Még éppen hogy csak megvajazom a kenyereket, a jókedvű duruzsolás hangjait egyre mérgesebb szavak váltják fel, a kisautók már nem bürrögnek vidáman, hallom, hogy az egyik kocsi nagy lendülettel a szekrénynek csapódik, majd Dani visítva jön ki a konyhába, és üvölt valamit, amiből a nagy sírástól csak egy-egy szót értek.
Az idillnek vége, és a vacsorakészítésnek is, mert mehetek igazságot osztani a csatatérre. Ki játszott vele előbb? Ki kezdte? Ki mit csinált? Miért csinálta? Teljességgel értelmetlen kérdéseket záporozok feléjük, és közben nagyon vacakul és csalódottan érzem magam.
A gyerekek bizony szinte bármin össze tudnak veszni, vég nélkül képesek bosszantani, csúfolni egymást, sőt akár egymásnak is ugranak. Hogyan segítsük gyermekeinket, hogy konfliktusaikat meg tudják oldani? Hogyan érjük el, hogy a testvérek ne ellenfelet, hanem jó barátot lássanak egymásban? Biztosan minden szülőben felmerülnek ezek a kérdések néha. Van egy könyv, mely nagyon klassz, gyakorlatias tanácsokat, válaszokat ad a fenti kérdésekre. Adele Faber és Elaine Mazlish Testvérek féltékenység nélkül című könyve életből merített példákkal, szórakoztatóan, olvasmányosan kínál hatásos eszközöket a testvérek közötti rivalizálás enyhítésére, a családi béke megőrzésére. Sok tanácsukat megfogadtam, kipróbáltam, és tényleg meglepően hatásosak!
A fent vázolt szituációkhoz hasonló esetekben a szerzőpáros szerint a következő módon kell a szülőnek eljárni:
A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Amennyiben még nem durvult el a veszekedés a gyerekek között, ne foglalkozzunk vele! Persze a másik szobából hegyezhetjük a fülünket, de ne menjünk be hozzájuk, ne avatkozzunk bele a veszekedésükbe! Ez sokszor nem is olyan könnyű nekünk, szülőknek, de meg kell tanulniuk a gyerekeknek, hogy hogyan oldjanak meg problémás helyzeteket, hogyan kezeljék konfliktusaikat! Ha komolyodik a helyzet, például hangos visítást hallunk, vagy az egyik gyerek zokogva jön panaszkodni nekünk, persze közbe kell lépjünk.
Ilyenkor a legjobb, ha:
- Először tudomásul vesszük haragjukat, és ezt kimondjuk. Mondjuk például nekik: „Hű, de mérgesek vagytok egymásra!”, „Ti aztán jól összekaptatok valamin!”
- Ezután hallgassuk meg minden gyerek nézőpontját, majd mondjuk mi is ki a gyerekek álláspontját! „Szóval Máté, te kezdtél el a versenyautókkal játszani, és nem szeretnéd, ha Dani is veled játszana. Te Dani, viszont szerettél volna beszállni a játékba.” Azért fontos, hogy mi is elmondjuk, hogy mit hallottunk, hogy a gyerek visszahallgathassa, és kijavíthasson bennünket, ha esetleg nem jól értettük a problémát.
- Majd kellő tisztelettel összegezzük a problémát: „Hát, ez nem könnyű helyzet. Mindkét gyerek ugyanazzal a játékkal szeretne játszani.”
- Végül fejezzük ki, hogy megbízunk a képességeikben, és hisszük, hogy képesek lesznek olyan megoldást találni, ami mindkettőjüknek megfelel. "Biztos vagyok benne, hogy ha kicsit gondolkodtok, találtok olyan megoldást, ami Daninak és Máténak is tetszik!”
- Ezután menjünk ki a szobából, hagyjuk, hadd találjanak ki valamit! Az esetek nagy részében a gyerekek képesek megoldani a problémát, kitalálni egy remek megoldást. „M: Adok neked két versenyautót, de építs magadnak versenypályát! Az enyémmel nem játszhatsz! D: Jó!”
Talán néhány edzett anyuka és apuka most legyint, hogy ez nem is igazi veszekedés! Náluk a gyerekek a vita hevében az építőkockákat és a székeket próbálják egymás fejéhez vágni! Mi a teendő, ha a veszekedés fizikai erőszakba csap át, ha tényleg vészhelyzet van? Ha azt vesszük észre, hogy gyermekeink között odáig fajult a veszekedés, hogy már veszélyeztetik egymás testi épségét, akkor:
- először hangosan, határozottan mondjuk el, mit látunk! Például: „Azt látom, hogy az egyik fiú építőkockákat készül eldobálni, a másik fiú pedig egy széket készül a másikhoz vágni!”
- majd válasszuk szét a gyerekeket. Mondjuk például, hogy: „Ez a helyzet nagyon veszélyes! Nem biztonságos együtt lennetek! Jobb, ha most megnyugszunk. Mindenki menjen a saját szobájába!”
Szerencsére a fentiekhez hasonlóan eldurvult szituáció nálunk még nem volt, így ennek a módszernek a hatékonyságát nem tudtam tesztelni (nem is szeretném), de a szerzők szerint az, hogy határozottan leírjuk, mit látunk, és hogy kiállunk amellett, hogy semmiféle erőszakot nem engedünk meg az otthonunkban, véget vet a veszélyes helyzetnek.
Ha legközelebb összekapnának gyermekeitek, jusson eszetekbe ez a módszer, és próbáljátok ki! Kíváncsian várom véleményeteket, tapasztalataitokat megjegyzésként!
A 2011. februári cikkíró pályázatra beküldött írás.
Fotó: www.foter.com
Családinet hozzászólások
Hozzászólások [55]
pipra
2011/03/08 22:54
Ehhez nagyon hasonló konfliktus kezelési módszer felnőttek között tényleg működik (bár eleinte kicsit furán hangzik), miért ne működne gyerekeknél is?! Persze eszembe nem jutott még ilyen esetben kipróbálni 
. Testvér még nincs, de majd unokatestvéri összetűzéseknél tesztelem... Köszi...
