Tanárok a Tanárokért szolidaritási csoport
Megalakult a Tanárok a Tanárokért nevű szolidaritási csoport, a közlemény szerint pedig 300 pedagógus vállalja, hogy azonnal beszünteti a munkát, amennyiben retorzió éri a kollégákat.
Ennek pedig komoly következményei lehetnek:
- megbéníthat egész tankerületeket
- több iskolában leállhat az oktatás.
A pedagógusok remélik, hogy minél többen csatlakoznak majd hozzájuk.
A levél szövegét változtatás nélkül közöljük:
„Tisztelt Tankerületi Igazgató Asszony!
Sajnálattal tapasztaltuk, hogy Ön és tankerületi igazgató társai 2022. október folyamán beosztottaik figyelemfelhívó akcióit munkaügyi-fegyelmi kérdésként kezelték, számos esetben a rendkívüli felmentés lehetőségével fenyegették meg, öt esetben pedig elbocsátották az Önök által foglalkoztatott tanárokat.
A joggal való visszaélés tilalma a polgári jog egyik alapelve. Magyarországon a véleménynyilvánítás és a munkavállalói érdekek védelmében való együttes fellépés, ezen belül a munkabeszüntetés mindenkit megillető alkotmányos alapjog, melyet a 2022. évi V. törvény – sokak megítélése szerint – a pedagógusok kárára aránytalanul korlátoz. A joggal való visszaélés hathatós jelzésére törvényes eszköz nem áll rendelkezésre, sztrájk is csak szociális és gazdasági érdekek védelmében kezdeményezhető.
A tankerületi igazgatók megfélemlítő intézkedései figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a fegyelmi intézkedésekkel sújtott pedagógusok munkabeszüntetése nem hanyagság, hanem figyelemfelhívó, szimbolikus cselekedet, melynek alapvető szándéka annak jelzése, hogy a törvényhozás által hozott egyes jogszabályok ma a jog társadalmi rendeltetésével össze nem férő célra irányulnak. Az intézkedések ellehetetlenítik a konstruktív, előremutató tárgyalások megkezdését és csorbítják az együttműködés lehetőségét, a felelőtlen elbocsátások pedig korlátozzák a tanulók oktatáshoz való jogát, veszélyeztetik tankötelezettségük teljesítését.
Mindezek miatt a Tanárok a Tanárokért szolidaritási csoport mintegy 200 (szerk.: a fiss információk szerint már 300) tagja elhatározta, hogy az összefogásban részt vevő kollégákat, intézményeket ért bármely súlyos retorzióra azonnali munkabeszüntetéssel válaszol, így vállalva szolidaritást az érintett pedagógusokkal.
Őszintén reméljük, hogy az ágazat dolgozói és irányítói közötti párbeszéd mielőbb helyreáll, és sikerül mindenki számára elfogadható, jövőbe mutató megoldásokat találni.
2022. október 18.
Tanárok a Tanárokért”
A közlemény szövege pedig:
A pedagógusok sztrájkjogának kiüresítése miatt több száz tanár úgy döntött, hogy polgári engedetlenséggel gyakorolja véleménynyilvánítási jogát.
Ezeket a kollégáinkat a tankerületi vezetők elbocsátással fenyegetik, a Kölcsey Gimnázium öt tanárának állását pedig azonnali hatállyal meg is szüntették.
Mi, a Tanárok a Tanárokért szövetségben résztvevő pedagógusok, szolidaritást vállalunk a megfenyegetett és elbocsátott kollégáinkkal. Mindannyian megegyeztünk abban, hogy ha újabb retorzió ér tanártársat vagy iskolát, jelen pillanatban 250 pedagógus kész azonnali munkabeszüntetésre, így vállalva szolidaritást az összefogásban résztvevő pedagógusokkal, intézményekkel.
Ha te is szeretnél a szolidaritás tagja lenni, írj vagy csatlakozz:
Google form: https://forms.gle/yBrowsiCDjLQr2jS7
Köszönjük!
Tanárok a Tanárokért
Soha nem látott szolidaritási hullám a tanárokért
Szeptemberben indult a szolidaritási hullám a pedagógusokért. Már két országos sztrájk is volt, miközben szinte minden nap más helyszínen - iskolák és tankerületek előtt - történik valamilyen demonstráció. A Kölcsey Ferenc Gimnázium öt tanárát azért rúgták ki, mert részt vettek a polgári engedetlenségben.
A pedagógusok agasabb fizetésért, a munkaterheik csökkentéséért és a sztrájkjoguk visszaállításáért küzdenek.
Olvasd el ezt is:
- "Ha most erősek vagyunk, ha most kiállunk magunkért, győzni fogunk!" - Egységes sztrájkot hirdetett a PDSZ október 5-re
- Lavinát indított el a pénteki kormányrendelet: egyre több iskolában sztrájkolnak a tanárok
- Sírva nevetünk: zseniális és őszinte reklám arról, miért (ne) legyünk tanárok
- Nincs tető az iskolán, áll a víz mindenhol, de a tankerület szerint alkalmas az épület a tanításra
- Így spórolnak a rezsiköltségeken: elmarad az őszi szünet, hosszabb lesz a téli szünet az iskolákban
- Havi 8000 Ft-ot kér egy gimnázium a szülőktől, és nem a rezsiköltségek miatt
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)