|
Dr. Harsányi EditHáziorvos szakorvos, talpmasszőr, addiktológus fülakkupunktőr, fitoterápeuta, Schüssler terapeutaElérhetőségem: Honlap: http://www.drhem.eoldal.hu/ |
Kérdezz-felelek
5 hónapos kislányom első gyermekem, ezért talán jobban aggódom, mint kellene. A szeme alatt 1 hónapos kora óta sötétlila karikák vannak. Kb. 2 hónapja láttam egy-két körmén a hosszanti barázdákat, de mostanra az összes körme ilyen lett. Lehet, hogy rosszul gondolom, de ez nem valamilyen szervi elégtelenség miatt van?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Cs.Piroska
Abból amit elmondott arra következtetek, hogy vas eloszlási gond lehet a háttérben. Erre a Schüssler No 3 sót adom, napi 1 tablettát vízben oldva (D6-os potenciát).
Nem tudom, hogy szopik-e a baba, indulnak-e a fogai? Ez nagyon kevés információ volt. Remélem így is tudtam segíteni.
Üdvözlettel:
Syncumar nevű gyógyszert szedek,talpmasszázst kaphatok-e.Köszönettel
A talpmasszázs a szervezet méregtelenítő, öngyógyító folyamatait indítja be.
A Syncumar K vitamin hiányt okoz ezért gátolja a véralvadást.
A kettő teljesen más mechanizmuson keresztül dolgozik, nem zavarják egymást.
Üdvözlettel:
Sajnos nem sokat tud tenni érte, mert amíg ő nem akar változtatni ezen, addig hiába etetik meg, wc-re kimegy és megoldja.
Pszichológus segítségét érdemes kérni, hátha fel tud tenni olyan kérdést ami miatt kijön ebből az állapotból.
Amit én nem engednék neki az a tévénézés, a női magazinok olvasása, internet ez mind-mind csak önértékelé csökkentő eszköz.
Az étkezésen lehetne változtatni, merrt a makrovegetáriánus ételektől nem fog hízni, de az nem is ízlik neki, tehát nem fog sokat enni belőle.
Nos ezek mind akkor válnak lehetősséggé, ha a barátnő is segítséget akar. Addig csak lehetőség.
Üdvözlettel:
2 hónapja mályva kapszulát szedek, a könnyebb fogyás érdekében. Azt szeretném kérdezni, hogy mellette fogamzásgátlót is szedek, és ezt semlegesítheti-e a kapszula? Volt hogy bevettem a fogamzásgátlót,és utána rögtön, vagy 10 percre, mikor hogy , bevettem a kapszulát. Wc-re viszont majd csak másnap kellett mennem. Válaszát előre is köszönöm.
Sajnos itt igazságot az élet fog tenni. Elméletben semmilyen hashajtó jellegű dolgot nem lehet enni mellé, mert akkor nem vállalják a biztonságot a gyártók. Ha egyszerre veszi be őket az semmiképpen nem jó.
Az viszont tapasztalat, ha valaki folyamatosan szedi és van egy hasmenős nap, bevesz egy plusz szemet és nem lesz gond.
Valószínű tudja már, mert kitapasztalta, hogy mennyi idő múlva hat a szűz tea kapszula.
Én biztosan úgy használnám, hogy beveszem este a szűzteát és reggel az antibébit. Akkor van ideje felszívódni, mire a következő szűztea jön.
A reggeli széklet általában 24-72 órával korábbi étel eltávozása. Ennyi idő alatt fel tud szívódni az antibébi tabletta.
Remélem tudtam segíteni!
Üdvözlettel:
Avval a problémával fordulok ide, hogy május óta ,,sikerült,, kb.10kg-ot híznom! Soha nem figyeltem mit mikor mennyit eszek, és ettem is-hajnalba melegszendvics, csoki, chipsz, filmnézés közben a párommal, ráadásul 2éve Mekiben is dolgozok-szóval heti3-4szer Mekis kaja, főtt ételeket is ettem rendszeresen hetente 4-5ször persze, és főleg este, mikor hazaestem; SOHA 1dekát sem híztam. Nem tornáztam semmit-Aztán májusban kezdtem észrevenni, hogy van 1kis uszógumi a derekamon, és feszültek a nadrágaim(egyébként a jobb lábam elég rendesen bedagadt akkoriban-nem tudni mitől, csípést mondtak, de semmi nem csípett meg- arra antibiotikumot kaptam, 6db volt benne, ami nem segített, úgyhogy inkább megvártam, amíg magától elmúlik,Aloe-val kenegettem, és a hízás az ez utáni időkben kezdődött-de az már rég kiürülhetett a szervezetemből és a háziorvos is azt mondta, mikor pajzsmirigy vizsgálatra küldött, hogy ez hülyeség-a pajzsmirigy vizsgálat már augusztusban volt)-utána 3-4kilót hízhattam- gondoltam időben észrevettem és teszek ellene; az üdítőket leváltotta a mentes víz, a zöld-és gyógyteák, a reggeli kávéról is leszoktam, helyette inkább 1kis joghurtot vagy kefírt erőltettem magamba-mivel mindenhol olvastam, hogy a reggeli étkezés mennyire fontos. Megszüntettem a Mekis kaját az életembe, és inkább hazahoztam páromnak, én pedig főtt ebédet vittem a munkahelyemre-ami többnyire zöldségből, salátából, rizsből, sovány husokból, főzelékből, levesből állt, a fehér kenyeret is lecseréltem barna illetve grahamkenyérre, (valamint a családot is szoktattam erre) nasi helyett répát, almacsipszet, kölesgolyót, vagy valami gyümölcsöt rágcsáltam, a vacsi is vagy 1kis zöldség, gyümölcs volt, vagy gabonapehely sovány tejjel, vagy müzliszelet, persze szigorúan csak 6-ig(már itthon is teljesen kivoltak az