Tisztelt Bader György!
Remélem a megfelelő embert választottam, hogy kérdésemre választ kapjak. Az előzmények: 54 éves nő vagyok, 27 éve szép házasságban élek, ami 2 évvel ezelőtt felborult. Az internetnek "köszönhetően" belegabalyodtam egy kapcsolatban egy nálam sok-sok évvel fiatalabb emberrel. Le kell irnom, hogy én Rák jegyben születtem, ezért fontos volt egész életemben a családomról gondoskodás, gyerekek /3/ érzelem gazdag, otthonszerető, romantikus alkatu nő vagyok. A férjem Halak, ami a legideálisabb páros. mindketten érzékenyek, érzelmesek vagyunk, a tartós, harmonikus kapcsolat jellemzi ezt a párost. Ez igy is volt, és soha nem gondoltam, hogy én leszek az, aki felborit mindent, mert ez annyira távol állt tőlem. De megtörtént. A dolog persze kiderült, azóta rengeteg szenvedésen mentünk keresztül. A férjem részéről megértés, várakozás, további szeretet, majd eltávolodás és uj kapcsolat keresése. Aztán részemről ragaszkodás, szeretet, . Közösen ujrapróbálás, harmadik személytől való eltávolodás. Hosszu történet, oldalakat tudnék irni. De a lényeg amiért irtam a következő: Ez a kapcsolat, ami először csak ártatlan chatelésnek indult, másfél évig tartott, ez idő alatt pár alkalommal /5-6/ testi kapcsolatra is sor került. De számomra fontosabbak voltak a beszélgetések, egy ilyen koru nő, - aki még csinosnak mondható, akár 10 évet is letagadhatnék, azt mondják, - tehát belementem a játékba, a hizelgő szavak vonzóak voltak. De később számomra több is volt már mint játék, kezdtem nagyon vonzódni, és azt gondoltam ez már szerelem. Nem tudtam semmi másra gondolni, semmivel sem törődni, csak hogy a géphez üljek és beszéljek vele. Teljesen fogva tartott az érzés. Miután kiderült, a férjem várt rám, várta, hogy visszatérjek abból a búbánatos állapotból, amibe kerültem. Várt több mint 1 évet. Én meg csak őrlődtem, és vártam, hogy vége legyen a fejemben a zavarnak. Nem is értem magam utólag. Ez lenne az a kérdés, amit szeretnék szakértőnek feltenni: létezik, hogy az ember fogvatart egy érzést, amiben jól érezte magát, és önszántából, önakaratból nem tud onnan kilépni? Mert ugyanis a férjemnek ez fáj, ezt nem tudja feldolgozni, hogy nem tudtam visszatérni hozzá. Én nagyon tudok ragaszkodni mindenhez, amit megélek, amit megszeretek, a multhoz, minden régihez, a falumhoz, régi emlékekhez, tárgyakhoz, ez jellemző rá. Azért gondolom, hogy létezik ilyen, hogy valaki már nem az illető személyt keresi, hanem valami egészen mást, dédelgettem egy érzést magamban, és azt akartam, hogy ne muljon el. A férjem közben, mivel azt gondolta, nem akarok visszatérni hozzá, ezért a szeretetlenségtől keresett egy beszélgetőtársat, ami sajnos komolyra sikerült. Soha eszébe nem jutott volna, ha én nem várok tul sokáig. Eljött az idő, amikor azt mondta, hogy elköltözik kis időre, mert ez igy nem mehet tovább, mert neki van valakije. Na ez volt, az a pillanat, ami visszarántott engem az addigi elmebajos állapotomból. Attól kezdve küzdünk mindketten. Én bizonygatom, hogy mennyire szeretem, mert valójában mi mindig nagyon szép életet éltünk, mintaházaspár voltunk sokak szemében, soha az évek alatt nem veszekedtünk, utaztunk, kirándultunk. De valami mégis hiányzott neki, ő mint Halak szülött, tulteng benne a szeretetvágy, ő tényleg szeretett engem, és is szerettem, de nem lobogó szerelemmel, ő ezt szerette volna. Való igaz, nem mondtam