A biztosítási platform a kezdetektől működésének alappilléreként kezeli a jótékonyságot, jelenleg a Budapest Bike Maffiával dolgoznak azon, hogy a hajléktalanság problémakörét és megoldási lehetőségeit bemutassák online felhasználóinak. Ehhez a vállalat egy kérdőívet küldött ki követőinek a társadalmi felelősségvállalásról, amit 404 fő töltött ki 2024. július 30. és augusztus 11. között.
Amit fontosnak tartunk, azt nem biztos, hogy felelősségünknek is érezzük
A legfontosabbnak tartott ügyek nem minden esetben azok, amelyeket a kitöltők saját felelősségüknek éreztek. Szerintük a gyermekvédelem, egészségügy és oktatás a három legfontosabb társadalmi téma, amivel foglalkoznunk kell, viszont saját felelősségüknek a fenntarthatóságot, gyermekvédelmet és állatvédelmet tartották. Ennek oka talán a rendelkezésre álló eszközök meglétében, illetve az egyes társadalmi ügyekről elérhető információk mennyiségében keresendő.
A felmérés alapján úgy tűnik, hogy sokan eszköztelennek érzik magukat. A kitöltők csupán 10%-a vélte úgy, hogy cselekedeteikkel valóban hatni tudnak a társadalmi ügyekre. A fennmaradó 90% semleges vagy pesszimista álláspontot képviselt.
Egy fecske nem csinál nyarat
A kutatás azt is felmérte, vajon miért gondolják úgy sokan, hogy kevés a ráhatásuk a társadalmi problémák megoldására. A három legfontosabb érv szerint az egyén hozzájárulása kevés, az államnak és a vállalatoknak is nagyobb szerepet kellene vállalni. A társadalmi felelősségvállalást egy többszereplős folyamatként tartják a leghatékonyabbnak, ami rímel a mai trendekre.
Generációs különbségekre is rávilágít a kutatás, úgy tűnik az Y és Z generáció pozitívabban látja saját szerepét a problémák megoldásában. Míg a Baby boomereknek és X generációsoknak csupán 6%-a érzi úgy, hogy van ráhatása a társadalmi ügyekre, addig az Y és Z generáció képviselőinél ez az arány már 16%.
Civil szervezetek: híd az egyének és az ügyek között
A különböző társadalmi ügyeket támogató civil szervezetek amellett, hogy saját tevékenységükkel is igyekeznek segíteni, abban is érdekeltek, hogy az egyéneket, vállalatokat is erre buzdítsák, edukálják. Bizonyos, fontosnak tartott témákban az átlagember nem feltétlenül látja saját felelősségét, ilyen például a nehéz helyzetben élő csoportok (hajléktalanok, mélyszegénységben élők) támogatása. A kitöltők 74%-a szerint ez egy lényeges ügy, viszont csupán 18% tartja saját felelősségének, hogy segítsen ezeken a csoportokon. A Budapest Bike Maffia szerint ezért különösen fontos, hogy vonzóvá és fontossá tegyék ezt a témát.
„Hisszük, hogy a pozitív változásra vagy ennek akaratára fel kell hívni a figyelmet. Rengeteg emberben megvan a motiváció, de nem tudják, hogyan fogjanak hozzá. Sokakkal találkoztunk az évek folyamán, akiket lényegében csak irányba kellett állítani” – fogalmazta meg Havasi Zoltán, az egyesület alapítója és vezetője. A Budapest Bike Maffia ezért a kezdetektől érzékenyítő munkát is végez, különösen a fiatalok körében. A CHERRISK kutatása alapján is látható, hogy bár az Y és Z generációsok inkább érzik saját ráhatásukat a társadalmi ügyekre, ez nem feltétlenül igaz a marginalizált csoportok esetében, akik támogatását az idősebb generációk tagjai fontosabbnak tartják. „Mi úgy látjuk, az érzékenyítést nem feltétlenül az iskolákban kell megtenni és nem úgy, hogy az kötelező. Évek óta dolgozunk azon, hogy az a közeg, amiben a fiatalok jól érzik magukat, kikapcsolódnak, ott legyen helye a saját nyelvükre fordított érzékenyítésnek, legyen az egy hétvégi party, vagy bármely social media felület” – mondta el Havasi Zoltán.
A vállalatok lehetnek többek, mint adományozók
A válaszadók szerint nem csak az államnak, de a vállalatoknak is szerepet kell vállalni a társadalmi ügyek támogatásában. A többség szerint a fenntartható működés mellett a helyi közösségek és gazdaságok támogatása, valamint az adományozás a legfontosabb tevékenység.
A vállalatok számára egyre nagyobb jelentőséggel bír a társadalmi felelősségvállalás és ennek kapcsán a kreatív CSR megoldások is. A felmérés eredménye szerint vannak olyan jó ügyek, amelyeket az emberek fontosnak tartanak, de amelyekhez az információ- és eszközhiány miatt nehezen tudnak kapcsolódni. Erre a problémára nyújt megoldást a CHERRISK egyedi jótékonysági programja, amely abban támogatja az ügyfeleket, hogy apró erőfeszítésekkel tudjanak jó ügyeket segíteni. A cég fontosnak tartja, hogy az anyagi támogatáson kívül saját platformjain is szócsöve legyen az aktuális társadalmi ügyeknek, így weboldalán és közösségi média felületein is gyakran megjelenik a Budapest Bike Maffia tevékenysége. Következő, néhány héten belül induló kampányukkal a hajléktalanok segítésére hívják majd fel közösen a figyelmet.
A CHERRISK társadalmi felelősségvállalási kutatásáról ide kattintva olvashatnak bővebben az érdeklődők.
A CHERRISK by UNIQA biztosítási platform 2024. július 30. és augusztus 11. között végzett online kutatást ügyfelei és követői körében a társadalmi felelősségvállalásról. A részvétel s kutatásban anonim és önkéntes volt, a kérdőívet 404 fő töltötte ki.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)