A miniszter szerint a diákoknak a szünetekben, hétvégéken és iskola után pihenniük kell
A lengyel oktatási miniszter betiltotta a házi feladatokat az általános iskolákban: a rendelkezés pár hónap múlva, áprilistól lép majd érvénybe.
A miniszter szerint idővel kiterjeszthetik mindezt a középiskolákra is. Barbara Nowacka egy oktatásról szóló vitaműsorban úgy fogalmazott, hogy: "Biztos vagyok benne, hogy néhány év múlva a középiskolákban is megszűnik a házi feladat”.
A ma7.sk szerint a döntés hátterében az áll, hogy a diákoknak a szünetekben, hétvégéken és iskola után pihenniük kell.
Más változások is lesznek: márciustól ez év elejéig visszamenőleg emelni szeretnék a pedagógusok fizetését, 30 százalékos béremelés várható.
További változás, hogy az előző miniszter által bevezetett Történelem és jelen nevű tantárgyat eltörlik, és egy állampolgári neveléssel kapcsolatos tantárgy veszi át a helyét, ami a kortárs történelem elemeit is tartalmazza.
A házi feladatok eltörlése mellett azt is tervezik, hogy a következő tanévtől a tananyag mennyiségét 20 százalékkal csökkentik. A miniszter szerint ebből a 20%-ból a legtöbb adatot felesleges és szükségtelen megtanulni.
A tanítási órák száma azonban nem fog csökkenni.
Indexkép: Thomas G. képe a Pixabay-en
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)