. Testvér még nincs, de majd unokatestvéri összetűzéseknél tesztelem... Köszi...
somodieszter
2011/03/09 20:53
Igen. Pipra! Tényleg felnőtteknél is működőképes lehet ez a módszer. Szerintem sok konfliktus már a 2. pontnál megoldódna, ti., ha tisztáznák a vitapartnerek egymás közt, hogy ki mit akar, mi nem tetszik neki. Sokszor simán elbeszélnek egymás mellett a felnőttek is, és ezért újra és újra ugyanabba a vitás szituációba kerülnek.
mizseiszabina
2011/03/09 06:17
Mindenkepp jobb ez a modszer, mint rajuk orditani es mind a kettot a sarokba kuldeni.
somodieszter
2011/03/09 20:55
Szabina! Hát, igen, ha csak rájuk ordítunk konfliktus esetén, valószínűleg felnőtt korukban is ezt a módszert fogják alakalmazni.
mizseiszabina
2011/03/10 07:29
Meg kell mondjam, baromira kivancsi leszek, hogy mennyire fogom tudni megorizni a hidegveremet majd a fenti helyzetekben.
sulimonika
2011/03/09 07:43
Ezeket mi is alkalmazzuk a gyerkőceinknél (3-6 évesek) és van eredménye.
Nálunk fontos, hogy beismerje a hibáját az aki kezdte a veszekedést és bocsánatot is kérjen. A másiknak pedig el kell fogadnia (ez persze nem mindig megy).
Ha viszont igen, pillanatokon belül folytatódik a békés játék.
Nálunk fontos, hogy beismerje a hibáját az aki kezdte a veszekedést és bocsánatot is kérjen. A másiknak pedig el kell fogadnia (ez persze nem mindig megy).
Ha viszont igen, pillanatokon belül folytatódik a békés játék.
somodieszter
2011/03/09 20:59
Mónika! A baj az, hogy sokszor nem is olyan könnyű eldönteni, hogy ki a "hibás", ha egyáltalán van ilyen az adott szituációban. Persze, mikor nyilvánvalóan az egyik szándékosan megbántotta, vagy bántotta a másikat, fontos, hogy beismerjék, és tudjanak őszintén bocsánatot kérni. Nagyon látszik ám a gyerekeken, mikor bánják őszintén tettüket. Kisebbik fiam ilyenkor rendszerint a könyvespolc könyvei közé próbálja eldugni a buksiját 
mizseiszabina
2011/03/10 07:26
es nem akad olyan helyzet, hogy mind a ketten valtig allitjak, hogy ok nem hibasak, hanem a masik volt?
somodieszter
2011/03/09 21:01
"Gig16"! Jó, ha egy tanárnak van erre is energiája huszonvalahány gyerek mellett!
somodieszter
2011/03/09 21:03
Anna! Nagyon ajánlom ezt is, és a szerzőpáros másik - "Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje" - című könyvét is. Tanulságosak, olvasmányosak, alkalmazhatóak.
beribari
2011/03/09 15:13
Ezzel az oldjátok meg magatok módszerrel próbálkozom én is. Eddig egész jól bevált. Én még annyit tettem hozzá, hogy a problémát egymásnak kell elmondaniuk és én csak ismétlem. Inkább a beszédkészség teljes kialakulatlansága miatt. Eddig ez nagyon jól bejött. Aranyosak, mikor a dühből hirtelen türelmesen kezdenek magyarázni egymásnak, hogy megértessék magukat.
somodieszter
2011/03/09 21:05
Beribari! Tényleg nagyon édesek, ahogyan nagy komolyan megoldják a konfliktusaikat!
lizalorinc
2011/03/09 15:32
Kedves Eszter! Én is köszönöm a tippet! Kipróbálom (sajnos biztos vagyok benne, hogy hamarosan muszáj lesz). Nekem még a "Túlélőkalauz szülőknek – A nevelés titkai" c. könyv segített vészhelyzetekben.
somodieszter
2011/03/09 21:09
Liza! Sok jót hallottam már arról a könyvről, de még nem olvastam. Az biztos, hogy minden gyereknél előbb-utóbb eljönnek azok az életszakaszok, amikor a szülőknek jól jönnek ezek a könyvek, mások bevált módszerei.
lizalorinc
2011/03/10 13:26
Szerintem iszonyatosan nehéz következetesnek lenni. Sosem gondoltam volna, hogy a szülőszerep ennyire bonyolult feladat. Sajnos nagyon sokszor érzem úgy, hogy bárcsak visszamehetnék az időben egy-két évet, hogy mindent újrakezdjek, és teljesen másképp csináljak . Ezért is jók az ilyen cikkek, könyvek, mert erőt adnak, hogy mindig van remény .
. Ezért is jók az ilyen cikkek, könyvek, mert erőt adnak, hogy mindig van remény .
mizseiszabina
2011/03/14 07:50
Kovetkezetessegrol jut eszembe - az se art, ha mind a ket szulo ugyanugy viszonyul az ilyen problemakhoz es szovetsegeseik egymasnak. Gyerekkent imadtam amikor anyu azt mondta ' csak apadnak meg en mondd', de szulokent mar nem tartanam olyan mokasnak a szituaciot.
somodieszter
2011/03/14 20:47
Szabina! Három gyereknél tényleg sokkal nehezebb helyzetbe kerül a szülő, ha neki kell bíráskodnia. Szerintem, amúgy nem fontos, hogy a két szülő mindig egyet értsen egymással, szövetségesek legyenek. Nyilván az alap kérdésekben, elvekben meg kell egyezniük (és ezeket NEM a gyerekek előtt át kell beszélniük), de az sem baj, ha a gyerekek látják, hogy anyu és apu sem értenek mindig mindenben egyet, de ezt kulturáltan meg tudják beszélni, közös nevezőre tudnak jutni, tiszteletben tudják tartani, ha másiknak más a véleménye. Ebből is tanulnak a gyerekek. (Ahogy sajnos abból is, ha az egyik szülő mindig letromfolja a másikat.)
