Míg a bántalmazott nők ügye – helyesen – folyamatosan a közbeszéd tárgya, a nők által elnyomott férfiak legfeljebb szánakozó pillantásokat kapnak évszázadok óta. A „papucsférj” alakja a mai napig kedvelt komikus elem a filmművészetben, és a nagy nyilvánosság előtt is nyugodtan el lehet sütni olyan vicceket a fiúk és férfiak rovására, amelyek fordított esetben azonnal szexistának lennének kikiáltva. (Én magam néhány éve döbbenten hallgattam, ahogyan egy lelkész azt ecsetelte a gyülekezetnek, hogy a lánygyerek azért jobb, mint a fiú, mert a fiúk büdösek.)
Mindez kamaszkorban, amikor még csak tanuljuk a párkapcsolatban való viselkedést, különösen szembetűnő lehet. Hogy felnőve ne váljanak bántalmazó, passzív agresszív feleséggé, minden tinilánynak érdemes lenne megfogadni a következő sorokat. Az írást megjelenése után rengetegen osztották meg, köztük a Boredpanda is.
„Kedves Tinilány!
Ne bántalmazd a barátodat, mert amit teszel, az igenis bántalmazás.
Ne
- Ordíts vele a barátai füle hallatára
- Üsd és pofozd, amikor olyat mond vagy tesz, ami neked nem tetszik
- Mondd neki, hogy nincs választási lehetősége, amikor mindkettőtöket érintő ügyben kell dönteni
- Tiltsd el a barátaitól, mert neked nem szimpatikusak
- Mondd neki, hogy nem állhat szóba más lányokkal, akkor sem, ha azok a barátai
- Kényszerítsed arra, hogy minden egyes percét veled töltse
- Mondj rá lekicsinylő dolgokat, és mutass rá folyamatosan a gyengeségeire
- Nevezd hülyének, vagy nevesd ki, ha hibázik
- Fenyegesd szakítással, ha nem azt teszi, amit te akarsz
- Manipuláld érzelmileg, és sírj, amíg az nem történik, amit szeretnél
- Gyanúsítsd azzal, hogy megcsalt, minden egyes alkalommal, amikor épp nincs veled
- Zaklasd telefonon, ha nem ír ötpercenként üzenetet
- Mondd neki, hogy te vagy a legjobb dolog, ami történhetett vele, és soha senki nem fogja szeretni rajtad kívül
- Támadj rá fizikailag, amikor mérges vagy
- Kényszerítsd szexre, ha nem akarja
- Sértsd meg a magánszféráját azzal, hogy a telefonjában kutatsz
- Gurulj méregbe, ha megváltoztatja a jelszavait, vagy nem mondja el neked őket
Ha egy fiú teszi ezeket egy lánnyal, azt bántalmazásnak hívjuk, de fordított esetben a legtöbben normálisnak tartják. Rengeteg lányt láttam a középiskolában, akik úgy bántak a barátjukkal, mint egy rakás sz..al. Néha még fizikailag is bántották őket a folyosón, és senki nem állította le őket, hiszen lány támadott rá fiúra.
Fiúk: Ha a barátnőtök bármi ilyet tesz, hagyjátok ott őt. Ez bántalmazás, és ti jobbat érdemeltek.
Lányok: Ha észreveszitek, hogy ezek a közül bármelyik jellemző rátok, hagyjátok abba, mert ezek által bántalmazókká váltok.”
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)