Szörnyű baleset történt péntek este Alsónémediben, melyet egy arra járó autó kamerája is rögzített. A Jóban Rosszban színésznője 5 éves gyerekével utazott: amikor kikanyarodott egy főútra, hatalmas sebességgel - közel 130 km/h-val - csapódott az autójukba balról egy másik kocsi. A sofőr elrántotta ugyan a kormányt, de a balesetet már nem tudta elkerülni, a kikanyarodó autó pedig felborult az ütközés erejétől.
Egy 15 éves lány éppen a közelben tartózkodott a barátaival, így szemtanúja volt a balesetnek: Nóra azonnal odarohant, hogy segítsen.
A hősies középiskolás lány részletesen beszámolt a Tényeknek a történtekről. Amikor odaért, először a kisfiút vizsgálta meg, akinek ekkor már nem volt pulzusa.
"Láttam, hogy a nőnek ömlik a fejéből a vér, akkor mondta a diszpécser, hogy valamivel be kéne kötnünk a fejét. Nálam pont volt fásli, szóval azt rányomtuk a fejére, aztán négy férfi letépte a kocsi ajtaját" - mondta.
Miután kiszabadították a nőt és bekötötték a fejét, Nóra a mentők instrukciói alapján melléfeküdt és figyelte, hogy lélegzik-e. Észrevette, hogy vért köhög, ezért stabil oldalfekvésbe helyezte a sérültet - gyors segítségével valószínűleg megmentette az életét.
A többieknek eközben sikerült kiszabadítaniuk a kisfiút is, és megkezdték az újraélesztését. A mentők mindkettőjüket életveszélyes állapotban, a másik autóban utazó két fiatal férfit pedig végtagsérülésekkel szállították kórházba.
Nóra rendészeti iskolába jár, és arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenkinek ismernie kellene az újraélesztés és elsősegélynyújtás technikáit.
Csonka András egy Facebook-posztban kérte az emberek segítségét, mert a színésznőnek vérre van szüksége:
Sajnálattal értesítünk Benneteket, hogy Sallai Nóra színésznőt súlyos autóbaleset érte, állapota válságos, és sürgős véradási segítségre van szüksége.
Kérjük, hogy aki teheti, vegyen részt irányított véradásban, és segítsen Nórának.
A leggyorsabb lehetőség erre a mai napon adódik a Duna Plázában, ahol 18 óráig van lehetőség vért adni: Duna Plaza, XIII. kerület, Bp., I. emelet, a Posta mellett.
Továbbá, október 2-án, szerdán a Westend Bevásárlóközpontban (a Hervis mellett) 12-18 óra között is lehetőség van véradásra.
Amennyiben ez az időpont nem megfelelő, október 3-án ismét várják az önkéntes véradókat a Duna Plázában a Posta mellett.
Az irányított véradás során az alábbi adatokat kell megadni:
Kéméndi Sallai Nóra részére
TAJ-szám: 086 162 010
A véradás Nóra számára életmentő lehet, ezért hálásan köszönjük mindenki segítségét és támogatását vércsoporttól függetlenül."
Kapcsolódó cikkünk: 10 éves gyerek mentette meg tanárnőjét Budapesten
Indexkép: Tenyek.hu
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)