somodieszter
2011/03/11 13:39
Liza és Szabina! Hát, igen! Nem könnyű, sőt szerintem nem is lehet a szülő mindig következetes, nem viselkedhetünk mindig teljesen tudatosan. Nekünk is vannak rossz napjaink. Én is miután elovastam pár ilyen tematikájú könyvet, voltam olyan helyzetben, hogy elkezdtem gondolkodni, hogy most vajon mit is kéne mondanom ezeknek a gyerekekenk, hogyan is kéne cselekednem, hogy ne rontsam el őket egy életre . Az az igazság, hogy biztosan elkövetünk "hibákat" mindannyian, vannak szituációk, amikre rosszul reagálunk, egészen egyszerűen azért, mert már mibelénk is belénkneveltek jónéhány "rossz" megoldási mintát. Én azt tekintem alapnak a velük szemben való viselkedésemben, hogy tiszteljem őket, vegyem őket teljesen komolyan, és ne tegyek velük szemben semmi olyat, ami nekem rosszul esne, ha velem követnék el ugyanazt. Sokszor látom például, hogy egy anyuka ráüvölt a síró gyerekére, hogy "Hagyd már abba a bőgést!" Ilyenkor kíváncsi lennék, hogy a kedves anyuka mit szólna, ha éppen rossz napja van, és elsírja magát a férje vagy a barátnője előtt, és az nem vígasztalni, megérteni próbálná, hanem ráüvöltene, hogy hagyja már abba. Az az igaszság, hogy mi, szülők sokszor hajlunk rá, hogy kihasználjuk "erőfölényünket" kicsinyünkkel szemben (Gondolok itt akár olyan apróságokra, hogy "ha nem raksz rendet a szobádban, akkor vacsi után nem ehetsz csokit!"). Na, én ezt igyekszem nagyon elkerülni, ez nálam az alapszabály! Egyrészt, mert nagyon nem fair a gyerekkel szemben, másrészt pedig, pár év múlva ez egy teljes mértékben hatástalan eszköz lesz. ("Nem baj, anya, veszek a zsebpénzemen csokit.") És persze az is rossz, hogy ezt a fajta "tisztességtelen" kommunikációt sajátítja el a gyerek. Ha törekszünk minél többször a cikkben leírt módon fordulni a gyerekekhez, egy idő után "anyanyelvükké" válik, hogy mást meghallgassanak, és megpróbáljanak egy közös, jó megoldást kitalálni. Hű, ez kicsit hosszú lett, de kikivánkozott belőlem.
. Az az igazság, hogy biztosan elkövetünk "hibákat" mindannyian, vannak szituációk, amikre rosszul reagálunk, egészen egyszerűen azért, mert már mibelénk is belénkneveltek jónéhány "rossz" megoldási mintát. Én azt tekintem alapnak a velük szemben való viselkedésemben, hogy tiszteljem őket, vegyem őket teljesen komolyan, és ne tegyek velük szemben semmi olyat, ami nekem rosszul esne, ha velem követnék el ugyanazt. Sokszor látom például, hogy egy anyuka ráüvölt a síró gyerekére, hogy "Hagyd már abba a bőgést!" Ilyenkor kíváncsi lennék, hogy a kedves anyuka mit szólna, ha éppen rossz napja van, és elsírja magát a férje vagy a barátnője előtt, és az nem vígasztalni, megérteni próbálná, hanem ráüvöltene, hogy hagyja már abba. Az az igaszság, hogy mi, szülők sokszor hajlunk rá, hogy kihasználjuk "erőfölényünket" kicsinyünkkel szemben (Gondolok itt akár olyan apróságokra, hogy "ha nem raksz rendet a szobádban, akkor vacsi után nem ehetsz csokit!"). Na, én ezt igyekszem nagyon elkerülni, ez nálam az alapszabály! Egyrészt, mert nagyon nem fair a gyerekkel szemben, másrészt pedig, pár év múlva ez egy teljes mértékben hatástalan eszköz lesz. ("Nem baj, anya, veszek a zsebpénzemen csokit.") És persze az is rossz, hogy ezt a fajta "tisztességtelen" kommunikációt sajátítja el a gyerek. Ha törekszünk minél többször a cikkben leírt módon fordulni a gyerekekhez, egy idő után "anyanyelvükké" válik, hogy mást meghallgassanak, és megpróbáljanak egy közös, jó megoldást kitalálni. Hű, ez kicsit hosszú lett, de kikivánkozott belőlem.
AlexandraK
2011/03/12 06:37
Szerintem gyermekeink nevelése, ha másképp akarod csinálni, mint ahogy te lettél nevelve, egyben saját magunk nevelése is.
Nem rég vettem meg a "Beszélj úgy, hogy érdekelje..." c. könyvet és épp csak elkezdtem olvasni, de már alig várom, hogy a végére érjek és alkalmazni tudjam.
Kisfiam nagyon okos gyerek (mint gondolom mindannyiunk gyereke az
), nagyon értelmes, de időnként rettenetesen önfejű. Pedig igazán sok mindenbe bevonom, ami neki csak játék (főzhet velem, segíthet, stb). Mégis, azt a szót, hogy "nem", csak akkor ismeri, ha ő használja. Egyszerűen meghallani sem hajlandó, ha én használom.
Nem akarom a berögzült rossz kliséket használni és nem könnyű ebből kimozdulni, ha nem tudod, hogyan másképp kellene csinálni, mert hiába próbálkozol, úgy érzed, semmi sem működik.
Ezért is örültem a fent említett könyvnek, amikor először hallottam róla és egyből meg is rendeltem.
Nem akarom elrontani a fiamat, aki eddig olyan szépen alakult
Jó ez a cikk, már ebből is tanultam.
