Borítókép: vasúti szerelvények fertőtlenítése
Az első két fertőzött külföldi, iráni diákok, egyelőre tünetmentesek, de a szükséges eljárásnak megfelelően a Szent László Kórházba szállították őket - mondta.
Megjelent a koronavírus-fertőzés az országban. Mától kezdődően a védekezés szakaszába léptünk. Minden nap délben ülésezik az operatív törzs és utána tájékoztatják a sajtót - mondta a kormányfő. Hozzátette: az operatív törzs megállapította, hogy a védekezéshez minden szükséges személyi, tárgyi és jogi feltétel rendelkezésre áll, így van megfelelő létszámú, felkészült orvos és ápoló, eszközök, például maszkok, és a helyzet kezeléséhez szükséges jogszabályok, melyek alapján az orvosok rendőrök, közigazgatási szakemberek végezhetik munkájukat.
Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa szerdán kora este rendkívüli sajtótájékoztatón közölte: a két iráni diákon elvégzett laboratóriumi tesztek a megerősítő vizsgálatokkal együtt pozitívnak bizonyultak. Mindkét elkülönített fertőzött jó állapotban van, enyhe tüneteik vannak és nem lázasak, "fizikálisan teljesen jól vannak" - ismertette. A főorvos hozzátette: szerda délután a két diákkal együtt lakó személyeket, egyikük feleségét, illetve a másik fertőzött barátnőjét szintén elkülönítették a kórház koronavírus-gyanús betegek ellátására fenntartott izolált kórtermében.
Szlávik János tájékoztatása szerint jelenleg folyamatban van annak vizsgálta, hogy a fertőzöttek miként kapták meg a betegséget és merre jártak Magyarországon. Ők kórházban maradnak teljes izolációban, egészen a teljes gyógyulásukig, azt pedig különböző orvosi kritériumok alapján állapítják majd meg - mondta.
Újságírói kérdésre beszámolt arról, hogy mindkét fertőzött a közelmúltban Iránban járt, ahol az iráni újévet ünnepelték a családjukkal. Egyikük saját maga jelentkezett tesztelésre, a másik érintetten pedig a jelentkező enyhe tünetek miatt végezték el a vírustesztet.
Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője hangsúlyozta, hogy az operatív törzs tovább folytatja a lakosság tájékoztatását Facebook-oldalukon, felkészültek a telefonos zöldszámon érkező hívások fogadására, illetve az elektronikus levélben érkező kérdések megválaszolására is.
Kapcsolódó cikkeink:
- Horvátországban is megjelent a koronavírus, megvan az első magyar fertőzött
- Koronavírus: nem indokolt sem a pánik, sem a készletfelhalmozás
- Sajtótájékoztatót tartott a WHO: a legfontosabb tudnivalók a koronavírusról
- Hogyan beszéljek a gyermekemmel a koronavírusról?
Forrás: MTI
Kép: MTI/Máthé Zoltán
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)