Nagyon sokan - szülők, tanárok és szakértők egyaránt - támadták a 6 éveseknek szánt felvilágosító színezőt, mely ellen pillanatokon belül petíciót is indítottak.
Érvelésükben az aláírást gyűjtők összefoglalták, miért káros a gyermekek számára az efféle naturális ábrázolás, s egy iskolapszichológus is állást foglal a kérdésben. A szakértő szerint gyermekveszélyeztetés esete is fennállhat, melyet mindenképp ki kellene vizsgálni.
A kezdeményezéshez azonnal több, mint 11.000-en csatlakoztak, s a felhívás szerint minden aláíró az alábbi levelet küldte el a Regnobooks Kiadó igazgatójának, Homonnai Zoltánnak:
“Tisztelt Regnobooks Kiadó, tisztelt Homonnai Zoltán Kiadóvezető, tisztelt Üzletláncvezetők, Üzletvezetők!
A napokban megjelent Napközis házi feladat című kiadvány 1. osztályosoknak szóló "Nem a gólya..." fejezete kapcsán fordulunk Önökhöz.
Meggyőződésünk szerint a 6-7 éves gyermekeknek nem szükséges teljes részleteiben, a szexuális aktust bemutató képi elemek segítségével megismerni a felnőttek szexualitását, sőt, ezek kifejezetten káros hatással is lehetnek rájuk! A Regnobooks Kiadó félrevezeti az óvatlan szülőket, mivel a füzetet 1. osztályosoknak szólóként állítja be, továbbá a címlapon sem utal a benne fellelhető képekre, ott csak egy gólyát ábrázol.
Arra kérjük a Kiadót, hogy vonja be a gyermekeket veszélyeztethető kiadványt, az Üzletláncok vezetőit pedig arra, hogy ne árusítsák a színezőt üzleteikben!
A gyermekek más-más szinten képesek befogadni a szerelemmel és a szexualitással kapcsolatos információkat. Elsősorban a szeretetkapcsolat és az élet fölötti öröm határozza meg őket. A szexualitás konkrét képi ábrázolása túlmegy azon, amit egy 6 éves kisgyerek be tud fogadni. Hagyni kell, hogy a saját fejlődési szintjüknek megfelelően képzeljék el a szexualitást, és a gyermek fogantatását. A képes ábrázolás arról, hogyan közösülnek a szülei megköti a gyerek fantáziáját. Az emészthetetlen képek maradandó nyomokat hagyhatnak bennük. A kisiskolások többnyire hallottak már valamit a nemi aktusról, de sokan nem tudják és nem szeretnék elképzelni szüleiket is ebben a helyzetben. Számukra ennek ilyen kendőzetlen bemutatása csalódással és súlyos lelki traumával járhat. Az óvodáskor és a kisiskoláskor a pszichoszexuális fejlődés sorsdöntő szakasza. A gyermeket ebben a korban ért traumák kihathatnak későbbi életére is. Nagyon fontos, hogy már gyerekkortól beszélgessenek a szülők a gyermekeikkel a gyermek születéséről, foganásáról, de mindig koruknak megfelelő módon. Így a gyermekek a saját fejlődési szintjüknek és érzelmi világuknak megfelelően tudják elképzelni, és közel engedni magukhoz a szexualitást.
Kérjük, tegyenek meg mindent, hogy a kiadványok a lehető leghamarabb lekerüljenek az üzletek polcairól! A Kiadótól azt kérjük, vonja be Kiadványát, az üzletvezetőktől pedig, hogy ne árusítsák a füzeteket!”
A kiadó március 27-én a Facebookon reagált a támadásokra: közölték, hogy a színezőt visszavonták a kereskedelmi forgalomból, példányait bezúzták. Elnézést kértek továbbá azoktól, akiket "tartalma sértett vélt vagy valós okokból". Végül hozzátették: "Remélem, hogy gyermekeik okítására nem a könyvre érkezett kommentekből merítenek példákat! - A kiadó".
Az üzenetet azóta törölték, ettől függetlenül elérték céljukat a felháborodott szülők. Lekerültek a polcokról a színezők, így már senkinek nem kell attól tartania, hogy kisiskolás gyermeke kezébe olyan kiadvány kerül, ami káros is lehet, s egyetlen első osztályos sem fog a jövőben közösülő felnőtteket színezgetni.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)