és ember valójában. De ezeket én így is gondolom! Voltak esetek, amikor reggelente beszéltünk pizsamában voltak volt egy megjegyzésem, mire ő kihúzta a mellét, hogy lássam kicsit mutogatta magát, ez nem az első eset volt. Ő is sokat dicsér, hogy jó apa vagyok, nagyon profi vagyok a munkában, és irigyli azt a kapcsolatot, ami a gyermekem és én közöttem van! Az elmúlt napokban folyamatosan össze visszabeszélt, kétértelműen, egész héten kedves, vicces kacsopaltban vagyunk általában a munkahelyén is velem beszél üzenetváltásban, esténként meg hárman együtt beszélünk kamera előtt. Küldött többször is jó éjt, videó üzenetet, amin mind a ketten rajta voltak, majd küldött képeket is, amin ketten voltak és az ő családja is! Minden hétvégén pedig eltávolodik, begubózik, távolságtartó. De természetesen az új hét kezdetével már ismét jönnek a beszélgetések a viccelődések stb. Ez már 4 hete tart nehéz ebben a helyzetben kiszámíthatatlan és teljesen összezavar! Elmondása szerint a barátja és én tanítjuk most neki azt, hogy kell nőnek éreznie megát, a barátja ott van, neki nem is akar tőle megválni, mivel én most külföldön tartózkodom, néha közelegned néha visszahúzódó!
Na, most a kérésem az lenne, hogy felébresztette bennem az iránta érzet szerelmet, vágyom arra, hogy újra egy család legyünk. Nagyon sokat változtam, és már másképp gondolok sok mindent. De félek is a csalódástól! Mit lát ön, mit gondol ön erről, mi a véleménye, hogy jellemezné őt?
egyrészt nagyon valószínű, hogy ugyanaz a kettősség van a volt feleségében, mint Önben is. Az ő viselkedéséből elég tisztán kitűnik, hogy jelenleg ő maga sem tudja, hogy miként képzeli el a jövőt. Az Ön személyiségében pedig - a megújult érzelmei mellett - ott van az a rész, amelyik úgy reagált a karácsony előtti beszélgetésre, hogy az "hidegzuhany" volt (ld. az Ön levelében).
Ebből az következik, hogy vagy együtt, vagy külön-külön, de mindenképpen végére kéne járniuk a mindkettejükben meglévő ellentétes érzéseknek. Itt most ezt úgy értem, hogy külső segítséggel - akár egy barát segítségével, akár egy terápia keretében - érdemes lenne végigelemezni azokat a nehéz érzéseket és pozitív érzelmeket, amik most éppúgy ott vannak Önökben, mint ahogy korábban is ott voltak.
Ha e nélkül kezdenének bele egy fejezetbe, attól tartok, hamarosan ugyanott tartanának, mint az előző krízisnél.
Másrészt erre azért is szükség lenne, mert a feleségének szüksége van egy stabil viszonyítási pontra és ez éppúgy igaz az Ön érzelmeire (amik jelenleg ellentmondásosak), mint arra, hogy egy stabilan jelenlévő férfire van igénye.
Tehát, ha végül úgy alakul, hogy ebből egy újrakezdés lehet, akkor javasolnám egy olyan munka és életrend kialakítását, aminek a segítségével folyamatosan és többet lehetnek együtt.
A legjobbakat kívánva, üdvözlettel:
Kulonos hasonlosagot veltem felfedezni az E. nevu olvaso leveleben, bar en nem 37 csak 36 eves vagyok , en is egy nem Evilagi angyalkent lattam meg a Vilagot. Nekem jelenleg nincs parom es kuzdok, mind a munka mind a parkapcsolat teren, volt egy 4,5 eves kapcsolatom ami 2013 elejen veget ert. Azota kkeresem a parom es onmagam. Volt azota kapcsolatom, de jelenleg egyedul vagyok. Keves mar az igazi lovag..Jo eredmennyel vegeztem a fosulin, de 8 eve kulfoldon vagyok a, mert nem tudtam akkor anno elhelyezkedni es emiatt nem is dolgoztam a szakmamban. A csaldi kotelek: nekem apa volt az akivel nehez volt a viszonyom, foleg omiatta, sose tudott elfogadni, barmit is tettem, de anya se konnyitette meg ezt a helyzetet es nem allt ki mellettem soha , bar szerettem volna, ha ez maskepp alakul. Mindig arra vagytam, meghittsegre, nagyon sok szeretetet tudok adni,de megis egyedul vagyok. Mikor koszont be az eletembe az allandosag?
koszonettel,Capribogyo
ha megoldható, akkor legyen szíves megírni a születési idejét és helyét (ha gondolja, akkor a diszkréció megőrzése végett akár a honlapomon található e-mail címre is jó lesz), hogy a horoszkópja ismeretében nézhessünk rá a kérdésre.
Üdvözlettel:
Középső gyermekem 21 éves nő, felsőfokú oktatási intézményben tanul, jó képességei vannak, mindig tehetséges tanuló volt... 18 éves korában még nekem is jött, nem tudta elfogadni, hogy az anyagiak terén határ van. Még nővérének "csapdát" is állított (olajad öntött a szobája elé), és őneki is neki akart menni. Lenyugodott. 3. éve él már külön tőlünk, és amikor hazajön újabban nem szól sem a testvéreihez sem pedig hozzám. Most is úgy érzem, hogy anyagi oldalról mintha zsarolás lenne, érzelmi zsarolás, pedig több mint 1 havi fizetés elmegy utána, ő ez nem érti meg. Sajnos nem régen örököltem, az örökségemet a gyermekeimre fordítom, de nem úgy hogy egyszerre odaadom nekik, hanem én kezelem. Vibrál a levegő, ha elmegy mellettem lányom, beteszi az ajtót előttem, ha véletlenül elmegyek a fürdőszoba előtt... Kérés, kérdezés nélkül odatolakszik - némán - a tűzhelyhez, ahol főzök. Semmit az iskoláról, a magánéletéről, az eredményeiről, a kapcsolatairól, stb. nem tudok. A párommal úgy-ahogy elbeszélget, de semmi több... Úgy érzem tarthatatlan ami van, menekülnék otthonról ha itthon van. Pedig a gyermekem és szeretem, a Teremtőtől mindegyik gyermekemnek a segítséget kérem... Nem tudom mi van, érzem, hogy zsarolásnak vagyok kitéve(?). Kérem szépen, adjon tanácsot, hogy kezeljem a helyzetet, mit tegyek. Úgy érzem, hogy itt segítségre van szükség. Köszönöm segítő válaszát, minden jót kívánva! Üdvözlettel heiwa 62!
ahogyan írva vagyon, itt, ebben a valóságban "tükör által homályosan" látunk.
Ez többek között azt is jelenti, hogy minden egyes emberi kapcsolaton belül tükröződünk egymásban. Ennek a ténynek az egyik következménye az, hogy amennyiben előáll egy tetszőleges problémás helyzet két ember között, akkor az adott probléma mindkét oldala jelen kell, hogy legyen mindkét emberben.
Ez a gondolat eléggé távol áll a hétköznapi gondolkodásunktól, ha gondolja, elmélkedje át, hogy miként érzékeli Ön ezt a kérdést más emberek kapcsolatait kívülről szemlélve (ha akarja, itt: http://www.pramana.hu/index.php?mode=s&id=33 bővebben is utána olvashat a "Külvilág tükör" c. résznél).
Mármost, ami Önöket illeti, ez a helyzet azt kell, hogy jelentse, hogy a lányában van egy érzelmi zsaroló és egy érzelmileg zsarolt én-összetevő, al-személyiség, belső szereplő - és ugyanez a kettő Önben is ott van valamilyen módon. És ahogy Ön nem lett megtanítva arra (ahogy egyikünk sem), hogy ezekre rá tudjon tekinteni, úgy a lánya sem.
Fentiekből kifolyólag, amikor valamilyen oknál fogva egyikükben, vagy másikukban aktiválódik az egyik, vagy másik rész (a zsaroló, vagy a megzsarolt), akkor sem Önben, sem a lányában nem tudatosul, hogy most ez történt - csak érzik a hatását, mégpedig látszólag a másik miatt.
Ennél természetesen alaposabb elemzésre van szükség ahhoz, hogy hatékonyan lehessen nekiállni megváltoztatni a kialakult helyzetet, és bár magától értetődően például ezt önismereti terápiával is el lehetne érni, én most inkább azt javasolnám, hogy keressen a lakóhelye környékén egy pszichológiai végzettséggel is rendelkező asztrológus kollégát-kolléganőt, és vele néhány találkozás alatt fel lehet deríteni a legfontosabb közreható tényezőket.