Nem rég vettem meg a "Beszélj úgy, hogy érdekelje..." c. könyvet és épp csak elkezdtem olvasni, de már alig várom, hogy a végére érjek és alkalmazni tudjam.
Kisfiam nagyon okos gyerek (mint gondolom mindannyiunk gyereke az
), nagyon értelmes, de időnként rettenetesen önfejű. Pedig igazán sok mindenbe bevonom, ami neki csak játék (főzhet velem, segíthet, stb). Mégis, azt a szót, hogy "nem", csak akkor ismeri, ha ő használja. Egyszerűen meghallani sem hajlandó, ha én használom.Nem akarom a berögzült rossz kliséket használni és nem könnyű ebből kimozdulni, ha nem tudod, hogyan másképp kellene csinálni, mert hiába próbálkozol, úgy érzed, semmi sem működik.
Ezért is örültem a fent említett könyvnek, amikor először hallottam róla és egyből meg is rendeltem.
Nem akarom elrontani a fiamat, aki eddig olyan szépen alakult
Jó ez a cikk, már ebből is tanultam.
mizseiszabina
2011/03/14 07:44
Az jutott eszembe, hogy talan a fentieket - a szulo partatlansaga okan - jol lehet hasznalni kisebb hatalmi harcokban, illetve akkor, ha harman vannak testverek. Mi harman vagyunk, harom lany es ami rossz volt ebben, hogy barmilyen osszezordules soran felall a ketto egy ellen pozicio es a 'kitaszitott' duplan szarul erzi magat. Ilyenkor a legtobb szulo (plane ha a legkisebb lett kikozositve) magahoz huzza a harmadikat es jol ledorongolja a masik kettot. Akik persze ennel a pontnal megjobban osszefognak es ha tartosan megvan ez a nezetkulonbseg a harom testver kozott es mindig ugyanaz van 'kikozositve', akkor egyre jobban eltavalodoik a masik kettotol es anyu szoknyajan keres menedeket.
somodieszter
2011/03/14 20:31
Alexandra! Bizony, nagyon sok mindent magunkról kell átgondolni, átfogalmazni, ha másképp akarjuk tenni, ahogy a szüleink tették. Nekem is van egy meglehetősen önfejű fiacskám. Nála nagyon fontos, hogy mindig pontosan elmagyarázzam, hogy mire miért mondok nemet. Így egy idő után, lassacskán belátja, és nem teszi azt, ami veszélyes vagy másokat zavar. Az ilyen makacs gyerekeknél segít még, ha adunk neki választási lehetőséget - már ha az adott szituációban ez lehetséges. (Pl. melyik sapkát szeretnéd felvenni? A kéket vagy a zöldet?) Nálunk még az is nagyon be szokott válni, ha szerződést írunk. Például, ha a kertben nagyon megkergülnek a gyerekekek, elmagyarázom nekik, hogy én így nem tudom jól érezni magam, mert folyamatosan félek tőle, hogy megsérülnek, és ők sem tudják jól érezni magukat, mert folyton rájuk szólok, hogy "ezt ne csináld, azt ne csináld!" "Ezért most szerződést fogunk írni!" Ilyenkor fontos, hogy komolyan vegyük a szituációt. Írjuk fel a lap tetejére, hogy kik között köttetett a szerződés, majd beszéljük meg, hogy ki-mihez ragaszkodik. Majd írjuk le pontokba szedve, hogy mi az, amiben megállapodhatunk! (Kisebbeknél rajzokat is készíthetünk.) Szeretik a gyerekek, hogy komolyan vesszük őket, nekik is lehetnek javaslataik, és sokkal inkább betartják, az íly módon írásban rögzített szabályokat. A végén ne felejtsük el aláírni a szerződést! (ovisok a jelüket rajzolják rá)
AlexandraK
2011/03/15 06:22
Eszter,
A kisfiam még csak most tölti be a 2-t és még nem beszél, csak néhány szót (két nyelvet tanul egyszerre), így egyelőre nehezebb a kommunikáció. (Érteni mindent ért, mind a két nyelven).
A választás lehetőségével nincs gond, de a magyarázatok egyelőre nem működnek.
Olvasom a könyvet és igyekszem gyakorolni belőle a helyes kommunikációt
A kisfiam még csak most tölti be a 2-t és még nem beszél, csak néhány szót (két nyelvet tanul egyszerre), így egyelőre nehezebb a kommunikáció. (Érteni mindent ért, mind a két nyelven).
A választás lehetőségével nincs gond, de a magyarázatok egyelőre nem működnek.
Olvasom a könyvet és igyekszem gyakorolni belőle a helyes kommunikációt
pappmarti
2011/03/15 23:01
Szia Eszter! Még csak egyke gyermekem van, így csak a játszótéri, baráti lökdösődéseknek, vitáknak lehet áldozata és ezek talán még nem igazi veszekedések. Nem nagyon érti, inkább csak csodálkozva szemléli ha ilyesmivel találkozik vagy csak látja másoktól. Jólelkű, jókedvű kisfiú. Egy dolog miatt félek (féltem őt), mégpedig amiatt, hogy nagyon gyorsan tanul el általa látott dolgokat. Például a hiszti, nyafogás is ilyen volt. Attól tartok, hogy ha vele sokan irigyek, agresszívek, támadóan viselkednek ő is átveszi ezt a fajta hozzáállást. Főleg ha nem látja a helytelen viselkedés következményeit. Írok konkrétumokat is mire gondolok. Játékok a homokozóban: mindenki ismeri azt a helyzetet amikor - mindig - a másik lapátja szebb, a másik vödre érdekesebb. A szülő természetesen azt szeretné ha a csemetéje barátkozna és együtt játszana a többiekkel, így ösztönzi, hogy ossza meg a kíváncsi pajtásokkal a játékait. Mi van az irigy "menj innen, nem akarok veled játszani" típusú gyerekekkel? Vagy azokkal, akik mindig mindent elszednek a másiktól, verekszenek, szórják a homokot és a saját szülő nem avatkozik be. Ezekben az esetekben hogyan oldható meg a konfliktus? Mégse megoldás, hogy folyton elrángatom a gyereket ha a másik viselkedik rosszul! Mit lehet ilyenkor tenni? Hogyan lehet egy 2,5 évessel megértetni, hogy annak ellenére, hogy tőled elveszik, fellöknek te mégis légy aranyos egy harmadik gyerekkel és add oda a játékod, játszatok együtt stb? No és az érintett szülővel hogyan lehet ezt megbeszélni ha szerinte ezt a gyerekeknek egymás között kell lejátszaniuk? (Melyik lapát kinél legyen balhét igen, de vannak más esetek is) Lehet, hogy csak én látom rosszul! Ha így van kérek egy kis kioktatást! Ha nem ide illő a felvetés akkor is
pappmarti
2011/03/16 00:08
Hopp! Az előbb elfelejtettem valamit.
