Nem érti a család, miért nem kapott védőfelszerelést és miért hagyták őt egyedül mászkálni az üzem területén
László mindössze 18 éves volt, első munkanapján pedig halálos balesetet szenvedett Nádudvaron, amikor egy többtonnás betonelem esett a fejére - számolt be a tragikus esetről a Blikk.
Az iskolát májusban fejezte be, korábban pedig Budapesten dolgozott festőként, aztán elvállalt egy munkát egy építőipari cégnél Nádudvaron, a helyi ipartelepen. A fiú édesanyja a Blikknek azt mondta:
"A sors fintora, hogy amikor megkaptuk a kórházban a holmiját, a telefonjában volt egy üzenet, hogy egy másik cég, ahová nagyon vágyott, behívta interjúra. Sajnos nekünk kellett őket felhívni, hogy ez már tárgytalan.”
László testvére azt mondta, elképzelni sem tudja, hogyan történhetett meg ez a baleset, miért nem kapott a testvére védőfelszerelést, vagy egyáltalán miért engedték őt az üzem területén egyedül mászkálni.
Amikor rázuhant a betonelem, azonnal elvesztette az eszméletét és leállt a keringése is. Újraélesztették, és mentőhelikopterrel kórházba vitték, de a gyors és szakszerű ellátás ellenére sem tudták már megmenteni az életét.
A rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást.
Indexkép: RTL híradó
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)