/Kiemelt képünk illusztráció/
Figyelem: az alvásmegvonás súlyos következményekkel és egészségügyi kockázatokkal járhat, senkinek nem ajánljuk az apa módszerét.
Nem szokványos büntetést választott az apa
Mit tenne a szülő olyan helyzetben, ha azon kapná a 11 éves fiát az éjszaka kellős közepén, hogy a telefonján játszik? Sokan valószínűleg eltiltanák a gyereküket a mobiltól, elvennék tőle egy időre.
Egy sencseni apa azonban teljesen más büntetési módszert választott, amikor hajnali fél kettőkor rajtakapta a fiát, hogy telefonján játszik. Azt mondta, addig játszhat, amíg akar, de nem aludhat el közben. Történetükről a Mirror számolt be.
Az apa egy kínai közösségi oldalra töltött fel egy videót a módszeréről, és kifejtette, mennyire reméli, hogy fiát sikerül 24 órán keresztül játékra bírnia. Így szerette volna ugyanis megtanítani neki, hogy milyen káros az egészségre, ha alvás helyett játszik.
17 óra után könyörgött az apjának, hogy hadd aludhasson
Reggel fél nyolckor még játszott a fiú, de utána már kezdett álmos lenni, és délután fél kettőkor el is aludt. Az apja azonban - aki az iskolába is beletelefonált, hogy fia nem megy be - felébresztette. Ezután még játszott egy darabig a fiú, de 17 óra után már könyörgött, hogy hadd aludhasson, és bocsánatot kért az apjától.
Megígérte, hogy soha többet nem fog játszani lefekvési idő után. Ezt egy levélben is leírta az apjának a számítógépén.
Az apa terve ugyan bevált, de nem ajánlja másoknak ezt a fajta nevelési módszert. Azt még hozzátette, hogy fia szorgalmas az iskolában, jó jegyei vannak és eleget van szabad levegőn is.
Korábban arról írtunk, hogyan vélekedett Vekerdy Tamás a képernyőnézésről, ami hasonló függőséget tud kialakítani, mint a drog. A szakember azt javasolta, hogy iskoláskorig ha lehet, semmilyen képernyőt se nézzen a gyerek.
Indexkép: Depositphotos.com
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)