Amikor valaki stroke-on esik át, valójában a központi idegrendszerében egy érelzáródás vagy vérzés következik be, ami miatt szövetelhalás, majd működéskiesés jön létre. Ennek következményeként leggyakrabban izomerő-csökkenés, (súlyosabb esetben féloldali bénulás), egyensúly- és mozgás-koordinációzavar, végtagi ügyetlenség alakul ki, de gyakori a látászavar is, vagy például a gondolkodási funkciók is lassulhatnak, érzékelési és pszichés zavarok is kialakulhatnak.
Stroke utáni rehabilitáció
A rehabilitáció folyamata egyénenként más és más, attól függően, hogy a károsodás mely agyterületeket érinti. Általánosságban véve azonban elmondható, hogy mivel a károsodás jellege is igen összetett, egy jól összeállított rehabilitációs tervnek is rendkívül komplexnek kell lennie: a mozgásterápiától kezdve a fizio- beszéd-, illetve pszichoterápiáig bármi a részét képezheti, a károsodás milyenségétől és mértékétől függően.
A klasszikus rehabilitációnak alapeleme a gyógytorna, mely kiegészülhet fizikoterápiás kezelésekkel (elektroterápia, mágnesterápia). Ezek a kezelések a fájdalomcsillapítást, a vérkeringés javítását, az értágítást és a görcsoldást szolgálják. A kognitív képességek zavarát általában memória és figyelemfejlesztő gyakorlatokkal enyhítik. Emellett gyakran szükségessé válik a pszichoterápia is, mert stroke utáni depresszió alakulhat ki a betegeknél.
Rehabilitáció tánccal
Az elmúlt években új, kiegészítő terápiás módszereket is felfedeztek maguknak a stroke betegekkel foglalkozó terapeuták. Ilyen például a tánc, mely rendkívül sokrétű előnyöket biztosít, szinte minden típusú rehabilitációs kezelést megtámogatva: hat a mozgáskoordinációra, az izomerőre, segíti a pszichés jóllétet, fejleszti a memóriát és a figyelmet, javítja a vérkeringést és oldja a stresszt is. Igaz, nem alkalmazható bármilyen súlyosságú károsodásnál, de akinek beilleszthető a rehabilitációjába, annak megéri kipróbálni. Természetesen, mielőtt belefogunk, mindenképpen egyeztessünk róla a kezelőorvosunkkal és csakis az ő szakmai ajánlása után kezdjünk el táncórákat venni.
A tánc már az egészséges idős embereknél is bizonyítottan nagy előnyöket biztosít a nem táncoló kortársaikhoz képest: stabilabb a járásuk, jobb az egyensúlyuk és gyorsabb a reakcióképességük.3
De mitől ilyen nagyszerű ez az időtöltés?
A tánc egyrészt egy sokkal komplexebb mozgásforma, mint a gyógytorna. Összetettebb mozdulatsorokból áll, melyeket előre meg kell tervezni, bonyolultabb agyi folyamatokat igényel, mint a szimpla tornagyakorlatok. Ezenkívül mindig zenére táncolunk, melynek ritmusával össze kell hangolni mozdulatainkat, ez egyszerre fejleszti a ritmusérzéket és az egyensúlyt (melyek meggyengült területek a stroke túlélők esetében). Testünk érzékelése és a térérzékelés is fontos a tánchoz, az is fejlődik, sőt, ha partnerünk is van, vele is össze kell hangolódnunk, őt is éreznünk kell (a stroke-on átesett betegek érzékelése általánosságban véve szintén sokszor kárt szenved, és fejlesztésre szorul). Egy-egy összetettebb tánclépés megjegyzése a memóriát és a kognitív funkciókat edzi, hiszen nem könnyű őket megjegyezni és gyorsan, időre kell előhívni a megfelelő mozdulatokat (a stroke utáni rehabilitációban a kognitív funkciók szintén gyakran fejlesztésre szorulnak). A tánc ezen felül javítja a hangulatunkat is: egy táncóra után mindenki garantáltan széles mosollyal az arcán jön ki a teremből, és mivel sosem egyedül táncolunk, a szociális kapcsolatainkat is építi. Elmondhatjuk tehát, hogy a tánc több szempontból is segít megküzdeni a stroke utáni depresszióval. Ez azért rendkívül fontos, mert azt tapasztalták, hogy a stroke utáni depresszióban szenvedők általános állapota, önellátó képessége, illetve kilátásai a gyógyulás terén sokkal rosszabbak, mint azoké a betegtársaiké, akik nem szenvednek depresszióban.4 A felsorolt előnyök mind az olyan területek fejlesztését támogatják, melyek nagyon fontosak a stroke utáni rehabilitációban, mintha csak pont erre találták volna ki.
Természetesen egy stroke-on átesett beteg nem iratkozhat be akármelyik táncórára, a rehabilitáció során az egyéni állapothoz igazított táncfeladatokat kell összeállítani. Azoknak azonban, akiknek állapota megengedi, mindenképpen javasolt, hiszen sokkal könnyebb betartani egy olyan „edzéstervet”, melyben örömünket leljük, mint a monotonabb feladatokat tartalmazó klasszikus gyakorlatsorokat ismételni. A táncterápia szigorúan a klasszikus rehabilitációs terv kiegészítését szolgája, nem helyettesíti azt, de a felsorolt területek fejlesztésében nagyon sokat tehet hozzá a klasszikus terápiához.
Megelőzés
Bár nagyszerű terápiás eszközök vannak, mindig a megelőzés a lényeg! A genetikán túl vannak betegségek, melyekről tudjuk, hogy hajlamosítanak a stroke-ra. Ilyen a magas vérnyomás és a cukorbetegség. Ha fennáll nálunk valamelyik, kezeltessük őket és járjunk rendszeres kontrollra, valamint igyekezzünk minél egészségesebb életmódot fenntartani. Hogy mit jelent ez? Változatos, rost- és vitamindús táplálkozást, rendszeres testmozgást, akár séta formájában is. Ezenfelül megtanulhatunk néhány stresszkezelési technikát is, hiszen a folyamatos és túlzott stressz a magas vérnyomás előszobája. Meditáció, relaxáció, természetjárás, de akár a színezés vagy bármi olyan hobbi segíthet, ami segít kikapcsolódni. Ha pedig megtörténne a baj, és stroke-ot diagnosztizálnak nálunk, fontos, hogy tudjuk, sokféle terápia közül választhatunk és igyekezzünk orvosunk segítségével az állapotunkhoz és személyiségünkhöz illeszkedő, legoptimálisabb terápiás tervet felépíteni.
1 https://www.stroke.org.uk/sites/default/files/user_profile/next_steps_after_a_stroke_hungarian.pdf
2 https://www.stroke.org.uk/sites/default/files/user_profile/next_steps_after_a_stroke_hungarian.pdf
3 https://rehabinkmag.com/previous-issues/rehabink-winter-2018-volume-1-issue-4/the-use-of-dance-in-post-stroke-rehabilitation/
4 https://www.jstage.jst.go.jp/article/tjem/235/1/235_17/_article/-char/ja/
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)