egészségmániámtól) Tornázni is elkezdtem mellette heti rendszerességgel-2szer. Kis futás, bicikli, aerobik, zumba...mikor mit. ám fogyni semennyi nem ment le, sőt, már akkorra 10kilót is híztam. Majd gondoltam, hogy az eredményesség érdekében júliusban Szűztea kapszulát, és Herbária elhízás elleni teakeveréket vettem, Szűztea kapszulát még most is szedem, elég kevés sikerrel ugyan (de gondoltam bajom csak nem lehet belőle), majd kipróbáltam a Wiener kosmetic tekercselős hideg-meleg fogyókúrás terápiát is, amin 6alkalommal voltam is-kb-2-3cm ment le, ami vissza is jött... utána az ultrahangos zsírlebontásra gondoltam, hátha az beválik-persze reménykedtem minden kezelés után, hogy majd a következőnél látszódik, a hátsó combomon és a fenekemen csinálták végig a 7alakalmas kezelést, de az is csak a pénztárcámon látszódott meg sajnos. Ezen kívül tartós fülakupunktúrán is részt vettem-ez alatt se ment le 1deka se...persze az egészséges táplálkozás maradt mellette+torna is ha van rá időm. (ha nem maradt volna már szeritem több kilónál is járnák, nem csak 10-nél) mellesleg napi min.3liter mentes vizet is iszok. Voltam pajzsmirigy vizsgálaton is, nőgyógyásznál, hormonvizsgálaton, de semmi. A háziorvos azt mondta, nem is látszik+ engem kérdezett, hogy mit csináljon velem (Nehogy már én mondjam el 1orvosnak hova menjek, ha tudnám, akkor valószínűleg nem ott lennék) nem fáj semmim, nemtudom mi lehet a dolgok mögött, de nagyon zavar, hogy a nadrágaim nem jönnek rám, és hogy fél éve lassan minden étkezésem során azon stresszelek, hogy vajon ettől mennyit hízok-pedig a napi kajamennyiségem rettentő minimális lett. Azt érzem, ha levegőt veszek, attól is hízok... Szeretném ha kiderűlne, hogy mi lehet, de azt sem tudom, milyen vizsgálatra mehetnék még, és hogy mi lehet a probléma, de ez az állapot borzasztó! köszönöm előre is a segítséget!
Én is csak kérdezni tudok! Nagyon sok fontos információt leírt, de már mindent megpróbált, amit általában javasolni szoktunk.
Hány éves? Milyen magas, mennyi a jelenlegi súlya, milyen volt a testalakta mielőtt elindult a hízás? Volt-e valaki ilyen a családban? Kire hasonlít az ön testalakata, személyisége a családban, és vele mi van most?
Volt-e akkoriban a csípés előtt valamilyen nagy lelki stressze, haláleset stb. ami megboríthatta a lelki egyensúlyát? Bírálta-e meg valaki önt, vagy esetlen Ön mást?
Miből gondolták, hogy csípés az a lábán? Milyen csípés lehet Ön szerint?
Egyenlőre ezek jutottak eszembe. Még gondolkozom.
Várom válaszát!
Üdvözlettel:
Inzulinrezisztenciára szedek metformin hatóanyagú gyógyszert. Jelenleg a Merckformin 500 XR Retard készítményből szedek napi 3*500 mg-ot. Kérdésem az lenne, hogy mindegy-e az, hogy 3x500 mg-ot vagy pedig 2x750 mg-ot szedek, mert ugye mindkettő 1500 mg naponta, de a felszívódás miatt nem tudom.... Ugye rendben van az, hogy egyszerre veszem be esténként a 3*500 mg-os tablettát? (Csak mert több helyen hallottam azt, hogy reggel-délben-este kéne bevennem, meg hogy egyszerre 1000 mg-nál több nem szedhető be, de ez ugye RETARD tabletta, tehát lassú felszívódású, és a gyógyszer leírásban is az áll, hogy egyszerre kell bevenni). Nagyon köszönöm a segítséget!
Mindenképpen érdemesebb a háziorvosához fordulni, mert ő fogja tudni, hogy miért javasolta ezt az adagolást. Biztosan nem adná az orvosa a kényelmesebb egyszeri esti bevétel helyett 3x, ha nem lenne valami más ok. De lehet, hogy azt tapasztalta, hogy ez jobban beválik.
Én már 10 éve nem dolgozom háziorvosként, és nem használok gyógyszert cukorbetegségben, csak diétát. Abban többet tudok segíteni.
Üdvözlettel:
az elmúlt 5-6 napban hasmenésem volt, teljesen víz állagú. Ám tegnap bevettem 4db immodium kapszulát, úgy ahogy elő van írva , minden híg széklet után egyet. És mára kicsit megszilárdut a székletem, de nem teljesen. Sajnos több napot nem tudok itthon maradni, de az immodium dobozára az van írva, hogy csak a tünetetket kezeli , a betegséget nem, akkor lehet, hogy holnapra megint hasmenésem lesz? Vagy ezt hogy értelmezhetem? Diétázok már egy hete, csak rísz meg krumpli, keksz, sok folyadék, egyedül tegnap ettem, mert szülinap volt, és úgy gondoltam , most megengedem magamnak egy hét koplalás után.
Mi még a teednő? ezt kérdezem? Meg, hogy ez fertőzhet e? És, hogy most az immodium ha esetleg visszatérne a hasmenés, akkor meg tudja e végleg szűntetni? És, pont előtte mielőtt jött ahsmenés, meg is voltam fázva, köhögtem, náthás voltam... stb. és még mindig nagyon gyenegének érzem magam, néha már szédülök olyan gyengének érzem magam. Ez az érzés a betegségekre tehető vissza? Még sosem voltam ilyen hosszú ideig beteg, és már nagyon aggaszt.
