Tragikus baleset a mezőn
Január 12-én, vasárnap egy 11 éves kisfiút ért végzetes baleset Tarnabod közelében. A gyermek édesapjával és egy családi ismerőssel tartózkodott a mezőn, amikor a traktorból kiesve a pótkocsi alá került.
A súlyos sérülések miatt az apa azonnal a legközelebbi mentőállomásra indult, azonban a kisfiú életét már nem lehetett megmenteni - írja a nool.hu.
A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy a tragédia körülményeinek tisztázására büntetőeljárás indult.
Bubu volt az egyetlen gyermekük
Az elhunyt kisfiú, Jancsika – akit mindenki csak Bubunak hívott – a család szeme fénye volt. A rokonok elmondása szerint a gyerek rajongott a traktorokért, és gyakran kísérte el édesapját a mezőgazdasági munkák során. Az apa mindig óvta gyermekét, és igyekezett mindent megtenni, hogy biztonságban tudhassa.
„Soha nem vitte volna oda, ahol veszélyben van” – mesélte az egyik családtag. – "Úgy vigyázott rá, mint a szeme fényére. Iskolába is autóval vitte, ha szabadnapos volt, ha dolgozott, akkor a papa vagy a mama ment érte, egyedül még gyalog sem engedték. Ha pár házzal lejjebb ment a földúton, oda is elkísérte valaki. Egy pillanatig sem volt magára hagyva".
Bubu szülei összetörtek a tragédia után. Édesapját, Jánost kórházba kellett szállítani, mert összeomlott a fájdalomtól. Azóta is a kisfia egyik ruháját ölelgeti – mesélte egy családtag a Ripostnak.
Az édesapa végignézte, mi történt a gyermekével. Bár nem ő vezette a traktort a tragikus baleset pillanatában, az eseményeknek szemtanúja volt, a fájdalom feldolgozása szinte lehetetlennek tűnik számára.
"Hogyan lehet ezt túlélni?"
A család és a helyi közösség próbálja támogatni az összetört szülőket, de a fájdalom mindannyiuk számára felfoghatatlan. „Kérdeztük az apjától, mi történt, de ő sem tudta megmondani, nem ő vezette a gépet. Ő kocsival ment a traktor előtt, úgy 300 méterrel. Látta, mi történt, szóltak is neki telefonon, azonnal visszafordult, fél perc alatt ott is volt” – mondta egy rokon megtörten.
A helyiek egy emberként gyászolják a kisfiút, aki élettel teli, boldog gyermekként marad meg emlékeikben.
Indexkép (illusztráció): Depositphotos.com
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)