Tetszik a cikk! Leginkább az, hogy nem csak irkáltál a témával kapcsolatban hanem írtál a témáról, felvetettél konkrét esetet megoldást javasoltál rá és mind emellett még egyéb hasznos olvasmányt is ajánlottál. Üdv!PM
Tetszik a cikk! Leginkább az, hogy nem csak irkáltál a témával kapcsolatban hanem írtál a témáról, felvetettél konkrét esetet megoldást javasoltál rá és mind emellett még egyéb hasznos olvasmányt is ajánlottál. Üdv!PM
somodieszter
2011/03/16 16:20
Márti! Szerintem ezeket a negatív viselkedési példákat nem veszi fel a Te gyerkőcöd, ha az ilyen szituációkban megbeszélitek, hogy "Pistikétől igazán, nagyon csúnya volt, hogy ráborított egy vödör homokot Zsófi fejére. Látod, Zsófi most nagyon sír, és az is lehet, hogy még orvoshoz is kell menniük a szemével. Ha Pistike igazán nagyfiú lenne, nem így fejezte volna ki, hogy haragszik Zsófira, amiért ő játszik a lapátjával. Inkább szépen el kellett volna kérnie tőle...." Az is jó, ha megkérded a gyerkőcödet, hogy ő mit csinált volna Pistike helyében. Persze lehet, hogy a Te kisfiad is kipróbálja egyszer-egyszer a játszótéren ellesett módszereket. Ilyenkor a szülőnek határozottan ki kell fejeznie, hogy ezt a viselkedést ne tűri el. Sokszor látom, hogy anyuka már negyedszer mondja el a gyerekének, hogy ha még egyszer szórja a csemete a homokot, akkor hazaindulnak. Aztán visszaül anyuka beszélgetni, majd még egyszer elmondja, hogy most aztán már tényleg hazaindulnak, de még sem mennek. Ilyenkor a szülőnek tényleg kézen kell fognia a gyerkőcöt, és hazavinni, mert így egyértelmű, hogy ez a viselkedés nem elfogadható a számára. A szülőtársak nevelése már nehezebb ügy. Az egyértelmű, hogy ha a gyerkőcöm veszélyben van egy másik gyerkőc miatt (mászókáról lelökhetik, homokot szemébe szórhatják), szólok az anyukának vagy magának a gyereknek. (sokszor egy idegen felnőttnek jobban szót fogadnak, mint a saját szülőnek, hiszen kissé megszeppennek). A kisebb konfliktusoknál a fent vázolt megbeszélést lefolytatom a gyerekemmel. Ebből vagy észbe kap a másik szülő, vagy megbántódik.
Az egyértelmű, hogy ha a gyerkőcöm veszélyben van egy másik gyerkőc miatt (mászókáról lelökhetik, homokot szemébe szórhatják), szólok az anyukának vagy magának a gyereknek. (sokszor egy idegen felnőttnek jobban szót fogadnak, mint a saját szülőnek, hiszen kissé megszeppennek). A kisebb konfliktusoknál a fent vázolt megbeszélést lefolytatom a gyerekemmel. Ebből vagy észbe kap a másik szülő, vagy megbántódik.
somodieszter
2011/03/16 16:27
Márti! Amúgy, nagyon is értem, miről írsz! Az én nagyobbik fiam egy kifejezetten csendes, jószívű, szófogadó gyerkőc. 2,5 évesen ő olyan volt, hogy ha a játszótéren kikapták a kezéből a lapátot, még a vödröt is odaadta. Őt inkább abban kellett segíteni, hogy kiálljon magáért, persze nem ököllel, hanem szóban. Mikor 3 évesen óvodába került, izgultam, hogyan fogja megvédeni magát. És képzeld, nagyon jól megállja a helyét! A gyerekek szeretik, hogy nem agresszív, hogy kompromisszumképes. De a közösségben ügyesen megtanulta, hogy ki is kell állnia magáért. Szóval, óvoda előtt igen hasznosak ezek a játszótéri csetepaték, mert itt a mi segítségünkkel, tanácsainkkal megtanulhatják, hogyan kezeljék a konfliktusaikat majd az óvodában.
Csilla
2011/03/22 06:32
Szia Eszter!
Köszi, aktuális téma:-)
Örülök, hogy nem csak azt olvashatom, hogy mit ne csináljunk, hanem megoldási javaslatokat is kínálsz,módszert.
Kölcsönadtam a könyvet, ideje visszakérnem és újra szemezhetni belőle, köszönöm szépen.
Üdv::
Csilla
Köszi, aktuális téma:-)
Örülök, hogy nem csak azt olvashatom, hogy mit ne csináljunk, hanem megoldási javaslatokat is kínálsz,módszert.
Kölcsönadtam a könyvet, ideje visszakérnem és újra szemezhetni belőle, köszönöm szépen.
