Gergőn még kabát sem volt, amikor kiment a házból
Eltűnt a 6 éves Nyári Gergő Dávid. A felhívást a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Oldala tette közzé a közösségi oldalán.
A bejegyzés szerint a kisfiú hétfő délután 5 óra körül tűnt el a Tolna-Mözs Temető utcai otthonukból.
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, hogy a viharos szél miatt kinyílt a kertkapu, így tűnhetett el a kisfiú.
Gergő autista, ezért nem kommunikál az emberekkel, visszahúzódó. A nevét hiába kiabálnánk, nem válaszolna. Eltűnésekor szürke pulóver és kék nadrág volt rajta.
A kisfiú családjának egyik ismerőse a közösségi oldalra azt írta, hogy nemrég beszélt a kisfiú anyukájával, aki elmondta, hogy Gergőn még kabát sem volt, amikor kiment a házból.
A kisfiú nagymamája elmondta, hogy unokája nagyon szereti a színes, villogó fényeket, főleg a kéket. A villogás csalogató lehet a számára.
A keresést a viharos erejű szél is nehezíti
Nyári Gergő Dávidot nagy erőkkel keresik, már legalább százan. A rendőrök és polgárőrök munkáját helyiek és a Szekszárdi Kutató-Mentő Egyesület keresőkutyás egysége is segítik.
Sajnos eddig a keresőkutya sem járt sikerrel. A keresést a viharos erejű szél is nehezíti.
Most a magánházaknál felszerelt kamerák által rögzített felvételeket is ellenőrzik, hátha valamelyiken látszódni fog a kisfiú útvonala.
Akinek bármilyen információja van Nyári Gergő Dávid eltűnésével kapcsolatban, az hívja a 0674501106-os számot vagy a 112-és segélyhívót! – írják a bejegyzésben.
Frissítés: Megtalálták az eltűnt autista kisfiút - ilyen állapotban van
Indexkép: Facebook
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)