Kormányprogram lett a gyerek
Orbán Viktor miniszterelnök már a Családok Világtalálkozóján meglebegtetett néhány részletet a kormány népesedéspolitikai intézkedéscsomagjából. Eszerint az új rendszert 2018-ban vezetik be, és célja, hogy a termékenységi ráta 2030-ra elérje a 2,1-et. (Azért pont ennyit, mert a népesség szinten tartásához ennyit kell elérni.)
Az intézkedések meglehetősen széles spektrumon mozognak. A bölcsődék fejlesztésétől kezdve a babakötvények kiterjesztésén át (az egész Kárpát-medencére) egészen a diákhitel visszafizetésének akár teljes eltörléséig.
Mindehhez csak egy valamit kell teljesíteni: vállaljunk lehetőség szerint minél nagyobb családot!
Kedvezmény kedvezmény hátán
Az intézkedéscsomag valóban nagyon sokrétű, így ebben a cikkben nem is biztos, hogy mindre ki tudok térni. A legfontosabb és a legtöbbeket érintő változásokat azonban igyekszem bemutatni.
Családi adókedvezmény
Ez az állami juttatás már eddig is azt célozta, hogy növelje a gyermekvállalási kedvet. Sajnos azonban még a családi pótlékkal együtt sem hozta a várt eredményeket. Ezért a kormány változtatást határozott el.
Eszerint már a kétgyermekes családok is több pénzt kaphatnak majd adókedvezményként. (Mellesleg az adókedvezmény összegét már idén is emelte a kormány.)
Jelenleg a kétgyerekesek havi 15.000 forintot írhatnak le az adójukból gyerekenként (azaz összesen 30.000 Ft-ot). A jövő évre vonatkozó konkrét összeg még képlékeny. Az eredeti tervek még arról szóltak, hogy jövőre már a kétgyerekes családok is gyermekenként 35.000, 2019-től pedig 40.000 Ft-ot írhatnak le gyerekenként az adójukból. Most azonban a bejelentésből arra lehet következtetni, hogy ezek az összegek még tovább nőhetnek (de ez nem biztos, mert sehol nem hangzott el ennek sem egyértelmű megerősítése, sem egyértelmű cáfolata).
Az szintén csak a gyanú kategóriájába tartozik, hogy hogyan fog változni a három- és többgyermekesek családi adókedvezménye. Ez jelenleg 33.000 Ft havonta és gyermekenként. (15.000 kontra 33.000 forint – vagyis most elég nagy lyuk tátong a két- és háromgyerekesek gyermekenként havonta igénybe vehető kedvezménye között.)
Ha a kormány tartani akarja eddigi gyakorlatát, hogy a három- és többgyerekeseket anyagilag is erősebben támogatja, akkor a jelenlegi havi 33.000 Ft is erőteljesen nő majd. Ha azonban a legmagasabb kedvezményhatár már nem három, hanem két gyerekhez kötődik majd, a három- és többgyermekesek már akkor is emelésre számíthatnak (jövőre 2.000, utána pedig további 5.000 forintra havonta gyermekenként.)
Diákhitel – volt, nincs?
Még ez is előfordulhat. Ha ugyanis futó diákhiteled van, de mellé két gyermeked is, akkor jövőre a diákhiteled tőketartozásának a felét máris elengedik.
Ha viszont a diákhitelt úgy törleszted, hogy közben három gyereket is nevelsz, akkor jövőre minden diákhiteltartozásodat lenullázzák – és megszabadulsz a diákhiteledtől.
Ha azonban az első gyermekedet várod majd jövőre, akkor is kapsz kedvezményt. 2018. január 1-e után, ha már betöltötted a terhesség harmadik hónapját, a diákhiteltartozás törlesztését fel fogják függeszteni – három évre. Vagyis amíg GYES-en, GYED-en vagy a gyerekkel, és erősen lecsökken a jövedelmed, addig ezt a tartozást nem kell fizetned.
Jelzáloghiteled van? A gyerek ezen is segíthet!
A jelenlegi elképzelések szerint ezzel a három- vagy több gyermekesek fognak csak jól járni. Ha ugyanis megszületik a harmadik gyerkőc, máris jogosult vagy egymillió forintot leírni a jelzáloghiteltartozásodból. Ha pedig további gyerekeket is vállalsz, akkor minden további gyermek után újabb 1-1 milliót.
Persze a bankok nem jótékonysági intézmények, ezt a tartozást nem engedik el csak úgy. A tervek szerint minden ilyen egymilliós tartozást az állam fog átvállalni Tőletek – vagyis az adósság gazdát cserél.
Figyelem! Ez a lehetőség az újonnan felvett CSOK-os lakáshitelekre nem vonatkozik majd!
A diplomás GYED is két évig jár majd
Na, itt van egy kis kavar...
Az már biztos, hogy a diplomások is a gyermekük kétéves koráig vehetik majd igénybe ezentúl a GYED-et – csak az nem egyértelmű még, hogy kik számítanak diplomásnak a GYED tekintetében. Találtam ugyanis olyan közlést, ami szerint ez csak az egyetemistákra vonatkozik majd (tehát akik egyetemi tanulmányaik alatt szülnek), és olyat is, ami szerint a már lediplomázottak is igénybe vehetik majd az egy évvel meghosszabbított GYED-et.
Hogy melyik verzió lép életbe, az csak akkor derül ki, ha majd kihirdetik a szabályozást a Magyar Közlönyben.
Kötvényt minden magyar babának!