Előre is köszönöm!
Alíz
A hasmenés kezelése az, hogy nem eszik szilárd ételt addig, amíg el nem telt 12 óra az utolsó hasmenés óta. Az a diéta amit ön csinált csak ez után következik, vagyis szénhidrát, rizs, krumpli, pirítós. Ahány napig ment a hasa annyi ideig kell szénhidráton élni. Utána vezetheti be a zöldségeket. Állati fehérjét tartalmazó ételt kb másfél hét után érdemes enni, különben újrakezdődik minden, mint ahogy a példa is mutatja. (Vírusos betegségek után sokszor 6 hétig nem tud állati fehérjét enni, mert folyton belázasodik, visszajön a hasmenés, legyengül, stb.)
Jelenleg nincs nyálkahártya ami felszívná a tápanyagokat, ezért a bél megpróbál minnél hamarabb megszabadulni tőle. Legjobb ha nem visz be semmit.
Hogy mi lesz Immodium után, azt nem tudhatom, de nem sok jóra számítok, hiszen az egy hét alatt felépültet nyálkahártya, a születésnapi ajándék miatt, újra ledobódást eredményezett. Nem gondolom, hogy szándékos volt, de ez az eredménye.
Most csak a teljes diéta újbóli elkezdését tudom ajánlani, vagyis folyadék, és várni.
A hasmenéssel vele jár a gyengeség. A visszatartott széklet miatt sok mérgező anyag is felszívódott, ezért érezheti magát még gyengébben. Nem hiszem, hogy alkalmas most visszamenni dolgozni, de ezt majd eldönti.
Van egy szakrális szokás: A születésnapon nem enni kell, hanem böjtölni. Méghozzá 3 napig. Előtte, alatta és utána. Azért, hogy ne legyen fizikai információval elfoglava a testem és meg tudjam érezni az univerzum üzenetét, ami pont nekem szól. Tudom, hogy ma nehéz a világgal szembe menni. Aki felnőtt tarthatja máskor a születésnapot, de az ég csak ilyenkor van nyitva rám. Én sem tudtam megtartani a gyerekeimnél-ott az anya böjtöl- mert a nagymamákkal szembe menni nem lehet, de szépen eltoltam a családi ünnepet munkámra hivatkozva, és onnantól ment. Igaz először az én fejemet kellett átállítani.
Mivel ilyen jó kis betegséget csinált magának azt hiszem fontos üzenete van. Érdemes lenne nem ellenszegülni, hanem megadni magát ennek a diétának és megérezni, hogy mi van a gyengeség mögött!
Remélem tudtam segíteni!
Üdvözlettel:
Már több éve emésztési gondokkal küzdök, ami ált. hasmenés. Vagy a napi több székletürítés.
Nem rég szájsebészeti műtétem volt , ennek következtében pár hétig semmi tejterméket nem fogyaszthattam, sem tojást, és igaz akkor kevesebbet is ettem, mert fájt, de semmi panaszom nem volt, majd jött a karácsony, ahol a majonézes tejfölös salátáktól kezdve minden ami jól esett, a tejfölös dolgok, na meg a sajt ami nekem minden nap szerepel az étlapomon, és persze koccintani mindenkivel, és most megint 2 hete feszt hasmenéssel küzdök, ami nem azt jelenti, hogy folyton híg a székletem de napi szintem 5-6-7x megyek... és annyiszor törlöm, hogy már ülni nem tudok, és vérzésig törlöm konkrétan.
Elnézést hogy ilyen közönséges vagyok, de nagyon elegem van, és nem tudom mi lehet a baj.
Lehetséges , hogy tejcukor érzékeny vagyok?
Az orvosok mindig azt mondták, hogy IBS, de én nem tudok mindig megvonásban élni, hogy semmilyen ételt nem fogyaszthatok amit szeretek.
Ja meg , hogy idegi alapon van mindig ezt mondják... ebben van igazság, de akkor mit csináljak? kezdjek el pszichológushoz járni 23 éves fejjel?
Ön mit gondol?
Sajnálom, de a kétségbeeséstől már a düh meg minden kijön rajtam.
Előre is köszönöm!
És Boldog Új Évet Kívánok:)
Detty
Köszönöm a bizalmat, és viszont kívánom a BÚÉK-ot!
Sajnos nem tudok sok jót mondani. Én is csak azt tudom javasolni, hogy döntenie kell. Vagy eszi a finomat és utána törölget, vagy nem viszi be azokat az élelmiszereket, amiket nem akar a teste, és az kedvesebb az altestéhez!
Valami oka van, amiért a teste nem akarja rendesen megemészteni azokat az alapanyagokat és hasmenéssel gyorsan megszabadul tőlük. Viszont még csak IBS-e van! Ha nem érti a teste jelzéseit akkor lesz majd komolyabb is.
Amit én csinálnék: 2 hét csak krumli és főtt rizs diéta. Amikor lenyugodott a bél és visszatért a napi 1-2 széklet megfelelő állaggal, akkor be lehet vezetni a zöldségeket és a gyümölcsöket párolva. Ismét egy hét után heti 1x jöhet 1 kanál tejföl vagy túró vagy sajt. A tej megivása után 1 órán belül, ha széklete van, akkor valószínű a tejcukor bontási képtelenség. 2-3 hétig figyelni, ha nem indul el a hasmenés, akkor az az élelmiszer maradhat. És így tovább.
Elmehet pszichológushoz is, de a diéta jelenleg egyszerűbb megoldás.
