Teli mosollyal, kihúzva magukat tudatják, hogy ők bizony segítettek felmosni anyának, még ha ki is folyt egy fokkal több víz, mint kellett volna.
Vidáman mesélik, hogy ott voltak a süti sütésénél és teljes átéléssel lapátolták a lisztet a tálba. :) Nálunk tényleg olyan, mintha lapáttal dolgoztunk volna, de szerencsére a liszt takarításában is partnerek és a fő nézőpontom, hogy a lisztet, vagy bármit ami rendetlenséget okoz, feltakaríthatjuk, kijavíthatjuk, de ha a gyereket ostromolnánk, ezek a sebek nem lennének ilyen könnyen kijavíthatóak.
A következő rövid, tömör tanácsom neked a gyerekneveléshez:
Mindig engedd meg, hogy a gyermeked segítsen neked!
Annyiszor hallom anyukáktól, hogy nem lehet az örökmozgókat lefoglalni, folyton pörögnek, mint a körhinta és minden érdekli őket. Olykor annyi energia van bennük, hogy csak egy perc nyugalmat szeretnénk szülőként, hogy azt végig gondoljuk, mi legyen a következő program vagy tennivaló.
Nézd, tudom, hogy a türelem játéka ez. Ugyanakkor azt is látom, hogy a türelmetlenség az esetek 90%-ában abból fakad a felnőtt részéről, hogy amit meg akar csinálni profin, precízen, vagy akár időre, valakinek a megfeleléséből ered. Már nincs itt az életedben az a személy, akinek meg akarsz felelni, vagy ha igen, kezeld ezt a kapcsolatot, de ne add tovább a gyermekednek ezt az érzést!
Nem akkor tökéletes egy közös takarítás a gyerekekkel, ha minden gyors és centiméterre pontos, hanem attól a szándéktól, hogy adni akar neked valami hozzájárulást és ezt engeded.
A gyerekek nagyon értelmes lények és értik, mi zajlik körülöttük. Pontosan látják, hogy mindent megkapnak tőletek, és az összes erőforrásotokat bevetitek, hogy jól legyenek.
Ők pedig a sok céljuk között egy kiemelkedőt akarnak: adni neked, nektek valami viszonzást azért, hogy mindent megadtok nekik.
Engedd meg, hogy adogassa neked a ruhákat, hogy együtt süssétek a sütit vagy ő pakolhasson bele a zacskóba a boltban, amikor vásároltok. Annyira ügyes és képes kis emberek ők, megérdemlik, hogy bebizonyítsák saját maguknak ezt!
Ha pedig tovább olvasnál tőlem, kövesd a cikkeim, vagy keresd fel a könyvem, aminek címe: 10 szabály a sikeres gyerekenvelésért - Le a rossz mintákkal, elő a működő eszközökkel!
Szeretettel:
Beszédes Henrietta
Gyereknevelési specialista
Nyitókép: depositphotos
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
![]() |
Beszédes HenriettaGyereknevelési specialistaElérhetőségeim: Honlap: boldoggyerek.com/ Facebook: Boldog gyerekek - A gyereknevelés öröm |
Bemutatkozás | Megjelent cikkek | Kérdezz-felelek |
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)