Még nem segített otthonszülésnél, mióta visszakapta az engedélyét
Geréb Ágnest 2018-ban ítélték el két otthon született csecsemő halála miatt.
Az első eset 2003-ban történt, Geréb Ágnes akkor egy ikerpárt segített világra. Az első baba születésénél minden rendben volt, a második azonban oxigénhiányos állapotba került, maradandó sérülést szenvedett, féléves korában pedig életét vesztette.
A másik eset 2007-ben történt: akkor az újszülött válla elakadt szülés közben az anya szeméremcsontjában. 40 perces újraélesztéssel sem jártak sikerrel, a gyermek sajnos elhunyt. Az orvosszakértői vélemény szerint oxigénhiány és a helytelen fogások miatt bekövetkezett nyaki gerincsérülés okozta a halálát.
Két évre kellett volna börtönbe mennie, de az akkori köztársasági elnöktől, Áder Jánostól kegyelmet kapott. 2021-ben lejárt a foglalkozásától való eltiltása, engedélyeit azonban csak most decemberben kapta vissza, akkor vették független bábaként nyilvántartásba.
Geréb Ágnes nyilatkozott az RTL Híradójának: azt mondta, már több kismama is megkereste, hogy legyen a bábája. Mióta visszakapta az engedélyeit, még nem segített otthonszülésnél.
Tavaly szilveszterkor azt írta Facebook oldalán, hogy önkéntes nőgyógyászként fog segíteni a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei hajléktalanszállóján a független bábaság mellett.
Hozzátette, hogy az egyik célja az, hogy kevesebb legyen a beindított szülés.
Indexkép: On The Spot / Youtube
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)