Csak kapukóddal lehet bejutni
Egy apa saját maga próbálta megoldani gyermeke konfliktusát egy gödöllői általános iskolában, ahova a lánya jár. Az intézmény emiatt szigorításokat vezetett be, szigorodik a beléptetés rendszere és a rendőrség is nyomoz, garázdaság miatt.
Az apa a maga módján akarta megoldani a konfliktust, a vád önbíráskodás - írja a kekvillogo.hu.
A levél szerint a Török Ignác utcai épület esetében a belépés ezentúl csak kapukóddal lehetséges, illetve arra is megkérték a szülőket, hogy ne tartózkodjanak a folyosókon.
Csak a lépcsőig kísérheti a szülő a gyerekét
A Légszesz utcai központi épületnél is új intézkedések léptek életbe. Az uszoda feletti osztálytermekbe járó gyerekeket reggel csak a lépcsőig kísérhetik a szülők. A hozzátartozók délután a büfé előtt várakozhatnak, a fedett részen, így nem zavarják a foglalkozásokat.
A levél szerint az új intézkedésekre, szigorításokra a gyerekek biztonsága érdekében volt szükség. Azt azonban nem közölték, hogy milyen esemény vezetett a szigorításokhoz.
Fenyegetően léphetett fel gyereke osztálytársa ellen egy apa
A Gödöllői Hírek úgy tudja, hogy az intézkedések bevezetése előtt egy súlyos eset történt. Egy alsó tagozatos diáklány édesapja fenyegetően lépett fel lánya osztálytársa ellen, önbíráskodást tanúsítva. A Gödöllői Hírek információi szerint az apa arra is utalt, hogy ha kell, akkor önhatalmúlag, akár erőszakkal is lerendezi a konfliktust a gyerekek között.
A rendőrség az ügyben garázdaság miatt nyomoz.
Indexkép: Google Maps
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)