Ragasztószalaggal hallgattatták el a síró gyermeket
Döbbenetes esetről számolt be több forrásra hivatkozva a KAPOS-T: a Somogy vármegyei Zselicszentpál bölcsődéjében az egyik gondozónő ragasztószalaggal zárta le egy kisfiú száját, aki hangosan sírt és nem akarta megenni az ebédet. Az eset múlt héten kedden történt, amikor a dajka a kisfiút a terem végébe vitte, majd annyit mondott az esetet jelentő kisgyermeknevelőnek, hogy "most figyelj". Ekkor a másik gondozónő hozta a széles ragasztószalagot.
A megrázó jelenetet látó gondozónő nemcsak a vezetőségnek, hanem a gyermek szüleinek is jelezte a történteket. Az ügyből rendőrségi feljelentés lett, a Kaposvári Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt indított eljárást – ezt a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette.
Azonnali elbocsátás és rendkívüli szülői értekezlet
A történtek másnapján rendkívüli szülői értekezletet hívtak össze, ahol a Zselici Vadvirág Óvoda és Hóvirág Bölcsőde vezetője, valamint Zselicszentpál polgármestere, dr. Szabó Katalin is jelen volt. A szülők tájékoztatást kaptak a történtekről, és arról, hogy az érintett két gondozót azonnali hatállyal elbocsátották.
A polgármester elmondása szerint a történtek súlyosságához mérten gyorsan cselekedtek: „A dolgozók meghallgatása után személyesen javasoltam az elkövető gondozók azonnali elbocsátását, melyet az intézményvezető és a jelenlévők egyhangúlag támogattak.”
A kérdésre, miért kértek diszkréciót a szülőktől az esettel kapcsolatban, egyelőre nem érkezett válasz.
Egy szülő is tanúja volt az eset következményének
A történteket nem csak a dolgozók jelentették – egy szülő is tanúja volt az eseményeknek. Éppen a gyermekéért érkezett, amikor hallotta a kisfiú üvöltését. Elmondása szerint a dajka odavezette a gyermeket az ágyához, majd a másik gondozónő egy széles ragasztószalaggal egy pillanatra leragasztotta a száját, amit azonnal letépett. A gyermek ezután hangosan sírni kezdett, ami végül lebuktatta az elkövetőket.
A bölcsőde működik tovább – a bizalom megtörve, mégis él
Az eset ellenére a bölcsőde nem zárt be, sőt, a működés zavartalanul folytatódik. Egy új kisgyermeknevelőt már másnap munkába állítottak, és új dajkát is keresnek. A polgármester szerint a dolgozókat a legjobb ajánlások alapján választották ki a bölcsőde 2023-as nyitásakor, és álmában sem gondolta volna, hogy másfél évvel később egy ilyen esettel kell szembenézniük.
A szülők döbbenten állnak a történtek előtt, mégis többen is kifejezték: bíznak az intézményben. „Nem értem, hogy eshetett meg ilyen, de a bizalmunk továbbra is töretlen a bölcsődében” – mondta az egyik édesanya, aki éppen beiratni vitte gyermekét.
Nem példa nélküli eset
A zselicszentpáli ügy nem egyedülálló. 2023 májusában Érden a Pöttöm Sziget Bölcsődében egy kisfiút fejbe dobtak, egy kislány száját pedig celluxszal ragasztották le. Akkor az eset hónapokkal később derült ki, és országos visszhangot váltott ki. A vizsgálatot ott az intézményvezető kezdeményezte, és bevonták a rendőrséget, valamint a gyermekjóléti szolgálatot is.
A zselicszentpáli eset különösen aggasztó, mert felmerült a gyanú, hogy nem először fordulhatott elő hasonló cselekedet: információk szerint a kisgyermek már akkor is eltakarta a száját a kezével, amikor a gondozónő hátra akarta vinni a terembe.
Rendőrségi nyomozás folyik
A Kaposvári Rendőrkapitányság jelenleg is nyomoz az ügyben, egyelőre bővebb információt nem adnak a nyomozás érdekeire hivatkozva. Az önkormányzat feljelentést tett, a történteknek minden bizonnyal komoly következményei lesznek.
A Családinet.hu a fejleményeket továbbra is figyelemmel kíséri, és amint új információk állnak rendelkezésre, frissítjük cikkünket.
Kép: Depositphotos
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)