Üdvözlettel:
Remélem a megfelelő embert választottam, hogy kérdésemre választ kapjak. Az előzmények: 54 éves nő vagyok, 27 éve szép házasságban élek, ami 2 évvel ezelőtt felborult. Az internetnek "köszönhetően" belegabalyodtam egy kapcsolatban egy nálam sok-sok évvel fiatalabb emberrel. Le kell irnom, hogy én Rák jegyben születtem, ezért fontos volt egész életemben a családomról gondoskodás, gyerekek /3/ érzelem gazdag, otthonszerető, romantikus alkatu nő vagyok. A férjem Halak, ami a legideálisabb páros. mindketten érzékenyek, érzelmesek vagyunk, a tartós, harmonikus kapcsolat jellemzi ezt a párost. Ez igy is volt, és soha nem gondoltam, hogy én leszek az, aki felborit mindent, mert ez annyira távol állt tőlem. De megtörtént. A dolog persze kiderült, azóta rengeteg szenvedésen mentünk keresztül. A férjem részéről megértés, várakozás, további szeretet, majd eltávolodás és uj kapcsolat keresése. Aztán részemről ragaszkodás, szeretet, . Közösen ujrapróbálás, harmadik személytől való eltávolodás. Hosszu történet, oldalakat tudnék irni. De a lényeg amiért irtam a következő: Ez a kapcsolat, ami először csak ártatlan chatelésnek indult, másfél évig tartott, ez idő alatt pár alkalommal /5-6/ testi kapcsolatra is sor került. De számomra fontosabbak voltak a beszélgetések, egy ilyen koru nő, - aki még csinosnak mondható, akár 10 évet is letagadhatnék, azt mondják, - tehát belementem a játékba, a hizelgő szavak vonzóak voltak. De később számomra több is volt már mint játék, kezdtem nagyon vonzódni, és azt gondoltam ez már szerelem. Nem tudtam semmi másra gondolni, semmivel sem törődni, csak hogy a géphez üljek és beszéljek vele. Teljesen fogva tartott az érzés. Miután kiderült, a férjem várt rám, várta, hogy visszatérjek abból a búbánatos állapotból, amibe kerültem. Várt több mint 1 évet. Én meg csak őrlődtem, és vártam, hogy vége legyen a fejemben a zavarnak. Nem is értem magam utólag. Ez lenne az a kérdés, amit szeretnék szakértőnek feltenni: létezik, hogy az ember fogvatart egy érzést, amiben jól érezte magát, és önszántából, önakaratból nem tud onnan kilépni? Mert ugyanis a férjemnek ez fáj, ezt nem tudja feldolgozni, hogy nem tudtam visszatérni hozzá. Én nagyon tudok ragaszkodni mindenhez, amit megélek, amit megszeretek, a multhoz, minden régihez, a falumhoz, régi emlékekhez, tárgyakhoz, ez jellemző rá. Azért gondolom, hogy létezik ilyen, hogy valaki már nem az illető személyt keresi, hanem valami egészen mást, dédelgettem egy érzést magamban, és azt akartam, hogy ne muljon el. A férjem közben, mivel azt gondolta, nem akarok visszatérni hozzá, ezért a szeretetlenségtől keresett egy beszélgetőtársat, ami sajnos komolyra sikerült. Soha eszébe nem jutott volna, ha én nem várok tul sokáig. Eljött az idő, amikor azt mondta, hogy elköltözik kis időre, mert ez igy nem mehet tovább, mert neki van valakije. Na ez volt, az a pillanat, ami visszarántott engem az addigi elmebajos állapotomból. Attól kezdve küzdünk mindketten. Én bizonygatom, hogy mennyire szeretem, mert valójában mi mindig nagyon szép életet éltünk, mintaházaspár voltunk sokak szemében, soha az évek alatt nem veszekedtünk, utaztunk, kirándultunk. De valami mégis hiányzott neki, ő mint Halak szülött, tulteng benne a szeretetvágy, ő tényleg szeretett engem, és is szerettem, de nem lobogó szerelemmel, ő ezt szerette volna. Való igaz, nem mondtam gyakran , hogy szeretem és azt sem ugy állitólag ahogy ő szerette volna. A világ legrendesebb embere ő, és szégyenlem, hogy ezt tettem vele. Azt mondja, hogy nem is lett volna annyira baj, ha megcsalom és azzal vége. De ez a hosszu idő, amiről ő azt gondolta, hogy én nem akarok vele élni , ezt nem tudja feldolgozni, ezt vágja a fejemhez, jogosan. Azt sem hiszi el, hogy miután visszarántott a való életbe, én belém olyan szeretet költözött iránta, amit nem éreztem eddig, sokkal jobban szeretem, ráébresztett, hogy mit is veszitenék el, soha nem voltam hozzá rossz,félreértés ne essék, és értékeltem a jóságát, de most azért mégis nagyon ragaszkodom hozzá teljes szivemből. Csak sajnos most már ő is ragaszkodik az ujhoz. De én nem adtam, nem adom fel, most fogvatartja őt is az uj érzés, az hogy megértette őt valaki, de közben engem is szeret, mert amig sirni tud egy neki küldött versen, egy zenén, addig tudom, hogy szeret. Bár most nem tudja velem elképzelni tovább, de nem végleges a döntése- A lelke még tulságosan feldult. Én azt mondtam neki, hogy a lélek fájdalma is begyógyul, és akkor ami nagyon fáj neki, hogy nem maradt együtt a család, és hogy mi nem együtt fogunk megöregedni és hogy átvertem és nem tudtam őt megtartani, ezeket mind másképp fogja gondolni és akkor visszatér. Lehet ujrakezdés, hiszek benne, ő is, nem is lenne semmi gond talán, ha nem lépett volna be a harmadik. Most azt kéri a férjem, hogy engedjem, hogy élje az életét, erre van szüksége. Engem terhel a bünbánat, imádkozom, hogy érjen véget minél előbb, mert ez szerintem csak illuzió, ő is talán csak az érzésbe szerelmes, mint én annak idején. A távolságról nem is beszélve, másik ország 700 km. Meddig is müködhet igy egy kapcsolat, ha 2 heteket tölt kint havonta kb. Egyenlőre megoldják, a férjem utazik, magyarnyelvü településről van szó, ezért a vállalkozásával kapcsolatos munkákat keres. Nagyon fontos neki a családi háttér, ezért reménykedem, hogy visszatér hozzánk. Csak az a kérdésem továbbra is, hogy meg tudom-e neki magyarázni ezt a hosszu várakozást részemről, van-e ilyen a pszichológiában, hogy megreked valami a lélekben, ami már lehet, hogy nem is olyan fontos, de egyedül, segitség nélkül nem bir onnan kijutni. És azt, hogy létezik az, hogy egy megrázkódtatástól rádöbben az ember, hogy tényleg szeret valakit, és jobban mint azelőtt, egy ilyen trauma kell-e ehhez, hogy azt mondják elhagynak, ahhoz, hogy rádöbbenjen az ember és előhozza a tényleges erősebb szeretetet. Én ezt megéltem és azóta is vele szeretnék élni, de most ez lehetetlen még. Kérem válaszoljon nekem, hogy tényleg ilyen nehéz-e kizökkenni ilyen helyzetből? Szeretném, ha hinne nekem a férjem, hogy nem a személye ellen irányult a megcsalás, csak gyengeségem miatt, jó volt ujra fiatalnak éreznem magam, mint régen, nem volt erre szükségem soha, hogy bókoljanak nekem, a férjemtől azt is megkaptam, de a szép szavak elcsábitottak mégis, és nagyon szégyenlem. Most ugy néz ki, az egész további életemmel fizetek érte. Csak legalább értené meg, hogy nem szándékos volt, csak belesodródtam napról-napra, ugye létezik ilyen? Tudom erősnek kellett volna lennem, és ellenállni, de nem tudtam.
Elég hosszu lett igy is a levelem, hogy rövidre fogtam a történetünket, persze lehet, hogy igy nem igazán érthető, de remélem a lényeg azért kiszürödik belőle.
Várom válaszát.
Üdvözlettel.
Várom válaszát
a kérdését illetően igen a válasz, létezik ilyen - ez a jó hír. A rossz pedig az, hogy ha ezt el is fogadná a férje, azzal sem lenne megoldva jól a helyzet, a következők miatt:
Újrakezdés, újjászületés egy kapcsolaton belül valóban létezik (akár olvashatnak is róla, itt: Boswijk-Hummel, Riekje: A párkapcsolat forradalma), de keményen meg kell dolgozni érte. Ennek az oka pedig az, hogy mindig mindkét fél lelkében voltak-vannak olyan működések, érzések, én-részek, amelyeket a felek külön-külön nem ismertek fel önmagukban a krízist megelőzően.
