„A bölcsibe való beszoktatás mindig sokkal nehezebb az óvodába való beszoktatásnál” – árulja el a téma kapcsán Balázs Tünde, a Czeizel Intézet gyermekpszichológusa. „Sokat segíthet, ha a kicsi néha a nagyszülőknél is ott marad néhány órára nélkülünk, vagy ha a játszótéren nem szólunk bele a homokozóban kialakuló konfliktusokba, engedjük érvényesülni.”
A szakember elárulta, könnyen lehet, hogy a kisgyerek azonnal feloldódik az új közegben, de később biztosan keresni fogja anyukáját. „Fontos, hogy ne akkor jutalmazzuk, ha nem sír. Teljesen természetes, hogy egy alig pár éves pici a szüleit keresi. Nem szabad azt megerősíteni benne, hogy a sírás valami ördögtől való dolog. Ettől ő még nem lesz rossz gyerek” – teszi hozzá a gyermekpszichológus, és azt mondja, gyakran előfordul, hogy a szülő tör ki zokogásban, ha azt látja gyermekén, hogy gond nélkül veszi az akadályokat, nem hiányzik neki. Az egyik fél szinte biztosan sírni fog.
A szeptember persze az első osztályosok szüleinek is feladja a leckét. „Nem véletlen, hogy minden kultúrában a 6-7 éves kor az iskolaérettség határa, a gyerekek ilyenkor már képesek hosszabb ideig egyetlen feladatra koncentrálni” – avat be a szakember.
„A nagycsoport ideális terepe annak, hogy kiderüljön, alkalmas-e gyermekünk az iskola megkezdésére. Fontos, hogy tudja kezelni a ceruzát, megüljön egyhelyben, tudjon figyelni a tanítónénire. Ez kulcskérdés, az első négy évben a tanár szerepe a legfontosabb.”
A gyermekpszichológus szerint fontos, hogy a sulikezdést megelőző hét egy közös rituálé legyen gyermekünkkel. „Ez az időszak tele van izgalommal és félelemmel. Jó, ha a gyerek látja, számíthat ránk, mellette vagyunk, és büszkék vagyunk rá, hogy iskolás lesz.”
A jutalmazás iskolás korban is sarkalatos kérdés. „A vélemények itt nagyon megoszlanak, de úgy hiszem, az volna a legideálisabb, ha a szülő a büszkeségével jutalmazna. Fontos, hogy a kisiskolást a saját fejlődése motiválja, ne a pirospontokért kapott nyalánkságok vagy játékok” – világít rá a szakember és azt mondja, fontos, hogy a különórák súlyával ne terheljük túlzottan gyermekünket. A túl hamar kimerülő idegrendszer ugyanis hosszútávon sokkal több problémát okozhat neki.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)