Kovács Ildikó önvédelmi szakértő szerint a szülőknek és a pedagógusoknak egyaránt segíteniük kell a gyermekeket abban, hogy vissza tudjanak rázódni az iskolai életbe és fel tudják oldani a világjárvány okozta feszültségeket az iskolai életben. Úgy véli, az őszinte beszéd, a stresszoldó módszerek és az egyszerű önvédelmi technikák segítségével a gyerekek egyrészről meg tudják előzni a feszültségek agresszivitásban történő kirobbanását, másrészről pedig fel tudják ismerni és kezelni is tudják majd az ilyen szituációkat. A szakértő szerint van néhány olyan eset, amivel szinte biztosan találkozni fognak az iskolások a tanév kezdetén.
- A közösségbe történő visszaszokás a zárkózottabb típusú gyermekek számára kihívást jelent, ők gyakrabban kerülhetnek emiatt konfliktushelyezetekbe. Beszélgessünk a gyermekünkkel, adjunk neki önbizalmat, hiszen ha magabiztosan, határozottan lép fel, jó eséllyel el tudja kerülni, vagy egyszerűen meg tudja oldani a nézeteltéréseket.
- Hosszú idő telt el azóta, hogy a gyermekek utoljára együtt tölthettek egy egész hetet. Az első időszakban várhatóan többször ugratják majd egymást, de az ártatlannak tűnő viccelődésekből is komoly viták generálódhatnak. A piszkálódások, kötekedések határozott fellépéssel, már nonverbális kommunikációval is kezelhetők, de érdemes megtanítanunk iskolás gyermekünk számára, hogyan tolja el magától az őt maceráló társát.
- A járványveszély okozta bizonytalanság levezetésében, valamint az életkori hormonális változásokból adódó feszültségek levezetésére tökéletes lehet a kiscsoportos önvédelmi edzéseken való részvétel. Ennek során ugyanis nem csak a felesleges energiáikat és a felgyülemlett stresszt tudják levezetni a gyerekek, hanem olyan hasznos ismeretekre, tudásra is szert tehetnek, amit a közösségi konfliktusok kezelése során is kamatoztatni tudnak majd.
Névjegy
Kovács Ildikó önvédelmi szakértő közel másfél évtizede űz többféle harcművészeti stílust és küzdősportot, nyolc éve pedig speciális, női önvédelmi képzéseket is tart. Évente mintegy 200 előképzettséggel nem rendelkező tanítványt készít fel fizikálisan és mentálisan. A képzésein elsajátított védekező technikákat a résztvevők éles helyzetekben is eredményesen alkalmazzák. Úgy véli: az önvédelem olyan tudás, amelyet mindenkinek el kellene sajátítania.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
![]() |
Kovács IldikóÖnvédelmi szakértőElérhetőségeim: Telefon: 06-70/947-71-42 E-mail: kovacsildiko@onvedelemoktatas.hu Honlap: http://www.onvedelemoktatas.hu/ http://www.kovacsildiko.com/ |
Bemutatkozás | Megjelent cikkek | Kérdezz-felelek |
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)