Nem bízunk a párunkban
Ez azt jelenti, hogy korábbról már volt olyan élményünk, amikor párunk nem tartott ki mellettünk, nem állt mellénk. Esetleg megcsalt, de megígérte, hogy többé ilyen nem fordul elő. Ennek természetes következménye, hogy bár igyekszünk megbocsátóak lenni, de ezeket a sérelmeket sajnos nem lehet eltörölni, hisz a bizalom odalett.
Pénzügyi bizonytalanság
.jpg)
Ez sajnos a pénzre vezethető vissza. Hisz mai gazdaságunk az édesanyákat nem, hogy segítené pénzügyileg, de igen nehézzé teszi a gyermekek vállalását. Az anyuka nem csak elesik havi keresetétől, de jelentősen lecsökken bevétele, mellyel sajnos önbecsülése is egyenes arányban változik. Így haszontalannak, eredménytelennek, feleslegesnek érezheti magát. Olyan embernek érzi magát, aki nincs a társadalom hasznára, hisz „csak otthon van, és nem csinál semmit“. Ez persze nincs így, hiszen talán nincs is szebb és nehezebb hivatás az anyaságnál, gyermeknevelésnél. A munkatársak viszont azt látják, hogy az édesanyává emelkedett kolléganő, az eltelt idő alatt már nem tud lépést tartani a cég feszített elvárásaival, és sokszor csak üres kezek felemelkedése jelzi, hogy itt bizony már nincs helye.
Ezeket látva, olyan minták, nyomok kerülhetnek a még gyermektelen nőkbe, mely tudat alatt emészti őket, és gátolja a fogantatást. Az említett példa alapján világosan látják, hogy utódjukról nem lesznek képesek egyedül gondoskodni.
Félelem a kiszolgáltatottságtól
Ez igen sokrétű probléma, mert több félelemről is szól egyszerre. Egyik ilyen félelem, hogy egyedül marad az anya, segítség nélkül. Esetleg szülei már nem élnek, vagy távol vannak és fél attól, hogy egyedül nem tudja ellátni gyermekét, hisz férjének kell az anyagi biztonságukról gondoskodni.
Másik ilyen félelem, hogy párja már nem fogja kívánatos nőnek tartani, és esetleg megcsalja őt, vagy kapcsolatuk már nem lesz a régi. Ide tartozik még az is, hogy nem fog olyan elfoglaltságokra időt áldozni, melyeket a szülés előtt még megengedhetett magának. Például nem fog tudni pihenni, utazni, vagy sportolni, a barátnőkkel találkozni. Ez olyan nagy lemondás, melyre nem vagyunk mindig felkészülve, hisz nem igazán látunk rá pozitív példát.
Nem leszek elég jó anya
Ez az aggodalom általában egy segítő nővér mellett, vagy egy komoly érzelmi elvárásokat támasztó anya mellett alakul ki. Ha például testvérünk már több gyermekes anyuka, akkor olyan elvárások születhetnek meg részéről, melyek kimondatlanul is gátat szabhatnak számunkra. Ez persze nem tudatos, vagy rosszindulatú. Az édesanya sem azért követeli az unokát, mert szeretne rosszat gyermekének, viszont elvárásával komoly megfelelési kényszerbe hajszolhatja gyermekét.
Mindemellett a nőkben e nélkül is felmerül a kérdés, vajon jó anya lesz e. Hisz szeretné megadni mindazt gyermekének melyet esetleg ő nem kapott meg, illetve azt is ami segíti őt a boldog felnőtt élet elérésében.
Nem akarok gyermeket
Ez tudom ijesztőnek hangzik. Mégis fontos ezt a témát is megemlíteni, mert bizony 30 év felett, és főképp negyven felé közeledve nem mindig a vágyaink hajtanak. Nagy a társadalmi nyomás ezen a korosztályon, hogy teljesítse kötelességeit. Néha pedig az elvárások tengerében beleveszve könnyen annak csapdájába kerülhetünk. Kevés nő meri felvállalni, hogy ő bizony nem vágyik az anyaságra, mert számára a függetlenség, és az élet egyéb dolgai fontosabbak. A mai, média által sulykolt divat szerint a nők, mint „csúcsfogyasztók” nem az anyaságban teljesednek ki. Mégis vannak ilyen irányú elvárások minden nő életében.
