SZJA-mentesség 25 év alatt
A magyar diákok alig dolgoznak, a hollandok közül tízből heten
Az Eurostat felméréséből remekül látszik, hogy Magyarország hátulról a harmadik az Európai Uniós országok között a diákok foglalkoztatása terén. A 15-29 év közötti magyar fiatalok mindössze 5,8%-a mondhatja el magáról, hogy dolgozik, míg ez az arány Hollandiában több mint 73%, Ausztriában 43%, és Szlovéniában is bőven 20% feletti.
Az aktív álláskereső diákok aránya Svédországban a legmagasabb, itt 13%-uk munkakereső, míg a legmagasabb foglalkoztatottságot elérő Hollandiában is 6% volt ez a szám.
Magyarországon, Csehországban, Lengyelországban, Romániában, Horvátországban és Litvániában a 15-29 év közötti fiatalok kevesebb mint 1%-a keresett éppen munkát a felmérés során, ami szintén nagyon alacsonynak mondható.
Kiknek jár az SZJA-mentesség?
2022. január 1-jétől a kormány a 25 év alatti dolgozó fiatalok számára meghatározta az SZJA-mentességet. Ezt minden olyan fiatal igénybe veheti, aki nem töltötte még be a 25. életévét, és aki az összevont adóalapba tartozó jövedelemmel rendelkezik. Azokat a diákokat is érinti az adómentesség, akiket diákszövetkezeten keresztül alkalmaznak.
Ez a kedvezmény csak a munkaviszonyból származó jövedelemre vehető igénybe, melyek a következőek:
- munkabér vagy táppénz
- egyéni vállalkozó vállalkozói kivétje vagy átalányban megállapított jövedelme
- mezőgazdasági őstermelői jövedelem
- európai parlamenti képviselői vagy helyi önkormányzati képviselői jövedelme
- választott könyvvizsgálói jövedelme kifizetővel kötött megbízási, felhasználási szerződésből származó jövedelem
Egy év alatt majdnem 1 millió forintot is megtakaríthatnak a diákok
Mindenki számára a számok a legfontosabbak, így nézzük, mennyivel vannak beljebb azok a fiatalok, akik még nem töltötték be a 25. életévüket, és dolgoznak.
2022 után 2023-ban már magasabb összegű kedvezményt érvényesíthetnek a dolgozó fiatalok, amelynek következő az összeghatára:
- Havonta maximum 499 952 forint lehet az összevont adóalapba tartozó jövedelem, ami 74 993 forint adómegtakarítást jelent.
- Ha ezt kivetítjük egy teljes évre, akkor fennálló jogosultság esetén ez 5 999 424 forint, ami összesen 899 914 forint adómegtakarítást jelent.
A kedvezményt azokban a hónapokban vehetik igénybe a fiatalok, amikor még nem töltötték be a 25. életévüket, de még a születésnap hónapjában is jár.
Nem kell kérvényezni a munkáltatónál az SZJA-mentességet
A munkáltatónak a munka megkezdését követő hónapban automatikusan alkalmaznia kell a 25. év alattiak számára meghatározott SZJA-mentességet.
A dolgozó fiatalnak csak akkor kell nyilatkoznia, ha nem kéri a kedvezményt, ha csak részlegesen kéri, vagy az adóelőleg megállapítása esetén.
Más adóalap-kedvezmény esetén figyelni kell, ugyanis például az első házasok kedvezményét nem vehetik igénybe a párok addig, míg az egyikük be nem tölti a 25. életévét, valamint a családi járulékkedvezménnyel sem fér össze. Ezekben segítségükre lehet a munkáltató TB– és pénzügyi osztálya, mindenképpen érdemes érdeklődni az egyszerre igénybe vehető kedvezmények iránt.
Indexkép: Depositphotos.com
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)