A 28 éves nő első gyermekét kórházban hozta világra, ám nagyon rosszul élte meg az ott töltött napokat. A költségek nagyon magasra rúgtak, ráadásul orvosa jelen sem volt, így az ápolónők vezették le a szülést - mondta el a DailyMail-nek. Úgy érezte, minden csak a pénzről szól, nem pedig arról, mi lenne a legjobb neki és babájának.
Következő két gyermekét már szülőotthonban, vízben hozta világra - harmadik szülése során már egyáltalán nem félt, előtte egy órával még vásárolgatott. Amikor negyedik babáját hordta a szíve alatt, eldöntötte: otthon szeretné világra hozni következő gyermekét egyedül férje társaságában - sőt, videót is készítene az eseményről. Ekkorra már ő maga is számtalan szülésvideót nézett meg, és úgy gondolta, ez sokat segíthet az aggódó kismamáknak a felkészülésben, félelmeik feloldásában.
Tervét végül meg is valósította: élőben közvetítette szülését a Youtube-on. A pici 35 perces vajúdás után érkezett az otthoni fürdőkádba - első pillanatait eddig több mint 130 ezren látták.
A vér látványa felkavaró lehet, csak erős idegzetűeknek ajánlott a videó megtekintése!
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)