Tehát Ön sem ismerte a "más-bókjaira-vágyó-és-egy-érzésbe-szerelmes" részét, és a férje sem az ezzel szinkronban lévő részt önmagán belül. És őbenne pont ez a része került felszínre most, amikor meg ő nem akar már visszatérni. Persze jogos a megbántottsága a párjának, de ez semmit sem változtat azon, hogy ő sem ismerte meg önmagán belül (mert egyikünk sem lett ezekre megtanítva) a másra-vágyó részét - ami pedig már azelőtt is ott lapult az ő lelkében is, mielőtt mindez megtörtént volna, és nem most "született meg" nagy hirtelen, reakcióképpen az Ön külső kapcsolatára.
Kicsit lesarkítva úgy is lehetne fogalmazni, hogy Ön nem Őt csalta meg, hanem a "szeretem-a-páromat-és-a-család-a-fontos" én-részéhez nem bírt hűséges maradni, mert előbukkant a másra vágyó része. Ha ez nem történt volna meg, akkor is ott lett volna ez a része, csak más módon "jelzett volna be", például egy öregkori depresszióval, vagy azzal, hogy nyugdíjas-korában "teljesen érthetetlen" módon elkezdte volna kritizálni és szekálni az "áldott jó ember" férjét.
És persze szó nincs arról, hogy akkor meg ezzel a lendülettel felmentenénk Önt a saját felelőssége alól. Inkább az a helyzet, hogy párban élve szinkron-kibillentségeink vannak minden ilyen esetben, még akkor is, ha a felszínen általában csak az egyik félre húzzuk rá a vizes lepedőt. Ismét kicsit sarkosabban: senki sem bűntelen a saját megcsalattatásában.
A lehetséges megoldás felé haladva célszerű lenne (akár harmadik fél, például terapeuta, párkapcsolati mediátor, stb.) segítségével feltárni a mindkettőjük lelkében akkor és most közreható tényezőket, majd amikor a fentiek alapján mind a két fél készen áll rá, akkor egy új szerződést kell kötni (akár ceremóniával együtt, de ez nem feltétlenül szükséges).
A korábbiakban a másikat bántó dolgok miatt jóvátételt kell adni egymásnak kölcsönösen, olyan módon, hogy mindketten úgy érezzék, hogy az adott jóvátételekkel valóban képesek már lélekben továbblépni. Ha ezek is megvoltak, akkor pedig onnantól kezdve nagyon szigorúan nem hánytorgatunk fel semmit a múltból, mert már végig lett beszélve minden és ki lettek egyenlítve a számlák.
Üdvözlettel és a legjobbakat kívánva:
Az alábbi kéréssel fordulok Önhöz:
Két megoldatlan problémám van (vélhetően több is, de ezek a legégetőbbek, úgy érzem), amelyekkel nem tudok mit kezdeni, ebben kérném a segítségét.
37 éves nő vagyok, aki nagyon szeretné megtalálni a társát. Házas soha nem voltam, de olyan kapcsolatom sem volt, amelyben éreztem volna, hogy szeretnek. Ami a családi hátteret illeti, a következő a helyzet: nagyon-nagyon ingerszegény és szeretet nélküli családi környezetben nőttem fel. Olyan szülőkkel és nagyszülőkkel, nagybácsikkal, nagynénikkel és testvérrel, akik legjellemzőbb tulajdonságai: a gyűlölet, az irigység, a rossz szándék. Önmagukhoz, egymáshoz és a legközelebbi hozzátartozóikhoz sem tudnak másképpen viszonyulni. Testi-lelki terrorban, elutasító, sőt kirekesztő, nagyon sokszor megalázó bánásmódban részesültem.
Kilógok a sorból: másképpen gondolkodom és érzek, mint ők.
34 éves koromban költöztem el otthonról, azaz 3 éve. Tudom, hogy túl későn, de ha 18 évesen teszem, az is túl késő lett volna. Egyszerűen nem sikerült. Bárhogy is próbálkoztam új életet kezdeni, nem ment. (Megjegyzem: egész odáig tanultam és dolgoztam, sokszor egyszerre, igen aktív és mozgalmas életet éltem, csak a kitörés abból a környezetből okozott problémát).
Rengeteg pozitív változáson mentem keresztül az elköltözésem óta, önmagában csak a környezetváltozástól. Most tudatosul azonban bennem egy jó csomó megoldatlan konfliktus. A legnyomasztóbbnak a magányt, a társtalanságot érzem, az építő emberi kapcsolatok hiányát. A korábbi években megvoltam enélkül is, hiszen jól lefoglaltam magam. Most is aktív vagyok, viszont úgy érzem, és nemcsak az életkorom miatt hogy ez már kevés.
Amit nem tudok megoldani, az a kapcsolataimban ismétlődő probléma. Felismerem én ezekben a családi/szülői mintát, a családi játszmákat, viszont nem tudom a helyén kezelni a problémákat.
A legutóbbi három kapcsolatom, vagyis úgy az elmúlt 5 év érdekes ebből a szempontból. Az első esetben nagyon nehezen, inkább későn tudatosult bennem, hogy az illető a szüleimhez nagyon hasonló jellemvonásokkal rendelkezik és hasonlóan bánik, viselkedik velem. A következő kapcsolatomban ezt nagyon gyorsan, kb. egy hónap együttlét után felismertem. A jelenlegiben is elég volt ehhez nagyjából ennyi idő. Az előző kettőben el is hagytak, meg nem is (ahogy szerettek is, meg nem is), és aztán mégis az én kezembe adták gyáva módon a döntést, én pedig mindkettőjüknek nemet mondtam. A jelenlegi kapcsolat még tart. Mivel megtorpantam és átgondoltam azt a lehetőséget, hogy mi van, ha nem otthagyni kell csapot-papot sértődötten, vagy mert kiprovokálják, hanem általa kell megtanulni ezt-azt. Úgy vélem, hogy ezért kapom újra és újra a nagyon hasonló partnereket.
A partnerrel kapcsolatban a legkirívóbb példákat és a leggyakrabban ismétlődő helyzeteket írom le: legfőképpen elutasító, kirekeszt a saját kapcsolatunkból. Mindig magányosnak érzem magam mellette. A jelenleg olyan mértékig zárkózott és kimért, hogy szó szerint nem érhetek hozzá, mert bárhol simogatom, az őt idegesíti. Sőt, odáig fajult, hogy mikor este megérkezem, ki se jön, nem is köszön, mintha ott sem lenne. Ha együtt vagyunk, akkor is kimért, pl. a testi kontaktus tekintetében: én igénylem a simogatást, a puszit, a bújást, amit szinte folyamatosan elutasít. A beszélgetésről nem beszélve: értékrend, elvek, gondolkodás terén fényévekre vagyunk egymástól. Ő szinte lehord engem azért, ha másképpen gondolok valamit, mint ő. Szó szerint felelősségre von. Pontosan úgy történik minden és úgy is érzem magam, mint otthon. Figyelmet és figyelmességet nem kapok, egyszer mentünk el közösen egy múzeumba, és még csak meg sem kérdezte, hogy meghívhat-e egy kávéra. Önzőnek és fukarnak gondolom őt. Mindenben és mindenkiben, bennem is a hibákat keresi, arra kíváncsi, hogy mit nem tudok, sokszor gúnyolódik. Pontosan úgy, ahogy a szüleim is. (Ezt nem szívesen mondom másoknak, mert eddig mindig engem köveztek meg érte, de a saját anyám sokszor még az ételt is sajnálja tőlem. Nekem a legnehezebb ezt tudomásul venni, de ez van ). Sokszor érzem, hogy nem tudják élvezni a társaságomat, hanem inkább azt keresik, miben lehetnék a hasznukra. Pl. takarítás, levelek legépelése stb. Ahogy mai napig is érzem, amikor havonta haza látogatok, hogy anyámnak is mintha terhére lennék és próbálja a hasznot keresni abban, hogy egy hétvégét ki kell bírnia velem (jóformán csak a kutya miatt megyek haza, akit nagyon szeretek). Ilyen hasznos tevékenység részemről a kutyasétáltatás például és még sorolhatnám, ami alól ilyenkor ő mentesül.
Nem azonosultam velük, teljesen más vagyok, mint ők, mindig is más voltam (gyerekkorom óta érzem, hogy nem fogadnak el). Azonban tisztában vagyok azzal, hogy vannak komoly hiányosságaim, amelyek a nem túl kedvező családi kapcsolatok eredményei: én magam sem tudok szeretni, mert egyszerűen nem volt kitől megtanulni. Néhány hete eldöntöttem, hogy másképpen csinálom, mint eddig: megpróbálok nem megsértődni kislány módjára minden apróságon, általában nem ösztönösen, hanem tudatosan cselekedni. Tisztelettel beszélni a másikkal, megtanulni elfogadni és inkább a szerethető tulajdonságait keresni. Ha ő szeretne elvonulni, akkor tiszteletben tartom (nem vagyok egy csüngő típus egyébként sem, van elég dolgom az életben, ami lefoglal). Sikerült is, a partnerem szóvá is tette, valamint ő is sokkal kedvesebb volt. Néhány napig Gyökeres változásokat azonban nem tapasztaltam nála, ugyanúgy bezárkózik.