Én 15 évig voltam vegetáriánus a lányunk miatt. Nem akartam mást enni mint ő. És tudtam, hogy a hagyományos táplálkozás mellett nagyon sok gyógyszert kellene szednie. Kitanultam és kitapasztaltam, hogy hogyan lehet így élni.
Biztosan ismeri a mondást, hogy nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk!
Teljesen elfogadom, ha úgy érzi, hogy a világ összeesküdött Ön ellen, hogy igazságtalanság...
Leállhatunk ott vitázni és akkor nem változik semmi. Vagy azt nézzük, hogy hogyan lehet ebből kijönni. Van aki évek múlva elkezdhet lazábban diétázni. Sok mindent ehet, de tudatosan. Nagyon fontos, hogy saját maga készítse az ételeket, minőségi alapanyagokból. Kevesebbet fog csinálni és nem esik csábításba.
Biztosan tudja már, hogy mikor megírta a levelet nekem, már benne volt a válasz. A tapasztalat a legnagyobb tanító.
Ha segítségre van szüksége az új életmódja kialakításához, akkor tudok adni weblapokat, embereket, akik mutatják az utat. De azt is elfogadom, ha úgy dönt, hogy más utat választ. Nekem ez vált be, és erről tudok tapasztatlatot. Nem jelenti, hogy ez az egyetlen helyes út az Ön számára.
Remélem tudtam segíteni egy kicsit!
Üdvözlettel:
úgy 5-6 napja nagyon fáradékony vagyok, napközbe csak aludnék, reggel pedig nem tudok felkelni időbe, vissza húz az ágy. És gyengének is érzem magam, kedvtelen vagyok, a szemem le akar csukódni egyfolytában.
Este viszont valamennyire feléledek, és akkor van egy pont amikor kidőlök és elalszok!
A fejem is fáj kicsit, nyomott vagyok.
Valamint egyensúlyozási panaszaim is vannak, bár nem tudom, hogy ez durvának számít e, ha fél lábra állok pl, és becsukom a szemem ingok erre arra, nem tudok megállni egy helybe. (ezt csak azért figyeltem meg, mert láttam erről egy műsort)
Probiotikumot szedek rendszeresen, más vitamint nem igazán, beteg már nagyon régen voltam, ilyennel, hogy : nátha, torokfájás stb... egyáltalán nem, most sincs arra utaló jel.
A kérdésem az lenne, hogy ezek a tünetek mire utalhatnak?
Régebben voltam sokszor ilyen tünetekkel orvosnál, annyit mondott "tavaszi fáradtság" ... de most erre nem lehet hivatkozni. Tudom, hogy a napokban mondták, hogy front lesz, és az okozhat hasonló tüneteket, de nem tudom, hogy ennek lehet e hinni, vagy lehet e erre fogni.
Tehát mitől lehetek ennyire "punnyadt"?
Köszönöm előre is a válaszát!
És előre is kellemes ünnepeket kívánok!
Wiki ( 23)
Pontosan ez az a pillanat amikor ki kell venni 2-3 nap szabadságot. Ha nem teszi, akkor beteg lesz. Hogy miért fáradt ki ilyen hamar, azt nem tudom, de a szervezetének elég. Elérte a tartalékai végét. 2 nap otthon, de akkor ne menjen el sehova, ne bulizzon, vásároljon, ha jobban lesz se! Valószínű elég annyi és rendbe jön. Érdemes fürdőket venni otthon. Nem kell heozzá más, csak fél kg konyhasó és Levendula, vagy Teafa aroma olajból 5 csepp valamilyen tusfürdőben feloldva. Vagy ha van otthon kész fürdősó, az is jó. Lehet főzni gyógynövényteát, hársfa, bodza, és azt beleönteni még.
Schüssler sókból ilyenkor adom a 3-t, a Ferrum phosphoricum D 12, 10 tablettát 2 dl forró vízben és melegen elkortyolgatni. Ha ezután jobb a közérzet, akkor ezt lehet ismételni reggelente. Később elég 5 tbl. Az idegrendszernek pedig az 5-t Kálium phosphoricumot D6-os potenciában este lefekvés előtt kell elszopogatni 1-2 tablettát. Ez az idegrendszernek fog segíteni.
Érdemes elgondolkozni az utóbbi 3-4 hónap életviteléről- nem alvás, kávézás, tévé, számítógép, cigaretta, alkohol stb.- mert ezek miatt jut el abba az állapotba hamarabb mint gondolná. Ez ugyanis azt jelenti, hogy gyorsabban él, gyorsabban telik az idő.
A pihenésen és fürdőn kívül javaslom, hogy szedjen vitamint. nem gyógyszertárit, Hanem valamelyik tradícionális MLM cégtől. Tudom, hogy drágák, de legalább bejut és beépül. Nemcsak a pénztárcája lesz rövidebb, hanem az egészsége hosszabb.
Ha a tünetek nem múlnak el, pedig betartotta amiket javasoltam, akkor menjen vissza az orvosához és kérjen ideggyógyászati beutalót. De én nem tenném, mert onnan biztosan erős gyógyszerekkel fog kijönni. És ha eddig volt problémája, onnantól biztosan több lesz.
Petőfi Sándor mondta: Az idő a legjobb orvos! De csak akkor ha közben hagyom a szervezetemet, hogy belül dolgozzon.
Remélem tudtam segíteni!
Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok!
újabban észrevettem, hogy az ujjaim remegnek. Ha a tenyerem a levegőbe tartom , és nem feszítem meg az ujjaim csak lazán tartom, vagy pl ha a tollat lazán tartom akkor azon vettem észre, hogy remeg, és ez stressz helyzetben pl vizsga előtt fokozódik, ami tudom, hogy természetes, de alapjáraton mitől remegnek az ujjaim? erre lennék kíváncsi! Vagy ez mindenkinél így van? Van egy minimális "remegés"? Lehet hülyeséget kérdezek,akkor elnézést, de érdekelne. Előre is köszönöm
Az idegrendszer túlfeszítettsége okozza ebben a korban. Mire érdemes figyelni?