Üdv::
Csilla
Leierjanosne
2011/03/22 14:15
Gratulálok! kipróbáltam, másoknak is ajánlom. Nagyszerűen működött, kösz az ötletet, hatásos módszer. Persze egy kis türelem és megértés is kell hozzá, és közben tudni kell csendben maradni, amíg elrendeződik az alkú. De megéri a türelem, mert csodás élmény a folyamat és a végeredmény is.
somodieszter
2011/03/23 01:08
Eszembe jutott még egy módszer a könyvből, amit rendszeresen alkalmazok itthon, és nagyon hasznosnak bizonyult. Testvérek motiválásakor gyakran alkalmazzuk a versenyeztetés technikáját. “Lássam, ki veszi fel leggyorsabban a cipőjét?” ” Ki pakolja el gyorsabban a játékait?” Ez kezdetben nagyon jó megoldásnak tűnhet, mert a gyerekek gyorsan elkezdenek öltözni, pakolni… A baj csak az ezzel a módszerrel, hogy mindig lesz a végén egy győztesünk és egy nagyon elkeseredett vesztesünk. Ráadásul, rendszerint a kisebbik gyerkőc lesz a vesztes, mert ő még nem tud olyan fürgén öltözködni, annyi játékot egyszerre felkapni…, és ez bizony nagyon frusztráló számára.
Versenyeztetés helyett buzdítsuk inkább a testvéreket csapatmunkára, együttműködésre! Nálunk például a fürdés előtti levetkőzés ment mindig nagyon nyögvenyelősen. Bevezettem, hogy felhúzom a telefonom ébresztőjét 3 perccel későbbre, és azt mondom a gyerekeknek, hogy mire a zene megszólal, mindkettőjüknek a kádban kell ülniük. Csak akkor “győznek”, ha mind a ketten bent ülnek a kádban! Nagyon jó látni, hogy a nagyobbik mennyire segít a kisebbnek, ha valamelyik ruhadarabbal meggyűlik a baja, mennyire élvezik, hogy ők most egy csapat! A végén mindig dicsérjük meg az együttműködésüket: “Ti aztán jó kis csapat vagytok!” Próbáljátok ki Ti is! Ti mivel motiváljátok gyermekeiteket a hasonló “nem szeretem” feladatoknál?
Versenyeztetés helyett buzdítsuk inkább a testvéreket csapatmunkára, együttműködésre! Nálunk például a fürdés előtti levetkőzés ment mindig nagyon nyögvenyelősen. Bevezettem, hogy felhúzom a telefonom ébresztőjét 3 perccel későbbre, és azt mondom a gyerekeknek, hogy mire a zene megszólal, mindkettőjüknek a kádban kell ülniük. Csak akkor “győznek”, ha mind a ketten bent ülnek a kádban! Nagyon jó látni, hogy a nagyobbik mennyire segít a kisebbnek, ha valamelyik ruhadarabbal meggyűlik a baja, mennyire élvezik, hogy ők most egy csapat! A végén mindig dicsérjük meg az együttműködésüket: “Ti aztán jó kis csapat vagytok!” Próbáljátok ki Ti is! Ti mivel motiváljátok gyermekeiteket a hasonló “nem szeretem” feladatoknál?
somodieszter
2011/03/23 01:11
Kedves Leierjanosne! Örülök, hogy kipróbáltad, és működött! És köszönöm, hogy megírtad! Bizony, néha nehéz megállni, hogy ne szóljunk bele a vitájukba!
AlexandraK
2011/03/23 02:11
Ez az egy csapat módszer nagyon tetszik. Annál is inkább, mert Magyarországon a csapatmunkát nem nevelik belénk.
A 2 éves kisfiam néha, ha bal lábbal kel fel vagy pont fordítva, nagyon fáradt már, annyira tud hisztizni valamiért, hogy meg sem hallja, amit mondok neki. Szinte már azért ordít hangosabban, mert egyáltalán hozzászólok.
Mit javasolsz?
A 2 éves kisfiam néha, ha bal lábbal kel fel vagy pont fordítva, nagyon fáradt már, annyira tud hisztizni valamiért, hogy meg sem hallja, amit mondok neki. Szinte már azért ordít hangosabban, mert egyáltalán hozzászólok.
Mit javasolsz?
somodieszter
2011/03/23 09:46
Kedves Alexandra, először is sok-sok türelmet javaslok Másodszor pedig, tapasztalatom szerint, ilyenkor legjobb, ha megkérdezzük a gyerkőcöt, hogy egy kis ölelgetés jól esne-e neki. Ha engedi, szeretgessük egy kicsit. Ha így egy kicsit meg tudjuk nyugtatni, le tudjuk csitítani, könnyebben kideríthetjük mi bántja, mivel lehetne jobb kedvre deríteni. Ez nálunk általában bejön. Persze azt nem állítom, hogy ehhez nekem is mindig van türelmem. Ki kell tapasztalni, hogy nála mi használ ilyenkor. Ugyanúgy, ahogy a felnőtteknél is a "ballábas napokon", van, akinek egy kis egyedüllét használ, másnak egy szelet csoki, és van olyan is, akinek az, hogy egy kicsit kisírhassa, kitombolhassa magát. Ha a Te gyerkőcödnek ez utóbbira van szüksége, akkor meg kell tanítani rá, hogy ezt úgy tegye, hogy másokat közben ne bántson meg.
Másodszor pedig, tapasztalatom szerint, ilyenkor legjobb, ha megkérdezzük a gyerkőcöt, hogy egy kis ölelgetés jól esne-e neki. Ha engedi, szeretgessük egy kicsit. Ha így egy kicsit meg tudjuk nyugtatni, le tudjuk csitítani, könnyebben kideríthetjük mi bántja, mivel lehetne jobb kedvre deríteni. Ez nálunk általában bejön. Persze azt nem állítom, hogy ehhez nekem is mindig van türelmem. Ki kell tapasztalni, hogy nála mi használ ilyenkor. Ugyanúgy, ahogy a felnőtteknél is a "ballábas napokon", van, akinek egy kis egyedüllét használ, másnak egy szelet csoki, és van olyan is, akinek az, hogy egy kicsit kisírhassa, kitombolhassa magát. Ha a Te gyerkőcödnek ez utóbbira van szüksége, akkor meg kell tanítani rá, hogy ezt úgy tegye, hogy másokat közben ne bántson meg.