Azt érzem, hogy nem kellek. Nem szeretnek. Nem vágynak a társaságomra, a közelségemre. A jelenlegi partneremet például az is zavarja, hogy véleménye szerint - túl értelmesen beszélek. Számára sokszor úgy tűnik, mintha szakfolyóiratból idéznék Otthon, a szülők és a testvér is kigúnyoltak, ha csak normálisan beszéltem. (Megjegyzem: ezt nem tudatosan teszem. Gondolom, természetesen fakad abból, hogy jelentős eltérés van a családtagok és közöttem iskolázottság tekintetében ami mindig gondot jelentett. Ebben az esetben sem vettem észre, teljesen megdöbbentett, amit a partnerem mondott).
A másik probléma: a testvér háború.
Lánytestvérem van, aki két évvel fiatalabb. Semmiben, még külsőre sem hasonlítunk egymásra. Mindig ellentét feszült közöttünk (most nagyon finoman fejeztem ki magam), amit az anyánk csak szított azzal, hogy az általa gyengébbnek vélt gyerekét mindig a pártfogásába vette. Ennek eredményeként biztosan sejti én lettem az az elnyomott, aki mindig bizonyítani akart, ebből következően egész más életutat jártunk be, én sikeres lettem, ő kevésbé (emiatti elkeseredettsége nagyon határozottan érezhető), ami tovább rontott a helyzeten. Meglátásom szerint ez a szerencsétlen helyzet mindkettőnkben nagyon mély nyomot hagyott. Amíg otthon laktunk, folyton provokált, állandó hatalmi játszmákat játszott, melyek elől én tudatosan elzárkóztam, de voltak pillanatok, amikor erőszakosan kitörtem, mert nem bírtam a nyomást. Ilyenkor visszafogta magát egy pár napig (még a torkát is megköszörülte, mielőtt hozzám szólt), de ez mindig csak átmeneti volt. A probléma azóta sem oldódott meg: egy évben egyszer-kétszer találkozunk, az év végi ünnepekkor mindig és minden ilyen alkalmat megragad A viselkedése minősíthetetlen, sokszor én szégyellem magam miatta és látom az anyámon is, hogy neki is nagyon kínos, de nem mer beavatkozni. Folyton próbál fölém kerekedni, a legocsmányabb kifejezés a legtalálóbb ezekre a helyzetekre: csicskáztatás. Sokszor mások előtt Iszonyatosan megalázó! Én pedig azt érzem, hogy igen, sebezhető vagyok és bizonytalan ebben a helyzetben. Nem tudom magam megvédeni. Feltehetően, ő is érzi ezt és ezért kap belém állandóan. Most szeptember van, de már előre félek a decembertől. Arra is gondoltam, hogy inkább nem megyek haza az ünnepekre, de egyrészt akkor azért is bántanának, másrészt azzal nem biztos, hogy megoldanám a problémát.
Ezt a szerencsétlen játszma itt a munkahelyen ismétlődik a főnökömmel, aki nő és éppen egyidős a testvéremmel. Az otthonihoz hasonló botrányos dolgok történtek már eddig is, amelyek miatt rengeteg tüske van bennem és félek, hogy ameddig nem találok megoldást, nem fogok tudni munkahelyet sem váltani, ami viszont tervben van és nagyon fontos nekem. Nem szeretnék odáig jutni, hogy teljesen aláássák az önbecsülésem.
Napi szinten kapok már dührohamokat attól a fájdalomtól és a tehetetlenségtől, ami bennem felgyűlt már a fenti megoldatlan helyzet/ek miatt.
Reggelente rendszeren arra ébredek, hogy vagy a magány fáj, vagy az, hogy nem találom a helyem az életben és sokszor inkább nem szeretnék élni. Tudom, hogy ezek a dolgok összefüggnek egymással és akadályoznak.
Hangsúlyozni szeretném: nem várok már a családomtól szeretetet, elfogadást és nem másokat akarok megváltoztatni. Szeretném megtanulni, hogyan válhatnék olyan személyiséggé, aki képes építő és valódi szereteten alapuló emberi kapcsolatokat kialakítani.
Bízom válaszukban és segítségükben!
Köszönettel: E.
örülök, hogy ilyen mélyen kielemezte magában a fennálló problémákat és rászánta magát, hogy a végére járjon a kérdésnek.
Igyekeznék személyre szabott lehetőségeket felkínálni, ezért az a kérésem, hogy amennyiben lehetséges, legyen szíves elküldeni a születési idejét (óra, perc is) és helyét, hogy áttekinthessem a horoszkópja segítségével a szóba jöhető alternatívákat.
Üdvözlettel:
Egy 16 éves lány vagyok. Egyke. Anyukám egyedül nevel engem. Apukám 5 éves koromban hagyott el minket, megismert egy másik nőt és külföldre költözött vele. Nem sok emlékem van róla, csak elszórtan néhány. Akkoriban is elég keveset volt velem, de arra emlékszem, hogy nagyon szerettem játszani és hülyéskedni vele. Néha átfut az agyamon, vajon mennyivel lenne másabb az életem, ha ő is a részese lenne, mégse éreztem soha konkrétan a hiányát. Azóta összesen kétszer láttam őt, nem nagyon jár vissza az országba, de olykor az interneten keresztül ír nekem. Anyukám még mindig nagyon utálja apukámat, ezért nem örül neki, hogy néhanapján levelezem vele.
Anyámmal se túl fényes a kapcsolatom. Sose tudtam vele két értelmes szónál többet váltani. Sohase tudott használható tanácsot adni nekem, sose tudott lelki vigaszt, érzelmi támaszt, megnyugvást nyújtani számomra. Mivel egymaga kell, hogy eltartson kettőnket nagyon sokat robotol és mire hazaér a munkából általában hulla fáradt és teljesen kész van idegileg. Mindenféle különösebb ok nélkül rengeteget ordibál velem, nagyon türelmetlen, mindenbe beleköt és kritizál. Teljesen az idegeimre megy. Most már odáig fajult a dolog, hogy inkább elkerülöm őt és azt, hogy beszédbe kelljen elegyednem vele, mert ha rajta múlik veszekedésbe torkollik az egész. Állandóan dühös vagyok rá, de nem akarom ezt kimutatni, mert tudom, hogy neki is nehéz. Inkább bezárkózom a szobámba, hogy még véletlenül se legyen köztünk semmi konfliktus, de mostanában már egyre kevésbé viselem el az ebből fakadó magányt, úgyhogy a barátaimmal császkálom valamerre, vagy a nagyszüleimnél alszom.
Nincs óriási haveri köröm, nem szokásom bájologni a fél várossal, de van 4-5 barátnőm, akikkel nagyon közeli kapcsolatot ápolok. A nagyszüleimen kívül ők a napsugarak az életemben. Boldog vagyok, hogy vannak nekem.
A fiúk terén sajnos nincs ekkora szerencsém, pedig már egész kicsi korom óta nagyon vágyom az ellenkező nem társaságára. Néha szoktam pszichológiát olvasni, mert érdekel, többek között Freudot is és ő is szót ejt a gyermeki szexualitásról, hogy a gyermekeknek is van szexualitásuk. Ez teljesen rendben is van. Én mégis mindig úgy éreztem, hogy részemről ez meghaladja a normális szintet. Többek között ez is hozzájárult ahhoz, hogy egész kicsi koromtól kezdve rossz és romlott gyereknek érezzem magamat. Ugyanakkor ez a szégyenérzet fokozta is a szexuális izgalmamat. Már óvodáskoromban is állandóan a szex körül forogtak a gondolataim, mindenről erre asszociáltam. Ennek persze megvoltak a maga előnyei is. Általános iskolában sikerült a társaimat lehengerelnem a perverz vicceimmel, fantáziámmal. Ugyanakkor a srácok inkább a csapat mókamestereként és haverként tekintettek rám. Amikor mint lány a fiúhoz próbáltam közeledni feléjük azt rendszerint elutasították, ráadásul volt, hogy kifejezetten durván. 7 éves koromtól kezdve már rendszeresen önkielégítettem a lakásban található tárgyakkal és felnőtt filmeket néztem, 14 éves koromra pedig már saját vibrátorokat is sikerült beszereznem otthonra.
10 éves koromra már teljesen elvesztettem az érdeklődésemet a velem egyidős fiúk iránt. A 40 év körüli férfiak voltak azok, akik igazán felkorbácsolták bennem a szexuális vágyat. A korosztályom az idő múlásával egyre kevésbé érdekelt és én sem érdekeltem őket. Az idősebb férfiak viszont rendszerint kimutatták irányomba, hogy tetszem nekik és velük könnyebben találtam meg a közös hangot. Az edzőmmel egy tábor alkalmával kicsit össze is melegedtünk, amikor 14 éves voltam, de a behatolás nem történt meg, csak szájjal kényeztettük egymást. Ez volt az első és utolsó komolyabb szexuális élményem, azóta csak elvétve csattant el egy-két csók, szóval még a mai napig szűz vagyok. Viszont nagyon nehezen bírom türtőztetni magamat, mert nagyon kívánom már a szexet.
