A fiatalok bevallása szerint a felnőtt generáció jellemzően nem szól bele a főiskola választásba: négyből csupán egy diák vallja azt, hogy a szüleivel közösen dönt arról, hova menjen továbbtanulni. Pedig a szülők szemszögéből nézve az iskolaválasztás a gyermekvállalás után a gyermekek életére nézve a második legfontosabb döntés. „A karrierépítés valóban már az iskolaválasztással elkezdődik, ezért fontos, hogy a lehető legtöbb szempontot mérlegeljük. Jó, ha a diák és a szülő előre látja, hogy a kiválasztott szak megfelel-e majd a gyereknek” – mondja Dr. habil. Vass László, a BKF rektora.
A válaszadók közül négyből hárman (72,5 %) önállóan, szülői bevonás nélkül határozzák meg, hogy érettségi után hova menjenek továbbtanulni, ugyanakkor a szülőktől kapott véleményeket is figyelembe veszik. Ők a döntésüket elsősorban úgy hozzák meg, hogy csak azt tudják, milyen – általában egy most trendi – szakra szeretnének jelentkezni, és ehhez keresnek intézményt. Számít nekik az is, hogy milyen az adott főiskola/egyetem híre.
Ezzel szemben a szülők más szempontot helyeznek a lista élére. Ők azt tartják a legfontosabbnak, hogy olyan intézmény felé tereljék a gyermeküket, amelynek az elvégzése jó eséllyel jól fizetett munkát jelent. Nekik is számít az intézmény általános jó híre, valamint a képzés költségeinek mértéke (amelybe nem csak a tandíj, de az egyéb költségek, mint pl. az albérleti díj is számítanak), hisz ők nyitják ki a pénztárcájukat a fiatalok iskoláztatásakor.
„Fontos, hogy a szülő és a gyerek együtt beszéljék át a továbbtanulási alternatívákat, együtt ismerjék meg a lehetőségeket és a korlátokat. Meg kell találni az „arany középutat”: nem jó elszakadni a valóságtól, de nem szabad a gyerektől teljesen idegen területet sem választani” – összegzi Dr. habil. Vass László, a BKF rektora.
A hallgatók fele azt vallja, hogy nagyon is számít az, hogy melyik egyetemre vagy főiskolára jár valaki: itt készül fel ugyanis a munka világára, és itt kezdi el a szakmai kapcsolatai építését is. A megkérdezettek csupán 1,7 % nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nincs jelentősége annak, ki melyik felsőoktatási intézménybe jár, és hogy a diploma „csak egy papír”. Amikor a magán és az állami oktatás összehasonlítását kérték a fiataloktól, akkor leginkább azzal értettek egyet, hogy egy magániskolában jobb az oktatás színvonala egy állami intézményhez képest, és ez a többségük szerint megéri a pluszköltséget is.
A BKF online felmérése 2014. december 23. és 2015. január 5. között zajlott, összesen 533 fő, felsőoktatási intézményi választás előtt álló, vagy felsőoktatásban részt vevő fiatal részvételével.
Keretes:
A BKF felmérésében megkérdezettek 27 %-a nagyon könnyen dönt, amikor a felsőoktatásáról van szó. Ők a céltudatos, konkrét tervekkel és naprakész információval rendelkezők csoportja. Ugyanakkor jól látszik, hogy sokaknak segítségre, tanácsra, de leginkább több információra lenne ahhoz szüksége, hogy az iskolaválasztási döntést meghozza. Nekik, illetve a szülőknek lehet segítség a BKF útmutatója arra vonatkozóan, hogy miket érdemes átgondolni a döntés előtt:
- MI A GYERMEK KEDVENC TANTÁRGYA? – Banálisan hangzik, de ha matekból jó, és a fizikai is érdekli, akkor ne a jogi egyetemmel próbálkozzon, csak azért, mert ez családi hagyomány. Gondolják át együtt, miben a legjobb a gyermek, és azon alapuló tanulmányokat válasszanak neki.
- MIVEL SZERET FOGLALKOZNI? – Szeret rajzolni, fotózni, számítógéppel dolgozni, vagy éppen tanácsot adni másoknak, esetleg elemezni és megfigyelni dolgokat? Nem csak azt érdemes figyelembe venni, hogy az iskolában mik a kedvenc tantárgyai, hanem azt is, hogy azon kívül mit szeret csinálni.
- NEM LÁTJÁK MÉG EGÉSZEN BIZTOSAN A GYEREK JÖVŐJÉT? – Nem olyan egyszerű előre tekinteni, amikor még azt sem tudja sem a gyerek, sem a szülő, hogy mit válasszanak. Ha nem biztosak abban, hogy mit szeretnének, érdemes olyan helyet választani, ahol sokféle tárgyat hallgathat a gyermek, vagy áthallgathat akár más szakokra is, ahol kipróbálhat sok mindent. A lehetőségek közül egy idő után meg fogja találni azt, ami a leginkább neki való.