gyakran , hogy szeretem és azt sem ugy állitólag ahogy ő szerette volna. A világ legrendesebb embere ő, és szégyenlem, hogy ezt tettem vele. Azt mondja, hogy nem is lett volna annyira baj, ha megcsalom és azzal vége. De ez a hosszu idő, amiről ő azt gondolta, hogy én nem akarok vele élni , ezt nem tudja feldolgozni, ezt vágja a fejemhez, jogosan. Azt sem hiszi el, hogy miután visszarántott a való életbe, én belém olyan szeretet költözött iránta, amit nem éreztem eddig, sokkal jobban szeretem, ráébresztett, hogy mit is veszitenék el, soha nem voltam hozzá rossz,félreértés ne essék, és értékeltem a jóságát, de most azért mégis nagyon ragaszkodom hozzá teljes szivemből. Csak sajnos most már ő is ragaszkodik az ujhoz. De én nem adtam, nem adom fel, most fogvatartja őt is az uj érzés, az hogy megértette őt valaki, de közben engem is szeret, mert amig sirni tud egy neki küldött versen, egy zenén, addig tudom, hogy szeret. Bár most nem tudja velem elképzelni tovább, de nem végleges a döntése- A lelke még tulságosan feldult. Én azt mondtam neki, hogy a lélek fájdalma is begyógyul, és akkor ami nagyon fáj neki, hogy nem maradt együtt a család, és hogy mi nem együtt fogunk megöregedni és hogy átvertem és nem tudtam őt megtartani, ezeket mind másképp fogja gondolni és akkor visszatér. Lehet ujrakezdés, hiszek benne, ő is, nem is lenne semmi gond talán, ha nem lépett volna be a harmadik. Most azt kéri a férjem, hogy engedjem, hogy élje az életét, erre van szüksége. Engem terhel a bünbánat, imádkozom, hogy érjen véget minél előbb, mert ez szerintem csak illuzió, ő is talán csak az érzésbe szerelmes, mint én annak idején. A távolságról nem is beszélve, másik ország 700 km. Meddig is müködhet igy egy kapcsolat, ha 2 heteket tölt kint havonta kb. Egyenlőre megoldják, a férjem utazik, magyarnyelvü településről van szó, ezért a vállalkozásával kapcsolatos munkákat keres. Nagyon fontos neki a családi háttér, ezért reménykedem, hogy visszatér hozzánk. Csak az a kérdésem továbbra is, hogy meg tudom-e neki magyarázni ezt a hosszu várakozást részemről, van-e ilyen a pszichológiában, hogy megreked valami a lélekben, ami már lehet, hogy nem is olyan fontos, de egyedül, segitség nélkül nem bir onnan kijutni. És azt, hogy létezik az, hogy egy megrázkódtatástól rádöbben az ember, hogy tényleg szeret valakit, és jobban mint azelőtt, egy ilyen trauma kell-e ehhez, hogy azt mondják elhagynak, ahhoz, hogy rádöbbenjen az ember és előhozza a tényleges erősebb szeretetet. Én ezt megéltem és azóta is vele szeretnék élni, de most ez lehetetlen még. Kérem válaszoljon nekem, hogy tényleg ilyen nehéz-e kizökkenni ilyen helyzetből? Szeretném, ha hinne nekem a férjem, hogy nem a személye ellen irányult a megcsalás, csak gyengeségem miatt, jó volt ujra fiatalnak éreznem magam, mint régen, nem volt erre szükségem soha, hogy bókoljanak nekem, a férjemtől azt is megkaptam, de a szép szavak elcsábitottak mégis, és nagyon szégyenlem. Most ugy néz ki, az egész további életemmel fizetek érte. Csak legalább értené meg, hogy nem szándékos volt, csak belesodródtam napról-napra, ugye létezik ilyen? Tudom erősnek kellett volna lennem, és ellenállni, de nem tudtam.
Elég hosszu lett igy is a levelem, hogy rövidre fogtam a történetünket, persze lehet, hogy igy nem igazán érthető, de remélem a lényeg azért kiszürödik belőle.
Várom válaszát.
Üdvözlettel.
Várom válaszát