Szerencsére a nyári szünet alkalmával egy picikét elterelődött erről a figyelmem, mert sok a szabadidőm és igyekszem mindig csinálni magamnak valamilyen programot. Múlthéten például a nagyszüleimnél töltöttem az egész hetet, mert anyukám felutazott a nővéréhez Pestre, én meg nem szerettem volna egyedül maradni a lakásban. Velük egyébként is nagyon jó a kapcsolatom és örültek neki, hogy többet leszünk együtt. Ők nem olyanok, mint az átlag nagyszülők. Tatám 65 éves, de nagyon fiatalos, mindig bakancsot, farmert és bőrdzsekit hord. Lófarokba kötött vállig érő haja és bajusza van. Sokat sportol, úszik és motorozik, néha engem is elvisz magával egy-két motoros bulira, amit nagyon élvezek. Egy kisvárosban élünk és ő kb. az egész várossal jóban van, mert nagyon barátkozós, közvetlen és vagány. Mamám 63 éves, amolyan háziasszony típus, mert imád sütni, főzni, de ő is nyitott az új dolgokra. Pont ezt szeretem bennük, hogy míg anyukám rendkívül konzervatív, felszínes és pesszimista gondolkodású, ők nagyon szabad szellemiségűek, akárcsak én és sok mindenről hasonlóan gondolkodunk. Ők maguk is és a kapcsolatuk is rendkívül kiegyensúlyozott.
Egyik éjszaka túlzottan is sikerült erről megbizonyosodnom. Általában az MP3 lejátszómmal a fülemben alszom, de akkor sehogy se jött álom a szememre, ezért elhatároztam, hogy verseket írok, amíg el nem álmosodom. Ekkor hallottam meg a nagyszüleim szobája felől kiszűrődő hangokat. Teljesen ledermedtem a nyögések hallatán. Tudtam, hogy jó a házasságuk, de meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy valaha is hallani fogom őket a legintimebb pillanataik közben és hogy őszinte legyek, nem is nagyon vágytam rá. Annak ellenére, hogy kellemetlenül érintett a dolog, mégis volt valami izgató abban, hogy hallottam őket elélvezni. Tatám egyre szaporább, mélyről jövő, férfias nyögdécseléseit kifejezetten izgatónak találtam. Nagyon szégyelltem és szégyellem magamat emiatt, de egy kicsit felizgatott. Általában véve is minden kis apró ingerre izgalomba jövök és megszoktam, hogy pornónézés alatt is vizuális és auditív ingerekre gerjedek be. Ez viszont más volt és nagyon rosszul éreztem magamat, amiért kívántam, hogy magamhoz nyúljak. Talán pont ez az erősödő szégyenérzet volt az, ami ráadásképp hozzájárult ahhoz, hogy izgatónak találjam ezt a szituációt és a tudat, hogy most nem lenne szabad felizgulnom, mert ez egyszerűen undorító. Másnap alig bírtam a szemükbe nézni, persze próbáltam úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Erre csak rátett még egy lapáttal, amikor tatám a beszélgetés közben átkarolt engem. Még élt bennem a tegnapi bűntudat, ugyanakkor minél inkább tiltakoztam ellene felsejlett bennem a hang, ahogyan tatám elélvezett. Az érintésébe belebizseregtem. Utáltam és utálom magamat. Teljesen össze vagyok zavarodva és meg vagyok ijedve, hogy hogyan lehetek ennyire undorító. Hogyan érezhetek ilyet? Tudom, hogy ez nem normális és beteges és az is, hogy egyáltalán megfordulnak a fejemben ilyesmik. Természetesen nem akarok tőle semmi szexuális jellegű dolgot. Még belegondolni is rossz. Azóta szörnyen rosszul érzem magamat és szégyellem magamat. Azon gondolkodom, hogy fordulhatott egyáltalán elő, hogy ilyet érezzek? Teljesen össze vagyok zavarodva.
Elnézést kérek, hogy ennyire mérhetetlenül hosszúra és részletesre sikeredett a levelem, de tényleg szeretném megtudni a problémám valódi okait és azt, hogy hogyan tudnám megszüntetni magamban ezeket a gondolatok és érzéseket! Azért lett ilyen terjedelmes a leírás, mert féltem, hogy nehogy kihagyjak olyan dolgokat a történetből, amik esetleg fontosak lehetnek ennek elérése érdekében! Nagyon össze vagyok zavarodva és undorodom magamtól. Mennyire számít betegesnek vagy normálisnak a helyzetem? Félek, hogy beteges vagyok!! Várom mielőbbi válaszát!
nagyon jól tette, hogy ilyen részletesen leírta mindazt, ami foglalkoztatja.
Úgy tűnik, hogy 3-4 különböző dolog is van, amire érdemes alapos figyelmet fordítania.
Először is, könnyen lehet, hogy abba az érzésébe, hogy Ön rossz, belejátszik az édesapja távozása, mivel minden gyerek reakciója egy ilyen helyzetre az, hogy talán ő volt a rossz, ő volt a szerethetetlen és emiatt ment el az apja. Érdemes képzeletben a karjába venni azt az 5 éves kislányt, aki akkor volt, megvigasztalni és megmagyarázni neki, hogy ő nem hibás ebben, ez a szülei kapcsolata és döntése volt és ami történt, az hozzátartozott a felnövése árához.
A rossz vagyok-érzés másik kiváltója pedig valószínűleg az Ön által fokozottnak érzékelt szexuális vágy. Tény, hogy van egy képzeletbeli átlag, amivel jellemezhető az ember a szexuális vágy intenzitása ügyében. Ez azonban semmit nem jelent az egyes konkrét emberek vonatkozásában. Megpróbálom egy példával szemléltetni. Ha valakinek nagyon jó zenei hallása van, akkor neki azzal lesz dolga, hogy ebből kihozzon valami jót, ha átlagos, akkor abból, ha pedig egyáltalán nincs (mint nekem is, sajnos), akkor ezen a téren nincs túl sok tennivalója (kivéve, hogy ne énekeljen mások jelenlétében:)).
No, mármost, Önnek abból a vágy-intenzitásból kell a saját maga számára valami jót kihoznia, ami megadatott. A javaslatom az, hogy kezdje el magát "képezni" ez ügyben, mintha zenélni tanulna. Olvasson el néhány, a szexualitás lélektanával, energetikájával, sőt akár szellemi-spirituális oldalával foglalkozó könyvet, vagy ismertetést a neten, hogy szép lassan kibontakozhasson Ön előtt, hogy hogyan tudná kiteljesítő módon megélni ezt a fajta késztetettséget. És nyugodjon meg, önmagában a fokozott késztetésben nincs semmi beteges.
Harmadrészt, a témánál maradva, tegyen egy tudatos megkülönböztetést a nagyapját illetően: ő az anyjának az apja, akinek részben az életét köszönheti (pont a tatája vágyának is!), másrészt egy férfi, aki a nagyi férje. Elképzelheti ezt a két részt akár képszerűen is a nagyapjában. És ami fontos, rakja a helyére a lelkében: az ő helye - ha az apját a saját jobb válla mögé, az édesanyját a bal válla mögé képzeli el - az anyja mögötti sorban, az édesanyja jobb válla mögött van (a nagyié az édesanyja bal válla mögött). És akármikor felbukkanna a nagyapa ölelése, vagy érintése miatti bizsergés, 2-3 másodpercre idézze fel, hogy hol van az ő helye valójában é s emellett ő egy férfi is. Mind a kettő teljesen természetes és rendjén való dolog. Mindannyiunkban feltámad egy homályos szégyenérzet, ha a felmenőinket intim helyzetben látjuk, halljuk, vagy más módon érzékeljük, ez is teljesen általános. Mivel az Ön esetében a vágyak jelenleg nem irányulnak egy konkrét férfira, így nem nagy csoda, ha egy ilyen éjszakai érzékelés után ezeket érezte. Ez a testi vágyakból fakad és ebben az értelemben nincs velük semmi baj, az más kérdés, hogy meg kell érteni és helyükön kell kezelni őket (így, ahogy csinálja is, mert ezért is írt, többek között).
Negyedrészt, a szexualitásról még annyit, hogy ha ilyen erős késztetettség mellett mai körülmények között 16 évesen még szűz, akkor az azt kell, hogy jelentse, hogy van a személyiségében egy nagyon erős személyiségrész, összetevő, belső szereplő a képzeletbeli lélek-színpadon, aki kontroll alatt tartja ezt a területet (persze lehet, hogy nemcsak ezt, hanem más területeket is az életében). Ez pedig azzal a reménnyel kecsegtet, hogy megtalálhatja a saját jó megoldásait, ugyanis az önkontroll az egyik legfontosabb jó tulajdonság (és ezt nem írja felül az, hogy az önkielégítés régóta jelen van az életében).