Ez is lehet jó hír, csak még szintén vannak bizonytalanságok körülötte.
A dolog úgy áll, hogy a babakötvényt automatikusan megkapja minden olyan baba a születésekor az államtól, aki magyar állampolgár és Magyarország területén él. Ezt a „Magyarország területén él” kitételt változtatná meg most a kormány.
A babakötvényt ugyanis kiterjesztik a Kárpát-medencében élő magyar állampolgárságú családokra is. Ez már biztos. Más hírek szerint pedig en bloc a külföldön tartózkodó és élő magyar állampolgárok babáira vonatkozna ez a kiterjesztés. (Ergo a kivándorolt magyarok kint született, de magyar állampolgársággal rendelkező babái is megkapnák.)
Sajnos erről sem találtam a cikk befejezésének időpontjáig pontos információt még a kormány információs oldalán sem – gyanítom, itt még forronganak a részletek.
Egy valamiről azonban szinte minden híradás elfelejtkezett: nemcsak a babakötvényre fognak vonatkozni a kiterjesztett szabályok, hanem az anyasági támogatásra is. Vagyis ahogyan változnak a babakötvény elérhetőségi szabályai, aszerint fognak változni az anyasági támogatásra vonatkozók is.
Bölcsődefejlesztési program
Ebből egyelőre csak annyi ismert, hogy lesz, és ennek keretében sok bölcsit fognak kibővíteni, felújítani, vagy éppen újakat építeni. Viszont az, hogy mindez hogyan befolyásolja azt, hogy
- mennyi lesz a bölcsődei térítési díj
- itt is lesznek-e majd gyerekszámtól függően sávos térítési díjkedvezmények
- hány gyerekkel több járhat majd bölcsibe
- mikortól
- mely településeken kezdik
sajnos még nincs hír.
Kinek éri ez meg a legjobban?
Ha az eddig napvilágot látott információk alapján elkezdünk számolni, akkor hamar rájövünk, hogy a kedvezményeket (legalábbis a már ismerteket) az tudja a leginkább kimaxolni, aki
- diplomás
- mindezt 11 szemeszter alatt teljesíti – tehát ennyi idő alatt szerez egy alap- és egy mesterfokú végzettséget
- az egyetem/főiskola elvégzése közben legalább három gyereket vállal
- van már jelzáloghitelre vásárolt lakása/háza
- és fut a diákhitele is.
Ez az az eset, amikor a legtöbb, mindösszesen majdnem 14,5 millió forintnyi állami támogatást tud a különböző jogcímeken igénybe venni.
Még ha valaki ilyen szupernő is, hogy egyetem/főiskola mellett szül/tanul/vásárol lakást/vezet háztartást/gondoz férjet és gyerekeket, meg ehhez hasonlók, akkor se úgy számoljon, hogy egyszer csak több, mint 14 millió hullik az ölébe!
Egyrészt azért, mert ez az összeg időben elnyújtva, több részletben érkezik – tessék csak a családi adókedvezményre gondolni, ami havonta érkezik, és a nettó fizetésen látszik.
Másrészt azért, mert pl. az elengedett diák- vagy jelzáloghiteltartozásokat sosem kapod meg – abban az a könnyebbség, hogy kevesebbet, vagy egyáltalán nem kell többet fizetned havonta.
A pénzügyi coach tanácsa
Pénzügyi coachként már számtalan alkalommal terveztünk családi életpályát az ügyfeleimmel. Minden ilyen alkalommal azt mondtam, hogy abból induljunk ki, hogy ha a pénz nem számítana, akkor mekkora családot szeretnének – és majd arra tervezünk. Voltak olyan családok, akik addig csak maximum két gyerekben gondolkodtak, és ekkor merték először kimondani is, hogy igazából három gyerekre vágynak. Ezért azt oldottuk meg, hogy az valósulhasson meg.
De voltak olyanok is, akik korábban három gyereket terveztek – éppen azért, mert úgy jelentősebb kedvezményekre számítottak, és nem látták, hogy ezek nélkül hogyan és mikorra juthatnának valaha is lakáshoz. Pedig valójában szülőként úgy érezték, ők csak két gyerekre vannak „hitelesítve”. Mivel itt ez volt az a koncepció, ahol mindenki „kereknek érezte a világot”, hát a kétgyerekes élethelyzetre terveztünk lakást. De megoldottuk azt is.
Tehát pénzügyi coachként csak azt tudom tanácsolni, hogy a család legyen a kiindulási alap a tervezésnél, és minden mást ehhez igazítsatok hozzá! (Ha nem megy, akkor keressetek hozzá egy szakembert, akiben bíztok! Mire kellene egy igazán jó és ütős terv, ha nem arra, hogy hogyan fogtok élni a családdal?)
Amit viszont a vágyott élethelyzet (és gyerekszám) lehetővé tesz, azt a kedvezményes lehetőséget és juttatást viszont mindet vegyétek igénybe, maxoljátok ki! (Már csak ezért sem árt egy jó szakember, mert mint a fenti cikkből is látható, gyakorlatilag évente változik ezen támogatások, kedvezmények köre. Ő majd segít Nektek kiigazodni a lehetőségek között.)
Boldog és szép családot!
Fotó: Donnie Ray Jones / flickr
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
|
Himer CsillaKisvállalkozások kreatív kontrollingjaElérhetőségem: Honlap: http://www.zsebedremegyek.hu |
Bemutatkozás | Megjelent cikkek | Kérdezz-felelek |
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)