Csütörtök délelőtt lezuhant egy 9. osztályos gyerek a budapesti Veres Pálné Gimnázium egyik emeletéről, az iskola aulájába esett. Az OMSZ munkatársai kórházba szállították a súlyosan sérült diákot, az állapotáról azóta egyelőre nincs hír.
A 444.hu megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, akik arról tájékoztatták a lapot, hogy minden részletre kiterjedően vizsgálják az esetet. Büntetőeljárás egyelőre nem indult, a rendőrök helyszíni szemlét tartottak és adatgyűjtést végeztek.
Az iskola délután közleményt adott ki, melyben azt írják, a gyermek az egyik szünetben a 3. emeletről ugrott az aulába.
Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a nap 24 órájában, minden hálózatról ingyenesen hívható 116-123-as számon a Magyar Lelki Elsősegély telefonszolgálatát!
"A gyermekek mentális állapota az utóbbi években aggasztóan romlik. A Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátria Kórház és Szakambulancia a Covid-járvány kezdete óta folyamatosan telt házzal működik. A 40 akut ágyas kórházi osztályuk leterheltsége az utóbbi két évben soha nem tapasztalt szintet ért el, a szorongásos és depressziós eseteik száma az ötszörösére nőtt, a sürgősségi megkeresések száma pedig 40%-kal emelkedett. A drámai helyzet azóta sem változott, a mentő napi több alkalommal szállít ide azonnali ellátást igénylő, súlyos állapotban lévő gyerekeket, akik között kiemelkedően sok az önsértő fiatal" - írtuk korábbi cikkünkben: Folyamatosan érkeznek a sürgősségi esetek, a gyerekek mentális állapota aggasztóan romlik
Az UNICEF 2021-es jelentése szerint 7-ből 1 serdülő szenved mentális betegségben világszerte, az európai serdülők körében pedig a második leggyakoribb halálok az öngyilkosság.
Novemberben az egész országot megrázta a hír: egy 16 éves sümegi fiú az iskolai zaklatások, csúfolódások elől menekült az öngyilkosságba, és a vonat elé feküdt. A fiút nyilvános temetés során, pénteken helyezik örök nyugalomra.
Márciusban pedig egy 12 éves kislány vetett véget az életének saját iskolájában, Budapesten.
Indexkép: Google Térkép
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)