Végül, a szüleivel kapcsolatos érzései miatt azt gondolom, érdemes lenne valamikor családállítás közelébe kerülnie, ha erre adódik lehetősége és az anyagi keretekbe belefér. Úgy vélem, hogy a későbbi kapcsolatait kedvező irányban befolyásolhatja mindaz, amit ott megtapasztalhat.
Üdvözlettel és szép életet kívánva:
28 év házasság áll mögöttem amiről én azt gondoltam, hogy viszonylag jó...... voltak összezördüléseink aminek elsősorban a szex hiánya volt az oka!! Ezt párom is többször megerősítette, hogy tudja ha az működik akkor teljesen normális lenne a kapcsolatunk!! Ezek a veszekedések mára odáig fajultak, hogy a válást fontolgatjuk. Ő folyamatosan azt mondja hogy szeret, de a testiség számára nem fontos és azon a téren nem érez már semmit. Én felkerestem egy mediátort aki nekem személy szerint sokat segített viszont párom hallani sem akar róla és hiába jött el velem egy alkalommal hozzá soha többé nem kereste! Inkább az asztrológiában, az angyalokban jósnőkben, látókná keresi a megoldást.... Ezek a dolgok viszont tőlem távol állnak!!
El kell hogy mondjam 4 éve teljesen megváltozva többet figyelek a családra és ő rá is ami nagyon is tetszik neki de mint mondja elmúlt valami... Teszem hozzá nem iszom nincs kááros szenvedélyem csak a munkám volt olyan hogy keveset lehettem a családdal!!
Másfél éve elkezdtem kutakodni hogy hol ronthattam el és hol ronnthatta el ő??? Sajnos szörnyű dolgok derűltek ki róla!! Két gyermekünk van!! Mindig volt bennem kétely hogy az egyik gyerek nem az enyém... már akkor mikor kiderűlt hogy terhes!!! Bíztam benne és váltig tagadta, hogy ő valaha is megcsalt volna!!! most 19 év után nem nyugodtam és megcsináltattam a dns tesztet.... gyanum beigazolódott.... gyermek nem az enyém... sőt amikor ez kiderűlt még másra is fény derűlt volt pasija akkor is!! Egy világ omlott össze bennem hisz méretertlenűl tiszteltem azért hogy hűséges hozzám pedig volt hogy nem érdemeltem volna meg.... Amikor ezeket a bizonyítékokat elé tártam összetört és sírva zokogva kért bocsánatot azért amit tett velem!! Mit tettem én??? Esélyt adtam neki hisz szeretem a változásra....... nem igazán él vele sőt egyre inkább visszél vele!! Lassan tehetetlen vagyok nem tudok továbblépni.. a válás tényleg szóba jött de azt érzem valamiért mégsem akarja én pedig inkább a kapcsolatunk helyreállítását szeretném!! Nem értem miért történik ez velem velünk??
Én egy nor,ális családban nőttem fel....... az ő gyerekkora szörnyű volt!! 8 éves korában apját börtönbe zárták 4 évre valami szexuális zaklatásért majd mikor szabadúlt alkoholista lett ekkor párom kvázi elmenekűlt otthonról!!! Édesapja azóta elhunyt / Ő akkor 21 éves volt / Azt gyanítom, hogy valahol talán itt keresendő a baj????? A mediátorom erősen azt javasolja menjek l családállításra és ott választ kaphatok kérdéseimre!!! Elkeseredésemben én is megkerestem egy látót és azt mondta hogy jó ember vagyok és nem velem van a baj hanem páromnak kellene rendberakni a lelkét.....
Kérem a tanácsát!
pinkk
ha kialakul egy ilyen helyzet, mint az Önöké is, akkor abban mindig, mind a két félnek megvan a maga része, bár az is igaz, hogy a felszínen általában van egy "tettes", jelen esetben ez a felesége.
Az optimális az lehetne, ha mindketten elmennének egy olyan párterapeutához, aki a családfelállításban is jártas (ez ügyben teljesen egyetértek a mediátor kollégával), vagy esetleg elkezdhetnének két egyéni terápiát két kollégával, merthogy azt gyanítom, hogy önmagában a családállítás már nemigen lenne elég.
Azokból, amit leírt, úgy vélem, hogy több családállításra (legalább fejenként kettő) lenne szükség mind az Ön, mind a neje esetében és e mellé lenne még ideális egy egyéni folyamat, amibe be tudnák építeni a családfelállítások tapasztalatait. A szexualitás kérdésköre, a külső kapcsolatból fogant gyerek, a felesége lélekbeni "eladósodottsága" Ön felé, az ő gyerekkora, az Ön szinkron-része, amivel tudatosítatlanul is hozzájárult ahhoz, hogy ez a helyzet kialakulhasson a hosszú évek alatt mind-mind megdolgozást kívánnak, ezért vélem úgy, hogy érdemes lenne egy hosszabb terápiát szentelni ennek.
Azt javaslom, hogy keressen a lakóhelyén olyan kollégát (esetleg menjen el többhöz is ismerkedő beszélgetésre és aztán válassza, válasszák ki azt, akiről úgy érzik, hogy jól tudnának vele együtt dolgozni), aki pszichoterapeuta és a családállítás terén is otthonosan mozog.
A körülményekhez képest a legjobbakat kívánom Önöknek, üdvözlettel:
Pár hete született meg a kislányom és ez kéne legyen életem legszebb időszaka, de a párommal való elhidegülés beárnyékolja ezt az egészet. Tudom, hogy van egy másik hölgy aki neki nagyon tetszik, az ő állítása szerint nincs köztük semmi, de mégis többet vannak együtt és többet beszélgetnek mint azt velem teszi. Tudom, hogy szeret engem és a gyereket is, de nekem nagyon rosszul esik, hogy velem szinte semmit nem foglalkozik. Próbáltam már vele erről beszélni, de nagyon rövidre zárja a témát és most már odajutottunk, hogy mivel újból elővettem ezt a témát inkább költözzünk külön. Van valami esély esetleg a változásra? vagy mit tehetnék én ez ügyben? Én 1976.09.21-én 13:30-kor születtem. Válaszát előre is köszönöm.
Nyeste
sokat segített azzal, hogy megadta a születési időpontját.
Így látható, hogy az Ön számára tudatosítatlanul hordoz a lelkében egy olyasfajta mintázatot, hogy "az anyaság a szerelemmel és/vagy szexualitással nem összeegyeztethető", esetleg "én, mint anya nem vagyok elfogadható/nem fogadom el magamban az anyát".
A férje pedig megjelenítette ezt a dinamikát a külvilágban, amitől persze ő nincs felmentve a saját részének a felelőssége alól, és látszik, hogy szinkron-problémákról van szó.
Hogy az Ön esetében konkrétan mi húzódik meg a lelkében, azt érdemes lenne hozzáértő kollégával felderíteni. Lehet, hogy gyerekkori-anyai mintáról van szó (például az Ön születése után esetleg feszültség támadt a szülei között), vagy esetleg egy családrendszeri kötés (pl. nagyi egyedül maradt a szülés után a gyerekkel) húzódik meg.
Ha a saját részének a végére jár, azt gondolom az írása alapján, hogy jóra fordulhat minden (ha esetleg a férje is nyitott az ezzel való tudatos foglalkozásra, akkor még inkább).
Üdvözlettel:
Tisztelt Doktor Úr!
A tanácsát szeretném kérni öntől.A párommal lassan két éve élünk együtt és van egy 6 hónapos kisfiúnk.Mellette úgy éreztem , megtaláltam mindent amit az ember egész életen át keres!
Mióta megszültem a tűz eléggé kihűlt a kapcsolatunkból.A terhességem mellett ő pánik beteg lett és eléggé rosszul volt minden nap,állandóan tőlem várta a megoldást én voltam a támasza.Miután végigjártunk mindent orvost és most legutóbb a ct-n is túl lettünk,kicsit megnyugodott és jobb kedve van.Azóta nem fogadja már el úgy a döntéseimet sem.Tudom,hogy nagyon szeret és én is őt de egyszerűen képtelenek vagyunk egymással szót érteni.Nem szexelünk,max egy hónapban egyszer és ez miatta van,mindig van valami kifogása..vagy a gyógyszerek miatt vagy mert fél vagy mert szédül.Keveset csókolózunk de ha ezeket felhozom neki,akkor ő már csak annyit mondd,hogy megint "hülye" vagyok.Nem tudunk sokszor egymással szépen beszélni mert én már indulatos leszek és olyan mintha más nyelven kommunikálnánk.Mindent megteszek amit egy baba mellett meglehet,meglepem apróságokkal,főzök rá,nem bántom meg a férfiasságát soha!A babával minden rendben,nagyon kiegyensúlyozott,nagyon szeretjük őt!