Félelem az egyedül maradástól
Sajnos ez is a mai kor terméke. A probléma talán onnan indul, hogy a házasság már nem feltétlenül jár együtt a családalapítással. Így bár titkon minden nő vágyik az esküvőre, ez mégsem történik meg mindig. A nők pedig félnek, hogy gyermekszülés után párjuk nem marad mellettük, hisz a törvény sem kötelezi őket erre.
Mindemellett a párkapcsolatok már nem állnak olyan szilárd alapon, mint régen, mert kevés idő jut rá. A rohanás, a mindennapok küzdelme kiveszi az energiát a nőkből. Kevés idő és kitartás marad a kapcsolat ápolására. Ezért hát a párkapcsolat talán ingadozik, és a gyermeket mint mentőövet várjuk ennek megszilárdítására. Sajnos ez nem válik, nem válhat be. Ha egy kapcsolatban probléma volt előtte, az megmarad, sőt még nehezebb lesz később. Hiszen a gyermek érkezésével mind a két fél fáradtabb, hajszoltabb lesz, kevesebb ideje jut egymásra. Ilyen légkörben pedig már-már lehetetlen egy kapcsolati problémát megoldani.
Mindezek talán nem tűnnek komoly oknak, a sok fizikai probléma mellett.
Mégsem lehet elmenni mellettük, mert hiába olyan fejlett a tudomány, a lombikbébi program még nem kecsegtet olyan nagy eredménnyel, mint szeretnénk. Tehát hölgyeim kérem fontolják meg a másik oldal megszemlélését, mert bizony néha itt van a megoldás kulcsa.
A 2011. februári cikkíró pályázatra beküldött írás
Én is egyetértek veled, a meddőség sokszor lelki okokra vezethet vissza. (Én hozzátenném azt is, sokan talán azért nem lehetnek szülők, mert annyira rágörcsölnek a vágyott babára.) De elhiszem, ezeket a félelmeket félretenni nehéz. Hiszen emberek vagyunk.
Maga a cikk jól lett megírva, nem ezzel van gond. Kérdezem ugyanakkor az írót: Ő maga került-e a leírtakhoz hasonló helyzetbe?? Egyetért-e a leírtakkal?
Sajnálom, hogy ennyi nehézségen kellett keresztülmenned.
Én nem vagyok meddő és nekem tetszett a cikk. A hozzászólásod ellentmondásos (pl. szerinted jól meg van írva a cikk, ugyanakkor kérdés számodra, hogy a szerző egyetért-e mindazzal, amit leírt).
Ha valaki nem meddő, akkor nem írhat ebben a témában, még akkor sem, ha esetleg evvel és hasonló problémákkal küszködőket gyógyít?
Ha rendben volt nálad minden, akkor miért kellett kétszer is lombik programban részt venned? Tényleg biztos, hogy minden ( testi, lelki dolog) okés volt?
Ha valaki kineziológiai oldást, családállítást, vagy bármely más közismert és hasznos terápiát alkalmaz egy-egy problémájára és az működik is nála, akkor az miért baj?
Biztos, hogy ha nálad egy módszer eredménytelennek bizonyult, akkor az másnál nem lehet sikeres?
Ezenkívül lehet, hogy mindenki azt fújja, hogy nem szabad görcsösen akarni a dolgokat, de őszintén: sajnos, ebben van valami...
üdv Mérilú
Én is sajnálom, hogy ilyen nehézségekkel kellett megküzdened. Emellett örülök, hogy Neked nincsenek lelki problémáid. Sajnos ezzel nagyon kevesen vannak így.
