Az okostelefonjaink mellőzésével értékelni tudjuk a minket körülvevő valóságot
A gyerekek és a felnőttek számára is megtiltották a mobiltelefon használatot az olaszországi Szicília egyik játszóterén.
A játszótér bejáratán jól látható a telefonokat tiltó tábla, ami Balestrate település szülői egyesületének köszönhetően került fel oda. Egy külön kihelyezett szekrénybe kell beletenni a készülékeket arra az időre, amit a játszótéren tölt a család.
"Ennek a játszótérnek az a célja, hogy a gyerekek és a szülők figyelmét is felhívja a közösségi javakra” – árulta el Riccardo Vescovo, a projekt létrehozója.
Hozzátette, hogy az okostelefonjaink mellőzésével értékelni tudjuk a minket körülvevő valóságot, és talán az élet értékeit is újra felfedezhetjük.
Ferenc pápa szavait használva hangsúlyozta: ez mindenki számára egy lehetőség, hogy a közösségi oldalak helyett valódi közösségben töltsük az időnket.
Piera Testaverde, a balestratei szülői egyesület elnöke szerint is egy nagyszerű újdonságról van szó. Szerinte
nem is olyan nehéz betartani ezt a szabályt, és úgy látja, hogy a szülők egyenesen megkönnyebbülnek, hogy néhány órára elfelejthetik az online világot.
Egyébként ez az első olyan köztér Olaszországban, ahol megtiltották az okostelefonok használatát.
"Fontosabb vagyok, mint a telefonod?" - Megdöbbentő, hogy viselkednek a szülők a gyerekeikkel, miközben mobiloznak
Egy bostoni kutatócsoport azt vizsgálta, hogy viselkednek a szülők egy gyorsétteremben. Például milyen gyakran veszik elő a telefonjukat, és ez hogyan hat a szülő-gyerek kapcsolatra.
Az eredmény megdöbbentő:
A gyerekek
- várták, hogy a szülő végre rájuk emelje a tekintetét.
- megpróbálták kivívni maguknak a figyelmet.
- egyre erőszakosabbak és követelőzőbbek lettek.
- hangulata egyre rosszabb lett.
A szülők
- egyre kevésbé figyeltek a gyerekeik jelzésére.
- egyre feszültebbek lettek.
- egyre ingerültebben válaszoltak.
- minél elmélyültebben mobiloztak, annál rosszabb lett a beszélgetés hangneme.
- vagy nem is kommunikáltak a gyerekükkel, vagy ha igen, akkor nagyon negatívan.
Vagyis mindenképp rossz irányba ment a beszélgetés és az egész éttermi hangulat.
A gyerek folyamatosan úgy érzi ilyenkor, hogy anya vagy apa telefonjával kell versenyeznie a figyelemért. A szülő és gyerek közösen eltöltött idejének minőségét jelentősen lerontja, ha a szülő a mobiltelefonjával van elfoglalva. A gyerek sokszor érezheti úgy, hogy a telefon fontosabb, mint ő.
Kép: Depositphotos.com
Mobilozás szoptatás közben: az anyák nem tudnak figyelni a baba jelzéseire
Egy másik kutatásban pedig azt vizsgálták, hogy milyen hatással van a baba és anya közötti kapcsolatra, ha az édesanya szoptatás közben zenét hallhat vagy egy tv-műsort néz.
Az eredmény itt is hasonló:
- akik csak zenét hallgattak, azok jobban tudtak figyelni babájuk jelzéseire, például hogy mikor kell büfiztetni, vagy mikor lakott jól
- akik tv-műsort néztek, azok kevésbé voltak érzékenyek ezekre a jelzésekre, és babájukkal sem kommunikáltak.
Kép: Depositphotos.com
Ne vegyük elő a telefont:
- étkezés közben,
- amikor a gyerekünkkel beszélgetünk,
- és amikor lefektetjük a gyerekünket.
Érdemes továbbá létrehozni egy kütyümentes övezetet is a lakásban, például a hálószoba is lehet ilyen, ahova semmilyen kütyüt nem viszünk be.
Ha megfelelően használjuk a mobiltelefonunkat, akkor a gyerekünkkel való kapcsolatunk is jobb lesz, tartalmasabb, minőségibb időt tudunk vele eltölteni.
Ne maradjunk le a fontos pillanatokról azért, mert a telefonunkat nyomkodjuk!
Indexkép: Depositphotos.com
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)