1. Fogyaszt-e rendszeresen kávét? A kiürülési idő 2 hét, tehát két hét után ha még mindig remeg
akkor kell keresni tovább.
2. Energiaitalok, fekete teák is hasonló hatásúak.
3. Alvásmegvonás. Egy buli amikor hajnal 4-ig nem alszik, egy hét, mire vissza tudja pótolni a hiányt. Tehát ha hetente csak egyszer bulizik, akkor folyamatosan remeghet a keze.
4. Az élelmiszerszinezéket, E számokat tartalmazó élelmiszerek is izgatószerként hatnak a fiatal agyra.
Mielőtt valami nagy bajt keresünk érdemes megszüntetni a kiváltó okokat. Ha mind a négyet kizárta és még mindig tünet van, akkor ideggyógyszászhoz érdemes elmenni.
A vizsgaidőszak végéig nem sok esélyét látom, de utána lehet ezekre a dolgokra figyelni.
Sikeres vizsgázást kívánok!
Üdvözlettel:
Kedves Doktor Nő,
én egy 22 éves lány vagyok, két éve szedek fogamzásgátlót és nem is olyan régen jártam nőgyógyászaton ahol mindent rendben találtak kivéve egy kis gyulladást amire kaptam kúpot és a panaszaim megszűntek.
Vérvételre is rendszeresen legalább 2 évente járok nem rég voltam, ott is minden negatív volt.
Most műtötték a bölcsesség fogam ami egy elég kellemetlen, sőt fájdalmas napokat hozott magával, a műtét maga nem fájt, de most nagyon szenvedek 3 napja. Narancs nagyságú búb van az arcomon.
Azért írom le ezeket mert lehet van valami köze , vagy épp kizárhatja a problémám okát.
Kérdésem az lenne, hogy mitől hullhat a hajam? Van pár okom amire gondolok: pl , hogy fél évente szőkítővel van melírozva, ill a rendszeres (heti 1) hajvasaló használat, ill. hogy újjabban mindig összekonytyolva (szorosan) hordom a hajam. Vagy copfba.
Nem tudom, hogy ezek állhatnak e hajhullás mögött, vagy esetleg vmi más? Ebben kérem a tanácsát/segítését!
Annyit még leírnék, hogy mindig zuhanyzáskor veszem észre, hajmosáskor, mikor húzom ki a hajamból a vizet vagy épp öblítem le a sampont, balzsamot, és mikor vizesen fésülöm és kb. 5-10 szálanként marad a kezemben a hajam, és tavalyhoz képest látom is, hogy kevesebb van. És nagyon kétségbe ejt.
Kérem segítsen! Mi tegyek, kihez forduljak?
Régen szedtem Revalidot, de attól sajnos kisebb bajuszkám is lett, azt nem szeretném többet, bár a hajam az nagyon szép volt tőle.
Előre is hálásan köszönöm!
Angi
Kedves Angi!
A hajhullásnál ha foltos, akkor gyulladást feltételezek pl. fog, mandula, petefészek. Amikor általános, akkor vashiányt keresek. És a gyulladást is figyelem. Hiszen a vashiány oka legtöbbször a gyulladás maga. Napi 10 szál hullás viszont normális!
A leveléből azt gondolom, hogy több gyulladás is van jelenleg: A foga, amit műtöttek, és a nőgyógyászati, ami most úgy néz ki, hogy rendben van, de majd később rájön, hogy nem.
Nem tudom, hogy néztek-e vasat és transzferrin szaturációt a vérképben. Ez pontosabban megadja a vashiányt.
A fogamzásgátlót nem szoktam ajánlani, mert nehéz követni a tünetek sokféleségét amit okoz az évek alatt. Van akinek akkor állt meg a hajhullása, amikor levetette a hurkot, amin nagyon kevés hormon volt. A májra sokáig van szükség és az antibébi ezt károsítja.
A melírt és a hajsütést kellene bírnia, szerintem nem az okozza, de ha a nyugalmához kell, akkor még fiatal, nem ősz a haja, tehát nem kell semmiféle színezés a jó közérzethez.
Én az ön helyében a következő ciklustól másképp védekeznék. Aromával, gyógyteával, Schüssler sókkal kikúrálnám magamból a gyulladásokat. Sokat fürödnék "forró" sós vízben (a kád vízhez fél kg konyhasót tennék). Vasat pótolnék természetes úton és Schüssler 3-as sóval támogatnám. Bázikus porokkal visszaállítanám a vér pH-ját és várnék. Kb 1 hónap alatt jelentős változásnak kellene lennie. Ha nem akkor kell továbbkeresni, hogy mi az ok.
A revalidot biztosan szedném mert már korábban segített, de lehet, hogy csak fél vagy harmad adagban.(Figyelvee a bajuszra. Ha erősödik, akkor abbahagynám.)
Remélem tudtam segíteni.
Üdvözlettel:
Köszönöm a bizalmat. Azt tudom leírni amit én tennék.
Először is bemennék az intenzívre és leülnék mellé és elkezdenék hozzá beszélni. Elmondanám, hogy mennyire szeretem, hogy mennyire kétségbe vagyok esve, hogy itt maradok egyedül, nélküle. Azt is érdemes kimondani ami roszz volt az utóbbi időben,vagy amit ki kellett volna mondani de nem tettem meg. És közben fognám a kezét, vagy valahol a bőrét.