Ha a lélek nem lenne, akkor nem lenne élet bennünk. Ezt nem én találtam ki, hisz számos könyv, és tudományos kutatás szól amellett, hogy számos betegségnek vannak lelki okai. Nem értem miért olyan hihetetlen, hogy a babavárás problémái mögött is meghúzódhat ilyen probléma. Én csupán a saját 12 éves tapasztalatomra tudok támaszkodni, amelyben számos nő keresett meg hasonló problémával. Jó párszor nem is kellett hozzá lombikbébi program, csupán néhány stresszoldás, hogy a baba megfoganjon.
Egyébként ha a lombikbébi program elég lenne, és nem lenne mögötte semmilyen más probléma, akkor vajon miért kell azt ismételni olyan sokszor? Sőt, nem is mindenkinek sikerül sokadjára sem?
Azt a kérdést sem értem, vajon egyetértek e az általam leírtakkal? Ezzel arra célzol, hogy saját magammal sem értek egyet, netalán hazugságokat írok?
Írásomat gyakorlati tapasztalatok ihlették, többek között a sajátom is.
Célom csupán annyi volt, hogy a mai anyagi világ mögött, vegyük észre, hogy más is áll. Nem csak akkor amikor egy szerelmi csalódásban szenvedünk, hanem akkor is ha egyébként minden rendben van. Hisz amikor problémáink, válságaink vannak, nem kell magyarázni, hogy van lelkünk, és az bizony fáj is.
Hargitai Andrea
Néhány "technikai" észrevétel: a lombik-kísérletek nem azért nem sikerülnek elsőre, mert a nőnek lelki problémái vannak. Sokkal inkább azért, mert a beavatkozást végző orvos először kitapasztalja, hogyan reagál a nő szervezete a gyógyszerekre. Statisztikailag is remekül kimutatható, hogy az eredményességi ráta a 2. vagy 3. kísérletnél a legmagasabb. Utána egyre kevesebb az esély sajnos.
A lélek... nos, nagyon megfoghatatlan és nagyon divatos téma. Senki, semmit nem tud bizonyítani. Olyan ez, mint az asztrológia, a jóslás és egyebek. Nem tudom én se, minek higgyek. Valami nem sikerül? Fogjuk rá a lelki problémáinkra? Nos, én egy picit materialistább vagyok, de nyitott is, így azt mondom: nem árt a tájékozottság e témában is.
Egy valamire viszont megkérném a hozzászólókat: nagyon óvatosan bánjanak a "meddő" szóval! Én soha nem tartottam magam annak. Ez a szó, bár orvosi szó, de sokkal mélyebb és súlyosabb tartalmú.
Köszönöm a tájékoztatásod.
Ami a lelket illeti, hát kicsit szomorú vagyok, hogy már erre is bizonyíték kell. Ezek szerint ez valami különleges, hogy van lelkünk?
Ha csalódás ér, és fáj hogy nem érkezik a baba, akkor vajon mi fáj? Nem a lelkünk?
Ez már csak divat lehet?
Amikor a gyerekünk ránk mosolyog, akkor sem örül a lelkünk? Akkor mi az ami ilyenkor jó érzéssel tölt el? Talán az agy? Az értelem hűvős logikája?
Hol van a szerelem, az öröm, a fájdalom...az emberi érzések? Ez csak divat, és nem bizonyított? Hát valóban nem bizonyított.
Azt hiszem azonban aki élt már át emberi érzést, az tudja hogy valóságos volt, és van lelke.
Vajon a Biblia miért is ír a szent lélekről?
Ez annyira szomorú, és megdöbbentő számomra.....
A meddő szóval egyébként egyetértek, én sem szoktam használni, mert nagyon rossz érzéseket kelt. Bár ha valakinek nincs lelke, azért ez talán nem is fáj, hisz nincs minek fájnia.
Hargitai Andi
Köszönöm, hogy megoszthattam véleményemet.
A "lelketlen" versenyzőtárs.
http://goclenaus.freeblog.hu/archives/2009/05/08/Lux_Elvira_Anyanak_szulettem/
.jpg){kind=small}
