A háttérben valószínűleg a védőnők állnak, ugyanis a levél az elismerő oklevélen kívül, tartalmazott egy meghívót is az Anyatejes Világnapra, amelyet védőnők szerveznek minden évben.
A védőnők elismerték az önkormányzattal való együttműködést, és arra hivatkoztak, hogy szűkösek a forrásaik, ezért kellett mást, a város vezetőségét is bevonni a köszönőlevél kiadásába.
Azt azonban úgy tűnik, hogy senki sem vette figyelembe, hogy a védőnőket törvényben szabályozott titoktartási kötelezettség terheli, így előzetes engedély nélkül nem adhatják ki egyetlen kismama adatait sem.
Az ügyről először a Súgópart nevű blog számolt be, ami egy bajai kismamát is megkérdezett az oklevél kapcsán. Az érintett úgy gondolja, hogy nem túl jó ötlet előnyben részesíteni azokat az anyákat, akik hosszú időn keresztül tudták táplálni anyatejjel a gyereküket, szemben azokkal, akiknek ez valamilyen ok miatt nem adatott meg. Ezzel az utóbbi csoportba tartozó anyákat tűntetik fel kevésbé jó színben.
Másrészt a megkérdezett kismama szerencsésebbnek tartaná, ha inkább a szoptatásra való felkészítésre és szoptatási segítők alkalmazására fordítná az önkormányzat az anyagi erőforrásait, nem pedig oklevelekre.
Forrás: http://sugopart.blog.hu/
Kép: freedigitalphotos.net, sugópart blog
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)