A lélek ilyenkor ott van a test mellett és mindent hall. Őszintén mondja el az érzéseit. (Nem az elvárásait, a kötelességét, hanem a saját érzéseit!) A kóma azt jelenti, hogy nem tudja, hogy menjen-e vagy maradjon. Vissza tud menni a testébe, ha akar. Ön az egyetlen, akit szerethet annyira, hogy visszajöjjön. Habár azt is érdemes megengedni, hogy ha úgy érzi, hogy nem akar élni, akkor elengedi. Döntsön ő szabadon. Tudom, hogy ezt a legnehezebb. Én ezt az agylágyulásos Édesapámmal tettem meg, és ő visszajött, Ma is él, holnap lesz 14 éve. Nem mondom, hogy minden szép azóta, hiszen egy béna embert kaptunk vissza, de itt van.
A mottó: "Engedd el, hogy visszajöjön!" Ha az elengedést meg tudom tenni, akkor akár magától is visszajöhet.
Sajnos nem ismerek olyan professzort, aki vissza tudná hozni, de önért visszajöhet. Amíg él, érdemes ezt minden nap megtenni. Ha már nincs mit mondani, akkor elég csak ülni é s fogni a kezét, dúdolni, vagy imádkozni, ha tud, az is átmegy.
Örömmel fogadom, ha megírja, hogy mi lett a változás.
Remélem tudtam segíteni!
Üdvözlettel:
Mitől lehet ez? Nő a bölcsességfogam amit nem sokára műtenek, nem tudom ezért van e, de egy ideje zavar!
Köszönöm!
Érdemes megvárni amíg rendeződik a bölcsesség fog sorsa. És ha még utána is megvan ez a tünet, akkor homeopatát javaslok.
Nem hiszem, hogy valami nagy baj lenne. Viszont addig nem érdemes fekve enni!:)))
Üdvözlettel:
Kedves Doktornő!
Segítségét szeretném kérni. 6 éves kisfiamnak kedden lesz egy hete, hogy műtötték, orrmanduláját vették ki és tubust ültettek be mindkét fülébe.
Hosszas gondolkodás után mentünk bele a műtétbe.Sok mindent próbáltunk de igazán semmi sem segített.Sokadik nátha után- ami azonnal ráment a fülére és nem hallott- döntöttünk így.
Az, hogy most ez volt e a legjobb megoldás, lehet hogy nem, de ez már így van.
A műtét óta extra mennyiségű váladék folyik a füléből és iszonyatosan büdös.
Abban kérném segítségét, hogy mivel tudnánk meggyorsítani a tisztulási folyamatot. Homeopátia, Schüssler só? A Just Nahrin termékeket jól ismerem azok közül mit használjunk?
Segítségét előre is köszönöm!
sztudike
Kedves Sztudike!
Amíg kifele jön a váladék, addig nincs baj, hiszen ezért van a tubus benne, hogy az ne maradnon bent. Nem az a kérdés, hogy miért jön ki, hanem, hogy hogyan került oda a váladék?
A legfontosabb, hogy hagyják abba a tejet és tejtermékek adását! Az nyákképző. kell 6 hét míg kiürül. Én ebben a helyzetben Fenyőszirupot adnék, Boróka szirupot és Kakukkfű krémmel kenném a mellkasát. Sok tea, diéta:krumpli, rizs, pirítós, utifűtea mézzel. Egy hétig semmi mást csak ezt. Utána lehet visszatérni lassan a vegyes táplálkozásra, de a tej-tejtermék már nem lesz jó neki. Eucasol jobb lenne a váladék kiürítésre ezért nem javaslok Schüssler sót.
A lakóhelyén érdemes elmenni homeopatához, mert ez vissza jöhet és érdemes elejét venni.
(Mi a szülők között az a konfliktus, amit a gyerek hallani sem bír?- ezen is érdemes lenne elgondolkodni. Sokszor a szülők nem is veszik észre, hogy a gyereket mi zavarja. )
Ha kell homeopata név, akkor írja meg, hogy melyik városban él.
Remélem tudtam segíteni.
Üdvözlettel:
a szemem körül, ha lemosom a sminkem sötétebbnek látom a bőrt, egészen pontosan narancsársgás-barnásnak, főként a szemem sarkánál egy- egy foltban. Meg a szemhéjamon mintha szemhéjpúder lenne narancsárság, de szabad szemmel nem lehet annyira látni pl tükörben, de csinálgattam pár képet, és ott nagyon látszik. Máj- vese- epe bajom nincs, nem is olyan rég voltam vérvételen. A szemgolyóm nem sárgás.
Mitől lehet ez?
Köszönöm!
Tildus19
Köszönöm a kérdést!
Eleinte nem keresnék sok bajt, viszont a szemfestékek nem egyforma minőségűek. És amíg nem a legjobbat használja, addig szerintem nem érdemes más bajt keresni. Vagy 2-3 hétig nem festi magát és akkor kiderül, hogy változik-e a szín.
Schüssler 6-os só (Kalium Sulfuricum) D6-os az amit akkor adok, ha a bőrön sárgás elszíneződés van. Ez máj szer tudom, de azt is tudni kell, hogy a természetgyógyászati tünetek jóval azelőtt jelzik a bajt, hogy a vérképben felborulna valami. Az már régen rossz, ha ott megjelenik valami. Azt jelenti, hogy az összes tartalék megoldása kimerült már a szervezetnek!
Mivel 19 éves és ilyen idősek a gyerekeim még javasolnék két fontos májvédelmi lehetőséget. Éjjel aludjon, nem kell minden buiban ott lenni hajnali 4-ig. A másik az alkohol kerülése. Az alkohol gyógyszer!!!! Cseppekben!!!! Egyébként méreg, és örüljön, ha csak foltok jelennek meg. Eszembe jutott egy harmadik is: fogamzásgátló tabletta.