AlexandraK
2011/03/23 10:47
Sajnos, ilyenkor ellök magától, így az ölelés sem használ.
Lehet, hogy még túl kicsi ezekhez a tanácsokhoz?
Olvasom a könyvet és próbálom alkalmazni a tanácsokat. Néha egyszerűen leblokkolok, ott állok és nézem, hogy a könyv szerint most hogyan is kéne vele kommunikálnom, hogy elérjem, amit ÉN akarok. Pl. ha nincs tévézés, akkor nincs tévézés. (Nem mintha erre nagyon rá lenne szokva, mert nincs kábeltévénk és csak esténként szoktuk a híreket megnézni (interneten keresztül), illetve az utóbbi pár napban engedtem neki a Kisvakondot).
Szóval egyelőre nem tudom, hogy a tiltást hogyan kommunikáljam vele, hogy ne hiszti legyen a válasz.
Lehet, hogy még túl kicsi ezekhez a tanácsokhoz?
Olvasom a könyvet és próbálom alkalmazni a tanácsokat. Néha egyszerűen leblokkolok, ott állok és nézem, hogy a könyv szerint most hogyan is kéne vele kommunikálnom, hogy elérjem, amit ÉN akarok. Pl. ha nincs tévézés, akkor nincs tévézés. (Nem mintha erre nagyon rá lenne szokva, mert nincs kábeltévénk és csak esténként szoktuk a híreket megnézni (interneten keresztül), illetve az utóbbi pár napban engedtem neki a Kisvakondot).
Szóval egyelőre nem tudom, hogy a tiltást hogyan kommunikáljam vele, hogy ne hiszti legyen a válasz.
somodieszter
2011/03/28 13:36
Alexandra! Kitartás! Azt mindenképpen meg kell értetnie vele, és ezt kell, hogy tapasztalja, hogy hisztivel nem éri el a célját.
Leierjanosne
2011/03/24 22:14
Szia Eszter! gratulálok a drámapadagógiai módszerek sikeres alkalmazásához. tetszik ahogy önálló konfliktusmegoldásra neveled a gyerekeket, és tanácsaiddal segíted más szülőknek is a sikeres alkalmazást. ez valóban nem könnyű, sok-sok türelmet és együttérzést kíván, és persze nem könnyű elviselni, hogy nem feltétlenül a legkisebbnek kell győzni. Ahhoz hogy a nagyobb önbecsülése is megfelelően fejlődjön igazad van le kell tudni győzni az érzelmeink diktálta részlehajlásunkat. Sok sikert4
üdvözlettel Vali
üdvözlettel Vali
Marietta1986
2011/03/25 07:26
Szia Eszter,
Bár én még csak egy gyermekes anyuka vagyok de nagyon hasznosnak találom a cikkedet. Biztosan próbálom alkalmazni a későbbiekben ha lesz kistestvér.
Marietta
Bár én még csak egy gyermekes anyuka vagyok de nagyon hasznosnak találom a cikkedet. Biztosan próbálom alkalmazni a későbbiekben ha lesz kistestvér.
Marietta
Leierjanosne
2011/03/26 12:48
Szia Eszter!
nagyon tetszenek a tanácsaid, mert sikeresen használhatóak. Csak így tovább!!
bízom abban, hogy sok szülő, és tán pedagógus is hasznosítja nevelési és nevelés-lélektani, drámapedagógiai tudásodat és gyakorlati tapasztalataidat gratulálok. sok sikert!!.
üdv. Vali
nagyon tetszenek a tanácsaid, mert sikeresen használhatóak. Csak így tovább!!
bízom abban, hogy sok szülő, és tán pedagógus is hasznosítja nevelési és nevelés-lélektani, drámapedagógiai tudásodat és gyakorlati tapasztalataidat gratulálok. sok sikert!!.
üdv. Vali
Leierjanosne
2011/03/29 14:23
Szia Eszter!
ki nem veszekedett a tesójával amikor gyerek volt, és ráadásul volt is kivel megvívni egy-egy csatát játékért, egy kis csokiért, vagy ki ülhet az anyu ölébe, az elő helyre sorolásért a versenyekben, szeretetben, összebújásban és sok más dologban, ami egyébként mindkettőnek elengedhetetlenül fontos. Igen a harc a jobb pozícióért elismerésért emberi adottságainkból következően hamar megkezdődik és nincs ebben semmi kivetnivaló. Erről szól az élet, de meg kell tanulni sok-sok viselkedési szabályt, sikerek, veszteségek mások számára is elfogadható átélésének módját. Gratulálok minden szülőnek, pedagógusnak, aki ezt toleránsan, a gyermekek fejlődését okosan támogatva,maradandó sérelmek nélkül okosan tudja levezérelni.
Nagyon dícséretes, hogy ezen a területen mélyítetted pedagógiai tudásod, azt gondolom tapasztaltad, hogy ez mindenütt, otthon, bölcsiben , oviban a nagy családban és majdan az ikolában is nagyon fontos. További sok sikert4
szeretettel Vali
ki nem veszekedett a tesójával amikor gyerek volt, és ráadásul volt is kivel megvívni egy-egy csatát játékért, egy kis csokiért, vagy ki ülhet az anyu ölébe, az elő helyre sorolásért a versenyekben, szeretetben, összebújásban és sok más dologban, ami egyébként mindkettőnek elengedhetetlenül fontos. Igen a harc a jobb pozícióért elismerésért emberi adottságainkból következően hamar megkezdődik és nincs ebben semmi kivetnivaló. Erről szól az élet, de meg kell tanulni sok-sok viselkedési szabályt, sikerek, veszteségek mások számára is elfogadható átélésének módját. Gratulálok minden szülőnek, pedagógusnak, aki ezt toleránsan, a gyermekek fejlődését okosan támogatva,maradandó sérelmek nélkül okosan tudja levezérelni.
