/Kiemelt képünk illusztráció/
Megvetéssel nézett rájuk mindenki, míg meg nem állt mellettük egy férfi
A 44 éves Natalie Fernando számtalanszor élte már át, hogy az emberek lenézően pillantanak rá és gyermekére. A kisfia ugyanis autista, és előfordul, hogy kiborul.
Az édesanya a Facebook-on osztotta meg a történetüket. Mint írta, kisfia, Rudy nagyon szeret sétálni, de megfordulni és visszamenni már nem.
“Általában megpróbálunk körbe-körbe sétálni, hogy ezt elkerüljük, de a kedvenc sétáján… nincs más választásunk, muszáj visszafordulni.”
A kisfiú ez alkalommal is kiborult azon, hogy vissza kell fordulniuk. A járókelők pedig szokás szerint megvetően néztek rájuk.
Egy férfi azonban megállt, és megkérdezte, hogy mi a baj, mi történt. Az anya elmondta, hogy kisfia autista, ekkor pedig a férfi különös módon reagált. Azt mondta:
“Ez király. Lefekszem mellé.”
Amikor sikerült megnyugodnia a gyereknek, az idegen férfi visszakísérte őket a járművükhöz.
Néha csak egy pillanyatnyi kedvességre van szükség egy vadidegentől
Az anyuka által kezelt “Jobb másnak lenni” nevű oldal célja pont az, hogy felhívja az emberek figyelmét az autizmusra. Sokan még a mai napig nincsenek tisztában azzal, hogy mit is jelent ez az állapot.
A kommentelők között volt, aki azt írta, hogy amikor a kisfia ugyanígy lefeküdt egy szupermarket kellős közepén, akkor egy idős nő azt mondta, hogy jót tenne neki egy pofon, attól helyrejönne.
A hozzászóló szerint az emberek kevés megértést tanúsítanak az autista vagy ADHD-s gyerekekkel kapcsolatban.
Az édesanya a megható eset után így fogalmazott:
“Egyszerűen csak légy kedves. Mindannyian a saját utunkat járjuk, néha pedig csak egy pillanatnyi kedvesség kell egy vadidegentől, hogy aztán teljesen megváltozzon a napunk."
Figyeljünk a környezetünkre és vegyük észre, ha valakinek egy kis kedvességre, figyelmességre vagy segítségre van szüksége!
Nemrég arról írtunk, hogy egy nagypapa Százholdas Pagonnyá varázsolta autista unokája szobáját.
Indexkép: Depositphotos.com
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)