Becslések szerint a gesztációs diabétesz világszerte a terhességek mintegy 7-10%-át érinti. A betegség olyan nőknél fordul elő, akiknek korábban nem volt még diagnosztizált cukorbetegsége. Bár a terhességi cukoranyagcsere a szülést követően jelentősen javul vagy kóros állapota megszűnik, azaz a cukorbetegség a baba megszületése után „elmúlik”, a diagnózis elmaradása komoly kockázatot jelenthet mind az anya, mind a baba egészségére. Szerencsére a korai diagnózissal, életmódváltással és korszerű orvosi szűrésekkel, kezelésekkel a szövődmények nagy százalékban elkerülhetők.
„A betegség kialakulásában az örökletes tényezők mellett szerepet játszanak a hormonháztartás változásai, valamint olyan tényezők, mint a terhesség előtti induló testsúly, az életkor, az asszisztált reprodukció segítségével fogant terhesség és a többes (iker) terhesség” – emelte ki Prof. Dr. Fövényi József Phd, a Cukorbetegközpont szakorvosa.
A terhességi cukorbetegség hosszú távú szövődményei között szerepel a betegség kiújulása a szülés utáni 5-10 éven belül, a további terhességek alatt, ráadásul a terhesség, szülés körüli komplikációk esélye is fokozódik. Mindemellett előfordulhat, hogy az újszülött átmenetileg neonatális intenzív ellátást igényel, például infúzióra és cukorpótlásra szorul. Nagyobb a koraszülés esélye és gyakoribb a császármetszés, a megszületett gyermek pedig serdülőként, felnőttként hajlamosabb lehet a diabéteszre.
Nehezíti az öndiagnózist, valamint felértékeli a szűrővizsgálatok fontosságát, hogy a kismamák többsége tünetmentesen esik át a betegségen. A terhesség előrehaladtával számos hormon – például a kortizol, a progeszteron –, míg a human placentaris lactogen szintje már a 20. héten drasztikusan emelkedni kezd. A hormonháztartás felborulásának hatására inzulinrezisztencia alakulhat ki. Ugyan ezzel összefüggésben az általános gyakorlat a 24-28. hétre teszi a gesztációs cukorbetegség szűrését, de a gesztációs diabétesz szempontjából magas rizikócsoportba tartozó kismamák esetében már a 12-16. hétben javasolt a terheléses vércukorvizsgálat, amint Fövény professzor úrtól is megtudtuk, a minél korábbi diagnózis felállításának érdekében.
„A Prima Medica számára kiemelten fontos a pácienseink folyamatos egészségügyi támogatása és a gyógyulási folyamataik végigkísérése. Ezért Központjaink szakorvosai igyekeznek olyan megoldásokat alkalmazni, ami akár valós időben szolgáltat és rögzíti a páciens fiziológiai adatait. Az adatok ismeretében pontosabb diagnózis felállítására és hatékonyabb kezelési terv megírására van lehetőségük. Cégünk, ennek támogatására fejleszti a Prima Medica mobilalkalmazást és Ügyfélkaput, ahol a sok kényelmi funkció mellett, pácienseink azonnal megoszthatják kezelőorvosukkal az egészségügyi adataikat, eredményeiket” – mutatott rá Dr. Kriller Norbert, az Egészséghálózat fejlesztési vezetője.
A terhességi cukorbetegség esetén innovatív módszer a folyamatos glükózmonitorozás (CGM), amelynek köszönhetően az orvos és a páciens egy beültetett mérőeszköz segítségével kap részletes képet a szervezet cukorháztartásáról. A szenzoros vércukormérés gesztációs diabéteszben főként abban az esetben ajánlott, ha inzulin kezelés alkalmazására is szükség van a terhesség alatt.
A megelőzés és a kezelés módszereire fókuszált a Prima Medica Egészségközpontok 24. orvos szakmai napja. A közel 20 éve működő Prima Medica 2014 óta szervez orvosszakmai napokat, amelyeknek a központi témája mindig több szakterületet érint, hogy elősegítse a szakterületek közötti kommunikációt és tudásmegosztást. Az egynapos konferencián előadóként vett részt Dr. Polyák Annamária, Dr Karászi Gyula, Prof. Dr. Fövényi József Phd, Dr Turi Zsuzsanna, Drégely Anikó, valamint Dr. Kriller Norbert. Az előadások olyan témákat érintettek, mint a gesztációs diabétesz megelőzési lehetőségei és korszerű kezelési módjai, a betegség szülészeti és terhespatológiai vonatkozásai, illetve az adatgyűjtés és elemzés növekvő szerepe az egészségügyben. A Prima Medica Szakmai Napjainak célja, hogy az egészségközpontok mind saját orvosait, mind a szélesebb orvosi közösséget támogassa a legfrissebb szakmai tudás megosztásán keresztül.
Az Egészségközpontok 24 szakmai eseménye során eddig közel 80 orvos, dietetikus, gyógytornász, aerobiológus, humánkineziológus és adatkezelési szakjogász tartott előadást több, mint 450 résztvevő szakembernek. 2017 óta a Szegedi Tudományegyetem által akkreditált továbbképzésként szerepel, illetve mind a négy orvostudományi egyetem szakorvosi továbbképzési rendszerében elfogadott.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)