“Éhes volt, és amíg etettem, elkezdett remegni, majd elvette a cumisüveget, és a két kezével kezdte el tartani azt. Nem akartunk hinni a szemünknek, hiszen a csecsemők ilyen fiatal korban még nem csinálnak ilyesmit. Annyira sokkolt, amit láttam, hogy elhatároztam, naponta dokumentálom az eseményeket." – mesélte a megdöbbent anya.
Hozzátette: kislánya, Amara amikor már nem kívánja a tejet, egyszerűen arrébb tolja az üveget. Mivel még nem elég erős, így arra képtelen, hogy el is dobja azt. Amikor viszont megéhezik, erősen rázni kezdi magát, majd ha megkapta az üveget, kézbe fogja, nem hagyja, hogy édesanyja tartsa azt.
Amara augusztus 6-án született, és mind a mai napig maga tartja az üveget, amikor tejporral etetik. A születésnél segédkező szülésznő és a szülészorvos is úgy nyilatkozott, hogy még nem találkoztak hasonló esettel a praxisukban.
Forrás: filantropikum.com
Kép: filantropikum.com
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)