Kiveszi a részét mint apuka.Sokszor nincs is kedve menni sehová.Ha hétvége van,általában délután fél 2-ig képes feküdni az ágyban.Nem tudom mit tegyek mert ebbe kezdek beleőrülni.Hiányzik a romantika,hiányzik,hogy nőként nézzen rám.(Tény,hogy legjobban én nem vagyok magammal megelégedve.)
Ragaszkodunk egymáshoz,szeretünk együtt lenni ha külön vagyunk alig várjuk ,hogy együtt legyünk de olynakor nem történik semmi.Ő Tv.zik én meg ettől ideges leszek és már nincs közös érdek.Nem tudom mit kellene tennem,hogyan lehetne ezt megbeszélni ha szerintem van baj,szerinte meg nincs.Olyan mások voltunk mind a ketten,nem szeretnék egy hisztis anyuka lenni de szeretném vissza kapni a páromat és ezért bármit megteszek mert ha rajta múlna,nem változna semmi.Kérem segítsen mit tegyek!
Kedves Kérdező,
az, hogy a párja az Ön várandóssága alatt lett pánikbeteg, nagy valószínűséggel arra utal, hogy a lelkében - tudatosítatlanul - van egy mély félelem az apaságtól, szülővé válástól.
Mivel egyrészt szerette Önt és szerette volna a gyereket is, másrészt ez a tudatosítatlan érzés a hatalmába kerítette, így gyakorlatilag kiszolgáltatottá vált a belső megosztottságának és feltehetőleg ebből nem tud kilábalni azóta sem.
A még láthatatlanabb folyománya a dolognak, hogy mivel mindig egy lelki rendszert képezünk a párunkkal, ezért ennek a tudatosítatlan félelemnek a "párja" ott van az Ön bensőjében, szintén rejtve, és Ön pedig valószínűleg ezért sem tudhatott mostanáig segíteni neki.
Ez ügyben feltétlenül azt javaslom, hogy keressenek fel egy családdinamikában járatos kollégát, vagy menjenek el családállításra, amint tehetik, mert egyedül valószínűleg nem igen tudnának boldogulni a fentiek miatt.
Sok sikert és boldogulást kívánok Önöknek, üdvözlettel:
Augusztusban már írtam önnek, Választ is kaptam. Azóta, mióta a férjem elhagyott bennünket, eltelt több , mint 3 hónap. A gyerekek már kezdtek megnyugodni, de a férjem minden nap 5 percre betér hozzájuk. Felzaklatja őket , és van mikor fél éjjel sírnak. Próbáltam beszélni vele, hogy inkább csak hétvégére menjenek vele, de ő hajthatatlan. Sokszor , mikor átjön elmondja, hogy sokszor gondolt rá , hogy hazajöjjön, és hogy várjunk még a válással, de egyre inkább erősödik bennem , hogy el kellene innen költözni, elválni , és végleg lezárni ezt a kapcsolatot. Talán az együtt töltött 18 év mondatta azt velem , hogy talán még megmenthető a házasságunk , és hogy várjak. De most megint elbizonytalanodtam. Sokan azt tanácsolják , várjak még , mások pedig , hogy menjünk. Tudom , nekem kell eldöntenem mit teszek, de ismét kíváncsi lennék az ön véleményére...
valószínűleg akkor is benne volt a válaszomban, hogy ha megteheti, keressen fel egy segítőt (pszichológust, családfelállítót, terapeutaként dolgozó pszichiátert, stb.), hogy az ő segítségével egy külső nézőpontból is rá tudjon nézni a saját helyzetére - most is ezt javasolnám.
Úgy vélem, ha a férje mindennap benéz a gyerekekhez, akkor benne is erős a kötődés, és ez alapján azt gyanítom, hogy Önben is - azaz, mindenképpen megérne egy kísérletet, hogy új alapokra próbálják helyezni a kapcsolatukat.
Kitartást és erőt kívánok Önnek, üdvözlettel:
Nagyon szépen köszönöm lelkiismeretes, gyors, kimerítő válaszát!
Bízom benne, hogy családunk "egyben" marad.
Tiszta szívből minden jót kívánok Önnek: Kati
hasonló jókat kívánok én is Önöknek, remélem, úgy alakul az életük, ahogy az mindannyiuknak a legjobb.
Üdvözlettel:
Nem tudom, hogy kihez fordulhatnék a problémámmal, de már nem bírom tovább, ezért írok önnek.
Egyszerűen GYŰLÖLÖM az apámat! Tiszta szívemből! Mindennél és mindenkinél jobban!!!! Mindig megcsinálom amit kér tőlem, de mindig talál benne valami hibát! Egyfolytában ordibál velem, és anyukámmal is. Őt már nem is egyszer meg is ütötte. Folyton azt hajtja, hogy nincs pénze erre meg arra, persze arra van hogy 5 meg 10 ezer forintot eligyon a kocsmába hétvégenként( sőt már mostanában nem is csak hétvégén) Dolgozni viszonylag normálisan dolgozik, és egyébként szinte majdnem mindent megkapok tőle, de a pénzét legszívesebben ledugnám a torkán. Már egy jó ideje el sem fogadom tőle, mert inkább éhen halok, mint hogy az ő pénzéből bármit is vegyek. Azt hiszi, hogy mindenben csak neki lehet igaza, és ő mindig mindent jobban tud másoknál. Pedig az élete egy nagy rakás ... és az enyémet is azzá fogja tenni ha így halad. Lelkileg már teljesen tönkre tesz. Próbálom tartani magam, és azt mutatni, hogy minden rendben van, de közben semmi sincs! Ha valamit ő nem jól csinál, és ezt megmondom neki, rögtön felkapja a vizet és megint csak a kiabálás lesz belőle. Lehet hogy nem szép dolog, de nem érdekel, már nem egyszer kívántam, azt hogy bárcsak ne lenne! Annyi mindennel könnyebb lenne az egész életünk! És félek, hogy ennek a 4 éves kishúgom fogja meginni a levét.
Már azon is gondolkodtam, hogy vagy ő vagy én megyek el innen.
Egyszerűen olyan gyűlölet van bennem iránta, hogy ez néha már meg is ijeszt!
Mit csináljak? Már nem bírom tovább!!!!!!! Kérem segítsen!!!!
őszintén sajnálom, hogy ilyen nehéz érzések terhelik a lelkét.
Mindegyikünk nagyon erősen kötődik lélekben a szülőkhöz, és ez még akkor is igaz, ha eközben a viselkedésük miatt ilyen ellenséges érzések vannak bennünk irántuk.
Valójában pont a párhuzamosan jelenlévő szeretet miatt fáj annyira Önnek az apja viselkedése.
És az egyszerre bennünk lévő, egymásnak ellentmondó késztetések okozta feszültség valóban nem könnyen viselhető el hosszú távon.
A korára való tekintettel (a leveléből következtetve még nem felnőtt) nem várható el Öntől, hogy ezzel a helyzettel egyedül is képes legyen boldogulni. Azt javaslom, hogy vegyen igénybe segítséget, és ez ügyben nyugodtan fogadja el az apja pénzét. Az egyik lehetőség, ami viszonylag hatékonyan képes segíteni ilyen ügyekben, az a családállítás. Ha megírja, hogy melyik városban lakik, akár szívesen ajánlok is kollégát, de saját maga is talál a neten olyan családfelállítót, aki egyéni pszichológiai tanácsadással is tud segíteni Önnek, hogy sikerüljön találnia valamilyen megnyugtató megoldást a problémájára.
Üdvözlettel:
2001.10.06 10:35 válaszát köszönöm. A bizonytalanságom még mindig igen nagy,bár némi változás van három és fél hét alatt az utóbbi pár napban tudtunk egymással kommunikálni telefonon, bár csak is általános dolgokról, a mostani hétvégén is gyermekeit elvitte láthatásra,de még csak nem is köszönt nem szólt egy szót sem rám sem nézett ami nagyon zavart,de nem mutattam neki. A gyermekkel olyan információkat oszt meg amit én úgy gondolok nem rá tartozna inkább csak nekem szólnak miszerint a hölgy akivel a mai napig is együtt van minden nap, éjjel is, közös programok vannak,de annak a fiával össze tűzései vannak mert tűrhetetlen módon beszél vele,eddig akire féltékeny volt elküldte az alkalmazásából,de már bánja,mit szoktál anyával csinálni?ha arra járunk miét nem megyünk be? jó lenne ,ha már haza jönnétek,de ehhez hozzá tenném ő válásnál kéri a gyerekeket így nem tudom rám is értette esetleg. Múlt héten volt egy olyan kijelentése ő ezt már nem bírja és felakasztja magát a gyerekek szeme láttára és,hogy meg van már a levél is amit nekem szánt amiben minden le van írva,ha vele történne valami hivatalos úton meg kapom, és az kérdezte mért költöztél el,próbáltam nyugodtan kezelni a dolgot és le zártam a beszélgetést azóta sem hoztuk fel.Nem értem most mért von egyik héten kérdőre másik héten telefonon tud, bár kínos csend így is van mire le teszi a telefont,de személyesen nem beszél.Vajon bele törődött az egészbe és lezárta a mi kapcsolatunkat is lélekben?Minden jel erre mutat hiszen a másik nővel igen szoros a kapcsolata.A közös házba még a gyermekek láthatásánál sem tért vissza a maminál aludtak,de ő a nőnél.Sőt oda vitte a nőt a anyósékhoz már kétszer is,de az nem szállt ki az autóból. Maga szerint mi lehet lezárta e végleg?