Természetesen lehet, hogy egyiket sem igaz önre! Én nem tudhatom, de nézzen a lelkébe, és ha vét a teste ellen, akkor van ideje még változtatni. Annyira jó sokáig élni!
Jim Carry videóját küldöm segítségül a gondolkodásbeli változtatáshoz:
www.youtube.com/watch?v=02E20Nrc-Cw&feature=youtu.be
Remélem tudtam segíteni! " Két hét múlva várom a fejleményekről a beszámolót!
Üdvözlettel:
4 éves kislányom állandóan visszatérő, krónikus arcüreggyulladással küzd, pedig mind a két orr, ill. torokmanduláját is kivették e miatt, azonban az arcüreg gyulladás mindig visszatér.
Esetleg milyen süsshler só, illetve sók alkalmazását ajánlaná a Doktornő, megelőzésre, illetve a már meglévő arcüreggyulladás kezelésére?
Válaszát előre is köszönöm
A tanultak alapján 2 só van amit ilyenkor gyakran használunk, a 4-es és a 6-os só.
Mivel fejlődésben lévő gyerek, én elsősorban a 2-es sót adnám folyamatosan. Ezeket mind napi 1-2 tbl 2-3 hónapig. Segít az utifű tea, az édeskömény tea és az Echinacia cseppek.
Ami az igazi gond, hogy szerintem tej-tojás fehérje allergiája van. Akiknek kivették a manduláját, ez nagyobb százalékban volt kimutatható. Tehát én nem engedném a tejtermékek fogyasztását az óvodában, de otthon se. A tej nyákosít és a nyákot a baktériumok takarítják el. Sokkal hatékonyabb, ha a nyák termelődését előzöm meg.
Hűtő jellegű gyümölcsöket sem érdemes adni. Mindaz nem jó, ami a régi paraszti világban nem volt, azt én se adjam. Nem nekünk való. (citrom, narancs, banán...)
Remélem tudtam segíteni!
Üdvözlettel:
48 éves vagyok, és 28 éve vitiligós.7 hónapra születtem,a szüleim RH összeférhetetlensége miatt teljes vérátömlesztésen estem át 3 hónapos koromban.20 éves koromig teljesen egészséges voltam, majd elkezdődtek a vitiligós foltjaim,32 évesen elkezdett csomókban hullani a hajam. Jelenleg itt tartok,a vérképem,a fog,a nőgyógy. eredményeim negatívak.A háziorvosom szerint autoimmun betegségem van, és annak a rák a legvégső stádiuma. Hát köszönöm szépen én ebből nem szeretnék kérni. Végső tanácstalanságomban találtam véletlenül Önre az interneten, és így ismeretlenül kérem az Ön gyors segítségét! Tisztelettel és köszönettel: Lázárné Marcsi
Köszönöm a bizalmát, remélem meg tudom szolgálni. (Én is 48-ba léptem!)
Egy ideje vitiligonál mindig a májat kezelem. Elkezdem méregteleníteni. Mivel ez elég speciális, és szoros követést igényel, megadom a telefonszámom. 70-457-27-28.
Amit addig is javasolnék Schüssler No. 6 (Kalium sulfuricum) D6-os potenciából 3x1 tabletta legalább 3 hónapig. Jó lenne látnom az arcát, és megnézni, hogy mi jöhet még szóba.
A honlapomon (www.drhem.hu)a méregtelenítés rovatban sok receptet talál, ezek egy sem bántják a májat.
Én Debrecenben élek, szoktam Budapestre is járni havonta 1x. A további javaslatokat találkozás után tudom adni.
Ha megírja, hogy hol él, esetleg tudok homeopatát ajánlani a környéken, közelebb mint én.
Remélem tudtam segíteni.
Üdvözlettel:
Az alábbi kérdésre szeretném kérni megtisztelő válaszát!
Laborvizsgálaton vettem részt. A kézhez kapott laboratóriumi eredményközlő lapon az alábbi tájékoztatást olvastam.
Minta állapota
szérum minta:haemolysált
Valamint 1-2 eredménynél: A haemolysis az értéket emeli. Az eredmény tájékoztató jellegű, és ugyan ezt értéket csökkemti valamint hogy zavarja a meghatározást.
Az lenne a kérdésem hogy mit jelent ez a tájékoztatás és az elnevezés, illetve hogy ez jelent e valamilyen betegség formát.
Tisztelettel.
János
Azt jelenti a haemolysalt, hogy a vörösvértest szétesett a tárolás, vagy szállítás folyamán, vagyis nem tudják megmérni. Betegséget nem jelent, csakhogy érdemes megismételni, ha szükségesek a számadatok.
Üdvözlettel:
Kedves Doktor Nő,
fogyókúrába kezdtem, nem drasztikusan, csak elkezdtem mozogni, valamint zöldségeket eszem rengeteget, meg gyümölcsöket , vacsorám pl alma-ák, tegnap pl dióval. Max reggel eszek kenyeret , pirítós formájában.
A problémám az, hogy nem tudom , hogy ettől e, de hasmenésem van elég gyakorta újabban.Van amikor teljesen vízállagú, de van amikor csak úgymond lazább a székletem, de nem hasmenés, de rendes székletet 2-3 hete nem észleltem. Probiotikumokat szedek évek óta, ami használ is, de most mintha nem szednék... És nem akarok főtt krumplit vagy kekszet enni, de ez se jó így, mert jóformán nem tudom elkezdeni a napom, mert félek suliba indulni, (egyetemista vagyok, ez a szerencsém, hogy nem kell minden órára bejárni.... de így meg ciki, az anyagot elkérni folyton) vagy akárhová. Ez nem 3 napos vírus, ez már 2-3 hete fenn áll. Széklet leoltást csináltatok, de nem tudom, hogy ha az negatív akkor mi a gond...
