A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább.
A baon.hu információi szerint három diák támadt egy 9 éves gyerekre a nagybaracskai Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskolában: lefogták társukat és egy botot nyomtak a végbelébe.
A lapnak nyilatkozott a bántalmazott kisfiú édesapja:
azt mondta, az iskola nem értesítette őt a történtekről, az egyik bántalmazó gyerek szüleitől tudta meg, hogy mi történt. Kisfia senkinek sem mert szólni a történtekről, annyira megfélemlítették a társai.
Amint a szülők értesültek a brutális esetről, az SBO-ra rohantak gyermekükkel - az orvosok pedig a gyerek sérülései láttán azonnal értesítették a rendőrséget.
A Telex úgy tudja, két gyerek volt az elkövető.
Az iskolában belső vizsgálat indult az ügyben, egyelőre azonban semmi konkrétumot nem lehet tudni. A lap úgy tudja, 26 diákot már a tanévkezdés előtt más intézménybe irattak át, a vezetőség azonban nem adott választ arra, hogy mi ennek az oka. A bántalmazási eset után újabb gyerekek távoztak az iskolából - tudta meg a baon.hu.
A lap megkereste az iskolát, de csak rövid tájékoztatást kapott Molnár Marianntól, a Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola igazgatójától:
"Gyermekek egymás közötti bántalmazása volt. Rendőrségi feljelentés történt. Belső eljárás indult az intézményben. Mindkettő folyamatban van. Ez az eset nem tükrözi a mindennapi életünket"
- válaszolta.
A Bajai Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a történteket.
A gyerekek mentális állapota aggasztóan romlik
A gyerekek mentális állapota aggasztóan romlik.
"A Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátria Kórház és Szakambulancia a Covid-járvány kezdete óta folyamatosan telt házzal működik. A 40 akut ágyas kórházi osztályuk leterheltsége az utóbbi két évben soha nem tapasztalt szintet ért el, a szorongásos és depressziós eseteik száma az ötszörösére nőtt, a sürgősségi megkeresések száma pedig 40%-kal emelkedett. A drámai helyzet azóta sem változott, a mentő napi több alkalommal szállít ide azonnali ellátást igénylő, súlyos állapotban lévő gyerekeket, akik között kiemelkedően sok az önsértő fiatal" - írtuk egy korábbi cikkünkben.
A bántalmazott gyerekek olyan erős szégyenérzetet élnek meg, hogy sokan senkinek sem szólnak arról, mi történik velük. Itt írtunk a témáról korábban: Mélyen hallgat még a szülei előtt is… Milyen jelei vannak annak, hogy valaki molesztálja a gyereket?
Kapcsolódó cikkeink:
- "Kezedben van, használhatod" - színházi neveléssel a bullying ellen
- Az iskolai bántalmazás online csatornái - Színházi neveléssel a bullying ellen: Podcast beszélgetés
- Meg lehet előzni az iskolai bullyingot? Konfliktuskezelés vagy prevenció?
- Segítség, egy bully áldozata lett a gyermekem!
- Hogyan segíthetünk a gyermekünknek, ha azt gyanítjuk, hogy bántalmazás, zaklatás áldozata lett?
- Nem merik bevallani a gyerekek, ha bántalmazzák őket az iskolában
- Új tanév, új sértések: 4 tipp az iskolai zaklatás ellen
- Mi történik a gyerekeinkkel? Miért van egyre több öngyilkosság a kamaszok körében?
- Minden negyedik magyar gyermeket bántalmaznak társai az iskolában
- Aggasztó eredményeket hozott a hazai középiskolások körében végzett kutatás: 66 százalékuk élt át rendszeres iskolai bántalmazást, amióta elkezdte tanulmányait
- Iskolai bántalmazás - Mit tehet a szülő?
- A bántalmazott gyerekek sokszor nem érzik, hogy ami velük történik, az nem természetes - közös felelősségünk tenni a gyermekbántalmazás ellen
Indexkép (illusztráció): Depositphotos.com
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)