Fejjel előre zuhant a beton felé
Jókor volt jó helyen a 17 éves Feuzi Zabaat, aki nem esett kétségbe, amikor észrevette, hogy baj van, és azonnal cselekedett.
Felnézett és azt látta, hogy egy kisgyerek tartózkodik az ablakban. Nem vette le a szemét a lakóház második emeleti ablakáról, azonnal tudta, hogy a gyerek veszélyben van.
Ami ezután történt, az egyenesen sokkoló: a kétéves kislány, Doha Muhammed kizuhant az ablakon. A második emeletről fejjel előre esett ki, és egyenesen a beton felé tartott.
Az esetet egy biztonsági kamera is rögzítette.
A bátor tini azonnal odalépett és kitárta a kaját, hogy abba zuhanjon bele a csöppség. Ha ő nincs, akkor a kislány nagyon súlyosan megsérülhetett volna, de az is lehet, hogy nem élte volna túl a balesetet.
A fiúnak hála, semmilyen sérülése nem lett.
A család pénzt adott a fiúnak köszönetképpen
A járókelők azonnal köréjük sereglettek, senki sem értette, hogy történhetett mindez. A 17 éves fiú ösztönösen vígasztalni kezdte a kislányt, mindent megtett azért, hogy megnyugtassa, pedig ő maga is sokkos állapotban volt.
A felvételt rengetegen látták már világszerte, a fiút pedig mindenki hősként emlegeti, aki nem is gondolta volna, hogy ekkora figyelmet kap majd a tette miatt.
Extraordinary ordinary hero, Feuzi Zabaat, 17, with dear little Doha Muhammed. Let's be Feuzi. pic.twitter.com/d5cNZHjmaT
— Ben Phillips (@benphillips76) June 27, 2019
A család nagyon hálás a tininek, hogy megmentette kislányuk életét. 200 török lírát (nagyjából 4 ezer forintot) adtak hálájuk jeléül a fiúnak.
Indexkép: ABC News / Youtube
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)