Ön mit javasol? És mire gondol mi lehet ez?
Köszönöm
Linda
Kedves Linda!
Lehet, hogy ön szerint ez nem drasztikus fogyókúra, de a teste szerint igen. Nem tudok olyan rendezést, ahol nem szerepel a főtt krumpli. A ledobódott nyálkahártyát ugyanis vissza kell építeni, az pedig szénhidrát védelemben lehetséges.
Le kell írnom: a nők szeretnek véknyak lenni, de a férfiak hosszú távon nem a vékonyakat akarják. Viszont a nő személyisége, hogy mennyire van harmóniában magával, mennyire jó mellette lenni, az fontosabb. De tudom, hogy azt mondja most, hogy nekem 50 fele már mindegy.
Igaza van én is 16 éves koromtól vékony akartam lenni, azt láttam a filmekben, a tévében, újságokban. Én nem voltam és ezért kínoztam a testemet fogyókúrákkal stb. Most már csak egy a fontos, hogy bírjam a salsát 2-3 órán át. És akkor boldog vagyok, elégedett, és örülök, hogy iyen jó életem van. Természetesen sok mindent nem ehetek meg. Nem is teszem, de nagyon figyelek a bekerültek minőségére.
Nem veszem mindig komolyan az orvosi ajánlásokat, de azt hiszem 160 g szénhidrát naponta mindenkinek kell. Az fontos, hogy ne cukor, vagy fehérliszt formájában jusson be. De a krumpli, rizs, zab, köles, babfélék összetett szénhidrátokat tartalmaznak, ami nem emeli hirtelen az inzulint. Az agynak egyébként nincs cukorraktára, tehát folyamatosan kell legyen a vérben szőlőcukor, különben az agyi teljesítményt is visszaveti.
Nagyon fontos az életben a prioritási sor felállítása. Mi a fontosabb a diplomája, vagy hogy 2 cm-rel véknyabb legyen a combja, vagy a dereka.
A szénhidrátot pedig érdemes visszavenni az életébe, csak más minőségűt.
Létezik olyan, hogy a salmonella csak hasmenéssel jár. Nincs előtte láz. Azt azért mindenképp ki kell zárni, de írta, hogy folyamatban van.
Találkoztam egy érdekes videóval, szeretettel ajánlom figyelmébe:
www.vntv.hu/vivanaturavideo.php?vid=fa897ea9b
Remélem tudtam segíteni.
Üdvözlettel:
Kedves Doktor Nő,
régen előfordrult, hogy véres volt a székletem, még írtam is Önnek, és puffadásos, tüneteim is voltak. A hasam így is zokott néha esténként fájni, meg puffadok néha.
És mióta szedem a protexint ez megszűnt ( nekem a balance vált be) . Attól félek, hogy nem e lehet, hogy vmi betegségem van/volt és most a protexin ugye elnyomja, és közbe mégis ott a baj?
Nem tudom, hogy érti e, remélem érthetően fogalmaztam, de így ezen gondolkoztam pár napja, és gondoltam megkérdem Öntől.
Mert rá van írva, hogy akiknek crohn betegsége vagy bármi bélbetegsége van vagy ilyesmi az ne szedje, de én nem tudok róla, hogy lenne... azt sem tudom miért volt véres a székletem, azt tudom, hogy volt aranyerem, meg bélrepedésem is, de nem tudom, hogy ez a protexinnel kezdésével egy időbe volt e, hogy a krémet használtam e már akkor aranyérre, amitől az megszűnt, vagy vmi baj volt/van ami a protexintől ugye most nem jelentkezik. Őrülök a hatásának, mert jó nagyon, csak ez a kérdés egy ideje motoszkál bennem, gondoltam megkérdem!
Előre is és újra köszönöm a válaszát!
Anci (20)
Kedves Anci!
A Protexin nem gyógyszer, csak bélbaktérium. Nem tud elnyomni semmit.
Fordítsuk meg a kérdést:
Elképzelhető, hogy valami hiányzott a beleinek a jó működéshez?
Elképzelhető, ha ezt megkapja, akkor optimálisan tud működni?
Elképzelhető, ha jól működik, akkor nem kell vérzéssel jeleznie, hogy baj van?
Azért teszem fel ezeket a bárgyú kérdéseket, mert az a fő gondom, hogy nem jó a gondolkodás iránya. Nem kell tovább keresni!? !? Ne keressen tovább, vagyis nem itt! Az életében biztosan van más olyan dolog, amin változtatni kéne. De attól, hogy az egészségével foglakozik az a terület megoldatlan marad.
Ha tényleg baj van, akkor majd jelentkezik újra. De most nincs. Ha el akar menni béltükrözésre, akkor most tegy meg, ugyan nem indokolt, de nem nyugszik, hát akkor most. Sokkal kevésbé lesz fájdalmas, mint amikor be van repedve, vagy még ott van mellette az aranyér is.
Leírom, hogy mikor szoktunk szűrővizsgálatot javasolni.
Vérvétel 5 évente 40 éves korig, utána évente 1x
Nőgyógyász aktiv házasélet mellett/ 20 éves kortól évente 1x
Mell szűrés 40 éves kortól évente
Bél és gyomor tükrözés 50 éves kor felett
De a legeslegfontosabb az életmód. mit eszik, mennyit sportol, mennyit alszik, van-e valamilyen életcélja, szereti-e amit csinál, milyen a kapcsolata a családjával....
A betegség először a lélekben jelenik meg, utána van csak testi tünete, ami kimutatható.
www.drhem.hu/cikkek/tesztek/immunrendszer-erosites.html
Ezen a linken megnézheti, hogy melyik az az életterület, amin gyorsan változtatva nagyobb eredményt kap.
Remélem tudtam segíteni!
Üdvözlettel: