Korábban már írtam arról, hogy egyes gyógyszerek felszívódása és lebomlása több tényezőtől függ. Ezek megértése miatt mutatom be egyik kedves betegem történetét.
A 34 éves hölgy már 3 éve szenvedett autoimmun gyulladás miatt kialakult csökkent pajzs-mirigyműködésben. Eddig szorgosan és pontosan szedte a megbeszélt pajzsmirigy hormont reggelente vízzel éhgyomorra (100ug-t naponta) és ezzel a panaszmenetessé vált. A tavasz beköszöntés után két dolog történt. Náthás lett, majd allergiás tünetek jelentkeztek, ezért úgy döntött orvosi tanácsra, hogy több grapefruitot és a népszerűvé vált pomelot fog fogyasztani. Kezdetben nem is volt semmi gond, de 4 hét után tapasztalta, hogy ismét jelentkeztek a csökkent pajzsmirigyműködés jellegzetes tünetei: hízás, feledékenység, gyengeség, hajhullás, menzeszzavar. Ráadásul a gyógyszerrel jól kezelt szénanáthája is kiújult. A laboratóriumi értékei is romlottak, annak ellenére, hogy a gyógyszereit nemrég vásárolta, tehát nem lehettek „lejáratosak”. Miután több helyen is megfordult, számos vizsgálaton volt (CT, allergia tesztek, góckeresés stb.) ekkor jelentkezett kétségbeesésében szakrendelésünkre. A panaszok elmondása után nem kellett semmi különleges további vizsgálat, hiszen kérdésemre elmondta, hogy reggelente ½-1 l grapefruit vagy pomelo italt fogyaszt. Megkértem, hogy ezeket ne reggelire fogyassa el, hanem a gyógyszerek beszedése után 1-2 órával később. Lássanak csodát! Ezt követően ismét jelentkező panaszai megszűntek, az allergiás tünetei jelentősen csökkentek.
Mi a jelenség magyarázata?
Ezek a gyümölcslevek jelentős mennyiségű olyan anyagot tartalmaznak, amelyek gátolják az ún. citokróm enzimek (CYP3A4) működését. A citokróm enzimeknek pedig két fő hatása ismert:
- Gátolják a gyógyszerek felszívódását
- Fokozzák egyes gyógyszerek bomlását
Mivel ezek az enzimek nagy mennyiségben jutottak a betegünk szervezetébe, ezért csökkent a pajzsmirigyhormonjainak és az allergia elleni gyógyszernek a felszívódása, másrészt fokozódott azok lebomlása.
Mire kell tehát figyelemmel lenni?
Főleg mely gyógyszerek esetében csökken a felszívódás és fokozódik a lebomlás?
- A pajzsmirigy hormonok
- Az allergia elleni antihisztamin készítmények
- Szívbetegség, magas vérnyomás esetén alkalmazott ún. béta-blokklók
Következtetés: ez a megfigyelés arra utal, hogy megfelelő körültekintéssel és a gyógyszerek bevitelének időbeli változtatásával az egyébként kitűnő készítmények alkalmazhatók. Talán az sem közömbös, hogy minden különösebb, néha kellemetlen és nem veszélytelen vizsgálat elvégzése nélkül lehet sikert elérni.
A mellékelt élvezetes gyümölcstálhoz (1. ábra) a nyár közeledtével jó egészséget kívánok:
Prof. Dr. Balázs Csaba
(1. ábra)
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)