Csak egy pohár vizet szerettem volna meginni
”Csak egy pohár vizet szerettem volna meginni” – kezdi mesélni egy napjukat egy budapesti édesanya, Detti. A nőnek két és fél éves a kislánya, és épp a dackorszakát éli. Nem is akárhogyan.
”Egész nap nyafog mindenen. Hol az a baj, hogy túl vékonyra vágtam a sajtot, hol az, hogy ő szerette volna megkenni a kenyeret. De képes azon is hisztizni, ha egy pillanatra már nem rá figyelek. Csak egy pohár vizet szerettem volna meginni. De ahogy a számhoz emeltem a poharat, máris elkezdett üvölteni hogy anyaaaaa, ne igyál! Azt hiszem ideje lenne szabadságra mennem. Ja, azt nem lehet.”
Dettiék története nem egyedi. Sok anya érzi magát hasonlóan. Reggeltől estig robotol, ellátja a gyerekeit és igyekszik a kedvükben járni. De az anyák energiája is véges. Megkérdeztünk néhány édesanyát, hogy minek örülnének most a legjobban, és egyöntetűen azt mondták, hogy imádják, szeretik a gyereküket, de úgy érzik, hogy néha túl nagy rajtuk a teher.
”Jó lenne egy kis nyugalom. Csak 5 perc csend, amikor se a kicsi, se a nagy nem ordít.”
”Én bármit elfogadnék, ami jól kiüt pár órára.”
Az anyák 75 százaléka érzi magát kifacsarva
Egy németországi felmérés szerint az anyák 75 százaléka érzi úgy, hogy kimerültek a tartalékai. Ez pedig leginkább annak köszönhető, hogy egyszerre tartják kézben a gyereknevelést, a háztartást és a munkát is.
Kép: Depositphotos.com
Az anyaság két teljes állásnak felel meg
Az amerikai Welchs tanulmánya szerint anyának lenni nemcsak a legszebb és legnemesebb feladat, hanem a legkimerítőbb dolog is egyben. Hiszen ők egyszerre szakácsok, bébiszitterek, házmesterek, sofőrök, edzők, tanárok, és még ki tudja, mennyi minden…
Egy anya már annak is örül, ha tud pár órát aludni éjjel úgy, hogy egyszer sem kell felkelnie, vagy ha sikerül hajat mosnia, ne adj Isten eljut egy fodrászhoz is. Amikor épp nem a gyerekekkel foglalkozik, akkor háztartást vezet, hiszen valakinek azt is meg kell csinálnia, nem úszhat a lakás a koszban és nem maradhat foltos a kisruha sem.
A kutatásban 2000 édesanya vett részt, akiknek a gyerekeik 5 és 12 év közöttiek. Az eredmény pedig megdöbbentő: az anyák több mint 14 órát dolgoznak nap mint nap, és ebben csak az az idő van benne, amikor a gyerekekkel foglalkoznak, főznek, mosnak, takarítanak. Ez pedig heti 100 órát jelent, ami két vagy inkább két és fél teljes állásnak is megfelelhet.
A tanulmányból az is kiderül, hogy az anyák korán kelnek és későn fekszenek, általában 6:23 és 20:31 között végzik a dolgaikat, a válaszadók majdnem fele pedig úgy érzi, mintha a munka sosem érne véget. Casey Lewis, a kutatást vezető cég egyik képviselője szerint ez nem véletlen, hiszen az anyaság rendkívül kimerítő.
Vekerdy: szabadidő és nyugalom - erre szomjaznak az anyák
Dr. Vekerdy Tamás gyakran hangoztatta azt a nézetét, miszerint a gyerek akkor van jól, ha az anya is jól van. Egy ilyen rohanó világban, ennyire leterhelten pedig aligha tud jól lenni egy édesanya. A pszichológus és író korábban úgy fogalmazott, hogy alig van én-idejük az anyáknak, és ha akad, akkor azt is képesek takarítással tölteni.
A tanulmányból az derül ki, hogy az anyáknak egy nap átlagosan 1 óra 7 percük jut saját magukra.
Keira Burton fotója a Pexels oldaláról
Dr. Vekerdy Tamás legendás szakértő nagyon találóan fogalmazta meg, miért van szüksége a szülőnek én-időre:
”A gyerekek kiszívják a vérünket, lerágják a húsunkat. Ezért időnként meg kell szabadulni tőlük, mert a gyerek érdeke is, hogy folyamatosan jól rágható és jól szívható, pihent anyja – és persze apja is! – legyen neki.”
Finnországban a legjobb anyának lenni
A Save The Children szervezet jelentése szerint a vizsgált 178 orszáág közül Finnországban a legjobb anyának lenni. A vizsgálatban az anyák egészségügyi-, gazdasági- és a politikai helyzetét is figyelembe vették. Az első 10-ben többnyire Nyugat-Európai országok szerepelnek, az utolsó 10-ben pedig Nyugat- és Közép Afrikai országok, ahol a várandós anyák halálozása és a csecsemőhalandóság is magasabb a többi országhoz képest.
Olvasd el ezt is: 9 tanács fáradt, túlhajszolt szülőknek
Indexkép: Ksenia Chernaya fotója a Pexels oldaláról
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)