Ismeretlen elkövetők az Állatkert hivatalos Facebook-oldalát utánzó, szándékosan megtévesztő kamuprofillal próbálják megkárosítani a gyanútlan felhasználókat. Az álprofilon az internetezők kétféle tartalommal találkozhatnak: állatokról szóló képekkel és posztokkal, illetve az Állatkert nevében hirdetett nyereményakcióval. A rövid szövegek és képek célja, hogy azt a benyomást keltsék, mintha az olvasó valóban az Állatkert Facebook-oldalán járna. Árulkodó azonban a magyartalan, valószínűleg fordítóprogrammal készült szöveg, illetve az is, hogy a feltöltött képek nem is a Budapesti Állatkertben készültek.
A kamuprofil mögött álló bűnözők egy általuk kitalált nyereményjátékon keresztül igyekeznek pénzhez jutni. Úgy tesznek, mintha az Állatkertnek most lenne a 155. születésnapja (ami valójában még 2021 augusztusában volt), és a születésnap alkalmából arra biztatják a felhasználókat, hogy kommentben írják oda, „boldog születésnapot”. Cserébe azt ígérik, hogy ezzel egy olyan nyereményjátékon vesznek részt, amellyel állatkerti belépőket nyernek. A kommentelőket később privát üzenetben keresik meg, és bankkártya adatokat kérnek tőlük, általában arra hivatkozva, hogy az állítólagos nyeremény eljuttatásához szükséges postaköltségre kérnek pénzt.
A Fővárosi Állat- és Növénykert mindenkit óvatosságra int, és a nyilvánosság segítségét kéri, hogy a csaló álprofil híre mindél több emberhez eljusson, s ezáltal minél kevesebb megtévesztett embert érjen kár. Természetesen az intézmény a saját felületein is figyelmeztetést tett közzé, legelőször múlt hét szerdán, még azon a napon, amikor az áloldal aktívvá vált. Természetesen a Facebook-felé is jelentették a csaló oldalt, de a korábbi tapasztalatok alapján az üzemeltető csak hetek múlva, többszöri és több irányból történő jelzés után szokta eltávolítani az ilyen megtévesztő oldalakat.
2023 áprilisában egyébként egy igen hasonló álprofillal próbálták meg becsapni az internetezőket az ismeretlen elkövetők. Sőt, az elmúlt hónapokban hasonló próbálkozások voltak több más állatkert, többek között a Bécsi Állatkert közönségének átverésére is.
Kapcsolódó hivatkozások:
A Fővárosi Állat- és Növénykert hivatalos Facebook-oldala itt érhető el:
https://www.facebook.com/allatkert
A megtévesztő álprofil címe:
https://www.facebook.com/profile.php?id=100083040055304
Nyitókép: Facebook / Fővárosi Állat- és Növénykert
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)