Feljelentést tettek, szerintük hibáztak a mentősök
Egy Nógrád megyei férfi osztotta meg a közösségi médiában, hogy min mentek keresztül várandós feleségével.
Azt írta, hogy február 2-án mentőt kellett hívniuk, mert már nagy fájdalmai voltak a nőnek. Amikor a mentő kiérkezett, a férj azt a tájékoztatást kapta, hogy nem utazhat a feleségével egy mentőautóban, a járványhelyzet miatt. A férj ezért autóval indult a mentősök után a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert kórházba - írja a nool.hu.
A férfi azt írta, hogy nem sokkal később már a felesége hívta őt, hogy a kórház udvarán megszületett a baba, állítása szerint azért, mert nem hordágyon vitték, hanem a saját lábán kellett gyalogolnia. A férj azt állítja, hogy az újszülött a betonra esett, ahonnan az anyuka vette fel, mert nem segítettek a mentőápolók.
Az apa szerint a mentők ezt nem mondták el a szülészeti osztályon. A kisbabát a csecsemőosztályon dolgozó főorvos vizsgálta meg, és mindent rendben talált. De az aggódó pár kérésére a babát Budapestre, a Heim Pál Gyermekkórházba szállították, ahol további vizsgálatokat végeznek rajta.
A pár feljelentést is tett a rendőrségen, szerintük hibáztak a mentősök.
A vér látványa sokak számára felkavaró lehet. Csak erős idegzetűeknek ajánlott tartalom:
"Nem esett le a földre, hanem a mentőápoló bajtárs a kezeiben tartotta"
A mentőszolgálat a nógrádi hírportálnak így nyilatkozott az esettel kapcsolatban:
"A mentőtiszt bajtársnő a várandós nőt megvizsgálta, ezt részletesen le is írta az esetdokumentációba, ahogy azt is, hogy a kismama az út során ülni szeretett volna.
A kórház udvarán a mentőautó lépcsője mellé készített betegszállító kocsi felé kilépve a szülés hirtelen megindult, megszületett egy egészséges gyermek, aki nem esett le a földre, hanem a mentőápoló bajtárs a kezeiben tartotta" – mondta Győrfi Pál, a mentőszolgálat kommunikációs vezetője.
Hozzátette:
"Ezt követően a betegszállító kerekesszékbe ültetett anyukával és az egészséges, sértetlen újszülöttel mentek be a szülészeti osztályra. A baba megszületése közben ürült vér is, ez az élettani folyamat normális része, nem az újszülött sérülése miatt látható a helyszínen vér. A történteket mi is kivizsgáljuk" – tette hozzá a lap megkeresésére adott válaszában Győrfi Pál.
Pár hónappal ezelőtt egy hasonló eset történt, akkor a Szent Margit Kórház udvarán, a földön fekve szülte meg kisbabáját egy nő.
Indexkép: Google Maps
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)