Válaszát előre is köszönöm.
mint előző válaszomban is írtam, azt gondolom, hogy egyikük részéről sincs még lezárva ez a kérdés.
Az ez ügyben szóba jöhető konkrét lépések pedig azok lehetnének, amiket leírtam az előző levelére írt válaszban.
Bízzon abban, hogy megtalálhatja az önmaga, és a gyerek számára legjobb megoldásokat.
Üdvözlettel:
Igazán nem is tudom kihez forduljak!
Édesanyám beteg schizoaffektív zavar kevert típusában szenved 1995 óta. Édesanyám azt állítja, hogy nem érzi jól magát a párkapcsolatában, így beadta a válópert, amit már sokszor megtett és visszamondta. Jelen pillanatban folyamatban van a válóperes tárgyalás is. Édeanyám szavaival élve: "Ez még csak a kezdet!" Egyéb hasonló megjegyzés! Üldözi a családot, senkit sem hagy szó nélkül, mindenkire rendőrt hív. Az életünket teszi tönkre! Már nem vagyok benne biztos, hogy mindent a betegségre lehet fogni! Hosszú lenne mindent részletesen leírni, így nem teszem. Sajnos aki benne él, annak pokollá teszi az életét, ugyanis nem szedi a gyógyszereit!!!!!!! Körbejártuk Édesapámmal a lehetőségeket, hogyan tudnánk megoldani a helyzetet! Akár kezeltetni, valahogyan rábírni, hogy szedje a gyógyszereket, erre azt a választ kaptuk, hogy jogai vannak a betegnek, ha nem akar kórházba menni, nem akarja szedni a gyógyszereket, nem teszi!!!! Voltunk a gyámügyön is, ott sem jutottunk előrébb, legfeljebb gyámságot tud valaki vállalni Édesanyámra, ha olyan stádiumban van a betegsége, de nem oldódik meg vele semmi! Ugyanúgy ott lesz és csinálja tovább!
Kérem segítsen, már nem tudom kihez forduljak, mit tegyek, de így megőrülünk tőle!
Előre is köszönöm!
Ildikó
keressen magának egy szimpatikus, pszichoterápiás végzettséggel is rendelkező családfelállítót és hozzá nyugodtan elmehet a problémájával, nagyon nagy valószínűséggel segítségére lesz majd ez a módszer a helyzet megoldásában.
Ajánlom figyelmébe ez ügyben a Rendszerakadémiánál, illetve a Hellinger-intézetben végzett, szakirányú képesítéssel is rendelkező családállítókat.
Ha esetleg az édesanyja nyitott lenne erre, akkor még jobb lenne, ha együtt mennének el, akár az egész család.
Üdvözlettel:
Tisztelt Bader Úr!
Megpróbálom rövidre fogni, férjemmel több mint 10 évet éltűnk együtt van két gyermek illetve neki az előző házasságából 1, édesanyával él a kisfiú, akit teljes mértékben,sajátomként elfogadtam. 4 hónappal ezelőtt férjem és én közelebb kerültünk egy másik családhoz elmentünk ide-oda majd kezdtem lemaradozni akarva-akaratlanul mivel nekem ellenszenves volt a hölgy. Így javarészt a hölgy, az én férjemmel kezdet el mászkálni minden hova autójuk nem lévén a férjem vitte minden hova.Szóltam a férjemnek fejezze be mert ez már túlzás és ez nem fér bele a mi életünkbe. Ő nem tette így állandó vita veszekedés lett belőle rajtam el uralkodott a féltékenység.Egy vita hevében férjem elment édesanyához aludni mondtam neki jöjjön haza beszéljük meg,de nem akart beszélni,majd 3 nap után mivel még mindig nem hagyott fel a \\\\\\\"dolgával\\\\\\\" mérgemben össze szedtem a holmiját és elvittem az anyához.Onnantól nem volt megállás még inkább tette ami tett.Részemről elkezdtem \\\\\\\"zaklatni\\\\\\\"hívások,sms stb,de igazából nem értem el vele semmit sőt....mondtam mért olyan fontos neked ő nem válaszolt egy kérdésemre sem azóta sem.A hölgy elhagyta a férjét és milyen meglepő az én férjemmel jött össze,de állítólag csak 2 hete van köztük valami amit én kétlek hiszen 4 hónap alatt napi szinten együtt voltak mert mindig volt valami fontos dolguk.Már ott tartunk,hogy férjem 1 hónapja be adta a váló keresetet és minden mocskolódás van bent miszerint már évek óta rossz a házasságunk az én depresszióm miatt hozzá tenném nem vagyok az amit orvosilag igazolt.Mi a gyerekkel elköltöztünk édesanyámhoz távolabb mert nem bírtuk-bírtam.A nagyobbik gyerek teljesen ki van készülve nehéz kezelni.Egy dolgot viszont nem értek,ha mond is valamit nem egyértelmű,sőt az gondolom féltékeny kivel mikor beszélek azt mondta tudja, hogy találtam valakit meg ilyesmi, nem jó neki az a másik nem fontos neki.Ami legjobban idegesít,hogy azt állítja elmond mindent őszintén a maga idejében,de mikor kérdem én a válásra,mire vársz?Elmondtam neki nem vagyok már hajlandó semmiről vele beszélni csak a gyerekekről én nem hívom nem zaklatom és ő megint elkezdte a féltékenységét,de témát lezártam.Az ég világon nincs senkim hiszen én még ő szeretem és vissza szeretném kapni,de bele kell törődni ez van és kész.Én azt gondolom nála ez csak idő húzás,az állítja én tudom,hogy ő mire vár,de fogalmam sincs mire.Maga szerint ő bizonytalan bennem,magában,vagy a harmadikban?Igazából nem tudom mikor mire gondol vagy mit akar.Egyik nap igazat ad máskor nem.Ez az egész teljesen kikészít. Maga szerint még meg lehet menteni ezt a kapcsolatot?
Válaszát előre is köszönöm.
Kedves Kérdező,
a férjében éppúgy, mint Önben, egymásnak ellentmondó késztetések vannak egyidejűleg. Valószínűleg ez az oka annak, hogy időnként így, máskor úgy viselkedik Önnel: hol ez, hol pedig amaz a rész az erősebb éppen akkor benne.
Ami látható, hogy itt még érzelmek mozognak, és amíg ez így van, addig még menthető a kapcsolat.
A rossz hír, hogy ez nem itt és most kezdődött, hanem jóval korábban, még a férje előző házasságának a felbomlásánál. Akkor ott közrejátszottak olyan okok a férje oldaláról, melyek megoldatlanok maradtak, mert a válás csak a külső megoldás, a belső ezzel nem lett elrendezve. És Ön pedig a saját lelki összerakottsága és energia-kisugárzása miatt egy olyan férfit vonzott be, akinek részben már a gyerekkorából eredően kihívásai voltak a párkapcsolattal. És bár a felszínen úgy tűnik, hogy Ön csak áldozat, valójában nem véletlen, hogy egy ilyen férfiembert vonzott be. A jó hír az, hogy a férjétől függetlenül Ön utánajárhat önmagában annak a résznek, amelyik miatt ez a probléma "bevonzódott" az életébe, felbukkant a férjén keresztül.
A javaslat úgy szólna, hogy hagyja egy kicsit a férjét (úgy, ahogy eddig is csinálta), és foglalkozzon önmagával abban az értelemben, hogy képes legyen megtalálni önmagán belül azokat a személyiség-részeket, amelyekre mostanáig nem volt tudatos rálátása, ám mégis benn tartják ebben a negatív spirálban. Ha ez sikerül, akkor onnantól kezdve sokkal inkább valóban Ön irányíthatja majd a saját életét. Tudom, hogy ilyen nehéz érzelmi helyzetben ez egyáltalán nem könnyű, ám hosszútávon mégis megtérül a befektetett energia.
Ha volna lehetősége elmenni - ha nem is önismereti terápiára, de legalább - családállításra, akkor egy más nézőpontból is rátekinthetne az Önöket mozgató erőkre. Ugyanez természetesen a férjének is használna.
Úgy érzem, hogy van még remény, vágjon bele.
Üdvözlettel: