Megcsappant az érdeklődés a babaváró hitel iránt
2019-es indulása óta mindig januárban volt a legkevesebb babaváró hitel igénylés beadva a bankokhoz. A tavalyi év során még bőven 30 milliárd forint felett alakult a folyósított összeg mértéke, idén januárban ezt a „minimumot” sem érte el, ugyanis 29,03 volt a kifizetett összeg. Ez elsőre soknak tűnhet, azonban volt olyan hónap is, amikor 52,65 milliárd forintnyi összeget igényeltek a házaspárok.
Babaváró hitel felhasználása
A babaváró hitel azért az egyik legnépszerűbb családtámogatási forma, mert a CSOK-kal ellentétben teljesen szabadfelhasználású, tehát nem csak lakásvásárlásra és -felújításra lehet igényelni. A másik indok, amiért a családok szívesen döntenek emellett a hitel mellett, az az, hogy
- 1 gyermek születése után kamatmentessé válik,
- 2 gyermek születése után elengedik a hitel egyharmadát,
- három gyermek születése után pedig a teljes hitelösszeg válik semmissé.
Aki még idén igénybe szeretné venni, az siessen, ugyanis 2022. december 31-ig van lehetősége erre, ám már jóval emeltebb áron kell a büntetőkamatot visszafizetni, ha esetleg nem teljesítenénk a vállalt feltételeket.
Akár 5 millióra is rúghat a büntetőkamat összege
Akik még 2022. márciusában veszik igénybe a kölcsönt, azoknak 4,08 %-os referenciahozammal és 7,3%-os ügyleti kamattal számoltak, ami azt jelenti, hogy durván 3,3 millió forintnyi összeget kell visszafizetniük, ha 5 éven belül nem sikerül a gyerekvállalás.
Ennél többet kell fizetniük azoknak, akik áprilisban intézik a hitelt, ugyanis nekik már 4,45 %-os a referenciahozam, és ehhez mérten emelkedik az ügyleti kamat is, ami 7,79%-ra nő, tehát nekik már több mint 3,5 millió forintnyi büntetőkamatot kell fizetniük szerződésszegés esetén.
Ha hasonló ütemben romlik a pénz értéke, és három hónapig fennáll még a referenciahozam változása, akkor júliusban már 9,97%-os ügyleti kamatra számíthatnak a családok, ami 4,5 millió forintnyi büntetőkamatot jelenthet a jövőben. Összehasonlításképpen: aki még 2019. decemberében vette igénybe a támogatást, annak "csak" 1,5 millió forint büntetőkamattal kell számolnia, ha nem teljesíti a kiszabott feltételeket.
Olvasd el ezt is:
- Ennyit kell visszafizetned, ha felveszed a babaváró hitelt, de nem születik gyereked
- Tegyük rendbe az információkat a Babaváró hitel körül!
- Ha nincs meg a vállalt gyerekmennyiség, mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk – mennyi kamatot kell visszafizetni CSOK felvétele esetén?
Indexkép: Josh Appel képe az Unsplash.com-ról
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)