A többiek szeme láttára pofozta vagy ütötte meg a gyerekeket
Vádat emeltek az óvónő ellen, aki legalább kilenc óvodást bántalmazott Csongrád-Csanád vármegye egyik kistelepülésén 2018 és 2021 között - tudatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség egy közleményében.
Az esetek többségében a gyerekek végignézték, ahogy az óvónő megüti vagy megpofozza egy-egy társukat, mert nem fogadnak szót.
A vádirat szerint az óvónő négy gyermeket legalább egyszer, öt gyermeket pedig többször is bántalmazott. Az indokok között szerepel, hogy: "az óvodás dülöngélt a székkel, ebédlőasztalnál nevetgélt, nem figyelt a vádlottra, nem tudott elvégezni egy feladatot, ballagási próbán nem megfelelően táncolt vagy mert nem kért főzeléket”.
Az óvónő a bántalmazott gyerekek testi, értelmi, erkölcsi és érzelmi fejlődését is veszélyeztette.
Többrendbeli közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás és kiskorú veszélyeztetésével vádolja az óvónőt a járási ügyészség.
Olvasd el ezt is: Óvodai trauma: mit tehet a szülő, ha úgy érzi, gyermeke sérül az óvodában?
Indexkép: Depositphotos.com
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)