Répadarab akadt az óvodában a kisfiú torkán - lebénult és nem kommunikál azóta
2013-ban történt a megrázó tragédia: egy hároméves kisfiú félrenyelt egy répadarabot az óvodában, ami a torkán akadt. A jelen lévő óvónő megpróbált neki segíteni, de nem tudott, ezért kihívta a mentőket.
Mire a mentők megérkeztek a helyszínre, a kisfiú már nem lélegzett, újra kellett éleszteni. Bár az életét sikerült megmenteni, a hosszan tartó oxigénhiányos állapot miatt a gyerek lebénult és értelmileg súlyosan sérült.
A tragikus nap az egész család életét megváltoztatta
A gyermek azóta 24 órás felügyeletre szorul, a szülők elváltak, az anya Németországba költözött kisfiúval, az apa pedig itthon maradt a lányukkal.
A lányt nagyon megviselte pszichésen szülei válása, valamint kisöccse állapota, akivel sokáig egy szobában aludt. Folyton abban reménykedett, hogy egyszer majd meggyógyul, ám erre sajnos már semmi esély.
A kisfiúval, akinek kezei és lábai is lebénultak, kommunikálni sem lehet - a külső ingerekre csak úgy reagál, hogy megfeszíti az izmait, és kinyitja a szemét.
"Az ember folyamatosan szembesül azzal, hogy mit tehetett volna, hogy mit tud, és mit nem tud. De ezt nem lehet elfogadni soha. Nincs olyan nap, hogy ne jutna az eszembe, hogy mi lett volna akkor, ha ez nem történik meg. Hol lennék én most, hol lenne a gyerekem, a lányom, a volt férjem, és hol lennénk most mindannyian. Ezt nem lehet feldolgozni, amíg élek, addig mindig ott lesz ez a kérdés, hogy miért pont ő?"
- mondta az édesanya a 24.hu-nak.
243 millió forintos kártérítést kap a család
A Kúria most 243 millió forintos kártérítést ítélt meg a család számára. A család ügyvédje elégedett az ítélettel, az óvoda jogi képviselője azonban eltúlzottnak tartja az összeget.
A család által megbízott szakértő szerint ha ülve evett volna a gyerek, és le lett volna reszelve a répa, valamint össze lett volna keverve a fűszervajjal, akkor kisebb lett volna a félrenyelés kockázata.
Az óvoda jogi képviselője azonban azzal védekezik, hogy működési körükön kívül eső elháríthatatlan okból következett be a baleset, valamint hogy a tragédia esélyét az is csökkenthette volna, ha az óvoda mellett található mentőállomáson lett volna egy 5000 Ft-os fogó, amivel a mentők ki tudták volna húzni a megakadt répadarabot.
A kártérítésen felül a táblabíróság 1.870.000 forintos havi járadékot is megítélt az édesanyának. Az még kérdéses, hogy hogy jut el ekkora összeg a családhoz - az ügyvédeknek sikerült megegyezniük annak érdekében, hogy ne kerüljön lehetetlen helyzetbe az óvoda a folyamatos végrehajtói inkasszók miatt. Az intézmény eddig 20 millió forintot fizetett ki a végrehajtónak, ők azonban olyan sokat vontak le ebből az összegből, hogy nem lehet tudni, mennyi jutott el belőle a családhoz.
„A legjobbakat kívánom a családnak, és sajnos ennyi idő alatt sem változott a gyerek állapota, és a szakértők szerint vélhetően nem is fog. De ha belegondolok abba, hogy a Magyarországon élő hozzátartozók mennyit kapnak a magyar államtól, akkor ez egy rendkívül eltúlzott összeg” – mondta el az óvoda jogi képviselője a 24.hu-nak.
Az édesanya így nyilatkozott a lapnak az ítéletről:
„Ez egy nagyon nehéz és hosszadalmas procedúra volt, melynek során sokszor újra és újra feltépődtek a sebek. A sok új kérdés, és a sok új problémakör mind-mind pszichés nehézséget okozott, és ez nagyon megterhelő volt. És van egy olyan háttere is ennek az egésznek, hogy igen kárpótlás, de miért kapjuk? Bárcsak ne kapnánk, én lennék akkor a legboldogabb.”
Mint mondja, annak örül a legjobban, hogy végre lezárult az ügy.
"Amit most megítélt neki a bíróság, az minden szempontból sokkal szebbé, jobbá és kényelmesebbé fogja tenni az életét. És ez egy óriási dolog. Azt gondolom, hogy az ilyen gyerekeknek és szüleiknek ilyen háttérre és segítségre lenne szükségük minden esetben ahhoz, hogy ha nem is boldog, de valamennyire teljes életet tudjanak élni. Mert neki is vannak érzései, gondolatai, még ha nem is tudja kifejezni. De ugyanaz a kisfiú van benne, akit elveszítettünk a baleset során. Ez nem változott."
Mit tegyünk félrenyelés esetén?
Egy korábbi cikkünkben Dr. Sebő Zsuzsanna gyermekorvos szakértőnk írta össze a legfontosabb tudnivalókat a gyermekbalesetekről.
"Ha a szájban lévő tárgy eltűnését köhögés, köhögő roham kíséri, inkább a félrenyelésre, aspirációra gyanakodjunk. Ilyenkor az idegen tárgy a légút valamelyik részébe kerül, és attól függően, mennyire zárja el a levegő útját, légszomjat, fulladást okozhat. Ha a gyerek köhögése nem elég intenzív, főleg ha fuldoklik, fektessük hason a térdünkre úgy, hogy a feje kissé mélyebben legyen, tehát lejtősen, és a lapockája közé üssünk határozott mozdulattal, öt alkalommal. Ha nem távozik el az idegentest, meg kell próbálni hasi lökéseket alkalmazni. Egyik kéz ökölbe szorítva, hüvelykujjat a szegycsont alsó része alá helyezni, majd másik kézzel átkulcsolva befelé és enyhén felfelé irányuló mozdulatokat, lökést kell végezni! Ezt addig kell alkalmazni, amíg az idegentest nem távozik, de legfeljebb 5 alkalommal!
Idegentest aspirációjának gyanúja esetén akkor is szükséges orvosi vizsgálat, adott esetben röntgen, hörgő tükrözés, ha nem állnak fenn súlyos tünetek, de a gyermeknek indokolatlanul köhögési rohamai vannak" - mondja a szakember.
Itt pedig egy olyan életmentő fogást mutattunk be, amit mindenkinek ismernie kellene: Életmentő fogás fuldoklás esetén - videón, hogy kell a Heimlich-manővert alkalmazni
Indexkép: Depositphotos.com
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)