50-80 ezer forinttal is csökkenhet a bérük egy védőnő szerint
Három védőnő dolgozott Pétfürdőn, mindannyian felmondtak - számolt be az esetről az RTL Híradó.
Egyikük azt mondta, már régóta gondolkozott a felmondáson kolléganőjével együtt, hiszen a sok adminisztráció miatt kevesebb idő jutott a tényleges munkára. Ráadásul júliustól egy kormányzati intézkedés következtében az önkormányzattól a megyei kórházhoz kerülnek.
Gárdonyi Andrea elmondta azt is, hogy az önkormányzattól többféle juttatást is kaptak eddig, például ruhapénzt és benzintámogatást is. A kórházak azonban ezeket a béren kívüli juttatásokat nem fogják biztosítani, így hiába emelkedik a védőnők bére, az ő fizetése végső soron 20-30 ezer forinttal csökkenne.
Nyilatkozott egy másik védőnő is, Szalainé P. Boglárka, aki szerint 50-80 ezer forinttal is csökkenhet a bérük, ugyanis a körzet létszáma után járó pénzt sem kapják meg.
Indexkép: Depositphotos.com
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)