Nagyon dícséretes, hogy ezen a területen mélyítetted pedagógiai tudásod, azt gondolom tapasztaltad, hogy ez mindenütt, otthon, bölcsiben , oviban a nagy családban és majdan az ikolában is nagyon fontos. További sok sikert4
szeretettel Vali
somodieszter
2011/03/31 00:47
Ahogy a cikkben írtam, nagyon eldurvult, verekedős szituáció nálunk szerencsére még nem fordult elő, de kisebbik fiam, ha valamin felháborodik, bizony oda-oda csap a nagyobbiknak. Egy jó tanács a könyvből ilyen alkalmakra: Ne az agresszív féllel kezdjünk foglalkozni –még ha szidalmazás is ez a foglalkozás-, mert akkor a verekedésével elérte, hogy vele foglalkozzanak, ő legyen a középpontban. Inkább a szenvedő féllel foglalkozzunk: „Ó, jaj! Jó piros lett. Biztosan fáj. Gyere, bekrémezzük! Az öcsédnek meg kell tanulnia, hogy verekedés helyett szavakkal fejezze ki, ha akar valamit.” Erről mi a véleményetek? Tény, hogy a gyerekek sokszor azért követnek el különböző csínytevéseket, hogy felhívják magukra a figyelmet. Ha „jófiúként” nem tudja kivívni szülei, környezete figyelmét, hát megpróbálja rosszasággal.
somodieszter
2011/04/10 22:28
Kedves Márti! Mármint Nálatok is az a helyzet, hogy ellök magától, mikor sír, hisztizik? Vagy minden tiltásra hiszti a válasza? Szerintem ilyenkor határozottan mondd meg Neki, hogy hisztivel nem ér el semmit, és menj ki a szobából. Lehet, jobb neki ilyenkor egyedül átgondolni. Nálunk is a kisebbik fiúcskának sokszor kell egy kis idő, míg lehiggad. Sokszor ilyenkor maga javasol valami kompromisszumot. Mondjuk, ehhez tényleg kell, hogy legalább 3 éves legyen. Mi most azzal küzdünk, hogy dühében ne mondjon olyat kapásból, amivel megbánthatja a másikat. (Pl.: Buta vagy!) Sokszor el kell neki mondani, hogy ezt nem tűrjük el. Előbb-utóbb, remélhetőleg leszokik róla.
somodieszter
2011/04/11 23:47
Van egy nagyon klassz könyv: Balázsné Szűcs Judit: Az ember, aki óvodás. Igazából óvónőknek íródott, de gondolom sok szülőnek hasznára válik, ha praktikus tanácsokat kap, hogy mégis mit kezdjen a gyermekével, ha verekedős, hisztis, visszahúzódó, árulkodós stb. Merthogy ez a könyv végignéz jó néhány ilyen nehezen tolerálható viselkedést, és konkrét, jól bevált tanácsokat ad a kezelésükhöz. Leírom Nektek, hogy a hisztis gyerekhez milyen „használati utasítást” ad a könyv, hátha Nálatok is beválik. Szóval, a legfontosabb alapszabály az éppen hisztiző gyereknél, a hiszti teljes figyelmen kívül hagyása! Nem könnyű ám a szülőnek, hogy ne veszítse el a türelmét, ahogy látja a toporzékoló, üvöltő, esetleg a földön kalimpáló, kivörösödött fejű gyerkőcöt. De muszáj kibírni! Nem úgy kell tenni, mintha észre sem vennénk, hogy üvölt a gyerek (ezt úgysem hiszi el), hanem azt kell eljátszanunk, hogy minket ez a hiszti egyáltalán nem zavar. Ezután jöhet a (figyelem)elterelő hadművelet: Kezdjünk ilyenkor valami olyan tevékenységbe, amiről tudjuk, hogy a gyerek is nagyon szereti csinálni. De ne hívjuk se szóval, se tekintettel, ne is pillantsunk felé! Mintha annyira élveznénk, amit éppen csinálunk, hogy el is feledkeztünk róla, hogy ő is ott van. Eközben ő szép lassan abbahagyja az üvöltést, és odajön, hogy részt vegyen az áhított tevékenységben. Ekkor kedvesen, de a lehető legtermészetesebben kérdezzük meg: „Minden rendben, kész, nem kell már visítanod?” Ha így lenyugodott, jöhet játszani. Majd kicsit később, amikor már kipihente a gyermek a hiszti okozta nagy-nagy fáradságot, nagyon kedvesen, maximális figyelmet fordítva rá, kérdezzük meg tőle, miért sírt. Hallgassuk meg figyelmesen, és most mutathatunk neki más megoldási lehetőséget. Kérjük meg, hogy legközelebb, mielőtt visítani kezdene, szóljon nekünk, hogy kitalálhassunk valami más megoldást. Később, amikor látjuk, hogy kezd kitörni a hiszti, emlékeztessük rá, hogy mit beszéltünk meg, és ismét mutassunk neki valamilyen kulturált megoldási módot a problémára. Próbáljátok ki! Remélem, segít!
AlexandraK
2011/04/12 00:42
Köszi, mindenképpen kipróbálom.
A figyelemelterelés időnként megy, de ez így sokkal komplettebb.
Sajnos azt még nem tudja elmondani, miért sír, hisz nem beszél mondatokban, majd meglátjuk, mi sül ki belőle
A figyelemelterelés időnként megy, de ez így sokkal komplettebb.
Sajnos azt még nem tudja elmondani, miért sír, hisz nem beszél mondatokban, majd meglátjuk, mi sül ki belőle
az összes hozzászóllás...
.jpg){kind=small}