- TÉNYLEG EZT AKARJA A GYEREK IS? – A családban mindenki erre a főiskolára járt? Csak olyan egyetemre mehet, amivel rögtön versenyképes fizetést ígérő állást kap? A hagyománytisztelet fontos, és persze ki ne szeretne jól keresni? A legfontosabb azonban, hogy azt válasszák, ami a gyerek számára a legjobb! A sikeres tanuláshoz és a sikeres munkához is alapfeltétel, hogy érdekelje őt és szeresse azt, amit csinál.
- SZAKMA A DIPLOMA ELŐTT? – Nem minden a diploma! Ha a gyermek szeretne szakmát tanulni, olyan helyen dolgozni, ahol a diploma nem követelmény, akkor érdemes körülnéznie a felsőoktatási szakképzések között. Ráadásul, ha később mégis diplomát szeretne, az itt elvégzett tantárgyak beszámíthatóak az alapképzésekbe.
Néhány hasznos hely, ahol alapvető információkat lehet szerezni az intézményekről:
- FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ – Ez egy alapvető kiadvány, megtalálható benne minden főiskola és egyetem, minden meghirdetett képzés, a legfontosabb hivatalos tudnivalók. Kapható a postán és a könyvesboltokban.
- A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNY HONLAPJA – Nézze meg, és ne csak információt keressen rajta! A honlap külleme, használhatósága sokat elárul a főiskoláról.
- EDUCATIO FELSŐOKTATÁSI SZAKKIÁLLÍTÁS – A legnagyobb felsőoktatási kiállítás, idén január 22. és 24. között tartják. Aki számít, ott van. Jó lehetőség a személyes találkozóra az iskola dolgozóival, diákjaival. http://kiallitas.educatio.hu/
- NYÍLT NAP – Mindenképpen menjen, menjenek el az intézmények nyílt napjára! A személyes tapasztalat a legfontosabb benyomás. BKF nyílt nap: http://bkf.hu/nyiltnap/
- TÁJÉKOZTATÓ FÜZET – Ha már ott vannak a nyílt napon vagy az Educatio Kiállításon, kérjenek egy tájékoztató füzetet az iskoláról! Olvassák el minden sorát! Van olyan iskola, ahonnan rendelni is lehet, ingyen postázzák.
- KÖZÖSSÉGI MÉDIA - A Facebookon és Twitteren egyszerre van jelen az iskola, a tanár és a hallgatók. Itt nem csak hivatalos híreket olvashat, de belső információkat is szerezhet, hiszen közvetlenül kérdezheti meg a hallgatókat, így megtudhatja a véleményüket.
- HÍRLEVÉL – Ma már a legtöbb felsőoktatási intézménynek van hírlevele. Iratkozzon fel, hogy a legfrissebb információkat is megtudja az intézmény életéről!
- FELVÉTELIZŐKNEK SZÓLÓ INTÉZMÉNYI OLDAL – Ha az iskolának van külön honlapja a felvételivel kapcsolatban, ott minden fontos információ a rendelkezésre áll.
- A SAJTÓ – Figyelje az újságokat, keressen az interneten!
- A TANÁROK – Kérdezze meg nyugodtan a gyermeke tanárait, az iskola továbbtanulási tanácsadóit, mondjanak szakmai véleményt a kiválasztott intézményről.
- A HALLGATÓK – Kérdezze meg az ismerősöket is! Ha van valaki, aki oda jár, vagy ott tanult személyes tapasztalatokat tud adni a főiskoláról, egyetemről.
A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskoláról:
A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Magyarország legnagyobb magánkézben lévő főiskolája. Az intézményben 2 karon, 4 fő képzési területen – kommunikáció, üzlet, turizmus és művészet – folyik képzés, alap- és mesterfokon, illetve másoddiplomás képzési szinten. A főiskolának jelenleg közel 7000 hallgatója van, akik 2011-től már nemcsak a fővárosban, hanem Hódmezővásárhelyen, a BKF Regionális Tudásközpontjában is részt vehetnek az oktatásban. A BKF jelenleg 60 külföldi intézménnyel tart fent partneri kapcsolatot 27 országban több mint 300 ösztöndíjas helyet kínálva – többek között Egyesült Királysággal, az Egyesült Államokkal, illetve Kínával is. Képességfejlesztő tréningrendszere egyedülálló itthon. Az intézmény 2001 óta meghatározó és folyamatosan növekvő szereplője a hazai felsőoktatásnak. Tevékenysége elismeréseként 2011-ben és 2012-ben is elnyerte a Superbrands védjegyet.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)